Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-09 / 58. szám, csütörtök

Nőküldöttség a bratislavai várban (Folytatás az 1. oldalról) koronát juttattak a szolidaritási alapba. Ezután Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke mondott beszédet. Bevezetőben rámutatott, hogy hazánkban a nemzetközi nőna­pon immár hagyományossá vált a bratislavai »árban rendezett találkozó. Majd igy folytatta: — Engedjék meg, hogy mint minden évben, ebben az évben is szeretettel üdvözöljem Szlo­vákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága Elnöksége, a Szlovák Nemzeti Tanács Elnök­sége, a Szlovák Szocialista Köz­társaság kormánya, és a Szlo­vák Nemzeti Front Központi Bi­zottsága nevében a nemzetközi nőnap alkalmából a nőket, az anyákat, és köszönetét mond­jak a fiatal nemzedék nevelé­sében betöltött fontos szerepü­kért és az anyai szeretetért. Ma kedvező politikai légkör­ben ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Társadalmunk a kon­szolidáció évei után a társadal­mi élet minden szakaszán át­tért a dinamikus fejlesztésre, és az egész társadalom érdeklődé­sének homlokterébe a gazdasá­gi problémák kerültek. így ha­tározta ezt meg a CSKP XIV. kongresszusa, amely levonta a tanulságokat a múltból, és egy­idejűleg kitűzte egész társadal­munk számára a munkaprogra­mot, amit ilyen szellemben fej­lesztett tovább a CSKP KB és az SZLKP KB februári plenáris ülése is. A nőknek — dolgozza­nak a gyárakban, a földeken, a hivatalokban, az iskolákban vagy a tudományos munkahe­lyeken — nagy részük van nép- gazdasági feladataink eddigi teljesítésében. Hiszen a cseh­szlovákiai dolgozóknak több mint 44 százaléka nő. Meggyőződésünk, hogy társa­dalmunk nőtagjai továbbra is a kiváló építők közé fognak tar­tozni, hogy továbbra is bízha­tunk kezükben, tudásukban, főleg érző szívükben, amelyre szükség van nemcsak a család­ban, hanem az üzemben, a szö­vetkezetben, a kollektívában, egtísz társadalmunkban is. Az idei nemzetközi nőnap po­litikai jelentőségét hangsúlyoz­za az a tény, hogy társadal­munk többsége magáénak fo­gadta el a CSKP XIV. kongresz- szusának programját, és igyek­szik gyakorlatilag megvalósíta­ni. E tény legkifejezőbb és leg­jobb bizonyítéka a képviselővá­lasztásokon aratott győzelem volt. E választásokban a nők olyan számban kerültek a kép­viselőtestületekbe, amilyenre történelmünk folyamán még soha nem volt példa. A Népi Kamara, a Nemzetek Kamarája, a Cseh- és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek 25,59 százaléka a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőinek pedig 26 százaléka nő. A szlo­vákiai nemzeti bizottságokban 15 465 képviselőnő dolgozik. Ez lehetővé teszi nemcsak azt, hogy saját igényeiket tolmá­csolják, hanem hogy úgy befo­lyásolják a további szocialista fejlődést, hogy előnyben része­sítsék a gyermekek, a csalá­dok, a dolgozó nők érdekeit. Me/j kell említeni, hogy ha­zánkban a nők helyzete az utóbbi évben jelentősen megvál­tozott, ugyanis a szövetségi kor­mány és a Csehszlovák Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Tanácsa olyan intéz­kedéseket hozott, amelyek nagy jelentőségűek nemcsak a nők, az anyák, a gyermekek, hanem az egész társadalom számára. Azonban nem titok, hogy a XIV. kongresszus határozatai­nak értelmében további intéz­kedésekre kerül sor a népjóléti és az egészségügyi politika te­rületén, amely intézkedések ugyancsak a nők, a családok és a fiatal házasok érdekeit A szakszervezetek feladatainak teljesítéséért A CSFSZM központi, cseh és szlovákiai tanácsának együttes ülése (ČSTK) — Tegnap Prágában megkezdődött a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom Központi Tanácsa, a Szakszervezeti Szövetségek Cseh Tanácsa és a Szakszerve­zeti Szövetségek Szlovákiai Ta­nácsa együttes XIII. plenáris ülése, amely a CSKP KB feb­ruári ülése határozataiból a szakszervezetekre háruló fela­datok teljesítésével foglalkozik. Az ülésen részt vesznek a cseh és szlovák szakszervezeti szövetségek elnökei, a kerületi és a járási szakszervezeti ta­nácsok elnökei és néhány üze­mi bizottság elnöke. Az ülést dr. Ladislav Abra­hám, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Köz­ponti Tanácsának alelnöke, a Szakszervezeti Szövetségek Szlovákiai Tanácsának elnöke nyitotta meg és vezette. Abrahám elvtárs a nemzetkö­zi nőnap alkalmából kifejezte szerencsekívánatait a dolgozó nőknek. Ezután Karel Hoffmann, a Csehszlovák Forradalmi Szak­szervezeti Mozgalom Központi Tanácsának elnöke mondott be­szédet. Hoffmann elvtárs hét pont­ban foglalta össze azokat a fel­adatokat, amelyekre a VIII. szakszervezeti kongresszusig az egész szakszervezeti mozgalom figyelmét összpontosítani kell. A, legközelebbi hetekben va­lamennyi szakszervezeti szerv­nek és alapszervezetnek meg kell vitatnia a CSKP KB és az SZLKP KB februári ülésének határozatait, a párt Központi Bizottsága Elnökségének a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom problémáival és felada­taival kapcsolatos állásfoglalá­sát, és ezeket konkrét intéz­kedésekkel kell biztosítani. A tömegpolitikai munka fejlesz­tésével egyidejűleg részletesen meg kell magyarázni a Közpon­ti Bizottság februári plenáris ülésének döntéseit. A VIII. szakszervezeti kongresszus tisz­teletére kibontakoztatott szo­cialista munkaverseny élére kell állni, és hozzá kell járul­ni a tervfeladatok következetes teljesítéséhez, valamennyi mi­nőségi mutatóban, az üzemek­ben ki kell alakítani a jobb munka- és egészségügyi feltéte­leket. Biztosítani kell az újon­nan választott szakszervezeti funkcionáriusok mielőbbi átis- kolázását. A szakszervezetek­ben javítani kell a munkastí­lust és a munkamódszert, s el kell mélyíteni az ellenőrző te­vékenységet. Végül pedig poli­tikailag, szervezetileg és ká­derszempontból jól elő kell ké­szíteni a szakszervezeti szövet­ségek kerületi, szövetségi és általános konferenciáit, vala­mint az FSZM cseh és szlová­kiai kongresszusát. Ezt követően Marie Kabrhe- lová, a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Köz­ponti Tanácsának titkárnője is­mertette a résztvevőkkel, ho­gyan teljesítik az FSZM akti- vizációs programját, valamint az évzáró taggyűlések lefolyá­sát, és az FSZM előkészületben levő egységes alapszabályzatá­nak jelentőségét és irányelveit. Az aktivizációs program tel­jesítése jelentős módon hozzá­járul a szakszervezett szervek fokozott tevékenységéhez, meg­alapozza a rendszeres és konk­rét szakszervezeti munkát, amit a szakszervezeti munkaformák érvényesítésével tovább kell mélyíteni. Az aktivizálást és a szakszer­vezetek egész tevékenységét jelentősen megerősítették az évzáró taggyűlések is, amelye­ken kifejezésre jutott az a szándék, hogy megerősítsék az FSZM szerepét és helyzetét a szocialista társadalom építésé­ben. Egyben kifejezte a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom és a kommunista párt egységét, valamint a pártpolitika iránti bizalmat, és azt az eltökélt szándékot, hogy minden munka­helyen konkrét feltételek kö­zepette teljesítik a CSKP XIV. kongresszusán kijelölt feladato­kat. A beszámolók után a tanács­kozás első napja vitával foly­tatódott. szolgálják — különösen a la­káspolitika területén. Az idei nemzetközi nőnap is a világ minden nőjének ünne­pe. Legyen tehát a jelszó eb­ben az évben is: a nemzetközi síolidaritás, a barátság és együttműködés elmélyítése asz- szonyaink és az egész világ ha­ladó női mindenkelőtt a szo­cialista országok, különösen a testvéri Szovjetunió női között. Szeretnék Önöknek sok si­kert kívánni nemes törekvéseik­ben és köszönetét mondani be­csületes munkájukért. A KGST gépipari állandó bizottságának ülése Brnóban szerdán véget ért a KGST gépipari állandó bizottsá­gának 56. ülésszaka. Az ülés­szakon részt vett a Bolgár Nép- köztársaság, a Magyar Népköz- társaság, az NDK, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szo­cialista Köztársaság, a Szovjet­unió és a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság küldöttsége. Jelen volt továbbá a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság delegációja, amely a KGST és a jugoszláv kormány közti megegyezés alapján vesz részt a bizottság munkájában. Az ülésszakon megtárgyalták a komplex program realizálásá­nak és a KGST-tagállamai szo­cialista gazdasági integrációja további elmélyítésének és töké­letesítésének konkrét kérdéseit. A bizottság intézkedéseket hagyott jóvá a KGST végrehaj­tó bizottsága határozatából ere­dő feladatok teljesítésére. A tárgyalásokat a barátság és a kölcsönös megértés légkö­re jellemezte. Magyar vendég a miniszterelnöknél (ČSTK) — Dr. Ľubomír Stro- gal, a szövetségi kormány el­nöke tegnap Prágában fogadta Párdi Imre minisztert, a Ma­gyar Népköztársaság Állami Tervhivatalának elnökét, aki ezekben a napokban hazánk­ban tartózkodik. A szívélyes légkörben folytatott beszélgetés során foglalkoztak a csehszlo­vák—magyar tervezésügyi együttműködés elmélyítését érintő kérdésekkel. A fogadáson részt vett: Vác­lav Hüla, a szövetségi kormány alelnöke, az Állami Tervbizott­ság elnöke, és Vince József, a Magyar Népköztársaság cseh­szlovákiai nagykövete. — LUDVÍK SVOBODA köztársa­sági elnök Einilian Hamerníknek, a CSSZK munkaügyi és népjólé­ti miniszterének 50. születésnapja alkalmából sokévi érdemes és eredményes politikai és közéleti tevékenységéért a Munkaérdem­rendet adományozta. A kitünte­tést Josef Koreák, a CSKP elnök­ségének tagja, a cseh kormány elnöke adta át a jubilánsnak. — Dr. ĽUBOMÍR ŠTROUGAL,a szö­vetségi kormány elnöke tegnap Prágában saját kérésére fogadta Zsambin Njamát, a Mongol Nép- köztársaság csehszlovákiai nagy követét. — MILOŠ JAKES, a CSKP Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bizott­ságának elnöke tegnap átadta jar­mila Dnbrovo)nának, a CSKP Köz­ponti Ellenőrző és Revfziős Bi­zottsága — születésnapját ünnep­lő — dolgozójának a CSKP KB és a CSKP KERB üdvözlő levelét. — ALOJZ KUSALlK, az SZSZK iparügyi minisztere szerdán fo­gadta Bratislavában a KGST bizott­ságai küldöttségeinek vezetőit, akik Bratislavában részt vesznek a fa komplex kihasználási prog­ramjának koordinálásáról tartott tanácskozáson. A fogadáson részt vettek a bolgár, a lengyel, a ro­mán, a mongol, a szovjet, az NDK- és a CSSZSZK-beli küldöttségek vezetői. — MILOŠ JAKEŠ, a CSKP Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bi­zottságának elnöke március B án Prágában fogadta Teodor Hast, a Román Szocialista Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. Szadat arab körúton (Folytatás az 1. oldalról) A miniszterelnök a Nílus del­tavidékén levő Kafr El-Sejk vá­rosában elhangzott nyilatkoza­tában emlékeztetett arra: Iz­rael az ilyen kijelentésekhez mindig hozzáfűzi, hogy nem hajlandó visszavonulni a 67-es háború előtt érvényben levő ha­tárok mögé. Egyiptom — mondotta Szidki — nem hagyja magát provokál­ni az izraeli-libanoni és az izraeli—szíriai határok mentén történtektől. Ha azonban mégis kitörne a háború, Izrael és tá­mogatói hamar rádöbbennének az „Izrael legyőzhetetlen erejé­ről" teljesztett hírek hazug mi­voltára. Szidki zavartkeltő ellenséges propagandának minősítette azo­kat az állításokat, hogy kor­mánya az Izraellel folytatott közvetlen tárgyalások kérdésé­ben bármiféle kapcsolatot tar­tana fenn az Egyesült Államok­kal. Hozzáfűzte, hogy Egyiptom továbbra is célravezetőnek tart­ja Jarring közel-keleti ENSZ- megbízott küldetésének felújí­tását. Bejrút — A libanoni parla­ment kedd esti ülésén megvi­tatta a legutóbbi izraeli agresz- szió után kialakult dél-libanoni helyzetet. A képviselők felszó­lalásukban hangoztatták, hogy egy újabb izraeli agresszió ve­szélye továbbra is fennáll, s hatékony állami segítséget kér­tek a dél-libanoni lakosságnak. Damaszkusz — Kedd este Damaszkuszban ünnepélyesen aláírták a Szíriai Nemzeti Ha­ladó Front alapokmányát és szervezési szabályzatát. A szer­vezetet a kormányzó BAATH Párt és négy baloldali politi­kai párt képviselői alkotják. Az alapokmány programja fő cél­ként jelöli meg az Izrael által megszállt arab területek fel­szabadítását. A nyugtalan Ulster Belfast — Kedden Belfastban a késő esti órákban közölték, hogy az északír kormány sza­badon bocsát 45 internáltat, akiket eddig azzal a gyanúval tartottak fogva, hogy az ír köz- társasági hadsereg (IRA) tagjai. A szerdára virradó éjszaka Észak-írországban folytatódtak a bombamerényietek és az IRA, valamint az angol katonaság kö­zötti összetűzések. Brian Faukner kormányfő a parlamentben közölte, kormá­nya több mint 1600 tartalékost kíván behívni a rendőri erők kiegészítésére „a rend és a nyugalom megszegői“ elleni ak­ciókra. Schröder bevonta a harci zászlót“ II Bonn — Lezárult a nyugat­németországi belpolitikai ideg­háború első szakasza. A kor­mánykoalíciónak az ellenzéki támadásokkal szemben sikerült szorosra zárni sorait, megállíta­nia a jobboldal „toborzó hadjá­ratát“. Egymás után szólalnak meg a vezető kormánpárti politiku­sok, az ellenzék vezetői pedig, — miután puskaporukat elpu- fogtatták — visszavonulóban vannak. A figyelem egyre inkább Ba­den-Württemberg felé fordul, ahol másfél hónap múlva tarto­mánygyűlési választásokat tar­tanak. A választás! korteshad­járat már megkezdődött és mindkét tábor vezetői sorra járják a tartomány városait és választási gyűléseket tartanak. Walter Scheel külügyminisz­ter, az FDP elnöke kedden este Donaueschingben tartott beszé­det. Éles szavakkal intette az ellenzéki kereszténydemokratá­kat „ne űzzenek veszélyes játé­kot a megfélemlítés politikájá­val“, mert az érzelmek felkor­bácsolása beláthatatlan követ­kezményekhez vezethet. Horst Ehmke szövetségi mi­niszter — aki a jelek szerint egyik fő irányítója lesz a CDU- CSU ellen vívandó harcnak — kedden kijelentette: az ellen­zék részéről megnyilvánuló ve­szélyt elsősorban abban látja, hogy a CDU-CSU „rémhírekkel akarja bizonytalanná tenni a közvéleményt“. A CDU részéről csupán egy óvatos megnyilatkozás hangzott el: Sch ider volt külügyminisz­ter a Saar-vidéki rádióban „be­vonta a harci zászlót“. Minden megindokolás nélkül kijelentette —, hogy a keleti szerződések parlamenti elutasí­tásának szerinte nem kell szük­ségszerűen a fírandŕ-kormány lemondásához és új választások kiírásához vezetnie. Megfigyelők szerint Seb '?der a kormánynak lett burkolt aján­latában megcsillantotta annak a lehetőségét, hogy pártja is­mét nagykoalícióra lépjen a szociáldemokratákkal, vagy esetleg a szabad demokraták­kal. Ez az ajánlat azonban Bonnban aligha talál meghall­gatásra, értelmét pedig taktikai okokkal magyarázzák. Közös piaci valutáris tanácskozások Brüsszel — Az Európai Gaz­dasági Közösség tagállamainak pénzügyminiszterei hétfőn és kedden Brüsszelben megtartott tanácskozásukon hozott dönté­sei ajánlás-jellegűek, értékűek. A végső szót a kibővített mi­niszteri tanács március 20— 21-én esedékes ülésszaka fogja kimondani. Giscard D'Estaing francia gazdaságj- és pénzügyminiszter véleménye szerint véglegessé vált a gazdasági és pénzügyi unióról kötött megállapodás, s ez a legfontosabb döntése a Közös Piacnak az államfők há­gai csúcsértekezlete óta. Jurij Kornyilov, a TASZSZ szemleírója rámutat, hogy a Közös Piaci tanácskozás-sorozat alapvető célja a dollár elérték- telendésével összefüggő valutá­ris és pénzügyi válság elmélyü­lésének megakadályozása, illet­ve a nyugat-európai gazdasági életre gyakorolt hatásának semlegesítése. Edgar Faure volt francia miniszterelnök nem vé­letlenül jegyezte meg, hogy az Egyesült Államok és Nyugat- Európa ez idő szerint hadüze­net nélküli gazdasági háború állapotában van. A nyugat-európai országok nemzeti valutáinak értékét va­lóban aláássa, hogy Nyugat-Eu- rópát elárasztja az elértéktele­nedett, aranyra át nem váltha­tó dollár. Az Egyesült Államok vezető körei továbbra is arra töreked­nek, hogy saját gazdasági és pénzügyi nehézségeiken a nyu­gati szövetségesek és kereske­delmi partnerek rovására köny- nyítsenek. Ennek legutóbbi bi­zonyítéka az arany árának olyan emelése — unciánként 35-ről 38 dollárra — ami egy­általán nem felel meg a valuta- tőzsdéken kialakult tényleges helyzetnek; az arany szabad­piaci ára ugyanis 50 dollár kö­rül mozog. Quitói tiltakozás Quito — Az ecuadori kor­mány imperialista nyomásnak bélyegezte és elítélte az ameri­kai kongresszusnak azt a dön­tését, hogy felfüggeszti az Ecuadornak nyújtott segítséget. Antonio fosé Paredes ecua­dori külügyminiszter kijelentet­te, hogy Ecuador baráti kap­csolatokat kíván valamennyi országgal. Az Egyesült Álla­mokat illetően ragaszkodik az egyenjogú kapcsolatok elvé­hez. Ecuador minden eszközzel védelmezni fogja felségvizei­nek 20 mérföldes övezetét. A legutóbbi öt évben 60 amerikai halászhajót fogtak el ecuado­ri felségvizeken. 1972. III. 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom