Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-29 / 75. szám, szerda

M 1S72. n. 29. 7 Elégedettek a csehszlovák síugrók idei eredményeivel Mint erről már hírt adtunk, a Planicán (Jugoszlávia) lebo­nyolított I. sírepülő-világbajnokságon Raška a 3., Lid'ák pedig az 5. helyen végzett. A csehszlovák szakemberek véleménye szerint a síugrók idei évadban eflért eredményeivel mindenei elégedett lehet. Az I. sírepülő-világbajnokság küzdelmeit — melyeket a ren­dezők önhibájukon kívül kedve­zőtlen körülmények között vol­tak kénytelenek lebonyolítani — 120 000 néző tekintette meg a helyszínen és csaknem 400 mil­lió televíziós néző szemlélhette a képernyőkön. Dr. Marc Hod- ler, a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) elnöke nagyra értékelte a jugoszláv rendezők igyekeze­tét. Miloslav Bélonožník csehszlo­vák szakember a látottakról így nyilatkozott: „Az első sí­repülő világbajnokság színvo­nala nagyon jó volt. Kár, hogy a vasárnapi ugrásokat nem tud­ták befejezni az erős szél miatt. A versenyzők ugyanis addigra már megszokták a sáncot és így világcsúcs is születhetett volna.“ A sírepülő VB-n a világ él­vonalába tartozó versenyzők csaknem kivétel nélkül rajtol­lak. Kezdetnek nagyon jó volt és várható, hogy a jövőben is érdekes versenyeket vívnak majd a világ legjobb síugrói. Általában azt várják, hogy Jö­vőre Obersdorfban méltó foly­tatása lesz a sírepülő-világbaj- nokságnak. Nepela az ENSZ-ben A kanadai Calgary-ben lebo­nyolított műkorcsolyázó világ- bajnokság győztesei megláto­gatták az ENSZ New York-i székhelyét. A győzteseket Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára üdvözölte. Pohárköszöntőt mon­dott dr. Zdenék Cerný1, Cseh­szlovákia állandó ENSZ-képvl- selője. Jókívánságait fejezte ki az aranyérmeseknek, s nem fe­lejtette el megjegyezni: a sport nagyon fontos tényező a nem­zetek közötti barátság és együttműködés kialakításában. A műkorcsolyázók New York­ban bemutatót tartottak, onnét további portyára Kanadába utaz­tak. Fischer okoskodik Amszterdamból érkezett je­lentés szerint Robert Fischer amerikai nagymester ismét fel akarja rúgni azt a megállapo­dást, amely az összes érdekelt fél beleegyezésével már létre­jött a sakkvilágbajnoki döntő lebonyolításáról, a színhelyre és a pénzdíjazásra vonatkozó­an. A TASZSZ szovjet hírügynök­ségi iroda a következőket írja ezzel kapcsolatban: — Robert Fischer, az önzé­séről ismert amerikai nagymes­ter ismét kimutatta fogafehé- rét, visszautasította a Szpassz­kij világbajnoki elleni döntő két színhelyét, Belgrádot és Reykjavikot, mert szerinte nem megfelelően osztják el a pénzt a két fél között. Mindezt azután tette, hogy Amszterdamban vég­leges megállapodás született, s a verseny valamennyi szer­vezeti és pénzügyi részletét rög­zítették. A FIDE előtt tehát újabb problémák állnak — ismét az amerikai nagymester miatt —, aki közismert váratlan kifogá­sairól. Ebben az ügyben Hend­rik Slavenkoorde, a FIDE tit­kára most Rabell Mendezzel, a FIDE alelnökévej tárgyal. Men­dez vezette annakidején az amszterdami tárgyalásokat is. # Temesváron befejeződött a hemzetközi sakkverseny, amelyen 8 országból 14 versenyző ült a táblák mellé. A magyar színeket képviselő Honfi Károly holtver­senyben az első helyen végzett, Barcza Gedeon 9. lett. A verseny végeredménye:: 1—2. Honfi (ma­gyar) és Samkovics (szovjet) 9 pont, 3. Ikirov (bolgár) 8 pont. • Szarajevóban a nemzetközi sakkverseny 7. fordulójában Sza­bó László nmzetközl nagymester döntetlent ért el a szovjet Pet­roszjan ellen. A verseny élcso­portjának állása: Jansa (csehszlo­vák^ 4,5 pont (1 függő), Petrosz­jan (szovjet), Vuklcs (jugoszláv) és Hort (csehszlovák) 4 pont, Szabó (magyar) 3,5 pont (1 füg­gő). \ /A csehszlovák síugrók helye­zése még jobb lehetett volna. Legalábbis erre lehetett követ­keztetni a pénteki edzéseken elért .eredményekből. A fiúk na­gyon akartak, s ilyenkor szo­kott megtörténni, hogy tervei­ket nem tudják megvalósítani. Kár, hogy az első világbajnok­ságot a kedvezőtlen időjárás negatívan befolyásolta. Nem akarok mentegetőzni, de az idén elkerült minket a szeren­cse — mondotta Jáchym Bu­lin, a csehszlovák síugró-válo­gatott edzője. A Slovan 2:l-es vereséget szenvedett Prágában a Spartától. Felvételün­kön Sedílck, a vendégek kapusa Peták lövését védi. Lesz mit látnunk M a 18 órakor kezdődik a budapesti Népstadionban a Magyarország—NSZK váloga­tott labdarúgó-mérkőzés, ame­lyet a magyar tv fekete-fehér, valamint színes adásban közve­tít, s amelyre egész Európá­ban felfigyelnek. Nemcsak Illovszky Rudolf, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, hanem ta­lán az egyetlen sir Alf Ramsey kivételével az európai labdarú­gás egész vezérkara földré­szünk legjobb csapatának tart­ja a vendégeket. A lelátókon helyet foglal mindaz a szakember, aki csak érdekelve van, s így elsősor­ban az Európa-bajnokság küz­delmeiben még szereplő csapa­tok szövetségi kapitányai. Ez az érdeklődés egészen termé­szetes, hiszen csaknem egy hó­nap múlva lesznek soron a kö­vetkező izgalmas erőpróbák: Anglia—NSZK, Magyarország—- Románia, Jugoszlávia—Szovjet­unió és Olaszország—Belgium. Az kétségtelen, hogy a nyu­gatnémet csapat, — annak el­lenére, hogy vendég, — hely­zeti előnyben van. Náluk meg­szakítás nélkül folynak a pont­küzdelmek, így tehát nem kel­lett várni a formába-hozásra, míg a magyaroknál, ahol csak nemrégiben estek túl a tavaszi rajton, meg a nagyon izgalmas Európa Kupafordulón, — mi tagadás benne, —i keresik az igazi csapatot és a kívánatos formát. Illovszky Rudolf tart ettől a mérkőzéstől, de meg van arról győződve, hogy fiai kivágják a rezet és nem vallanak szé­gyent. Nem mondja, de bízik abban, hogy csapata döntetlen­nél rosszabb eredményt nem ér el. Ez pedig nem is volna rossz rajt az új válogatott idényben. Schön, a nyugatnémet szö­vetségi kapitány változatlanul nagy ellenfélnek tartja a ma­gyar válogatottat, szép, sport­szerű, jó labdarúgást vár és csak azt kívánja, győzzön a jobbik. Beckenbauer annak örül, hogy a magyarok csapatában viszontláthatja azokat a sport- barátait, akikkel a világváloga­tottban Brazília ellen játszott (Szűcs, Albert). Netzer, aki ezúttal első alkalommal lép pályára a magyar válogatott ellen, a magyar védelmet jobb­nak tartja, mint a csatársort és ezért tippje a döntetlen. A Népstadionban előrelátha­tólag telt ház lesz. A jegy elő­vétel erre vall. Most már csak az kellene, hogy az időjárás Is fogadja kegyeibe ezt a találko­zót, mert köztudott, hogy a magyar csapat képességei tel­jét elsősorban száraz, jó tala­jon tudja nyújtani. A nagy mérkőzésnek illuszt­ris játékvezetője lesz az olasz Concetto Lo Bello személyében, akit nemcsak Európa, hanem az egész labdarúgó-világ egyik legjobb futball-bírájának tarta­nak. ZALA JÚZSEF, Budapest Tizenheten az osztrákok ellen Az edzői tanács javaslatára 17-tagüra szűkítették az osztrá­kok ellen készülő csehszlovák labdarúgó-keretet. A keret tag­jai: Viktor, Flešar, Dobiáš, L. Zlocha, Hrivnák, Hagara, Tá­borský, Pivarník, Pollák, Daő- ko, Kuna, Š. Tömének, Ternényl, Stratil, Petrái, Ján Capkoviö, Klement. Idénynyitó öttusában Már hagyományosan a fran­ciaországi Fontainebleaubail ke. rül sor az első nemzetközi idénynyitó öttusa-versenyre, amelyen részt szoktak venni a világ legjobbjai is. Az idei nemzetközi verseny első számát, a lovaglást a nyu­gatnémet Stutzer nyerte 1100 ponttal, 2. Kelemen 1085, 3. Bakó (mindkettő magyar) 1010, 4. Drum (amerikai) 1005, 5. Cosmescü (román) 1005, 6. Vil­lányi (magyar) 990 pont. A csapatverseny állása az első szám után: 1. Magyaror­szág 2295, 2. Románia 2860, 3. NSZK 272U pont. Április 5.: Ferencváros— Wolverhampton A Ferencváros és az angol Wolverhampton labdarúgócsa­pat megegyezett, hogy az UEFA elődöntő eflső találkozójára áp­rilis 5-én 17.3U órai kezdettel kerül sor Budapesten. # A Szovjetunió női röplabda­bajnokságát a Dinamó Moszkva együttese nyerte a CSZKA Moszk­va és a Nyefcsl Baku előtt. • A jugoszláviai Zrenjaninban (Nagybecskerek) vasárnap lelep­lezték a város - szülöttének, dr. Kemény Ferenc pedagógusnak, a nemzetközi olimpiai bizottság ala­pító tagjának szobrát. A szobor leleplezésénél jelen volt Tóth Elek, a Magyar Népköztársaság belgrádi nagykövete. Válogatott bemutatkozás Űjabb tippszel vényünk első mérkőzése a CSEHSZLOVÁKIA “•“AUSZTRIA válogatott találkozó. Ennek esélyese, hazai kör­nyezetben, természetesen ä mi csapatunk. Játéktudásban és képzettségben az osztrák fölött áll, s általában mindig megy neki a játék a szomszédok ellen. Az NB I találkozót közül a F ERENCVÄROS—SZOMBATHELY mérkőzést vettük számításba. Igaz, hogy a nagy esélyes a Ferencváros, de a gólarányt telibe találni nem lesz könnyű. Tippszelvényünk beküldési határideje: április 7. 1. CSEHSZLOVÁK!A—AUSZTRIA ( * ) 2. FERENCVÁROS—SZOMBATHELY Beküldte:« Lakhely: O L |f . Utca: ín KOMMENTÁRUNK Nemcsak idény eleji gondok MILYEN IS A „RÁMENŐS“ FUTBALL? A szurkoló mindig valami újat, kellemest, szemet és lel­ket gyönyörködtetőt vár a fut- ballidénytől. Tavasszal még hat­ványozottabban óhajtja ezt, mert ugyebár a természet is megújul. Aztán évről évre kény­telen tudomásul venni, hogy a futballisták nem fiatalodtak, ugyanazt játsszák mint mindig. Most sem történt semmilyen világrengető esemény. Leg­alábbis erre enged következtet­ni az I. liga 16 tavaszi mérkő­zése. — 1 — Itt van például a góllövés. Tizenhárom gól nyolc mérkőzé­sen! Nem kevés ez egy kicsit?! A tizenhat csapat közül nyolc egyáltalán nem talált a háló­ba! „Szupervédelmek“ kovácso- lódtak a télen vagy gyengék a csatáraink? Sajnos, az utóbbi látszik valószínűnek. Mert nem­zetközi mérkőzéseken nem is olyan „szupermannok“ a mi vé­dőink ... Most valaki nemtetszését nyil­váníthatná, mondván, hogy min­den kezdet nehéz, tehát a baj­nokság tavaszi idényének a kez­dete is; a csapatok még nem „ébredtek fel“ teljesen, nem „érzik“ a labdát, ami természe­tes valami, hiszen három hó­napig nem játszottak igazi mér­kőzéseket. Ez mind igaz. Csak­hogy nem ezt mondjuk-e min­den idény elején? Nem ezzel biztatgatjuk-e magunkat a jobb játék reményében? S csak ké­sőbb ébredünk rá, amikor vége felé közeledik a bajnokság, hogy azért az mégiscsak ke­vés volt, amit láttunk a baj­nokság folyamán. Mert hiába mond akárki akármit, ha az első mérkőzé­seken nem látunk legalább egy-két felvillanást az igazi labdarúgásból, később felesle­gesen reménykedünk. Menet közben játszani kell, a ponto­kat gyűjtögetni, s ugyebár csak azt játszhatjuk, amit a felké­szülési időszak folyamán elsa­játítottunk. — 2 — Sokat beszélnek manapság nálunk az agresszív, „rámenős“ futballról, tehát a jó értelem­ben vett erőszakos, „hódító“ játékról, amikor következetesen és határozottan támadunk és védekezünk, amikor igyekszünk keményen (nem durván!) meg­akadályozni az ellenfelet a labda átvételében. De félő, hogy ennek a megvalósítása nem megy-e majd a gyorsaság (a labdavezetés közbeni gyor­saságra gondolunk), a techni­ka, a szellemesség, tehát a szép labdarúgás rovására. Ugyanis nagyon helytelen do­log csak az agreszivitásra épí­teni. Figyelmet kell szentelni a többi futballelemeknek is, amelyek nélkül nincs jó és eredményes, nemzetközi mércé­vel is mérhető csapat. Ami az agresszivitással szo­rosan összefügg, az a kemény­ség. A. Rýgr, a Slávia edzője az Inter elleni mérkőzés után az agresszivitásra hivatkozva kétségbe vonta Horbas játékve­zető sárga céduláját, amivel Lužát „tűntette ki“. Szerinte nem érdemelt figyelmeztetést a játékos, mert az agresszív játékfelfogás szellemében cse­lekedett. Hogy mit is csinált tulajdonképpen? Egy bírói íté­lettől „begozöive“ olyan agresz- szíven támadta Levickýt, hogy nem a labdát, hanem szánt szándékkal a bokáját rúgta. Jogos volt-e tehát a sárga cédula? Azt hisszük, felesleges a válasz. — 3 — Csak azért hoztuk fel ezt az esetet, hogy nem szabad meg­engedni, miszerint az egészsé­ges agresszivitás leple alatt szándékos durvaságokat köves­senek el a labdarúgók. Nagy feladat hárul itt a játékveze­tőkre. Ami valakinek kemény­ség és agresszivitás, az mások­nak durvaság. És fordítva. Meg kell találni az egységes, helyes mércét, mert ellenkező esetben nem a jobb, hanem durvább csapat fog győzni. Itt van például a kapusok esete. Nap nap után nyilvánva­lóbbá válik, hogy a nemzetkö­zi porondon engedik a kapusok kemény, de szabályos támadá­sát. (Hisz a kapus is futballis­ta, nem pedig gyengéd leány­zó, s ráadásul a kezét is hasz­nálhatja.) Nálunk viszont lia a kapus és a csatár egyszerre ugrik fel a labdáért, s egymás­hoz érnek, a bíró rögtön a „portás“ javára ítél szabadrú­gást. Ugyan miért? Az más eset, amikor szabálytalanul akadályozzák a védésben. — 4 — Néhány szót a tabella jövő­jéről. Még messziről sem dőlt el semmi. Sem az élen, sem az „alsóházban“. A Slovan ve­resége teljesen nyílttá tette a bajnoki cím sorsát, s úgy tű­nik, már Malatinský csapata is érzi a lehetőséget. Idegen pályán az egyik pontért küz­denek a trnavaiak, hogy aztán otthon kamatostúl fizessenek vissza az idegenbeli döntetle­nért. Csak az érdekesség ked­véért jegyezzük meg, hogy a 8 otthoni mérkőzésük közül 5 alkalommal „nullára“ győztek (Trinec 4:0, Brno 7:0, VSS 6:0, Nitra 1:0, Sparta 2:0). Az öt találkozó gólaránya: 20:0! Legközelebb a kiesőjelöltek táborában megindulhat egy fo­lyamat. Ugyanis majdnem min­den II. ligára „pályázó“ csapat idegenben játszik. És aki „kül­földön“ pontot vagy pontokat szerez, az reménykedhet... TOMI VINCE

Next

/
Oldalképek
Tartalom