Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-26 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
ITIQ7Í1 UJ MjuIJ r.-‘ . , ,rn- • ,. ' V. 1 •-A ’ : CvT' Az iskolába igyekvő gyerekek látványa olyannyira megszokott képe életünknek, hogy többnyire minden különösebb gondolati vagy érzelmi emelkedettség nélkül tekintünk rá, ha napi jövés-menésünk során véletlenül szemünkbe ötlik. Sőt, bizonyára attól sem illetődünk meg, ha olykor iskola mellett visz el utunk, s belülről, patinás falak közül gyerekzsivaj szűrődik ki, vagy esetleg újdonatúj tantermek szélesre tárt ablakain át a magyarázó pedagógus oktató hangját kapja el fülünk. Hasonló érzés tölt el, mintha gyárudvarok, termelőüzemek, hivatali épületek, üzlethelyiségek előtt haladnánk el csupán, amelyekről tudjuk, hogy bennük a társadalom számára nélkülözhetetlen, s a maguk nemében sajátságoson célszerű és hasznos tevékenység zajlik - az egyikben ilyen, a másikban olyan jelleggel. Hogy az iskola emezektől megkülönböztethető intézmény, éppen, mert falai között eredendően a társadalom (s mindig a jövö társadalom) arculatát formáló szellemi munkálkodás folyik, s hogy akik ezt a foglalkozásnak egyre kevésbé nevezhető nemes hivatást gyakorolják, tudományos, technikai és humán műveltségünk, valamint társadalompolitikai ismereteink alapozói, közvetlenül, elevenen ható tényezői - az már ritkábban hat át mélyebben bennünket. Leginkább csak egy-egy új iskolai év kezdetén, tanévzáráskor, esetleg egy-egy ünnepélyesebb szülői értekezlet alkalmával. S természetesen: még o pedagógusnapon. Két nap múlva, amikor a nagy Comeniusra való emlékezéssel országszerte a tanítók napját ünnepi ik az iskolák, megváltozik ez a kép - az utcák képe is. Bár, mint egyébkor, most is feléje, a pedagógus felé sereglenek a diákok, csak éppen kívül-belül ünnepélyesebben, mint a tanév eseményteleneknek tűnő hétköznapjain. Ezen a napon lekerülnek az iskolatáskák a kisdiákok hátáról, apró kezük virágcsokrokat szorongat majd, s velük együtt ünnepi ruhába öltözötten haladnak a ser- dültebbek, a középiskolások, a főiskolások, az egyetemisták is, hogy őszinte érzésekkel eltelve mondjanak köszönetét tanítóiknak és nevelőiknek, akikről azt is szokás mondani, hogy szüleik után őket iljeti meg a legtöbb gyermeki, ifjúi szeretet és tisztelet. Ünnepli őket a társadalom is, és ünnepük magukat a pedagógusok is. Virágcsokrokkal telnek meg a tanítói, tanári szobák, méltatások, hivatalos köszöntések hangzanak el majd minden ünnepélyes tanítói gyűlésen, s befeléfordulón idézik saját életüket, munkájukat maguk a pedagógusok is a baráti eszmecserék, ünnepi poharazások során. Kellő tisztelet, közfigyelem és megbecsül- tetés jut ki nekik - ez alkalommal talán éppen bőségesen. De vajon, elegendő-e mindez? Ügy hisszük, ennél többet is megérdemelnek. Mindenekelőtt azt, hogy az év minden munkás hétköznapján is gondoljunk velük, s próbáljuk meg átérezni nehéz és felelősségteljes hivatásuk egészét; a sokszor felemelöen szép, nagy távlati célokat is magába foglaló, ám amellett olykor - éppen a pedagógusi munka természetét meghatározó - felaprózott, szellemi- és idegerőt kitartóan őrlő feladatok tömegével naponta küzdeni hivatott értelmiségi dolgozó gondjait. Akinek ma már nem csupán a régebbi értelmezések szerinti, s személyes életétől nagyobbrészt elvonatkoztatott jellegű küldetés, holmi általános tartalmú oktató és nevelőmunka az osztályrésze, hanem ennél összehasonlíthatatlanul több és eszményibb. De éppen ezért igényesebb és megter- helőbb is. Mert nemcsak az a kötelessége immár, hogy egy megadott tanterv és nevelési terv kereteit kitöltve lelkiismeretesen és szakszerűen felkészüljön oktatói és nevelői munkája végzésére, hanem közben szüntelenül kísérnie kell korunk rohamos tudományos, technikai, társadalmi, kulturális és kommunikációs fejlődését is, s az e forrásokból merített ismereteit is szinte naponta kell rendszereznie, szelektálnia és feldolgoznia, hogy kész ismeretanyag formájában adhassa át tudását növendékeinek. S az információközlés mai szintjén ez nem csekély dolog. Amellett pedig elméleti tudásából s állandó készenlétet igénylő személyes példamutatásával szüntelenül nevelnie kell, méghozzá riem akárhogyan, hanem szocialista társadalmunk eszméi, erkölcsi alapelvei és etikája szerint - mert csak így nyer olyon habitust s válik egységes egészet alkotó hivatássá foglalkozása, amelyet nem lehet csupán anyagi ellenszolgáltatásért végezni, hanem csak igazi hivotástudatból. Ezért időzzünk el néhány gondolatsor erejéig a pedagógusoknál ez alkalomból - az év többi napián pedig segítsük őket. Hiszen céljaink egybeesnek: minthogy a társadalom javarészt szülőkből és családokból tevődik össze, csak a pedagógusokkal egyetértésben végezhetjük gyermekeink iskolai, családi, tárasadolmi nevelését. MIKUS SÁNDOR TISZTELET ÉS MEGBECSÜLÉS
