Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-24 / 71. szám, péntek

Ä mosti sztrájk a CSKP vezetésével az osztályharc egyik legnagyobb megmozdulása volt

ALOIS MA elvtárs beszéde az észajt-csebországi bányászok sztrájkharca megkezdésének 40. évfordulóján

1972.

III. 24.

Ma 40 éve, hogy az északcsehországi bányászok dicső harcai történetébe az egyik legfényesebb fejezetet írták be. A mosti sztrájk nemcsak példakép és iskola volt Csehszlovákia proletariátusának a tőkés ki- zsákmányolók elleni harcban, hanem világszerte nagy visszhangot keltett. Megindultál! emlékezünk vissza a 25 000 bányász, feleségeik és gyermekeik hősiességére, kegyelettel adózunk Ján Križ és Josef Šev- i'ík emlékének, és őszintén örülünk annak, hogy még ma is találkozunk a mosti sztrájk közvetlen résztvevőivel.

Amikor visszaemlékezünk a munkásosztály 40 év előtti nehéz életére, amikor a megrendítő statisztikai adatokat tanulmányozzuk, amikor ezen idők szereplőinek visszaemlékezéseit hallgatjuk, különösen szembetűnik a nemrégen űzött jobboldali propaganda hamissága. Hisz nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szocializmus be- feketetítésére, politikánk eredményeinek meggyalázására törekedve mennyire dicsőítették az első köztársaság életét, valamint a tőkésállamok jelenlegi viszonyait. De mindannyian tudjuk, hogy a dolgozók nyomorúságos élete a burszoá Csehszlovákiában nem átmeneti jelenség, nem csupán a gazdasági válság következménye volt, hanem az uralkodó nagyburzsoázia kizsákmányoló politikájának természetes kísérőjelensége. Végül is a fejlett tökésországok- ban folyó jelenlegi sztrájkharcok nagy száma és intenzitása, a munkanélküliek seregének egyre nagyobb mérvű növekedése a napnál is világosabban bizonyítja, hogy

a kapitalizmus kizsákmányoló lényege semmiben sem változott,

hogy ezekben az országokban a munkásosztálynak ma is keményen kell harcolnia gazdasági és politikai érdekeiért.

Az emberben önkénytelenül Is felmerül a kérdés — mondotta beszéde további részében Indra elvtárs —, milyen célokat követett hazánkban a jobboldal, amikor 1968-ban oly szégyentelenül dicsőítette az első köztársaságot, szinte példás demokráciaként igyekezve azt feltüntetni. Tulajdonképpen mit is állítottak példaképül elénk? Az éhséget és a nyomort, a dolgozók millióinak könyörtelen osztály- és politikai elnyomását, a tömeges munkanélküliséget? Még túlságosan sok élő tanúja van ennek a háború előtti „paradicsomnak“, az ifjú nemzedék számára elferdítetlen történelmi tények állnak rendelkezésre, s ezért a jobboldaliak és a szocializmus ellenségei nem érhettek el sikert. Népünknek megvannak á maga tapasztalatai, ismeri forradalmi vívmányait, naponta meggyőződik a szocializmus előnyeiről, és sohasem megy lépre valamilyen „megjavított szocializmus“ jelszavára, amely mögött a szép szólamok özönében a régen túlhaladott tőkés viszonyok visszaállításának kísérlete rejlett.

A mosti sztrájk lelke, politikai és szervező agya a CSKP volt. A 30-as évek nagy osztóly- és szociális küzdelmei, beleértve az észak-csehországi bányászok sztrájkját, igazat adtak Gottwaldnak és társainak.

A mosti sztrájk megszilárdította a CSKP tekintélyét,

megerősítette azt, hogy új vezetősége a leghatározottabban harcol a dolgozók jogaiért, rendíthetetlenül küzd a munkásosztály érdekeiért, s nem esik pánikban, sem kishitűségbe. Nemcsak az észak-csehországi bányászok, hanem az egész ország munkásosztálya felismerte, hogy a komunistákban a legsúlyosabb helyzetekben is megbízhat, hogy a kommunisták olyan vezetők, akik sohasem árulják el a munkásosztály érdekeit.

A mosti sztrájk Csehszlovákia és a világ munkásmozgalmának történetébe mint az osztályharcok egyik legnagyobbika íródott be, s ezért nem feledkezhetünk meg róla.

Az észak-csehországi bányászok hősiességének ünneplése — mondotta beszéde további részében Alois Indra — alkalmat ad arra, hogy visszaemlékezzünk munkásosztályunk harcos hagyományaira. A csehszlovák proletariátusnak az első köztársaság húszéves fennállása alatt nem volt rózsás élete, mindig osztály- és politikai elnyomásnak volt kitéve, gazdaságilag mindig könyörtelenül kizsákmányolta őt a nagyburzsoázia.

Nem szoktunk azonban a múlthoz visszatérni csupán az emlékezés végett —, a történelem számunkra a tanulságok forrása, a történelem számos oldala napjainkban is időszerű számunkra. Igaz, hogy lényegesen más körülmények között élünk, mint 40 évvel ezelőtt, de az, ami a kommunistákat akkor jellemezte, semmit sem vesztett időszerűségéből. A kommunistáktól ma is megköveteljük, hogy gondolkodásukat és cselekedeteiket haladó szellem jellemezze, hogy

mindig a munkásosztály és a dolgozó nép érdekeit védelmezzék,

hogy ne szakadjanak el a néptől, hanem együtt éljenek vele örömben és a nehézségekben egyaránt, hogy az akadályokra való tekintet nélkül védelmezzék a párt programját, és megszervezzék teljesítését, hogy az életben és a munkában jó példával járjanak elől polgártársaik előtt.

A párt egysége vitathatatlanul alapvető feltétele annak, hogy sikeresen érvényesüljön vezető szerepe a szocialista társadalomban. I960 bari éppen azért kellett súlyos megpróbáltatások kereszttüzét kiállnunk, mért nem őrködtünk ezen elv megtartása felett, mert lehetővé tettük a jobboldalnak, hogy a párt egységéi ideológiai, politikai és szervezeti téren megbomlassza.

A Központi Bizottság 1969 áprilisi plénuma után bebizonyosodott, hogy a párt egysége vezetőségének képességétől és attól függ, hogy olyan programot tűzzön ki, amely teljesen összhangban áll a lenini tanokkal. A jobboldali revizionizmus és opportunizmus elleni harcot ezért törvényszerűen kísérte az az erőfeszítés, amellyel soraink egybetömörítésére, a párt eszmei, politikai, szervezeti és akcióegységének megszilárdítására törekedtünk. E követelmény komolyságának tudatában a XIV. kongresszus is nagy figyelmet szentelt e kérdéseknek, és megerősítette a párt egységéről 1970 decemberében hozótt határozatot. Éppenúgy, mint a múltban, ma is és a jövőre nézve is érvényes az, hogy csupán az egységes párt legyőzhetetlen — csupán

az egységes párt képes sikeresen teljesíteni történelmi küldetését.

Igaz, hogy épp ilyen fontos a párt, a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság és a többi dolgozó egysége is. Ez az egység attól függ, hogy a pártnak milyen a kapcsolata a pártonkí- vüliek millióival, hogyan fejezi ki a dolgozók haladó érdekeit, hogyan tudja megmagyarázni nekik politikáját, hogyan tudja megszervezni a programjának teljesítésére irányuló erőfeszítéseiket.

Népünk a )^IV. kongresszus határozatait éppen azért tette magáévá, támogatja és valósítja meg őket, mert kifejezik vágyait és szükségleteit, mert összhangban állnak érdekeivel. Mi kommunisták egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy erőnk a néppel való kapcsolatban rejlik, s küldetésünk az, hogy a népet szolgáljuk. Ezt azonban nem lehet úgy értelmezni, hogy egyesülni fogunk a szocializmus ellenségeivel. Nem jelenti azt sem, hogy osztjuk az elavult nézeteket, hanem ellenkezőleg: meggyőzéssel és személyes példamutatással kell megnyernünk a nem kommunistákat politikánknak, lehetővé kell tennünk számukra, hogy részt vegyenek e politika kialakításában, és hogy saját tapasztalataik alapján győződjenek meg e politika helyességéről.

A szocialista társadalom egysége, a nép és a párt egysége

volt eddig is sikereink megalkotója — s ez biztosítja jövő győzelmeinket is.

Azok az elvek, amelyek belpolitikánkban vezérelnek bennünket, a külpolitikában is érvényesek. A proletár internacionalizmus elveiből fakadó egység minden egyes szocialista állam, és a szocialista országok egész közössége békés életének és biztonságának záloga. Az imperialisták egysége ellen leghatékonyabb fegyverünk a szocializmus, a haladás és a béke erőinek az egysége. Ennek az egységnek köszönhetjük azt, hogy már 27 éve élünk békében, ez az egység tette lehetővé hazánk szocialista társadalmának békés építését, ez az egység veszi el az imperialista ag- resszorok kedvét attól, hogy valóra váltsák becstelen szándékaikat. E nemzetközi szocialista egység alappillére a Szovjetunió szocialista társadalmának politikai stabilitása, gazdasági és katonai ereje. Ezért mindenki, aki jót akar hazánknak, az szocialista internacionalista, és elsősorban

a Szovjetunió őszinte barátja.

A forradalmi harc követelménye ugyancsak nem valamilyen múltbeli csökevény, nem vonatkozott csupán a München előtti köztársaság kapitalistái ellen vívott harcra. Naponta kénytelenek vagyunk harcolni hazánkban, nemcsak a szocializmus ellenségeinek maradványai ellen, hanem a múlt legkülönfélébb csökevényei ellen is. A kishitűség ellen, a nehézségek ellen, amelyek életünk különböző területein felmerülnek, valamint saját hibáink és fogyatékosságaink ellen is. És úgy vélem, nem kell különösebben bizonyítani azt, hogy a szocializmusért vívott küzdelmünk ugyanakkor harcot jelent a világkapitalizmus merényletei ellen, hogy minden egyes sikerünk megerősíti a szocializmus, a haladás és a béke világfront- jat.

A forpadalmiság a jelenlegi feltételek között nem üres szónoki frázis, hanem igen konkrét alakja van. A forradalmi gondolkodás és cselekvés ma azt jelenti, hogy

o CSKP XIV. kongresszusa határozatainak valóra váltására,

életbe léptetésére törekszünk. Napjaink parancsa ma is: a forradalmi fegyelmezettség, szívósság, áldozatkészség és a személyes bátorság.

Minden egyes kommunista, minden igazi hazafi kell, hogy örüljön azoknak a sikereknek, amelyeket 1969 áprilisa óta értünk el, azóta, hogy a központi bizottság megválasztotta a párt új vezetőségét — hangsúlyozta beszédében Indra elvtárs. Bebizonyosodott a jobboldaliak jóslatainak teljes csődje. Az élet maga bizonyította be és erősítette meg az új pártvezetőség politikájának helyességét és hasznosságát. A politikai és a gazdasági konszolidáció eredményei érthető nyelven beszélnek.

Örömmel tölt el bennünket népünk szocialista öntudatossó- gának számtalan megnyilvánulása, büszkék vagyunk pártunk erejére és képességeire. A jogos önbizalom azonban nem vakít el bennünket, nem foszt meg éberségünktől és bíráló szemléletünktől, nem késztet bennünket, arra, hogy megpihenjünk babérjainkon. A fogyatékosságok nyílt bírálatának azonban természetesen semmi köze sincs ahhoz, aminek 1968- ban voltunk tanúi — hisz a jobboldal nem tárgyilagos bírálatra törekedett, hogy elősegítse a fogyatékosságok kiküszöbölését. Célja a kommunista párt politikájának elvetése, népünk húszéves munkájának lebecsülése volt. Az embereket bizalmatlanná akarta tenni a szocializmussal szemben. A bírálat a mi értelmezésünkben nem pánikkeltést, sem pedig indokolatlan borúlátás keltését jelenti, bírálatunk

népünk képességeibe, önindatosságába és erejébe vetett bizalomból fakad,

a szocialista rend előnyeit bizonyítja.

Nem izgat bennünket az, hogy a burzsoá politikusok és újságírók minden bíráló megjegyzésünket megragadják, felnagyítják és kiforgatják, hogy örömujjongásban törnek ki saját fogyatékosságaink bírálata felett, azt harsogva: íme a szocializmus válságban szenved. Csakhogy ismeretes, miszerint gazdaságunk sikeresen fejlődik. Termelési terveinket teljesítjük és túlteljesítjük, nemzeti jövedelmünk gyarapodik, és ezzel egyidejűleg emelkedik az emberek életszínvonala is. Mi állítólag válságban vagyunk, de a leggazdagabb tőkés országokban az emberek milliói hiába keresnek munkát, napirenden vannak ott a gazdasági sztrájkok és a politikai harcok, a burzsoázia uralmát nemcsak háborúkkal, hanem saját népének könyörtelem elnyomásával is védelmezi. Jelenlegi feladataink tárgyilagos elbírálását, a XIV. kongresszus következtetéseinek alapos feldolgozását bizonyította pártunk központi bizottságának februári ülése is. Célja az, hogy a kongresszusi irányelvek szellemében az egész pórt és az egész társadalom figyelmét

a népgazdaság további sikeres fejlesztésére összpontosítsa,

mert ez a szocialista társadalom anyagi alapja, ez határozza meg a dolgozók életszínvonalát.

Általánosan ismert tény, hogy a párt új vezetősége 1969 áprilisa óta nagy figyelemmel gondoskodik a gazdaság fejlesztéséről, és minden józanul gondolkodó ember elismeri, hogy ez a gondoskodás az emberek megértése és támogatása következtében sikerrel járt. A CSKP Központi Bizottságának februári plénumán azonban nemcsak azért hangsúlyozhattuk nyomatékosan a gazdasági feladatokat, mert ezt a jelenlegi fejlődési szakasz megköveteli, hanem azért is, mert az utóbbi három év alatt megteremtettük ehhez a szükséges objektív és szubjektív feltételeket.

Figyelmünket most azért összpontosíthatjuk a gazdaságra, mert rendet teremtettünk a pártban. A párt eszmei, politikai és szervezeti egysége cselekvőképességének biztosítéka. A párt vezető szerepének felújítása lehetővé teszi és megkívánja, hogy a kommunisták mindenütt a meglevő nehézségek és fogyatékosságok leküzdésére irányuló erőfeszítések élén álljanak. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom is jobban felkészült küldetésének teljesítésére a gazdaság fejlesztésében, mert leküzdötte a jobboldali reformisták befolyását. Érvényes ez az ifjúság új egységes szervezetére is, amely fennállásának rövid ideje alatt érdemes munkát végzett, és bizonyára továbbra is megállja a helyét. Sikereink fontos feltétele, hogy a gazdaságban is le- küzdjük a jobboldali felforgatás következményeit, teljes mértékben felújítsuk a központi szocialista tervezés és irányítás elveit. A jövőbe vetett bizalommal tölt el bennünket az is, hogy a gazdasági irányítás valamennyi fokán megtettük a nélkülözhetetlen személyi változtatásokat. Azoknak az embereknek, akik politikailag csalódást okoztak, távozniuk kellett, és helyükre a párthoz, a munkásosztályhoz és a szocializmus hű, megfelelő szakmai és irányítóképességgel felvértezett dolgozók kerültek. Nem kevésbé fontos az is, hogy a sikeres gazdasági fejlődés eredményei megnyilvánultak a dolgozók életszínvonalában. Az emberek biztonságot és önbizalmat nyertek, meggyőződtek saját képességeikről és felismerték lehetőségeiket, amelyek összefüggnek

a párt helyes politikájával

Mindezek a körülmények ösz- szességükben most lehetővé teszik sokkal igényesebb követelmények felállítását, következetes megvalósítását mindannak, amit a XIV. kongresszus határozatai tartalmaznak.

A fogyatékosságok, amelyekről a központi bizottságon beszéltünk, nem újak, nem tegnap, vagy tegnapelőtt keletkeztek, és nem is először beszélünk róluk. De újból hozzálátunk megoldásukhoz, a kitűzött feladatokat fokozatosan és következetesen teljesíteni akarjuk a szocialista társadalom rendelkezésére álló valamennyi eszköz felhasználásával. Itt a tökéletesített tervezésre és irányításra, az egyén és a kollektívák anyagi érdekeltségének hatékony felhasználására és nem utolsósorban a rendszeres politikai mozgósításra gondolok.

A központi bizottság februári ülése határozatai iránt megnyilvánuló általános egyetértés ugyan örömmel tölt el bennünket, de ez csupán az első lépés, önmagában nem elégedhetünk meg vele. Nem bízhatunk még a legjobb határozat mindenha- lóságában sem, és nem várhatunk ölhetett kézzel, mert nincs olyan határozat, amely önmagától teljesülne. A februári határozatok teljesítése érdekében az Irányítás valamennyi fokán és minden egyes munkahelyen igen konkrét eljárást kell kidolgozni. Mindent világosan kell látni, hogy milyen célokat tűzünk magunk elé és milyen ntakon akarjuk őket elérni. A feladatok meghatározásán kívül mindenütt meg kell teremteni a feltételeket is ahhoz, hogy

az emberek teljesíthessék őket.

A népgazdaság fejlesztésére fordított figyelmünk nem vezethet ahhoz, hogy bármiképpen is elhanyagoljuk a XIV. kongresszus határozataiból következő egyéb feladatokat. Nemcsak kötelességünk, de eléggé erősek is vagyunk ahhoz, hogy igen céltudatosan megoldjuk a politikai problémákat is, hogy sokoldalúan megszilárdítsuk szocialista államunkat és fejlesszük a szocialista demokráciát. Különösen sürgős kidolgozni és megvalósítani az ideológiai jellegű feladatokat, főként a szocialista módon gondolkodó és cselekvő ember nevelésének céljából. A gazdaságot, a politikát és az ideológiát nem lehet mesterségesen különválasztani, s még kevésbé egymással szembeállítani. Csak a szocialista módon öntudatos ember vehet aktívan részt a gazdasági problémák megoldásában, csak ő oszthatja el ésszerűen és élvezheti munkájának gyümölcseit — csak az ilyen ember lehet a szocialista társadalom érvényes tagja, igazi hazafi és szocialista internacionalista.