Új Szó, 1972. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-19 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
/ „Új fogalom születése“ A „gazdasági nacionalizmus“ divatos fogalom a kapitalista országok politikai szóhasználatában. Japánban az ország külkereskedelmi érdekei védelmének problémájával kapcsolatban emlegetik, Kanadában pedig az országnak az Egyesült Államok monopóliumaitól való függése feletti felháborodással kapcsolatban. Beszélnek róla Nyugat- Európában is, a leghangosabban pedig az Egyesült Államokban. Első felindulásukban még a régi imperialista szokásokat is ezzel a divatos kifejezéssel határozzák meg. így például a washingtoni Sunday Star a chilei kormánynak az amerikai tulajdonban levő rézbányák államosításáról szóló határozatai alkalmából írt dühös kommentárjában megjósolja, hogy „Washington erélyesen fog válaszolni, a »gazdasági nacionalizmus« elveiből kiindulva“. Tehát új fogalom került forgalomba, amelynek az a feladata, hogy kiegészítse a kapitalista világ gazdasági terminológiáját. A szavak megváltozása mögött természetesen a körülményekben végbement változás rejlik. Már sokat írtak a valutaválságról, az Egyesült Államok protekciőnista intézkedéseiről, arról, hogy Nyugat-Európa országai képtelenek összehangolt választ adni ezekre az intézkedésekre, a kereskedelmi háború első ágyúlövéseiről, s nincs szükség a részletek ismétlésére. Egy valamit azonban még nem mondtak ki hangosan: nemcsak a valutarendszer, hanem a gondolkodás egész rendszere került veszélybe. Amíg fennáll a kapitalizmus, mindig lesznek olyan publicisták és tudósok, akik meg fogják kísérelni, hogy megcáfolják a marxizmusnak a kapitalista termelési módról kimondott ítéletét, így például a hatvanas évek integrációs tendenciái azt az illúziót szülték, hogy az imperialisták egymás közti ellentétei leküzdhetők. Ügy tűnt, hogy erre van is bizonyos alap. A Közös Piac országai, például, a kapitalista világ szempontjából a termelés ütemének nagymértékű növekedését érték el. E tömbön kívül szintén feloldtak számos külkereskedelmi korlátozást, s a külkereskedelem volumene világszerte sokkal gyorsabban növekedett, mint az ipari termelés volumene. Számos közgazdász és propagandista akadt, akik siettek ezek alapján űj törvényeket „felfedezni“, sőt új korszakot is, amelyben a kapitalizmus ellentmondásai maguktól eltűnnek. Más szerzők kijelentették, hogy a kapitalista integráció, a termelés kapitalista internacionalizálása túlszárnyalja a szocialista internacionalizálást, és ebben a marxizmus új „cáfolatát“ lelték meg. Igaz, hogy a burzsoá tudósok között is voltak olyanok, akik hajlottak a tények alaposabb elemzésére. Ezek nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az első sikerek után nehézségek is felmerülhetnek, amelyek a kapitalista integráció távolabbi követelményeivel, mély tendenciáival függnek össze. Az optimisták hangja azonban még jóval erősebb. Ám az illúziók szertefoszlanak. Most már teljes erővel hangzanak fel a józanabb kapitalista próféták figyelmeztetései. A Successo című olasz folyóirat interjút készített John Galbraithtal. Ez az ismert amerikai közgazdász igen kritikusan elemzi a mindenkor a kapitalista Integráció mintájaként reklámozott Közös Piac országai által elért sikerek egyes forrásait: „A modern iparban időszakonként szükséglet merül fel rendkívül olcsó ideiglenes munkaerőre, amelyet az Egyesült Államokban dé- en, az Appalache-hegység déli részén és a városi gettókban toboroznak. Amikor nincs munkaerő- kereslet, ezeket a munkásokat elbocsátják. Az ilyen munkaerőt Európában Dél-Olaszország, Jugoszlávia, Portugália, Spanyolország és Törökország szállítja. Ebből kitűnik, hogy aki a (nyugat-) német- országi vagy svájci helyzetet elemzi, hajlamos megfeledkezni arról, hogy a német problémák, legalábbis részben, kihatással vannak Dél-Olasz- országra, s hogy a svájci szegénység azoknak az embereknek a szegénysége, akik, miután ideiglenesen munkához jutottak a helyi gazdasági életben, később visszatérnek Calabriába“. A kapitalista integráció korlátúi „Kiváltságos részvénytársaságok klubja“, „gazdagok szindikátusa“, „az európai országok elit egoizmusának dokumentuma“ — így jellemzik ma a Közös Piacot maguknak a tagországoknak a lakosai. Ezeket a jellemzéseket cikkében William Rademaekers, a Time c. amerikai folyóirat párizsi irodájának vezetője idézi, aki a Közös Piac kérdéseit annak megalapítása óta tanulmányozza. Cikke az általános kiábrándultságról, a szertefoszlott reményekről és a kölcsönös ellenségeskedésről szól. „Mi történt?“ — teszi fel a kérdést Rademaekers, amelyre nem tud feleletet adni. A valóságot Jean Rey belga közgazdásznak a cikkben idézett megjegyzése közelíti meg: „Az ellenség mindannyiunk belsejében van“. Mi is történt valójában? És csakugyan olyan váratlanok-e az elmúlt év eseményei? Az elemzés azt mutatja, hogy ezek az események csak megerősítik azt, amiről a marxisták már régen beszélnek: a kapitalizmus nem képes biztosítani a haladó integrációs folyamatok teljes és akadálytalan kibontakozásához szükséges feltételeket. A kapitalizmus tőlünk idegen formákat erőszakol ezekre a folyamatokra: szűk kalmárkeretek közé tereli őkfct. A kapitalista világban végbemenő internaciona- lizálás nemcsak nemzetközi monopóliumok, államközi gazdasági szövetségek stb. létrehozását jelenti, hanem az inflációnak, a káosznak, a munkanélküliségnek és a dolgozók fokozott kizsákmányolásának feltartóztathatatlan „exportját“ is. Az egyes országok gazdaságai közötti kapcsolatok különösen szemléletesen nyilvánultak meg az utóbbi hónapok eseményeiben, de nem e kapcsolatnak azok a vonásai, amelyeket a burzsoá ideológusok reklámozni szeretnének. Csak néhány adatot közlünk a tények áradatából: Olaszországban, az olasz munkaügyi miniszter kijfilentése szerint, az amerikai kormány gazdasági intézkedései folytán 150 000—170 000 ember válhat munkanélkülivé. Irán ugyanezeknek az intézkedéseknek a következményeként néhány hónap alatt 40 millió dollárt veszít. Az olajexportáló országok szervezete válaszként az olaj árának emelésére készül, ami nemcsak az Egyesült Államokat érinti, hanem más olyan országokat is, amelyek olajat importálnak. Az Egyesült Államok példáját követve Dánia kormánya is tízszázalékos adót vetett ki az importcikkekre. így nő azoknak az óvintézkedéseknek a lavinája, amelyekkel egyes országok megkísérelnek védekezni a kapitalista gazdaság általános nehézségei ellen. A francia Le Nouveau Journal már a teljes kétségbeesés hangján kiált fel: „Ha az ember arra gondol, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy liberalizálni lehessen a nemzetközi kereskedelmet, szomorúan látja, hogy a protekcionizmus boszorkányai micsoda gyorsasággal szervezik meg új boszorkányszombatjukat“. Talán ezek a példák is elegendők ahhoz, hogy meggyőződjünk róla, milyen általános a kapitalista integráció egykori híveinek kiábrándultsága. Ezért beszélnek a kapitalista gazdaság kozmo- politizmusa helyett „gazdasági nacionalizmusról“. Ez nem egyszerűen új zászló, hanem visszavonulás. Fokozatos közeledés és kiegyenlítődés a KGST-tagországok között A marxisták a gazdasági élet internacionalizá- lás?-t az egész világon, a kapitalizmusban és a szocializmusban egyaránt végbemenő, objektív folyamatnak tekintik. Ez a folyamat különféle formákban megy végbe. így a szocialista országok közötti együttműködés az első szakaszban nem öltfritte a legszorosabb kapcsolatok, az integráció formáját; — előbb ki kellett küszöbölni az egyes országok gazdaságának fejlettségi szintjében meglevő leglényegesebb különbségeket, és fontos változásokat kell végrehajtani, a népgazdaság szerkezetében. A szocialista integráció folyamata csak most kezdődik, legfőbb hatása még csak a jövőben fog jelentkezni. A jövő szempontjából azonban az a döntő tényező, hogy a szocializmus biztosítja e folyamat kibontakozásának legjobb feltételeit, valamint az, hogy a szocialista módon végbemenő integráció az összes részt vevő országok nemzeti érdekeinek megfelel. Ismeretes, hogv a KGST létrehozásának pillanatában (1949-ben) az európai szocialista országok ipari fejlettségi szintje igen különböző volt. Bulgária és Románia például nem rendelkeztek olyan fejlett gépiparral, mint a Szovjetunió, Csehszlovákia és az NDK. Márpedig a gépipar nemcsak a gazdasági függetlenség és a védelmi erő alapja, hanem az export szempontjából a legelőnyösebb termelési ágazat. Agrárországban nem könnyű feladat ennek az ágazatnak a megteremtése. Nemcsak a szakemberek, a berendezés, a szabadalmak és a finanszírozás problémája merül itt fel. A hatékony termeléshez nagy szériákra és nagy piacra van szükség. A kis ország belső piaca nem elégséges, a kapitalista világban pedig nem nagyon engednek be újoncokat a külső piacra. Hogyan oldja meg ezt a problémát a szocialista világ? Nyissuk fel a Viata exonomicá c. román folyóirat 1971. évi 31. számát! A folyóirat közli: „Románia gépipari termelésének évi átlagos növekedése az elmúlt ötéves tervben 15,9 százalékos volt... Ennek a növekedési ütemnek a következtében a gépipari termelés részaránya Románia ipari össztermelésében 1969-ben 24,4 százalék volt“. Mi az, ami magának a román népnek a munkája mellett hozzájárult ahhoz, hogy az ország ilyen sikereket érjen el? A folyóirat így folytatja: „Az elmúlt öt évben a Románia és a szocialista országok közti gép- és gépi berendezéscsere az ország teljes gép- és gépberendezéscseréjének több mint 60 százalékára rúgott. Ez a csere hosszú lejáratú kereskedelmi szerződések alapján fejlődött... A nagy mennyiségű gépparkot és berendezést, az új tőkebefektetéseket és a vállalatok korszerűsítését az 1965—1969 közti időszakban elsősorban a szocialista országok révén biztosították“. A KGST keretein belül összehangolták Románia specializálódását több mint 380 tipusméretű gépre és a gépi berendezésre. Románia exportjának szerkezete megközelíti a gazdaságilag fejlett országok szerkezetét. S Íme az Ikonomicseszki zsivot c. bolgár folyóirat 1971. szeptember 8-i számának tanúbizonysága. Nemrég Bulgária még csak importált gépeket és gépi berendezéseket. Most pedig, alig egy évtized múltán ez a kis ország már több mint 300 komplex objektumot, teljes élelmiszer-, textil-, bőr- feldolgozó-, dohány-, hűtő- és vegyi ipari vállalati berendezést exportál. A folyóirat kifejti: „A KGST bizottságaiban és munkacsoportjaiban kifejtett állandó és sokéves munka ... kedvező alapot teremtett a bolgár komplex berendezések és üzemek exportja számára. E tevékenység keretében a többi szocialista országtól, és mindenekelőtt a Szovjetuniótól kizárólag értékes tapasztalatokat szereztünk, műszaki dokumentációt és licenceket kaptunk, s ez lehetővé tette, hogy rövid határidőn belül biztosítsuk a további műszaki fejlődést“. Az egyes országok gazdaságának sikerei és a nemzetközi együttműködés során felhalmozódott tapasztalatok újabb lépést tettek lehetővé. Ugyanakkor, amikor a kapitalista világban magasra csapott a „gazdasági nacionalizmus“ hulláma, nyolc szocialista ország elfogadta a gazdasági integráció Komplex Programját. Ez, egyebek között, leszögezi: „A szocializmus és a kommunizmus építésében a legfontosabb feladat megoldása — vagyis az, hogy a szocialista országokban a társadalmi munka termelékenysége a tőkésországokénál magasabb színvonalat érjen el — szervesen összefügg azzal a folyamattal, amely a KGST-tagálIa- mok gazdasági fejlettségi színvonalának fokozatos közelítéséhez és kiegyenlítéséhez vezet“. A szocialista világ népei józanul Ítélik meg a gazdasági együttműködésben elért sikereket. A jövő mutatja majd meg, milyen óriási lehetőségek nyílnak még ezen a téren. Másrészt, aligha fogja bárki is azt állítani, hogy a kapitalista integráció már megtette az utolsó lépéseket, nyilvánvaló, hogy a kapitalizmus így vagy úgy még képes lesz ennek a tartaléknak felhasználására. De mégis emlékeztetnünk kell ma bizonyos igazságokra azokat, akik süketek ezekkel szemben a viszonylagos jólét éveiben. Ezen igazságok közül az egyik az, hogy bármilyen kedvezően alakul is a konjunktúra az egyes időszakokban, a kapitalista rendszer alapvető hibái csakis magának a kapitalista rendszernek a megszűnésével tűnnek el. O. BEAR „GAZDASÁGI NACIONALIZMUS" OS fpl . SZOCIALISTA • ■ -i., ■ ■ '-■■'i. • ' '• **»ti\ . "j# INTEGRÁCIÓ-s.- : 3;.:
