Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Mihaiil Ivanovics Kalinyin, a Szovjetunió Legfulsö Tanácsa Elnökségének egykori elnöke és Lndvik Svoboda alezredes, az 1. Önkéntos Csehszlovák Zászlóalj parancsnoka Indulás a frontra A duklai csatában — a haza felszab'adításáért (Archívumi képdokumentumok) HÁROM ÉVTIZED TÁVLATÁBÓL Irta: JOZEF KOVAČÍK tábornok, a Keleti Katonai Körzet politikai főcsoportjának főnöke A z 1938 - 1939-es években a köztársaság önállóságának váratlan elveszítése lakosságunk köreiben különböző érzéseket váltott ki: csalódást, felháborodást, depressziót, és egyúttal azt a mély elszántságot, hogy ahol csak lehet, harcolnak a fasizmus ellen. A szlovákok és a csehek ezrei illegálisan elhagyták a körülzárt, majd később megszállt hazát, hogy fegyverrel a kézben külföldön harcolhassanak a náci Németország ellen. Ezrek maradtak itthon azzal a tudattal, hogy hazai földön verik le a fasisztákat. Mind akik elmentek, mind akik maradtak, ugyan különböző politikai nézeteket vallottak, de céljuk közös volt: legyőzni a fasisztákat, felszabadítani a köztársaságot. 1941. július 18-án, nem egész egy hónappal a Szovjetunió háborúba lépése után a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió képviselői Londonban egyezményt írtak alá a Németország ellen folytatott háborúban való közös eljárásról. Külön jelentőséggel és fontossággal bírt az egyezmény harmadik fejezete. A Szovjetunió kormánya egyetértett azzal, hogy szovjet területen csehszlovák katonai egységet szervezzenek a csehszlovák kormány által kinevezett parancsnoksággal és a szovjet kormánnyal való egyezség alapján. Sok cseh és szlovák élt szétszórtan a Szovietunió egész területén, akik elősegítették a szovjet szocialista állam építését. 1942 első napjaiban a moszkvai rádió sugározta a szovjetunióbeli csehszlovák katonai misszió képviselőjének a Szovjetunióban élő csehekhez és szlovákokhoz intézett beszédét. Állampolgári kötelességük teljesítésére hívta fel őket. A felhívásra 1942 február elején az Ural menti Buzuluk városkában - amelyet a szovjet kormány az alakulóban levő csehszlovák egység állomáshelyéül jelölt ki - megjelentek az önkéntesek első csoportjai. Átköltözött Buzulukba Ludvík Svoboda alezredes vezetésével a csehszlovák tisztek és altisztek csoportja is, ők alkották a csehszlovák katonai egység magvát. A felhívásra azok érkeztek, akiknek meggyőződésük volt, hogy az ütést kétszer kell visszaadni, hogy a fasisztákkal szemben nem érvényes az „okosabb enged", itt csak az elszánt harc segíthet. Svoboda alezredes körül növekedett a csoport, s 1942 nyirkos kora tavaszán megkezdték a gyakorlatokat. A szovjet szervek teljesítették egységünk kérelmét. Katonáinkat ellátták a vörös hadsereg legkorszerűbb fegyvereivel. A szovjet tanácsadók átadták drága áron megszerzett harci tapasztalataikat. A szovjet kormány megengedte, hogy beléphessenek egységünkbe a cseh és szlovák nemzetiségű szovjet állampolgárok is. így kerültek az első csehszlovák zászlóaljba honfitársaink néhány kolhozból, a középázsiai Frunze városból, az INTERHELPO ipari szövetkezetből, és sokan mások. Az egység tagjai, tekintet nélkül életkorukra és előző foglalkozásukra - közülük sokan először öltötték fel a katonai egyenruhát -, kemény kiképzésen vettek részt. „Amikor a nap legjobban perzselt, az alakulatok teljes tábori felszereléssel sorakoztak fel ... és átvonultak a Sza- mark folyó túloldalára, hogy elszántan gyakorolják a támadást és a védelmet, minden lehető helyzetben. Hepehupás térségen és erdőkben, városban és településeken, végtelennek tűnő kúszás és szökellés következett, majd folyóban gázoltak, vagy csendben vonultak az ingoványokon, ahol a szúnyogfelhőkben a fájó szúrások nyomán arcukon és kezükön véres daganatok keletkeztek". (Ludvík Svoboda: Buzu- luktól Prágáig.) Amikor az 1. Önálló Csehszlovák Zászlóalj a szovjet hadsereg élenjáró képviseiö- inek részvételével megtartotta a zárógyakorlatot, a gyakorló egységek a legjobb eredmény elérésére törekedtek. A gyakorlatot taktikai szempontból nagyon lónak, technikai és lövészeti szempontból pedig kitűnőnek minősítették. A szovjet hadsereg vezérkarának képviselője kijelentette: „A fegyverek, amelyeket a szovjet küldött önöknek, jó kezekbe kerültek". Csak ilyen tökéletes és igényes harci felkészülés tette lehetővé, hogy katonáink teljesítették azokat az igényes és nehéz feladatokat, amelyekkel Buzuluktól Prágáig találkoztak harci útjukon. Az elviselhetetlen életfeltételek és a bonyolult háború teremtette helyzetek ellenére katonáink, hála hazánk és népünk iránti kötelességtudatuknak és felelősségüknek, hála az ellenség elleni gyűlöletnek, a harc igazságosságába vetett hitnek, hála a magas fokú öntudatnak, amely a legerősebb befolyású tényező volt katonáink lelkiállapotára és gyakorlati tevékenységére, leküzdötték az összes akadályt. Sok példamutató hőstettet említhetnénk. Ludvík Svoboda alezeredes, akkori parancsnok így emlékszik meg az egyikről: „Hugo Redisch soha nem volt katona, és nem is vágyott katonai dicsőségre. Szellemes volt és művelt, ismerte az egész világot. Utazásai során eljutott Franciaországba, Görögországba és Egyiptomba. Tudott oroszul, franciául, angolul és németül. Mindezt gyorsan megtanulta, de a lövészet és a szökellés nehezen ment neki. Ötven felé tartott, és abban a korban a csontok már nehezebben mozognak. Ennek ellenére odaadó, mindenre elszánt kommunista volt. Jelentkezett a frontra, beosztották őt az 1. Önálló Csehszlovák Zászlóaljba ... és a szokolovi csatában mint a század őrszeme és O. Jaroš főhadnagy összekötője a templomtoronyban állt. Súlyosan megsebesült, de kitartott mindvégig parancsnokával, majd együtt estek el.“ Nyilvánvaló, hogy a bátrak és a rettenthetetlenek között is akadt egy-egy gyáva, egoista, fegyelemsértő, sőt akadt szökevény is. Ezek csupán kivételt képező egyedi esetek voltak. Valójában a szilárdság és önfeláldozás, a kitartás, az önuralom művészete a harcban, a helyzet józan értékelésének képessége, a kezdeményezés és a közösség érdekét védő határozott cselekvés volt a jellemző, döntő jelentőségű. Egységünk létezésének és hősi harcainak keleten rendkívüli politikai, katonai és erkölcsi jelentősége volt. Igazolta az egész világ előtt, hogy a Csehszlovák Köztársaság él, saját hadsereggel rendelkezik, ezer és ezer hű fia van, akik fegyverrel a kezükben írják történelmünk dicső fejezeteit. Ez az egység vérrel pecsételte meg Csehszlovákia és a Szovjetunió nemzeteinek harci együvétartozását, igazolta az egész világ előtt megbonthatatlan barátságunkat, és lerakta a csehszlovák - szovjet barátság szilárd és tartós alapját a békében is. Harci zászlajára ugyanazon jelszavakat és gondolatokat írta, amelyekért népünk idehaza harcolt. (Folytatás a 2. oldalon) ★ Harminc éve, 1942. február 5-én alakult meg a Szovjetunióban, Buzulukban az 1. Önálló Csehszlovák Zászlóalj ★