Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-27 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó
Világ proletárjai. egyesületek! Nincs kerek évfordulója az 1948-as februári eseményeknek, de az ember már szokásból is átlapozza a fényképalbumokat, könyveket, kiadványokat, sajtótermékeket erről a nem mindennapi eseményről. Nézem az arcokat. Ismerősnek hat valamennyi. Szinte nevén tudnám nevezni őket, hiszen ezek az arcok néztek, szembe a fegyverekkel 1831-ben a kosúti sortűznél. Ezek jöttek felém Marseille-ben, Csehszlovákiából, Magyarországról, Ausztriából, Németországból, és tudj isten honnan, hogy vigyük át őket Spanyolországba. Tőlük búcsúztunk Perpignanban mikor átlépték a francia - spanyol határt, hogy segítsék a spanyol nép szabadságharcát, mint interbrigádosok. Hogy Madridban Prágát, Budapestet és még hány fővárost, várost, falut, védjenek a fenyegető fasizmus, a megszállás ellen. Ezek az arcok követelték a prágai parlament előtt 1938-ban, hogy a kormány mozgosítson védelemre a köztársaság függetlenségéért. Ezek, és ugyanezt követelték Ostra- vában, Tornácon és Kassán. Nem ezek árulták el a bur- zsoá köztársaságot, nem ezek írták alá az árulást, a szégyenteljes müncheni egyezményt. Ezeket láttam újra az emigrációban, börtönökben és koncentrációs táborokban. Ezeket láttam az ellenállás élén a Szlovák Nemzeti Felkelés első vonalában is. Ezeket láttam szeretettel, örömmel fogadni a felszabadítókat. Ezeket az arcokat láttam 1945 után a háborúban lerombolt ország újjáépítésénél, először vidáman, győzedelmesen, szent hittel, hogy végre saját maguknak, a dolgozóknak építenek hazát. Ez fájt a burzsoázia képviselőinek, akik ünnepélyesen aláírták ugyan a Nemzeti Front programját, de minden alkalmat megragadtak, hogy fékezzék a fejlődés törvényszerű menetét. Nem akartak belenyugodni, hogy a társadalmi fejlődés napirendjére került a kapita lista társadalmi rendszer felszámolása egy haladó, egy igazságosabb szocialista társadalmi rend által. Mem bírták elviselni, hogy a nemzeti demokratikus forradal-om elérte csúcspontját, és már 1945 májusa óta törvényszérűen egy minőségileg fejlettebb szocialista forradalommá fejlődik. Csoportosulni, szervezkedni kezdtek hitszegően, megpróbálták visszaszerezni, a hatalmat, feltámasztani a kapitalista rendszert. Le kell szögezni, hogy a februári eseményeket sem a munkásosztály, sem a kommunista párt nem idézte, nem készítette elő. A reakciós burzsoá eszmék képviselői a Nemzeti Front kormányában puccsszerűen törtek a hatalom átvételére, mikor lemondtak miniszteri tárcájukról, azzal a meggyőződéssel, hogy Benes köztársasági elnök elfogadja a lemondást, és új, nekik megfelelő összeállítású kormányt nevez ki. „Világos, hogy a reakció elszámította magát - mondja Gottwald - , ha meg akarja ismételni az 1920- as évet, akkor elfelejtette, hogy Gottwald nem Tusar, és hogy a mi népünk, mindenekelőtt munkásosztályunk 1920 óta nagyon nehéz vizsgákon és tapasztalatokon ment át, semhogy engedné megismétlődni az 1920 as történelmet. Ügy gondolom, jogosan mondhatom, túlbecsülte erejét a csehszlovák reakció. Az ő terve soha nem válik valósággá!" Harcra, egységre szólít fel minden dolgozót Gottwald, majd befejezésül drámai erőt nyer a jelszó . . előre - vissza egy lépést sem!" Előre! Előre! És jönnek, jönnek ugyanazok az ismerős arcok. Tudják, hogy a párt, hogy Gottwald mondta, hogy nincs megtorpanás, nincs megállás, csak előre - vissza egy lépést sem! Vállukon fegyver, fegyelmezetten, elszántan vonulnak előre. Ugyanazok a kemény, sorsszóntotta arcok, azok a kosúti sortüzből, a tornóci tüntetésből, Madrid, Valencia, Toledo, Granada, Dukla, Sokolovo hősi harcaiból ismerős arcok, a februári arcok, egy osztály harcra kész arca. Vállukon fegyver! Munkásőrség! Milícia! 1968 ban a volt Myslbek-szalon helyén a Príkopyn, Prágában két szőrös, kócos farmernadrágos szónokolt ellenük, és aláírásokat gyűjtött szervezetük feloszlatására. A februári arcok nem maradtak egyedül, voltak és vannak erős szövetségeseik Vállukon ma is fegyver van Arcukon, ezeken az ismerős februári arcokon -> a győzelem záloga ragyog. IÖRINCZ GYULA:
