Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-24 / 46. szám, csütörtök
Az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének beszámolója (Folytatás a 3. oldalról) nagyobb használati értékű termékeket gyártunk belőlük. Ez érthető. Gazdasági viszonyaink között főként ennek az orientációnak van rendkívül nagy jelentősége s meg kell teremtenünk az elengedhetetlenül szükséges gazdasági feltételeket arra, hogy ez az orientáció teljes mértékben kibontakozzék.“ Mire törekedjünk elsősorban? Nekünk az a fontos, hogy nőjön a kiváló minőségű, műszakilag tökéletes, kiváló használati tulajdonságú termékek részaránya a nyersanyagok és anyagok egyre hatékonyabb felhasználása alapján. Ez túlnyomórészt a termelést előkészítő szakaszok dolgozóitól — a tervezőktől, konstruktőröktől, technológusoktól, de a termelési technikusoktól, újítóktól is függ. Elvárjuk tőlük, hogy kezde- ményezően és alkotókészséggel bátran keresni fogják e probléma megoldásának útjait. Igényes feladatról van szó, amelyet nem oldhatunk meg mindjárt és mindenütt, de megoldását nem halogathatjuk és nem is szabad halogatnunk. Egyes termékeink, főként a gépipari termékek szembeállítása a fejlett hazai és külföldi vállalatok termékeivel megmutatja, milyen erőforrásokat és lehetőségeket mozgathatunk meg ezen a téren. Az elemzések azt mutatják, hegy nagy hatása van itt a műszaki színvonalnak és a minőségnek. Jelentős szerepet játszik az a képesség is, hogy olyan újdonsággal menjünk a piacra, amely bizonyos időn át előnyös árat biztosít. Itt van továbbá a szerviz színvonala, a vonzó csomagolás stb. Az élet arra kényszerít bennünket, hogy szigorúan tiszteletben tartsuk ezeket a követelményeket és alkalmazkodjunk hozzájuk. Nem elég, ha termékeink jelenlegi színvonalát összehasonlítjuk a tegnapival. Célul kell kitűznünk a nyersanyag, az energia, az anyag és a munka olyan felértékelését, mint amilyen a szocialista világ progresszív vállalatainak csúcstermékeinél és a tőkés államok fejlett konkurenciájánál mutatkozik. Igen sürgető a tökéletesebb és funkciós kvalitásaikat tekintve igényesebb termékek gyártásának problémája vállalatainkban, főként a hosszú élettartamú közszükségleti cikkeket gyártó vállalatokban. Ez főként az elektromos fogyasztókat gyártó vállalatokra vonatkozik ám továbbiakra is, amelyek a viszonylag feltöltött piacon és a külföldi küzdőtéren zajló nagy konkurrencia mellett egyes termékeik értékesítésével kapcsolatban nehézségekbe jutottak. A piackutatás azt mutatja, hogy nagy a kereslet a műszakilag tökéletesebb termékek iránt, akár automata mosógépekről, különféle háztartási tárgyakról, vagy egyébről van szó. A termelés nem reagál rugalmasan a keresletre. Meg kell követelnünk az illetékes felelős dolgozóktól, hogy kedvezően oldják meg e problémákat, és hogy a raktárakban elfekvő termékek helyett rugalmasabb korszerűsítésben keressék a kivezető utat és így elégítsék ki lakosságunk szükségleteit. Az ötéves terv összeállításánál és évi tervekre való konkretizálásánál nagy figyelmet kell szentelni e kérdéseknek. Noha ezen a téren sok a probléma és hiányosság, itt is sok jó példa adódik. A košicei Kelet-szlovákiai Vasműben a racionalizálással és szerkezeti módosítással történő felértékelési folyamat 1971-ben mintegy- félmilliárd koronával több nagyon keresett és jobb minőségű terméket eredményezett, mint az előző évben. A szovjet kőolaj bázisán jelentős programot valósítunk meg a vegyiparban. A termelésnek ez a korszerű módszere lehetővé teszi, hogy 1 kilogramm kőolaj például műanyagnak feldolgozva, mint végtermék kaucsuk formájában értékének hússzorosát, gumiabroncs formájában pedig több mint harmincszorosát érje el. Ez a növekedés még nagyobb a különféle műszálaknál, ahol eléri a kőolaj alapárának nyolcvanszorosát, sőt még többszörösét is. Igaz, hogy nemcsak nagy programokról van szó. Mindenütt van lehetőség, mind a sorozat, mind a darabgyártásban megvalósítható sok kisebb, de hatékony, racionalizációs intézkedésre. Tudjuk, hogy ez bonyolult probléma, de megoldásától nem szabad, nem lehet visszariadnunk. A termelési hatékonyság növelésének jelentős tényezői az ipar szerkezeti változásai. Ez érinti valamennyi tárca munkáját. Megköveteli az irányítás minden fokán a céltudatos hozzáállást. Néhány pozitív eredményt értünk el a vegyiparban. Különösen érezhető azonban ez a kérdés a gépiparban. A szlovákiai gépipar jelenlegi termelési szerkezete országos viszonylatban nem alkalmas arra, hogy tartósan biztosítsa a fejlődés tervezett fokozottabb dinamikáját. A termelési szerkezet profiljának mielőbbi kialakítása megköveteli, hogy megfontoltan és az országos és területi társadalmi többlet helyes kritériumait ismerve közelítsük meg. Emellett nem elegendő az az eddigi gyakorlat, amely a szakmai és termelési szétforgácsolódásához vezetett és következményei a termelés műszaki-gazdasági színvonalában váltak láthatóvá. Arra kell törekednünk, hogy kialakítsuk a kiegyensúlyozott, kölcsönösen összefüggő és tudományos-műszaki háttérrel rendelkező termelési és ágazati szerkezetet, racionális munka- megosztással és kooperációs kapcsolatokkal a Csehszlovák Szocialista Köztársaság keretében. Csak az ilyen termelési programok teszik lehetővé, hogy termelési-gazdasági egységeink bekapcsolódhassanak a KGST keretében a fejlődő integrált termelésbe. Annak ellenére, hogy az anyagi-műszaki ellátásban általában kialakultak a kedvező feltételek, továbbra is folytatódik az a kedvezőtlen helyzet, hogy a készletek gyorsabban nőnek, mint a teljesítmények. 1970- hez viszonyítva 7,5 százalékkal nőttek. Az összköltségek növekedését negatív módon befolyásolja az anyagi költségek nem kívánatos növekedése is. Ilyenek a károk, a leltár hiányok, a kötbérek és a bírságok. Ennek eredője mindenekelőtt az, hogy felületesen gondoskodnak a szocialista tulajdonról, megsértik a munkafegyelmet és nem teljesítik a feladatokat a szállító-átvevő kapcsolatok szakaszán. Tehát a maga egészében nem produktív költségekről van szó és csökkentésük kizárólag az illetékes vállalat kollektívájától függ. Értékelve vállalataink rentabilitásának fejlődését, a termelés műszaki-gazdasági paraméElvtársnők és elvtársak! Népgazdaságunk hatékony fejlődésének feltétele a munkaerők racionális érvényesítése. 1970-ben a munkaképes lakosság gazdasági aktivitása elérte nálunk a 92 százalékot, és ezzel Szlovákia felsorakozott a nagy munkaaktivitúsú lakossággal rendelkező országok közé. Ezzel a foglalkoztatottság további növekedésének döntő tényezői lesznek a serdülőkorűak, akik első ízben lépnek munka- viszonyba. Tekintettel arra, hogy ezek száma csökken az 1966—1970 évi 50—55 ezer főnyi növekedéssel szemben a dolgozók számának évi növekedését 32—35 ezerre kell csökkenteni. A múlt évben a szlovák kormány intézkedéseket foganatosított annak érdekében, hogy a munkaerőket racionálisabban használják ki és helyezzék szét. A tapasztalatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy az elfogadott intézkedések alapjában helyesek. Még igen gyakran előfordul azonban, hogy a vállalatok igyekeznek a vállalati érdekeket az össztársadalmi érdekek fölé helyezni, megsértik a foglalkoztatottság szabályozási rendszerét, ígérgetéssel, különféle jogtalan előnyök nyújtásával és hasonló módszerekkel támogatják az ártalmas munkaerő-vándorlást. A nemzeti bizottságok nem lépnek fel következetesen az ilyen nem kívánatos jelenségek ellen. Ezen a téren is rendet kell teremteni. A nemzeti bizottságoknak és a gazdasági szervezeteknek aktívan kell teljesíteni a munkaerő-toborzási tervet ott, ahol az a szövetségi jelentőségű feladatok számára a legszükségesebb, és kiemelten kell biztosítani az építőkapacitásokat Prága és Bratislava számára, és ugyanúgy az egész köztársaság szempontjából fontos észak-csehországi kerület kapacitásainak építése számára. Komoly fogyatékosságok láthatók a munkaidőalap kihasználásában is. Néhány üzemben végzett felméréssel megállapították, hogy a munkaidőt csak 80 százalékra, sőt egyes esetekben csak 65 százalékra használják ki. Másrészt növekvő tendenciát mutat a túlórák aránya. Ha számos szalagmódszerrel dolgozó üzemben és állandóan üzemelő kapacitásban csak felületesen használják ki a munkaidőt, a gazdasági vezetőség, Elvtársak! A CSKP Központi Bizottságának plenáris ülése egyik elsőrendű feladatként hangoztatja, hogy „céltudatosan rendet kell teremteni a beruházásban, fokozni kell hatékonyságát, meg kell rövidíteni az építkezési határidőket, csökkenteni kell a megkezdett építkezések arányszámát és gátat kell vetni a költségvetési kiadások emelkedésének“. Az elmúlt két évtizedben gazdaságunk gyors fellendülésének feltétele döntő mértékben a nagyszabású beruházás volt. Szlovákiában a népgazdaság állóalapjai több mint 400 milliárd koronás volument értek el. Lényegesen megnőtt a termelési állóalapok részaránya és minőségi változások történtek az áltereit, a minőségét és általában a termékek hasznosságát arra a következtetésre jutunk, nem elégedhetünk meg azzal, hogy az eredményeket összehasonlítjuk a múltban elértekkel, sem a külföldön elért átlaggal. Az objektív kritériumok arra ösztönöznek bennünket, hogy harcoljunk a középszerűség kultusza, az önelégültség ellen, hogy a beruházásokkal, a nem invesztíciós tényezők kihasználásával, a tudomány és a technika eredményeinek és a dolgozók szak- képzettségének kihasználásával, valamint jól szervezett és fegyelmezett munkával elérjük a termelés és a termékek egyre nagyobb műszaki-gazdasági paramétereit. Ez a nagyobb effek- tivitásért vívott harcunk egyik pillére. a párt és a szakszervezet nem nézheti tovább tétlenül ezt az ártalmas tevékenységet, sem a termelésben, sem az irodákban — sehol! Népgazdaságunk pozitív fejlődésében szerepet játszottak azok a szabályozó intézkedések is, amelyek 1970—1971-ben elősegítették, hogy megteremtsük az összhangot a bérek és a munkatermelékenység növekedése között, és megakadályozták a bérek gazdaságilag indokolatlan növekedését. A bérezés területén sincs minden rendben. Ezért a CSKP XIV. kongresszusa elhatározta olyan intézkedések elfogadását, amelyek megerősítik a jutalmazás szocialista elveit. Igényes politikai feladat a racionalizáció előkészítése és elbírálása a Szlovák Szocialista Köztársaság 28 vállalatában. A cél az alapbérosztályok arányának növelése a nehéz és társadalmi szempontból jelentős munkáknál, valamint az, hogy a különféle szakágazatokban végzett azonos munkáért fizetett jutalmak azonosak legyenek. Ez megköveteli a jelenlegi hibák eltávolítását a munka- ráfordítás normáiban, valamint a pártszervezetek, a gazdasági vezetőség és a szakszervezeti szervezetek felelősségteljes munkáját. Ebben az évben minden szakaszon tovább kell tökéletesíteni a bérek társadalmi ellenőrzését azzal a céllal, hogy ez befolyásolja a bérek alakulásának és kihasználásának effektivitását és biztosítsa a bérfegyelem következetes betartását. Az a fontos, hogy az irányítás valamennyi láncszemében lényegesen elmélyüljön ez a tevékenység. A gyakorlat igazolja, hogy főként a bér kiegészítő részei, azaz a prémiumok, jutalmak és a gazdasági eredményekből való részesedések nincsenek kellőképpen kihasználva az anyagi ösztönzés eszközeként, sem úgy mint a lelkiismeretes és jó munkáért való Igazságos, nagyobb jutalom, sem úgy, mint büntetés hanyagságért és selejtért. A bérek rendszeres ellenőrzésével, a bérfegyelem megszilárdításával és a prémiumrendszerek hatékonyságának elmélyítésével el kell érnünk, hogy a munkadíjazás és bérpolitika váljék a hatékonyság szorgalmazásának a gazdasági fejlődés erőforrásai teljesebb kihasználásának hatásosabb eszközévé. lóalapok tárgyi összetételében, főként a gépek részaránya nőtt. Ezt a gyors gazdasági fejlődést fogyatékosságok és problémák is kísérik. A termelési állóalapok hatékonysága nem felel meg növekedésüknek, nem felel meg a modern hatékony termelés követelményeinek. Ugyanakkor tovább tart a beruházásokkal szemben támasztott nagy igény, túl nagyok a beruházási költségek, túlságosan szétszórt az építkezés, nem veszik kellőképpen tekintetbe az időtényezőt, és nem kielégítő az átadott beruházások minősége. 1968 és 1969 válságos időszakának kedvezőtlen fejlődése főként a beruházás területét sújtotta. 1970 óta a szövetségi kormány és a nemzeti kormányok szintjén sok intézkedés történt a beruházási folyamat fokozatos uralására és megjavítására. Elmélyült a tervezési rendszer, sok szabályozó intézkedés lépett érvénybe. Nyomatékot helyeztünk a beruházások előkészítésére, a beruházási szükségletek műszaki-gazdasági dokumentálására, bizonyos mértékben megszilárdultak az építkezés résztvevőinek kapcsolatai, szigorúbbá vált a finanszírozási rendszer, módosult a számlázás, részben megfékeztük az építkezések költségvetési kiadásának gyors emelkedését. Ezeknek az intézkedéseknek eredményeképpen 1971-ben a beruházási munkálatok és a szállítások volumenében részben javult a tervteljesítés és 1970-hez képest 10,6 százalékkal több építkezés valósult meg. A beruházási terv teljesítésének pozitív tényezője az a tény is, hogy a munkálatok és a szállítások volumene elsősorban a termelési ágakban nőtt. Kedvező eredményeket értünk el lakásépítési terv teljesítésében is. A tervet 1768 lakásegységgel túlteljesítettük és 9,4 százalékkal több lakás építését kezdjük el. A beruházási folyamat irányításánál sokkal nagyobb súlyt kell helyeznünk az időtényezőre. Ha azt akarjuk, hogy az új beruházások a kívánt hatással járjanak, hogy erkölcsileg ne avuljanak el idő előtt, elkerülhetetlenül szükséges, hogy lényegesen megrövidüljön az építkezések tervezési előkészítésének és megvalósításának ciklusa. A műszaki haladás meggyorsulása az új tudományos és technikai felfedezések, kutatási eredmények ezt objektiven szükségessé teszik. A kapacitások gyors építése, gyors szerelése és üzembe helyezése megsokszorozza a népgazdaság gyarapodását. Viszont fordítva: a hosszú építés, sőt a kapacitások átadása tervének nem teljesítése nagyon negatív hatással van. így pl. az 1970-es eredmények 11 olyan elsődleges építkezésnél, amelyek 1971-re csúsztak át, mintegy háromnegyed milliárd koronával csökkentették az ipari termelést és további 100 millió koronával növelték a behozatali igényeket. A beruházások résztvevői munkájának eddigi színvonala azt mutatja, hogy mind a beruházási politikában, mint a beruházási folyamatban meg kell változtatnunk a munkastílust. Tény marad, hogy a beruházási munka nemcsak zárófázisaiban, hanem a tervezés előtti és a tervezési előkészületben is elhúzódik. Az állóeszközök amortizáló- dási idejének megrövidülése, a fogyasztó igényének növekedése lényegesen nagyobb igényeket' támaszt a tudományos-műszaki haladás eredményeinek gyors érvényesítésére a beruházásban. Érvényesítésében a fő közvetítő a tervezés területe. Végre kell hajtani a tervezési technológia modernizálásának folyamatát, hogy a tervezés betölthesse ezt a funkcióját és egyidejűleg megrövidüljön a tervezési idő. Minden megoldásnál feltétlenül meg kell követelni a szakértői véleményt. Az előkészítési és tervezési dokumentáció elbírálásánál, jóváhagyásánál a szakértői tevékenység a jó döntés feltétele. Annak következtében, hogy 1968 és 1969 negatív hatásai különösen a beruházások területét érintették, kedvezőtlenül alakultak az építkezések költségvetési kiadásai. Ezzel összefüggésben 1971-ben 268 olyan építkezést bíráltak el és vettek nyilvántartásba, amelyeknél a költségvetési kiadások 1,9 milliárd koronával emelkedtek. A költségvetési kiadások emelkedésében legnagyobb része az árhatásnak és a tárgyi változásoknak volt a tervdokumentáció előző fokával szemben, s csupán 10 százalékban volt része az építkezés műszaki jellemzőit javító tárgyi változásoknak. A költségvetési kiadások növekedése okainak tüzetesebb elemzése megmutatta a beruházói, tervezői, szállítói és ársíkon mutatkozó fogyatékosságokat. Az egyes akciók felül (Folytatás az 5. oldalon) Biztosítsuk az állóalapok jobb kihasználását Céltudatosan teljesítsük a beruházási feladatokat A hatékony fejlődés fontos feltételei ÚJ sző 1972. II. 24. 4 Az állóalapok kihasználása az a további terület, amelyre figyelmünket összpontosítani kell. A szlovákiai iparban csökkenő irányzatú a műszakarány. Az 1965 évi 1460-as koeficiens- ről 1971-ben 1449-re csökkent. A legnagyobb a csökkenés a tüzelőanyag-, a kohászati és a gépiparban. Másrészt viszont pozitív módon értékeljük azt a tényt, hogy nőtt a műszakarány az élelmiszeriparban. Az egyes műszakok személyi állományát tekintve az első műszakok személyi állománya valamivel nagyobb, de a második és a harmadik műszak terhére. A műszakarány alacsony — 1315 — a gép- és fémfeldolgozó iparban, ahol az állóalapok kihasználása mélyen alatta marad az egész ipari átlagnak és elmarad azon ágazatok mögött, ahol a termelés technológiája megköveteli a több műszakos üzemeltetést. Hasonló a helyzet az építőiparban is. A legfontosabb építőgépek — ásógépek, bulldózerek, keverőgépek, kihasználása 1971-ben 1100—1900 óra volt, és így nem felel meg egyetlen teljesen kihasznált műszaknak sem. Ez aggasztó helyzet, ami feltétlenül megköveteli, hogy ezen a téren is változás történjék a pozitív fejlődés javára. Teljesen tarthatatlan az, hogy az egyik oldalon bővülnek az állóalapok, a másik oldalon nem használják ki a meglevő állóalapokat. A Szovjetunióban például a drága, korszerű és nagy teljesítményű technikát az építőiparban két műszakban használják ki. Azok a külföldi építőipari cégek, amelyek Csehszlovákiában fontos akciókat valósítottak meg, két vagy három műszakos rendszerben dolgoztak.
