Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-04 / 29. szám, péntek

Új fajnemesitési program Mezőgazdasági dolgozók szlovákiai értekezlete (ČSTK) — Ján Janiknak, az SZLKP KB elnökségi tagjának, a KB titkárának jelenlétében tegnap kezdődött Nitrán a szlo­vákiai mezőgazdasági problé­mákkal foglalkozó kétnapos ér­tekezlet. Ján Janovic, az SZSZK mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­nisztere ismertette a jelenlevő zootechnikusokkal, az állami fajnemesítő vállalatok dolgozói­val, a kutatási és tudományos dolgozókkal, hogy 1967—1969- ben Szlovákiában a marhaállo­mány több mint 10 százalékkal, a fejőstehén-állomány pedig 16 000-rel csökkent. Óriási erő­kifejtés árán sikerült megállí­tani ezt a kedvezőtlen fejlődést. Szlovákiában a legutóbbi két év alatt a mezőgazdasági dolgozók a marhaállományt 60 000-rel, ebből a tehénállományt 4500-zal gyarapították. A tejhozam a szocialista szektorban tehenen­ként 65 literrel emelkedett, ami lehetővé tette, hogy az 1969-es évhez viszonyítva 69 millió li­ter tejjel többet vásároltak fel. A miniszter a továbbiakban a marhaállomány tenyésztése terén előforduló tartalékokról, az új fajnemesitési programról szólt. Szlovákia mezőgazdasági dolgozóinak az ötödik ötéves terv időszakban évente 55 mil­lió liter tejjel kell emelniük a tejfelvásárlási tervet. Ez nagyon igényes feladat. Az értekezleten azután ]án Plesník, a nitrai Állattenyész­tési Kutatóintézet igazgatója ismertette a fajnemesítés nagy­üzemi programját. Az értekezletet ma vitával folytatják. Megfelelő árualap Tanácskozott az SZNT kereskedelmi, közszolgáltatási és közlekedésügyi bizottsága (ČSTK) — Szlovákiában az idén a terv szerint 6,2 százalék­kal kell emelkednie a kiske­reskedelmi forgalomnak. Egy­úttal az iparcikkek fogyasztá­sának gyorsabb növekedésével számolnak, — állapítja meg az SZSZK Kereskedelmi Miniszté­riumának beszámolója, amelyet az SZNT kereskedelmi, köz­szolgáltatási és közlekedési bi­zottságának tegnapi tanácsko­zásán vitattak meg. Az árualap az idén elegendő annak ellené­re, hogy a termelés eddig nem fedezte a kereskedelem köve­telményeit. A kereskedelmi szervezetek és a termelők tanácskozásainak eddigi eredményei feltártak né­hány ellentétet a választékra vonatkozólag. A belpiacon pél­dául már régóta hiánycikk a babakelengye. A hazai termelés nem fedi egészében a keresle­tet, ezért a kereskedelem aránytalanul magas behozatalra volt utalva. Ellentétek állnak fel a kereskedelem és a terme­lés között a gyermekharisnyák, a fehérnemű, a gyapjűtakarók, szőnyegek stb. szállítása terén. Eduard Decker, az SZSZK ke­reskedelmi miniszterének he­lyettese a vita során hangsú­lyozta, hogy a fenti fogyatékos­ságok kiküszöbölése a termelés fejlesztésétől, valamint a keres­kedelem és a termelés közti szállítói kapcsolatok megjavítá­sától függ. A bizottság képviselői azután megismerkedtek az SZSZK Bel­ügyminisztériumának a kerületi nemzeti bizottságok közlekedési szakosztályai helyzetéről szóló beszámolójával. DSNT alkotmányjogi bizottságának ülése (ČSTK) — Prágában tegnap ülést tartott a Cseh Nemzeti Tanács alkotmányjogi bizottsá­ga. A tanácskozást dr. Vladimír Ambruz, a CSNT alelnöke, az alkotmányjogi bizottság elnöke vezette. Az ülésen a képviselőkkel együtt részt vett dr. Jan Némec, a CSSZK igazságügyi miniszte­re, aki beszámolójában ismer­tette a minisztériumnak a CSKP XIV. kongresszusa határozatai­ból és a CSSZK kormányának nyilatkozatából eredő felada­tait. A tanácskozásnak e napiren­di pontjával kapcsolatos vita után dr. Vladimír Kroupa, a CSSZK kormányhivatala tör­vényhozó-jogi szakosztályának vezetője számolt be és ismertet­te a CSNT alkotmányjogi bi­zottságának tagjai előtt a CSSZK kormányának előkészü­letben levő törvényeit. Szovfet pártküldöttség az ostravai szénmedencében (ČSTK) — A Szergej Aleksze- jevics Baszkakovnak, az SZKP KB nehézipari osztályvezetője első helyettesének vezetésével hazánkban tartózkodó szovjet pártküldöttség tegnap ellátoga­tott az Ostrava-Karviná-i bánya­medence szakmai igazgatóságá­ra. Ladislav Chrúst, a bánya­medence vezérigazgatója, tájé­koztatta a vendégeket a terv- teljesítésről és a műszaki, tu­dományos haladás alkalmazásá­ról a bányakörzetben. A küldöttség tagjai azután ta­lálkoztak Karéi Mátlval, a CSKP városi bizottságának vezető tit­kárával, és dr. Eduard Foltýn- nal, Ostrava polgármesterével. A jugoszláv légikisasszony állapota javul (ČSTK) — Česká Kamenicá- ból tegnap szállították helikop­terrel Prágába Vesna Vulovi- csovát, a 23 éves jugoszláv légi- kisasszonyt. Ö élte át egyedül a Česká Kamenica térségében január 26-án lezuhant jugoszláv személyszállító repülőgép ka­tasztrófáját. A helikopterről, amely dél­után szállt le, a stŕešovicei köz­ponti katonai kórház udvarán, a súlyosan sérült pácienst azon­nal az idegsebészeti klinikára A Mrákov na Do- mažlicku-i Bílek nővérek több ezer gyönyörű Chod-vidéki nép­viseletet készítet­tek. Számos leányt tanítottak meg kendők, mel­lények, kötények ás a helybeli népviselet továb­bi tartozékai hímzésére. Felvétel: Vlach CSTK szállították. Itt vetik alá majd a további gyógykezelésnek. Dr. Ivó Fusek alezredes, a Vulovicsovát kísérő kezelőor­vos a következőket mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósí­tójának: „A szállítás zavarmen­tes volt — a repülés fél óra hosszat tartott. A páciens uta­zás közben aludt. Számos sérü­lése közül legsúlyosabb az agy­sérülése. A páciens eddig még nem beszélt, ám a megszólítás­ra mozdulatokkal reagál.“ — PETER COl.OTKA, a Szlovák Szocialista Köztársaság miniszter­elnöke, a szövetségi kormány al­elnöke, Prágában bemutatkozó lá­togatáson fogadta Duong-Duc-Hot, a Vietnami Demokratikus Köztár­saság ceshszlovákiai nagykövetét. — ANDREJ BARČÁK külkereske­delmi miniszter tegnap tárgyalást folyiatott Mohamed Hadzsiccsal, Jugoszlávia szövetségi külkereske­delmi államtitkárával, az 1972— 1975. évekre szóló kölcsönös áru­cserét érintő Kérdésekről. — JÁN MARKO, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke fogadta Kim- Jeng-Sziket, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság nagykö­vetét. — DALIBOR HANES, a Szövetsé­gi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájának elnöke fogadta Vin­ce Józsefet, a Magyar Népköztár­saság csehszlovákiai nagykövetét, majd ezt követően Max Hirsch Wershofot, Kanada nagykövetét. — ANATASZ DIMITROV, a Bol­gár Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete felkereste Ján Risknt, a Csehszlovák Rádió központi igazgatóját. A nagykövet a beszél­getés folyamán nagyra értékelte a Csehszlovák Rádió segítségét a bolgár néppel való baráti kap­csolatok fejlesztésében. Jókívánság (ČSTK) — Eduard Mandák, a CSKP KERB alelnöke Rudolf Kadlccnek, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsá­ga tagjának, a bratislavai Gép­ipari és Kohászati Üzem igaz­gatójának 50. születésnapja al­kalmából átadta tegnap a CSKP Központi Bizottságának és a CSKP Központi Ellenőrző és Re­víziós Bizottságának gratuláló levelét. A levélben értékelik Kadlec elvtársnak a párt politikája megvalósításában és a szocia­lista építés fejlesztésében ki­fejtett önfeláldozó munkássá­gát. Újságírók CSSZBSZ-tagozata A CSSZBSZ Kelet-szlovákiai kerületi bizottságának elnöksé­ge legutóbbi ülésén jóváhagyta az újságírók és a szovjet sajtó- terjesztők 19-tagú szekcióját, amely alakuló ülésén megvá­lasztotta 8-tagú vezetőségét, s meghatározta legközelebbi fel­adatait. A tagozat azzal a céllal jött létre, hogy a CSSZBSZ ke­rületi bizottsága mellett mű­ködve népszerűsítse a csehszlo­vák és a szovjet nép sokoldalú baráti kapcsolatainak gyümöl­csöző eredményeit, a kelet-szlo­vákiai kerület és a Szovjetunió kárpátontúli területe baráti kap­csolatainak tapasztalatait, tá­jékoztassa a közvéleményt a CSSZBSZ Kelet-SzJovákiában működő szervezeteinek munká­járól, eredményeiről, támogassa a szovjet sajtótermékek ter­jesztését, s hozzájáruljon a két szomszédos nép barátságának további elmélyítéséhez. —ik RÖVIDEN ★ Az SZSZK Művelődésügyi Mi­nisztériuma meghívására vendégek érkeztek az Egyiptomi Arab Köz- larsaságbúl a közép-szlovákiai ke­rületbe. Ibrahim Ali Haszan, az aszuani kultúrpalota igazgatója és Ahmed Mehár, a szuhagi kul­túrpalota igazgatója tegnap Bans­ká Bybtricán tartózkodtak, ma Prlevidzára látogatnak el, holnap pedig megtekintik az Alacsony- Tátra-i üdülőket. ★ Bojnicén tegnap kétnapos or­szágos szemináriumra jöttek ösz­s7,e a SZISZ járási bizottságainak ideológiai-nevelőrnunká val megbí­zott titkárai és a lektorcsoportok vezetői. A szemináriumon a SZISZ politikai-neve lom un kaját értékelik és kicserélik tapasztalataikat. ik fiz SZSZK Belügyminisztériu­ma mellett működő szlovák Le­véltári Igazgatóság közli, hogy a nitrai Állami Levéltár 1972. feb­ruár elsejétől technikai okokból bizonytalan időre nem áll az ér­deklődők rendelkezésére.-A- Karel Hoffmann, a CSFSZM Központi Tanácsának elnöke, Ma­rié Kabrhelová, a Központi Tanács titkára jelenlétében fogadta a Csehszlovák Nőtanács képviselőit, élükön Gusta Fučíkovával, a Nő­tanács elnökével. Elmélyülő együttműködés Moszkva — Moszkvában teg­nap ünnepélyesen aláírták a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság és a Csehszlovák— Szovjet Barátsági Szövetség 1972-re szóló együttműködési egyezményét. Szovjet részről az egyezményt Alekszander Bulga­kov, a társaság központi veze­tőségének elnöke, csehszlovák részről Antonín Krouzil, a CSSZBSZ központi titkára írta alá. Alekszander Bulgakov meg­állapította, hogy a kölcsönös együttműködés jótékony hatás­sal van a két társaság tevé­kenységére, és hogy az új egyezmény további lehetősége­ket nyújt az együttműködés fej­lesztésére. Antonín KrnuZil rámutatott, hogy az új egyezmény széle­sebb körű és mélyrehatóbb az előzőnél. Ezt a CSKP politikája tette lehetővé, amely a legjobb Jeltételeket biztosítja a CSSZBSZ tevékenysége számá­ra. Az ünnepélyes aláírás alkal­mából Zdénko Cheben, a moszk­vai csehszlovák nagykövetség ügyvivője és Antonín Kroužil, a CSSZBSZ KB központi titká­ra baráti találkozót rendezett, amelyen szovjet részről jelen volt Alekszander Bulgakov, va­lamint a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság vezetőségének képviselői és más személyisé­gek. Robbanásig feszült a helyzet Észak-Írországban London — Az angol dolgozók a leghatározottabban elítélik a brit katonák vasárnapi London­derry-! vérengzését, melynek 13 halálos áldozata volt. Szerdán este, a temetés napján százak vonultak fel, munkások, diákok, értelmiségiek, s tiltakozó sztrájk formájában követelték, hogy a kormány vessen véget a megtorlásoknak. John Gollan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitká­ra arra szólította fel a haladó angol közvéleményt, emelje fel szavát a brutalitások ellen, hogy Ulsterban egyszer s min­denkorra véget vessenek a ke­gyetlenkedéseknek. Az észak-írországi összecsa­pások ismét több halálos áldo­zatot követeltek. A robbanásig feszült hangulatban akcióba léptek a protestáns szélsősége­sek is. Belfast közelében egy katolikusok látogatta vendéglő előtt bomba robbant, s a robba­násnak halálos és több sebesült áldozata is volt. A vasárnapra tervezett újabb polgárjogi tüntetés egyik szer­vezője elutasította lord Car­rington brit hadügyminiszter felszólítását, hogy mondjanak le a felvonulásról. A szervező kijelentette, eltökélt szándékuk, hogy a tüntetést Newryben megtartják. A hadügyminiszter a Felsőházban mondott beszé­dében kijelentette, ha megtart­ják a tüntetést, az angol kato­nák szétkergetik a tömeget, „akármilyen nehéz is lesz ez". A londoni rendőrség egyéb­ként közölte, hogy behatolt Bernadette Devlin londoni laká­sába, de részletekről nem volt hajlandó nyilatkozni. Az ír Köztársaság kifejezte sajnálkozását a dublini angol nagykövetség elleni támadás miatt, melynek során az épület teljesen leégett. Több mint 60 ország vesz részt a párizsi világértekezleten Moszkva — Már több mint 60 ország képviselői jelezték részvételüket az indokínai né­pek békéjének és függetlensé­gének támogatására rendezendő párizsi világértekezleten, amely február 11-én nyílik meg Ver- sailles-ben. Az értekezlet előké­szítő bizottságának titkára, Sundguist a TASZSZ párizsi tu­dósítójának adott nyilatkozatá­ban ezt az adatot egészítette ki azzal, hogy jelen lesz a konfe­rencián több mint harminc nem­zetközi politikai, szakszerveze­ti, társadalmi és vallási szerve­zet, tehát gyakorlatilag minden olyan szervezet, amely orszá­gos méretekben küzd az indokí­nai békéért. Megkezdődtek a szovjet—egyiptomi tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) tőén. Ez a lépés logikusan kö­vetkezik a múlt év májusában aláírt barátsági és együttműkö­dési szerződésből, amely meg­erősítette, hogy a két fél foly­tatja összehangolt erőfeszíté­seit az igazságos béke megte­remtésére. Semmiképpen sem tekinthe­tő véletlennek, hogy Izrael ép­pen Szadat moszkvai látogatá­sához időzítve jelentette be: amerikai közvetítéssel kész köz­vetett tárgyalásokat folytatni Egyiptommal a Szuezi-csator­na megnyitásával összekötött részleges rendezésről. Izrael két legyet akar ütni egycsa- pásna. Egyrészt ezzel a félreve­zető manőverrel igyekszik meg­győzni a nemzetközi közvéle­ményt arról, hogy megvan benne a készség a válság tár­gyalásos megoldására, más­részt így próbálja megakadá­lyozni a )arring-misszió felújí­tását. Golda Meir újólag megerősí­tette, hogy Izrael nem hajlandó előzetes kötelezettséget vállal­ni a megszállt arab területeik kiürítésére, továbbá semmikép­pen sem hajlandó visszatérni az 1967. június 4-i határokhoz. Ez­zel Tel-Aviv kihúzta a talajt a Jarring-misszió alól. Nyilvánva­lóan ezt a negatív lépést kíván­ja ellensúlyozni azzal a beje­lentéssel, hogy kész hozzájá­rulni a sokszorosan kudarcot vallott amerikai közvetítés fel- melegítéséhez. Jelentős sikerek Romániában az ötéves terv első évében Bukarest — A román lapok közölték a népgazdaság 1971­es fejlesztési tervének teljesí­téséről szóló közleményt, amely megállapítja, hogy a román dolgozók jelentős sikereket ér­tek el az ötéves terv első évé­ben. Magas ütemben növekedett a társadalmi termék (110,6 szá­zalék) és a nemzeti jövedelem 1112,5 százalék) 1970 hez viszo­nyítva. 1970-hez képes a ipar globá­lis termelése 11,5 százalékkal 34,4 milliárd lejjel növekedett. Az elért sikerek mellett egyes termékeknél nem teljesítették a tervet, ami elsősorban a ter­melés és munka szervezésében mutatkozó hiányosságoknak tu­lajdonítható. A mezőgazdaság­ban felhasznált műtrágya meny- nyisége 6,6 százalékkal volt több, mint 1970-ben. A múlt évben mintegy 230 ezer hektár vált öntözhetővé. A mezőgazda­ság globális termelése 81 milli­árd lej értékű volt, 18,2 szá­zalékkal magasabb az 1970. évi. nél. A beruházások értéke 1971- ben 75,8 milliárd lej volt a köz­pontosított állami alapokról, Csaknem 400 ipari és agrotech­nikai kapacitást helyeztek üzem'' be. A külkereskedelem egész vo­lumene 8,6 százalékkal volt magasabb az 1970. évinél. Ro­mánia a múlt évben bővítette gazdasági és műszaki együtt­működését a KGST-tagorszá- gokkal, az összes szocialista or­szágokkal, a fejlődő országok­kal és a világ más országaival. Az ország lakossága mint­egy 200 ezerrel növekedett és jelenleg 20,6 millió fő. Az al­kalmazottak száma jelenleg 5 millió 360 ezer, a munka ter­melékenysége az iparban 5,9 százalékkal növekedett; 1972. II. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom