Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-20 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó
Beszélgetés JURAJ v&RHOLlKKAL, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnökével « MHTRtl, JELENRŐL ES FŰIIG - II lOVCldL II. — Ma több mint 640 000 tagja van ifjúsági szervezetünknek. Ez mindenképpen figyelemre méltó eredmény, hflbár önmagában természetesen ez még nem lehet ok a tétlenkedésre. Minél több fiatalt szeretnenk bekapcsolni szervezeti életünk vérkeringésébe. Nyilvánvaló, hogy csak akkor végezünk eredményes munkát, ha minél szélesebb bázisra támaszkodunk, minél több fiatal gondolkodását. tetteit tereliük helyes irányba. Persze, senkit sem kényszerítünk — és nem is akarunk — arra, hogy SZISZ-tag legyen, nem adminisztratív eszközökkel, hanem eredményes, vonzó munkával igyekszünk megnyerni a ma még kételkedő vagy passzív fiatalokat a mi ügyünknek. Nem állítom, hogy tevékenységünk ma már minden hibától mentes, de tudjuk, mit akarunk, erőnk és minden feltételünk megvan, hogy célunkat valóra váltsuk. — Bármennyire is kritikus szemüvegen keresztül nézzük az elmúlt időszakot, azért szerintünk az értelmes kezdeményezésekről nem szabad megfeledkeznünk. Ilyenek voltak az ifjúsági építkezések. A háború utáni generáció tízezreinek jelentett az ottani munka egy életre szóló élményt, örvendetes, hogy a SZISZ most Ismét felújította ezt a szép hagyományt. Az akkori mondás (ini formáljuk az ftj létesítményt, s az új létesítmény formál bennünket) napjainkban is érvényes, mart mély tartalma van. Mi is kivesszük részünket szocialista társadalmunk építéséből, többek között számos új létesítmény fölött vállaltunk védnökséget.. Fiataljaink — híven a hagyományokhoz — jelentős munkát végeznek, amelynek értékét nemcsak számokban lehet lemérni. — A fiataloknak a társadalmi jellegű problémákon kívül személyes jellegű gondjaik is vannak. Szeretnek, csalódnak, különböző szociális és egyéb nehézségekkel kell megküzdeniük. — Ez így van. A fiatalok ebben a korban formálják, rendezik életüket, s ez kétségtelenül számos problémával jár. A mi szervezetünk egyik nagyon fontos feladata, hogy minden téren segítse a fiatalokat. Jelentősek a számok és más kimutatások, de legfontosabb mégis az ember, érte. csak érte van minden szervezet, így a miénk is. Tevékenységünk egyik elsődleges célja, hogy az egyéni érdekeket összhangba hozzuk a társadalmi érdekekkel, az ideiglenesen felbukkanható ilyen jellegű ellentéteket mielőbb felszámoljuk. — Az egységes ifjúsági szervezetben sem lehet megfeledkezni a tagság egyes rétegeinek sajátosságairól, tehát a differenciált munkáról. — A differenciált hozzáállás nem jelenti az egység felbom- lasztását, hanem éppen ellenkezőleg, elmélyíti azt. Tudjuk, hogy fiataljaink alapvető érdekei egységesek, ám szórakozási, művelődési igényei mások. Munkánk csak akkor lehet sikeres. ha ezt sohasem feledjük, s ennek megfelelően cselekszünk. E téren is sok még a tennivaló, különösen az egyetemisták között. Ma már mintegy 120 ezer egyetemista tagja szervezetünknek (ez az egyetemisták összlétszámának egy negyede) ami nem rossz eredmény, de még mindig sok a kételkedő, passzív fiatal egyetemista. Sok a megoldatlan probléma a falusi alapszervezetekben is. Ezek a fiatalok anyagi, módszertani és más jellegű segítségre szorulnak. * Az eltelt több mint egy esztendő alatt sok sikert értünk el, de nem annyit, hogy megpihenhetünk babérainkon. — Fiataljaink már a SZISZ I. kongresszusára készülnek. Kérem, mondjon előzetest erről a jelentős tanácskozásról. — A SZISZ I. kongresszusa egészen biztos, tartalmas és mozgalmas lesz. Véleményem szerint további munkánk alappilléreként öt alapvető célkitűzést hangsúlyoz majd a tanácskozás: 1. A tudományos világnézet elsajátításának jelentőségét, valamint ezzel párhuzamosan az ifjúság hazafias és internacionalista szellemű nevelése elmélyítésének a fontosságát. 2. Nagy figyelmet kell szentelni a fiatalok egyre hatékonyabb szerepének a tudományos-műszaki forradalomban. A fiatalokat az eddiginél jobban be kell vonnunk a közgazdasági és egyéb problémák megoldásába. 3. Ugyanígy fokozni kell a fiatalok aktivitását társadalmunk irányításában. 4. Nagymértékben javítani kell a SZISZ pionírszervezet működésének politikai, személyzeti, anyagi és más jellegű körülményein. 5. El keli mélyíteni a fiataljaink és a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió fiataljai közötti internacionalista kapcsolatot. Erőnkhöz mérten támogatjuk a világ haladó ifjúsági mozgalmát. S végül, de nem utolsósorban hazai méretekben is hangsúlyoznunk kell az internacionalista szellemű nevelés fontosságát. (A beszélgetés első részétlapunk múlt heti számában közöltük. ) EREDMÉNYES időszak A tömegszervezetek közelgő kongresszusai ráirányítják a közvélemény figyelmét a tömegszervezetek munkájára. A több mint egy esztendeje megalakult Szocialista Ifjúsági Szövetség egyre figyelemreméltóbb eredményekkel büszkélkedhet. Az ifjúság szervezettsége hazánkban gazdag hagyományokkal rendelkezik, hiszen sokéves múltra tekint vissza. A társadalom válságos időszakában azonban az ifjúsági szervezetet is durva támadások érték s megbontották egységét. Ma már senki előtt sem lehet kétséges, hogy a szervezet feldarabolása helytelen volt, s újraegyesítése elkerülhetetlenné vált. Ezt a Szocialista Ifjúsági Szövetség néven egyesült ifjúsági szervezet eddigi tevékenységével máris egyértelműen bebizonyította. Gondoljunk csak arra, hogy az elmúlt esztendőben milyen aktívan bekapcsolódtak a SZISZ tagjai a legfontosabb politikai akciókba: méltóképpen megünnepelték a kommunista párt fennállásának 50. évfordulóját, a munkakezdeményezés fokozásával, kötelezettségek vállalásával és teljesítésével köszöntötték a CSKP XIV kongresszusát, részt vettek a képviseleti szervekbe történő választások előkészítésében és a Nemzeti Front jelöltjeire szavaztak, amivel bebizonyították, hogy a magukénak vallják a kommunista párt politikáját. Máris szép eredményekkel tekinthetnek tehát a SZISZ tagjai szervezetük kongresszusa elé. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ifjúsági szervezet munkáján már nincs javítanivaló. A taglétszám állandó emelkedése ellenére még mindig sok a szervezetlen fiatal. Vagyis az olyan fiatal, aki kiesik a SZISZ hatásköréből. A szervezeti élet színesebbé, érdekesebbé tételével további fiatalokat lehetne és kellene megnyerni. Helytelen lenne azonban a toborzás erőltetése, hiszen teljesen passzív tagokkal úgysem lehet jó munkát végezni. A SZISZ-t s a fiatalokat támogatni kell. Ahol a támogatás nem marad el, ott az eredmények sem hiányoznak. Ez egyaránt vonatkozik a falusi és városi, valamint az üzemi szervezetekre. Ahol tehát a fiatalok élvezik a nemzeti bizottság, az üzem vezetősége és a tömegszervezetek támogatását, ott általában jó eredményeket érnek el. Például a Dunajská Streda-i (Dunaszerdahely) cukorgyárban, a nitrai (Nyitra) Plastika üzemben stb. a fiatalok politikai irányításáról gondoskodik a párt- szervezet, a szakszervezet pedig anyagi támogatásban részesíti őket. A fiatalok az anyagi támogatást hasznos célokra fordítják — kirándulásokat szerveznek, kulturális rendezvényeken vesznek részt. A támogatás hozzájárul a fiatalok aktivitásának növeléséhez, munkakezdeményezésük fokozásához. A legaktívabb és politikailag legfejlettebb fiatalokat a szervezet párttagságra javasolja. így a fiatalok már a SZISZ-ben tudatosítják, hogy a kommunista párt soraiba azok kerülhetnek, akik azt mindennapi helytállásukkal kiérdemlik. A Szocialista Ifjúsági Szövetség is a XIV. pártkongresszus határozatainak megvalósítását tekinti a legfőbb feladatának — természetesen lebontva a határozatokat a saját feltételeire. A fiatalok ezzel a tudattal készülnek a SZISZ I. kongresszusára. F. I. GYERMEKVILÁG ANGELA DAVIS-MŰSOR A Z. Olua-i (Nemesácsa) 34. sz. Petőfi Sándor pionírcsapat keretén belül megalakult a „Szép Szó“ irodalmi színpad. Tagjai legutóbb Angela Davisről emlékeztek meg egy irodalmi összeállítás köreiében. A irodalmi színpad előadása a tanulók és a tanítók körében nagy tetszést aratott. (Felvételünkön az irodalmi színpad tagjai láthatók.) SZÉNÄSI GYÖNGYI, a csapattanács elnöke TÉL (Fülöp Imre rajza.) Téli játékok NYÜLVADÁSZAT Kedvelt téli játék, sok örömöt, szórakozást nyújt, tőként a fürge, jól célzó tanulóknak. Három-négy arasznyi hosszú deszkadarabokat szórunk te a hóba egyvonalban. Ettől 6—8 méternyire jelöljük meg a lesállás helyét, mégpedig láthatóan, utána kezdődik a játék. Aki eltalálta a maga „tapsifü- lesét“, az mindjárt oda is szalad s egy lépéssel odébb szúrja be a hóba a nyulat. Aki az űzésbcn legmesszebb jut, az a győztes. Nem szabad elfelejteni, hogy minden játékos csak pontosan meghatározott hógo- lyóval célozhat. FÜLHEGYEZO JÁTÉK Teremben is, szabadban is egyaránt játszható, lényege a következő: mindazoknak, akik a játékban részt vesznek, bekötjük a szemét, vagy ők maguk kötik be sállal, kendővel, szemUkhöz szorított sapkával. Csak a játékvezető kivétel. Ezután a fülhegyező irányítója igyekszik a legváltozatosabb zajokat kelteni: vizet csurgat, csergőórát csörögtet, fémtárgyakat koccint egymáshoz, széket recsegtet stb. A váratlan állathangok (kutyaugatás, szarkacserregés, kotkodácso- lás) is beleszámít a megfejtendő hangokba. Ggyszintén minden más zaj, amely kívülről jön. Aki a legtöbb zajforrást találja el, a következő fordulóban az a játékvezető. LATOM AMIT TE IS LÁTSZ A játékvezető fölteszi a kérdést: „No, mit látok? A többiek igyekeznek kitalálni, hogy mire is néz. Segédeszközként jogukban áll kérdéseket feltenni. Például ilyesmiket: eszik-e vagy isszák? Hideg-e vagy meleg? Milyen színű? Miből van? Milyen a címere? stb. A játékvezető viszont igyekszik úgy válaszolni, hogy minél nehezebben találják ki, hogy mire is néz. 1 z J 45 e. V8 9 40 11 mt > k 1Z 13 X 14 f 1S X 16 X iy X 13 X 19 zo X 21 AZ 23 X 2S X X X 2? X Z8 £9 X Jo 3t X 33 34 3S X X 36 X X 38 i 39 X 4o 41 X te L I 4i VÍZSZINTES: l.Egy régi mondás első része (a nyíl irányában folytatva). 12. Dickens írói álneve. 13. Sokan ezt kötik a karóhoz. 14. Elődöm. 15. Anikó, Öli, Sári. 17. Végtelen rét. 19. Skandináv pénzegység. 20. Mögé — szlovákul. 21. Erdélyi parasztfelkelés. 25. Este kezdete. 26. Tenger — olaszul. 27. A növényi eredetű olajok ilyenek. 28. Személynévmás. 30. Kiváló cseh zeneszerző, keresztnevének kezdőbetűjével az elején Hazám c. szimfonikus költemény szerzője. 33. Mesefilm. 34. Szlovák helyeslés. 36. Léva ’ egynemű betűi. 37. Vonatkozó névmás. 38. Nátrium egynemű betűi. 40. Ilyen iskola is van. 42. Folyó K.-Ázsiában. 43. Rousseau pedagógiai műve. ARANY LÁSZLÓ: Találós kérdések Vízen megy, nem zuhog, Sáson megy, nem susog, Eső veri, nem ázik, Fagy éri, nem fázik. (Árnyék) — • — Villa az eleje, söprű a hátulja, zsák a közepe. (Ökör) FÜGGŐLEGES: 1. Sulfur. 2. Kettős nádnyelvű fa fúvós hangszer. 3. Csillagkép. 4. Mutató névmás. 5. Bárányhang. 6. Spanyolországi folyó. 7. Relé betűi. 8. Klasszikus és. 9. Mező szélei. 10. Csapadék. 11. ... Gábor, Gárdonyi Géza műve. 15. A mondás befejező része (a nyíl irányában folytatva). 16. Európai főváros, (ék felesi 1. 18. Nagy, tengeri emlősállat. 21. Paszúly. 22. 1848-as szabadsághős. 23. Dánia nagyobb fele. 24. ÉL A. 29. Rovó. 31. Leány becenév. 32. Alak — szlovákul. 33. Tanulságot von le, okoskodik. 35. Hiányos Órán. 37. Vonatkozó névmás. 39. Mese kezdete. 40. Kétjegyű mássalhangzó. 41.. Kicsinyítő képző. 42. An dem. Beküldte: Molnár Mária Pribeník (Perbenyik) 1972. februári 6-i keresztrejtvényünk helyes megfejtése: Fél- aet a téltől, ki tavaszkor nem gyűjtött; Nem eszi meg a farkas a telet. Könyvjutalomban részesültek: Illés Zoltán Malý Horeš (Kisgéres), Lőrincz Erzsébet Svikovce (Serke), Cada József Veíký Krtíš (Nagykürtös), Hegedűs Péter Nové Zámky (Érsekújvár), Mag Olga Hony.