Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-20 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

Számlázzunk! Manapság sok szó esik a szaunáról, egészségvédő, gyógyító és üdítő hatásáról. Miről is van valójában szó? A finn szauna izzasztó für­dőt jelent, amelynek hasz­nálata leginkább Észak-Eu- rópában nagyon elterjedt. Az utóbbi időben nálunk is működik egy néhány ilyen fürdő, de még távolról sem nevezhető általánosnak. Szaunát találhatunk Osti nad Labemban. Az ottani ha­jógyár szauna garnitúrák gyártásával is foglalkozik. Az itt gyártott szaunaberen­dezések fémből készülnek, nagy előnyük, hogy tűzálló- ak. Ilyen berendezést hasz­nálnak például a Malacka melletti Kőmalomban. Milyen is egy ilyen szau­na? Van itt öltöző, ahol a szaunázók levetkőzhetnek teljesen meztelenre. Itt ve­szik magukhoz a törülközőt és a lepedőt. A második rész maga a szauna, ahol a tűzhelyen megtüzesített szik­ladarabokat helyeznek el. Ebben a helyiségben a leve­gő hőmérséklete 80 és 100 C fok között mozog, s néha- néha forró párát vegyítenek. Forró levegőt a sziklák for- rósításával, míg forró párát a forró sziklák időnkénti vízzel való locsolásával nyernek. E célra a szauna helyiségében vízzel telt vedret helyeznek el. Amikor az em­ber belép a forró levegőjű szaunába, azonnal izzadni kezd. Egy pár percnyi izza- dás után leöntjük a forró sziklákat s magunkat a vi­zes vederből hideg vízzel, hogy tűrhetősebbé tegyük a nagy forróság elviselését. Bőrünket kefével vagy vir­gáccsal dörzsöljük vagy ver- dessük, hogy ezzel is fel­frissítsük a vérkeringést. A kevésbé edzettebbek hi­deg víz alatt zuhanyozhat­nak, az edzettebbek körül­belül 10 C fokos vizű me­dencében fürödhetnek és úszkálhatnak. Legcélsze­rűbb, ha a víz a szabadban van, mint például a finnor­szági tavak. E célnak télen megfelel a behavazott föld­terület, udvar, vagy kert. A szaunázó meghempereg a hóban. A lehűlési időszak 20—30 másodpercig tarthat. Ezután befutunk az öltöző­be, ahol alaposan megszá­rítjuk, megtöröljük magun­kat a törülközővel, lepedő­vel és lefekszünk az elké­szített heverőre. Ezt a mű­veletet többször egymás után megismételhetjük, de vi­gyáznunk kell arra, hogy ne vigyük túlzásba, a végkime­rülésig, mert akkor a szer­vezet kárára válna a szauná­zás. Fontosnak tartom megje­gyezni, hogy a szaunához is hozzá kell szokni, mivel a szaunázásnál nagyon emel­kedik a pulzusszám és a vér­nyomás. Alacsonyabb hő­mérsékleten kezdjük és rövi­debb időt töltsünk az izzasz­tó helyiségben. Később emel­hetjük a hőmérsékletet és az izzasztóban eltöltött időt egyaránt, s az egész proce­dúrát többször is megismé­telhetjük. Mielőtt szaunázni kezde­nénk, helyénvaló orvosi vizs­gálatnak alávetni magunkat. A fentiekből adódik, hogy a magas vérnyomásban és szívgyengeségben szenvedő betegeknek a szauna élet- veszélyes lehet. A szaunát nem ajánljuk a lázas és egyébként komoly betegek­nek és természetesen a fer­tőző betegségben szenved '»k- nek éppen úgy, mint akik hajlamosak a rosszullétre. A szauna felépítése elég költséges, s az üzemeltetése úgyszintén. A szaunát egész nap fűteni, emellett egész nap szellőztetni kell, hogy a levegő a fürdőben állan­dóan friss legyen. Szlovákiá­ban is van egypár ilyen in­tézmény, amelyet sikeresen üzemeltetnek, mint például Stószon, az ottani gyermek- szanatóriumban. Ideje len­ne felébreszteni a nagykö­zönség érdeklődését a szau­na iránt, hogy ezzel is hoz­zájáruljunk ezen egészség- védelmi és betegségmegelő­ző berendezés minél széle­sebb körökben történő el­terjedéséhez. Dr. JUHÁSZ ISTVÁN BkSBhhSQI A SERTÉSHÚS TARTÓSÍTÁSA Füstölt kolbász A füstölt kolbászt ugyan­úgy lehet tartósítani, mint a füstölt húst. A kolbászt többféle módon készíthetjük. Leggyakrabban, a következő­képpen járunk el. A friss, de teljesen kihűlt húst ki­sebb darabokra vágjuk. Fel­dolgozhatjuk a zsíros húst és a szalonna vágásánál ma­radt húsos darabokat is. A húsdarabokat fahordóba, kőedénybe vagy zománco­zott fazékba benyomkodjuk és besőzzuk. 1 kg húshoz 20 g sót adunk. Az így só­zott húst betakarva, hűvös helyen, a helyiség hőmér­séklete szeríwt kb. 1 hétig állni hagyjuk. Ezután a vag­dalt és pihentetett húst őrölt paprikával, fekete borssal, fokhagymával, kö­ménymaggal és felfőzött hi­deg vízzel alaposan elkever­jük. Néha a fokhagymát már a darabolásnál hozzá­keverjük a húshoz, hogy jobban érjen. A keveréket alaposan kidolgozzuk, eset­leg még megsózzuk vagy fű­szerezzük, majd bélbe tölt­jük. A töltött beleket spár­gával lepározzuk és a kol­bászt mérsékelten füstöljük. Legjobb, ha a kolbászt közvetlenül a füstölést kö­vetően, de legkésőbb a füs­tölt hússal egyidejűleg tar­tósítjuk, amelyet rendszerint valamivel későbben füstö­lünk, mint a kolbászt. Elte- vés előtt a kolbászt langyos vízzel lemossuk, lecsepeg­tetjük, majd berakjuk üve­gekbe vagy dobozokba. Be­tehetjük vízszintesen fekve edényekbe, miközben a le- pározott kolbászt nem vág­juk darabokra. A berakás­nál arra is ügyelünk, hogy el ne törjön. Függőlegesen csak az edény közepébe te­szünk kolbászt. Berakhat­juk a kolbászokat függőlege­sen is, de ilyenkor az üres helyeket töltjük ki vízszinte­sen fekvő kolbászokkal. Ha saját levében eltett kolbászt akarunk készíteni, nem használunk felöntőlevet, leg­feljebb néhány kanálnyi vi­zet, esetleg valamilyen fő­zetet öntünk a kolbász alá. A kolbászt éppúgy csírátla- nítjuk, mint a füstölt húst. Fogyasztás előtt legalább 10 percig főzzük, éspedig le­hetőleg gőzben, hogy feles­legesen ki ne lúgozódjék. J. BALAŠTÍK A mézbor készítése A mézet lehetőleg zomán­cozott edényben, gondosan kitisztított vörösréz vagy ép zománcozású katlanban hí­gítjuk. A recept szerint le­mért mézmennyiséget és az egész vízadagot, esetleg an­nak egy részét előbb hide­gen gondosan elkeverjük, aztán időnként keverve for­rásig melegítjük. A forrás ideje alatt (ami I—V2 óráig tart) eltávolítjuk a felszí­nen keletkező habot; ez ki­csapódott fehérjékből áll, amelyek a mézbort zavaros­sá és kellemetlen szagává tennék. Amikor már nem képződik hab, befejezzük a forralást, pótoljuk az elpá­rolgott vizet, és a kihűlt anyagot kb. 20 C° hőmérsék­letű helyiségben erjesztő­edénybe tesszük. Az erjedés meggyorsításá­ra tiszta anyaélesztőt és 4 g tápsót (szuperfoszfátot vagy ammóniumfoszfátot) teszünk minden 10 liter méz- borhoz. Az anya^lesztőt úgy készítjük, hogy 1 liter víz­hez 150 g mézet teszünk, ezt rövid ideig főzzük, 25 C°-ra lehűtjük és fajélesztőt adunk hozzá. Az élesztő két nap alatt erjedésnek indul, és ekkor felhasználjuk. Mézbort több recept sze­rint készíthetünk, melyek főként a kész bor alkohol- tartalma szerint eltérőek. A csekély alkoholtartalmú, de finom ízű mézbor a nagy szeszfokú és édes mézbor­ral ellentétben üdítő ital. Minél nagyobb a mézadag, annál alkoholdúsabb italt nyerünk. Az átlagos alko­holtartalom, amely a mézbor tartósságát is biztosítja, kb. 11 %. Ilyen alkoholtartalmat úgy érünk el, hogy 10 liter vízben mintegy 3,2 kg mé­zet erjesztünk. A megköze­lítő alkoholtartalmat úgy számítjuk ki, hogy a 10 liter vízbe adott mézmennyiséget 3,5-tel megszorozzuk. Példá­ul ha 10 liter vízhez 2 kg mézet tettünk, a mé^bor al­koholtartalma 2X3,5 = 7% lesz. Ez az alkoholtartalom csekély, és az ilyen mézbort színültig töltött edényekben vagy palackokban, hűvös raktárban kellene tárolnunk. Ha 4 kg mézet teszünk 10 liter vízhez, kierjedés után 4X3,5 = 14% lesz az alko­holtartalom, úgy hogy ki­erjedés után kb. 1 kg mé­zet tehetünk még a borhoz, és akkor édes mézbort nye­rünk, amelyet esetleg ver­muteszenciával ízesíthetünk. Kierjedés után a mézbort lefejtjük; derítés céljából 10 liter mézborhoz 0,8 g tan- nint és 1,2 g zselatint vagy 0,5 g vízahólyagot tehetünk. A tiszta mézbort palackokba fejtjük, a palackokat hűvös pincében fektetve tartjuk, hogy a bor megérjen. J. B. Háromszínű árvácska VIOLA TRICOLOR L., FIALKA TROJFAREBNÁ A vadárvácska (mezei vadárvácska, vadárvácska, árva viola, istenszakálla, macskaszem, császársza- káll, papszakáll, szenthá­romság-violája, szentkuc- ka) az ibolyafélék család­jába (Violaceace) tartozó, füves helyeken, erdőkben, szántóföldeken, feltört ta­lajon, a réteken, tarlókon termő egyéves évelő nö­vény. Szára egyenes, 20—40 cm hosszú, lágy, egysze­rű, vagy elágazó. Levelei szórt állásúak, kb. 5 cm hosszúak, 1 cm szélesek. A levéllemez olyan hosz- szú, mint a levélnyél. Az alsó levelek lemeze szív alakú vagy tojásdad. A fel­ső levelek inkább lánd- zsásak, hegyesek vagy gyengén tompítottak, csip­kés szélűek, lágyak, vál- luk nyélbe keskenyedő. A virágok levélhónaljból erednek, hosszú kocsányú- ak, sarkantyúsak, sárga, ibolya vagy kék színűek, vagy pedig aj alsó szirmok sárgák, a felsők ibolyásak. Gyűjtendő a növény föld feletti része, virágos álla­potban vagy pedig csak a virágja. A vadárvácskát gyorsan kell szárítani. A legmagasabb hőmérsék­let, amelyet nem szabad átlépni 50 C°. A drogot for­gatás nélkül kell szárí­tani, hogy ne veszítse el hatóanyagait. Tárolása jól elzárt dobozokban törté­nik, száraz helyen. A szá­raz drog szagtalan, íze gyengén édeses, alig csí­pős, rágva nyálkás. A drog Gaultherin gli- kozidot, csersavat, szapo- nit, rutint, nyálkát, mag­nézium tartarikumot (in­nen van a hashajtó hatá­sa), sárga festékanyagot, szalicilsavat, metilt, nyo­mokban violin alkaloi­dot és minerális anyago­kat tartalmaz. A drognak erősítő, vér­nyomáscsökkentő, nyálka- oldó, hashajtó, vértisztító, gyulladást gátló és vize­letelhajtó tulajdonsága van. Az antik időkben a vad­árvácskát, mint gyógynö­vényt nem ismerték. Ké­sőbb kezdték használni a népgyógyászatban mint vértisztítót. H. Schulz né­met gyógyszerész a vadár­vácskát kipróbálta kísér­leti állatokon és megálla­pította, hogy fokozza a konyhasó eltávolítását a szervezetből, s ezáltal van vízelethajtő hatása. A vad­árvácska alkatrésze a régi vizeletelhajtó és vértisz­tító teakeverékeknek. Lég­csőhurutnál a főzete fel­oldja a sűrű nyálkát és elő­segíti ennek a kiköhögé­sét. A vadárvácska teája erősíti a szervezetet, gyor­sítja az anyagcsereforgal­mat és az izzasztó miri­gyek működését. Főzetét a makacs, ned- vező bőrbajok, bőrviszke­tések esetén használják. Nem szabad használni a kiskertekben termesztett árvácskát. Csak a vadon termő sárga Ibolyát lehet használni éppen úgy, mint a vadárvácskát. Dr. NAGY GÉZA Célszerű és nem min­dennapi megoldású kis tol­dalék-szekrényt, mutatunk be, amelyet konyhaszek­rényhez, előszobaszekrény­hez vagy a szoba szögleté­be állíthatunk. Célja, hogy kevés helyet foglaljon el és szükség esetén elmoz­dítható legyen. Erre szol­gál a három kerék. Annak ellenére, hogy három ke­réken gurul, nem labilis, mivel a polcok egynegyed részének lekerekítésével elérjük, hogy a súlypont a három keréken legyen. Előszobában cipők, pa­pucsok, táskák elhelyezé­sére szolgálhat. A kony­hában a házimunkához szükséges szereket, eszkö­zöket tarthatjuk rajta. Ha a szobába tesszük, hasz­nálhatjuk könyvespolcnak, sőt bárszekrénynek is meg­felel, vagy a tanuláshoz szükséges holmikat helyez­hetik el rajta a gyerekek. Itt tarthatjuk a poharakat, a kis kávéfőző eszpresszót, tetején a cigaretta és ha­mutartót stb. Attól függően, hogy hol akarjuk használni, készül­het világos, azaz nyers szí­nű fából, amelyet aztán színtelen lakkal bekenhe­tünk, esetleg fehérre fest­jük, vagy a tetejét és a polcokat műanyag —urna- kart) lemezzel bevonjuk. ORVOS A CSALÁDBAN immi nm Hmm n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom