Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-19 / 42. szám, szombat
II. 19. 5 Gustáv Husák elvtársink, a CSKP Központi Bizuttsága főtitkárának előadni beszéde (Folytatás a 4. oldalról) a munkaidőt a műszakok keretén beiül. A veszteségek íő oka az, hogy nem folyik egyenletesen a termelés. Továbbá az a tény, hogy a termelési- és a munkafolyamat szervezése alacsony színvonalú, hogy súlyos hiányosságok vannak az átvevő-szállító kapcsolatokban. Számos üzemben a havi feladatok 60—70 százalékát a harmadik dekádban teljesítik. Ezért minden vállalatban elkerülhetetlenül növelni kell a termelés folyamatosságát, javítani kell az anyagi műszaki ellátást és szüntelenül szilárdítani kell a munka- és a termelési fegyelmet. A munkaképtelenség is állandóan magas annak ellenére, hogy 1971-ben bizonyos javulás következett be. Munkaképtelenség miatt naponta több mint 290 ezer ember hiányzik a munkából. Ezen a téren nagy feladatai és felelőssége van az egészségügynek. Mindezeket a veszteségeket drágán pótolják a munkaidőn túl, rendkívüli műszakokban és hajrákban. A XIV. kongresszus a komplex szocialista racionalizációt tartja a munkatermelékenység növeléséhez vezető útnak. Emellett az erőket és az eszközöket kiemelten arra a területre kell koncentrálni, ahol aránylag gyorsan eredményezhetnek kifejezőbb munkaerő-megtakarítást. Mindenekelőtt az üzemen belüli közlekedésről, az anyag- mozgatásról van szó, ahol körülbelül 1,3 millió ember dolgozik. Az országos racionalizációs program, amelyet az elmúlt évben hagyott jóvá a szövetségi kormány, konkrét feladatokat tűzött ki az állami és gazdasági szerveknek, és e feladatok teljesítése lehetővé teszi, hogy ezekről a területekről a munkaerők egy részét felszabadítsák más szakaszok számára. Nem feledkezhetünk meg a munkaerő-takarékosság további lehetőségeiről sem: nevezetesen, hogy a munkaerőket nagy teljesítményű gépekre és berendezésekre összpontosítsuk, hogy bővítsük a több gépkiszolgálás módszerét, hogy céltudatosan koncentráljuk a karbantartást és ellenőrizzük a segéd- és szolgáltatási üzemek egész területét stb. Az újonnan épült kapacitások számára csupán az eddigi üzemekből szerezhetünk munkaerőket. A munkamegtakarításnak közvetlenül oda kell vezetnie, hogy emelkedjen a normák valamennyi fajtájának minősége. Az elavult, a fejlődés által túlhaladott normák, termelési eljárások és munkarendszerek, amelyek ma még a vállalatok többségében érvényben vannak, csak csekély nyomást gyakorolnak a termelés hatékonyságának növekedésére. A racionalizációval kapcsolatban elkerülhetetlenül meg kell kezdeni a normák minőségének javítását úgy, hogy azok a munkateljesítmény és a munkáért járó igazságos jutalom objektív mércéjévé váljanak. A racionalizáció érvényesítése terén számos jó tapasztalattal rendelkezünk. A kötőipar néhány üzemében ily móA párt XIV. kongresszusának határozataival összhangban a kiválasztott vállalatokban előkészítik a munkaracionalizálás alapelvének és a bérrendszer tökéletesítésének ellenőrzését. Ennek célja, hogy megerősítse az összefüggést a végzett munka és a kereset között, hogy jobban értékeljék a jó és szakmunkát, szigorúbban járjanak el a rosszul végzett és a rossz minőségű munkák esetében. Az előkészítés olyan irányú, hogy mozgósítsa a munkatermelékenység növekedésének tartalékait, s összefügg azzal, hogy rendet teremtsenek a termelésben, tökéletesítsék az irányítást, jobban kihasználják és bevezessék az új technikát és technológiát. A jutalmazási rendszer állandó tökéletesítése és a műszakilag indokolt normák bevezetése szükségszerűen nemcsak azokat az akadályokat számolja fel, amelyek eddig a munkaerő-takarékosságra törekvő igyekezet útjában álltak, hanem kifejezőbben hozzájárul a munkatermelékenység növekedéséhez is. Fokozottabb igényt kell támasztanunk a fegyelem betartásával szemben és következetesebben kell eljárnunk a fegyelem megbontóival szemben. A munkafegyelem megszilárdítását célzó fő tényezőnek azonban a termelés és a munka tökéletes megszervezését, a dolgozók öntudatának és érdekeltségének növekedését tartjuk. A CSKP XIV. kongresszusa irányvonalának elválaszthatatlan része a sokoldalú gondoskodás a dolgozókról; az, hogy betartsák a munkabiztonság és munkahigiénia alapelveit, hogy javítsák a munkakörnyezetet. Az állami és gazdasági szervek a szakszervezetekkel együtt kötelesek tökéletesíteni az emberek körében végzett munka rendszerét és olyan feltételeket kialakítani, hogy a munkakollektívák és az dón 30 százalékkal növelték a termelést és a munkatermelékenységet. A prešovi Ipari Automatizálás Üzemében a villanymotorok szerelőszalagján egy műszak munkatermelékenysége több mint 50 százalékkal nőtt. Néhány vállalatnál azonban a racionalizálás terén még csak a jó szándékig jutottak el. Nélkülözhetetlen a racionalizálás az irányításban is. Az irányító és igazgató apparátus részben csökkent. Azonban az irányító, igazgató és műszaki-gazdasági apparátus gazdaságosságának és teljesítményének növelése terén még nagy tartalékok vannak. Például számos kis- és középnagyságú vállalatban soklépcsős az irányítási rendszer, ami csak a költségeket növeli és bo nyotulttá teszi az irányítást. Ezért állandó feladat az irányító struktúra és az igazgatási apparátus rendszeres tökéletesítése. A szigorú gazdaságosság, a munkaerők hatékony kihasználása, az adminisztrációs apparátusra fordított kiadások csökkentése olyan követelmény, mely a nem termelő terület számára is érvényes. A nemzeti bizottságoknak ügyelniük kell arra, hogy a hatáskörükbe tartozó területen a tervezett munkaerő-növekedés mindenekelőtt a kereskedelem és a lakosságnak nyújtott szolgáltatások fejlődését célozza. A kisipari termelőszövetkezeteknek és a helyi gazdálkodás üzemeinek nem kellene olyan gyártási tevékenységet folytatni, amely célszerűtlen „duplicitást“ jelent, mert azonos a nemzeti vállalatok gyártási tevékenységével, de igen gyakran csekély hatékonyság mellett elvonja a központilag irányított vállalatoktól a munkaerőt. A munkatermelékenység további növekedését elősegítő hatékony eszköz a jutalmazás szocialista elvének következetes érvényesítése. A jobboldali demagógia következtében 1968-ban a jutalmazás területén erősödtek az egyen- lősdire törekvő szándékok. A gazdasági szervek a szakszervezetek támogatásával kötelesek következetesen érvényesíteni a munka alapján történő jutalmazást nemcsak a kategóriák között, hanem mindenekelőtt a dolgozók egyes kategóriáinak keretében. Ez év elején a kormány új bérszabályozó rendszert vezetett be, azzal a céllal, hogy a béreszközök terjedelme az eddiginél jobban megfeleljen az egyes vállalatok munkaeredményeinek, hogy ne leplezze a termelési szükséglet nem kívánatos növekedését, vagy a spekulációt. Ezeket az intézkedéseket most következetesen kell a gyakorlatban is alkalmazni, és állandóan ellenőrizni, mert ahol az ilyen ellenőrzés hiányzik, igen gyakran akadnak hiányosságok a munkában; előnyben részesítik a naplopőkat, aminek következménye, hogy a dolgozók elégedetlenek a jutalommal, laza a munkaerkölcs és fluktuációra kerül sor. A bérellenőrzés megszilárdítására és elmélyítésére fel kell használni az Állami Bank fiókjait is. egyének teljes mértékben érvényesíthessék és fejleszthessék képességeiket. A végzett munka felett érzett megelégedés nemcsak a termelés és a munkatermelékenység növekedésének fontos tényezője, hanem egyidejűleg minden ember személyi érvényesülésének előfeltétele is. Lényegesen nagyobb figyelmet kell szentelni a tárgyiasult munkával való takarékosságnak is. Hatékonyabban kell felhasználni a tüzelőt, a nyersanyagokat és mindenféle anyagot. E feladat sürgősségét hangsúlyozza, hogy a nyersanyag, az anyag és az energia beszerzése egyre költségesebb. Egyben az elemzés és a nemzetközi összehasonlítás azt mutatja, hogy a szükséglet nálunk sok esetben aránytalanul magas. Ennek néhány régi okát csak fokozatosan lehet megoldani. A jelenlegi helyzetre azonban lényeges befolyást gyakorol az a tény is, hogy az anyagfogyasztás kérdését a szó legtágabb értelmezésében hosszú éveken át lebecsülték és nagymértékben elhanyagolták. Ez a feladat sem értelmezhető elvont módon. Minden munkahelyen, minden üzemben és vállalatban el kell érni, hogy állandóan csökkentsék az önköltséget, beleszámítva a termelési egységre számított költséget is. Mire fordítsák figyelmüket a gazdasági szervek, milyen irányba tereljék a dolgozók munkakezdeményezését? Mindenekelőtt arra van szükség, hogy takarékoskodjunk mindenféle tüzelővel és az energiaszükséglettel. Vállalati szempontból az elsődleges energiára fordított kiadások gyakran az összes kiadásoknak nem egészen 2 százalékát teszik. És ezért ezen a téren igen gyakran megfeledkeznek a gazdaságosságról. Az egész társadalom szempontjából azonban minden százalék megtakarítás közel félmilliárd koronát jelent. Az energia gazdaságos felhasználására vannak — habár nem sok — jó példák is. Sok üzemünkben azonban az energia gazdaságos felhasználására nem fordítanak kellő gondot. Nem határozták meg az energiaszükséglet alapvető normáit. Az alapvető energia- forrásokkal való gazdálkodásnak néhány üzemben történt villámellenőrzése bizonyította, hogy a takarékosság lehetősége néhol sokkal nagyobb, mint a kormány által megállapított 1 százalék. A tüzelőfogyasztásról nem kis mértékben határoznak az energetikai fogyasztók előállítói. Ha felszámolnák "a 110 és 220 mW-os blokkokban a magasnyomású melegítők üzemhibáit, akkor aránylag csekély beruházási költséggel évente 200 ezer tonna barnaszenet takaríthatnánk meg. Nagy tartalékok vannak a fémanyagok felhasználásában is. A gépiparban, amely az egész fogyasztás 70 százalékát képezi — a fémek kihasználása körülbelül 73 százalékos. A feltételek szerint 1980-ig ezt 80—85 százalékra kell növelni. A fémek elégtelen kihasználását bizonyítják azok a példák, amikor a termékre nagy fogyasztást számítanak csupán azért, hogy indokolják a magasabb nagykereskedelmi árat. így például a Kelet-Szlovákiai Vasműben egy 2600 kg összsúlyú prés gyártásánál az árjavaslatban 4370 kg fémszükségletet tüntettek fel. Ebben az esetben az anyag 42,6 százalékos kihasználásával számoltak, míg az összehasonlítás alapjául szolgáló azonos termékeknél a fel- használás 60,7 százalékos volt. Néhány vállalat, a nagykereskedelmi árak javaslatában szokványosán az anyagszükséglet kétszeresét számítja. Elkerülhetetlenül szükséges, hogy a kidolgozott racionalizációs program alapján rendszeres munkával járuljunk hozzá a nyersanyag, az anyag és az energia jobb kihasználásához. A gyártmányra számított anyagtakarékosság az egyik út, amelyre a törekvéseket irányítani kell. A másik út az, hogy maximális mértékben hasznosítsuk az anyagszükségletet azáltal, hogy ezekből műszakilag fejlettebb, jobb minőségű vagy ízlésesebb gyártmányokat készítünk, olyan gyártmányokat, ameElvtársnők és elvtársak! A hatékonyság fontos forrása és egyidejűleg az ötéves tervfeladatok teljesítését elősegítő nagy tartalék a termelés szerkezetének állandó tökéletesítése. A XIV. kongresszus határozatával összhangban az ötödik ötéves terv kialakítja a jelentős szerkezeti változások feltételeit a tüzelőanyag-, energetikai mérleg és a kemizáció területén és az olyan kiemelt gépipari ágazatokban, amelyek összefüggnek a tudományosműszaki haladással. E változások végrehajtása azt jelenti, hogy jelentősen javul népgazdaságunk profilja, egyben a változás jelentősen hozzájárul a hatékonyság növeléséhez. E változás sokoldalú biztosítása az ágazatok ötéves terveiben, az átvevő-szállító kapcsolatokban, valamint az, hogy ez összefügg a nem kifizetődő termelés felszámolásával, ami viszont a szükséges munkaerők felszabadításának előfeltétele — mindez állandó figyelmet követel, a különböző fokú irányító szervek részéről és megköveteli a következetes ellenőrzést. Azonban nem kisebb figyelmet követel meg az egyes ágazatok és vállalatok termelési struktúrájának és választékának tökéletesítése is. Nem titok, hogy ezen a téren milyen hibák vannak, tehát az sem, hogy lehetőség van a javulásra. Már régen megállapították, hogy a termelési programok módosítása lassú és ugyancsak lassan érvényesítik a műszaki fejlődést is. A kongresszus határozatával összhangban mindennapi program e helyzet javítása. Magától értetődően ebben a kérdésben is sok tényező játszik szerepet, azonban a megoldás döntő mértékben a vállalatok kezében van. Ha bármelyik vállalatban felteszik a kérdést, hogy gyárthatnak-e jobb minőségű gyártmányokat, a válasz csak pozitív lehet. Hiszen számos gyártmány többnyire ugyanazon a gépen gyártható, ugyanazokból az anyagokból, és a dolgozóknak sem kell más szakképzettséggel rendelkezni. Nem hiányzik a iogkör, nem hiányoznak a jó gondolatok és javaslatok, amelyekkel népünk nagy mennyiségben rendelkezik. Természetesen számos helyen hiányzik a kellő akarat és energia ahhoz, hogy rugalmasan a változó szükségleteknek megfelelően módosítsák a termelést. Ezért meg kell követelni, hogy a vállalatok és szakágazatok állandóan nölyeknek nagyobb a haszonértéke. Magától értetődő, hogy a mi gazdasági feltételeink között különösen ez az út rendkívül jelentős, és hogy feltétlenül ki kell alakítani ezen a téren a fejlődés gazdasági feltételeit. Jelentős tartalékok vannak az anyagi költségek terén az építőiparban is. Az utóbbi években az anyagi költségek növekedése ebben az ágazatban egyes vállalatoknál több mint 2 százalékkal haladja meg a teljesítmények növekedését. Súlyos probléma még mindig a gazdaságosság érvényesítése az építőanyagok felhasználásában, a szükségletek felső határának színvonalában és a termelési kalkulációban. A termelési szükségletek csökkentését hatékonyabban kell elősegítenie az egész irányítási és tervezési rendszernek. Alapvető követelmény, hogy kiépítsék az anyagnormák, valamint a szükségleti normák megbízható alapját, ami az elmúlt években gyakorlatilag széthullott. A szükségletek csökkentését elősegítő feladatokat konkrét és kötelező intézkedésekben kell rögzíteni mindenekelőtt ott, ahol az anyagszükségletről döntenek; a műszaki előkészítés, a termelés és az irányítás szakaszán. Hozzá kell szólni ehhez a konstruktőröknek, a technológusoknak és más termelési technikusoknak, az újítóknak, tudományos és kutatóintézeteinknek, az egyes anyagok előállítóinak és fogyasztóinak. A kohászati és gépipari vállalatok rendkívül nagy felelősséggel tartoznak azért, hogy kölcsönösen együttműködve elérjék a fémek lehető legnagyobb hasznosulását és a legmegfelelőbb anyagok érvényesítését. A fogyasztás gazdaságosságát és a döntő fontosságú nyersanyagok és anyagok nagyobb hasznosulását szolgáló gyakorlati intézkedések programját az irányítás minden fokán ki kell dolgozni, és mint a racionalizáció elválaszthatatlan részét meg kell való- sítani.__ A párt- és a szakszervezeti szervezeteknek nagy figyelmet kell szentelni ezeknek a kérdéseknek, meg kell ma gyarázniuk a dolgozóknak a takarékosság jelentőségét, és ebbe az irányba kell terelni iniciatívájukat. A tárgyiasult munkával való gazdaságosság kérdésében ugyanolyan igényeseknek kel! lennünk, mint az élő munkával való gazdaságosság kérdésében. véljék a termékek műszaki színvonalát, gyorsabban realizálják a kutatás és fejlesztés eredményeit, hogy tökélete sítsék a termelés szerkezetét és választékát, meggyorsítsák a termelési programok váltását, javítsák a termékek minőségét és kezdeményező módon gazdagítsák a piacot. Minden iparilag fejlett ország nagy gondot fordít a minőség kérdésére. Ezt nálunk is sokoldalúan biztosítani kell. Elhangzanak olyan ellenvetések is, hogy a termelők nincsenek kellőképpen érdekelve a választék bővítésében és a minőség növelésében. Ezért inkább megmaradnak a már bevált termékek nél, különösen ha az iránt mégis mutatkozik kereslet. A kérdésnek ezt a részét sem szabad lebecsülni. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a gazdasági gyakorlatban ilyen vagy olyan részkérdésben a társadalmi szükséglet ellentétbe kerül a szűk vállalati érdekekkel. Egyetlen irányítási rendszer sem lesz olyan tökéletes, hogy a hasonló eseteket teljesen kizárja. Azonban fel kell tenni a kérdést, hogy akkor hol van a termelők társadalmi felelőssége a népgazdaság ellátásáért, hol a kommunista vezető dolgozók pártos felelősségtudata a pártpolitika realizálásáért? Ezek a kérdések, valamint a belföldi piac további megszilárdítása és gazdagítása alapvető jelentőségű, és számunkra mindez elsőrendű politikai feladat és gazdasági kötelesség. Abból kell kiindulnunk, hogy a háztartások nagymértékben el vannak látva tartós használati tárgyakkal. Például az áramfogyasztók eladott mennyiségének egyharmada, sőt a fele megérett a kicserélésre. Ennek üteme éppen ezért az új gyártmányok műszaki színvonalától függ. Továbbá mérlegelni kell, hogy a lakosság jövedelmének növekedése következtében jelentősen csökken a kevés jövedelmű rétegek aránya. Míg 1960- ban nálunk a lakosságnak több mint a felénél az egy főre eső tiszta jövedelem összege havi 700 korona volt, 1970-ben ez a réteg már csak a lakosságnak nem egészen 15 százaléka volt, és 1975-ben a lakosság többségénél az egy főre eső tiszta jövedelem havonta több mint 1200 korona lesz. A belföldi piac állandó gazdagítása és a választék bővítése elkerülhetetlen feltétele a szükségletek folyamatos ki(Folytatás a S. oldalon) Tökéletesítsük a termelés szerkezetét Ésszerűbben gazdálkodjunk a munkaerékkel
