Új Szó, 1972. február (25. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-18 / 41. szám, péntek

Eüérben a műszaki foiskolák

ŐSZINTÉN AZ ESÉLYEKRŐL ÉS A LEHETŐSÉGEKRŐL

M

ég küszködnek a nyelvtannal, az egyenletekkel, a testek térfogatával és fajsúlyával, de már elérkezett az ideje annak, hogy jövőjükről döntsenek, s általános ismereteik mellé életre szóló pályát vagy szakmát válasszanak. Ezekben a napokban a tizennyolc évesek ezrei — a lehetőségek, illetve képességeik mérlegelésével — fontolgatják, latolgatják a továbbtanulás esélyeit és törik a fejüket azon, hova menjenek a középiskola befejezése, az érettségi megszerzése után.

Az útkeresés, a hivatásválasztás nehéz... Érdekelnek a technikai újdonságok, szeretem a gépeket, kellő adottságokkal rendelkezem ahhoz, hogy valamilyen műszaki pályát válaszszak. Igen, már döntöttem is: gépészeti karra jelentkezem. Ó, de a matematika! Talán mégis inkább jogra vagy pedagógiára megyek, s végre megszabadulok a matematikától. S ha jól meggondolom, a humán irányzatok egyike sem olyan ördöngős, ha az ember egy kicsit iparkodik, minden bizonynyal el is végzi, mert itt csak tanulni kell, különösebb képességeket egyik szak sem igényel. A műszaki főiskolán bezzeg más a helyzet! Ekképpen meditálnak végzős középiskolás diákjaink. I)e valóban helyesen és tárgyilagosan ítélik meg a helyzetet? Nem csalódnak, ha valamilyen humán irányzatra Jelentkeznek?

Az utóbbi évek statisztikai adatai, számos fiatal beteljesü letlen vágya arra enged következtetni, középiskolásaink többsége még mindig abban a tévhitben él, hogy a humán irányzatok a műszakiaknál könnyebbek s ezért felvételi esélyeik is nagyobbak. Hogy mennyire tévednek, azt majd a felvételi vizsgán látják meg! Az elmondottak igazolására elég csupán néhány adatot megemlítenünk, melyet — úgy hisszük — érdemes fontolóra venni. Az orvostudományi karra jelentkezők száma évek óta négy-ötszöröse a felvehetők számának. A jogi és a bölcsészkaron a túljelentkezés három-négyszeres. Nem jobb a helyzet a pedagógiai karon sem, ahol szintén nagy az aránytalanság az irányszámok és a jelentkezők száma közt. Ezzel szemben a műszaki főiskolákon a jelentkezők száma nem fedi a tervszámot: száz férőhelyre általában csak 70—80 fiatal pályázik. Nem mondunk újat azzal, hogy a továbbtanulni szándékozók körében még mindig hódítanak a divatos szakok és vonzó karok, mint például a jog vagy az orvosi, ami többek közt azzal is magyarázható, hogy társadalmunkban egyesek szemében, sajnos, még mindig csak az orvosi vagy a jogi diploma jelent rangot. A műszaki végzettséggel rendelkező egyének egy kissé háttérbe szorulnak, mintha a közvélemény nem tudatosítaná a technika, tehát a műszaki emberek munkájának fontosságát.

Nincs szándékunkban bizonygatni az egyéni és a társadalmi érdek közti egyenetlenség káros voltát. Ám mindenképpen szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a tudomány és a technika gyors ütemű fejlődése, az egyre nagyobb méreteket öltő gazdasági előrehaladás, a tudományos-műszaki forradalom diktálta követelmények megvalósítása szükségszerűen maga után vonja a társadalomban foglalkoztatott egyének összetételének megváltozását is. Ez nemcsak azt jelenti, hogy hatványozottabb mértékben előtérbe kerül a műveltség, a szakképzettség kérdése, hanem a műszaki végzettséggel rendelkezők számának növelését is feltételezi. A párt iskola- politikájának következetes valóra váltásával arra kell törekednünk, hogy minél több fiatal számára tegyük vonzóvá a műszaki irányzatokat, egyébként — szakképzett műszaki káderek hiányában — képtelenek leszünk bekapcsolódni a fejlelt országok közt folyó versengésbe. Az átfogó ismeretekkel felvértezett, szélesebb látókörű egyének tudásának

megalapozása azonban már az alap- és középiskolában kezdődik meg, tehát a fiatalok érdeklődését már ezekben az iskolákban kell a műszaki szakok felé irányítani. A pálya- irányítás azonban nem merülhet ki csupán az érdeklődés felkeltésében. Ennek hatékony oktatással kell párosulnia; különös gondot kell fordítani a matematika és a fizika tanítására, az . utóbbi évtizedben ugyanis a humán tantárgyak előtérbe helyezésével ezek túlságosan háttérbe szorultak, a pedagógusok sem szorgalmazták eléggé az oktatást, ami nem utolsó sorban azt eredményezte, hogy diákságunk többsége éppen a matematika miatt mellőzi és kerüli a műszaki főiskolát.

N

em árulunk el semmilyen titkot, ha azt mondjuk, hogy a felvételi esélyeket illetően — a korábbi évekhez hasonlóan — az idén sem lesz kecsegtetőbb a helyzet. Legalábbis ezt mutatja a múlt év novemberében végzett felmérés eredménye; eszerint az egyetem jogi és orvosi karára jelentkezők száma ismét két- háromszorosa a felvehetők számának, míg a műszaki főiskolák iránt az érdeklődés nem felel meg a társadalmi szükségleteknek. Az 1972—73-as tanévben előreláthatólag 10 300 fiatal folytathatja tanulmányait a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatán. A népgazdaság szükségleteinek megfelelően több mint 50 százaléknak műszaki főiskolára kell kerülnie. A Szlovák Műszaki Főiskola különböző karain 2280 fiatal nyerhet felvételt, ám tárt kapuk várják az érettségizetteket a košicei, a žilinai, a nitrai és a zvolení főiskolán is.

Ez évben is számolni kell tehát azzal, hogy az egyéni érdekek ellentmondásba kerülnek az általános érdekekkel: a felvehetők korlátozott száma ellentétben lesz a jelentkezők nagy számával. Gyakori az is, hogy a nem eléggé céltudatos és átgondolt pályaválasztás ellentmond a lehetőségeknek, a társadalom reális céljainak. Emiatt előfordulhat, hoav sokan a képességeiknek nem megfelelő intézményekbe kérik felvételüket, s ha mégis bejutnak, nem tudják képességeiket kibontakoztatni, lemorzsolódnak és elkallódnak. Márpedig arra kell törekednünk, hogy a felsőoktatási intézményekbe azok a fiatalok kerüljenek be, akiknek megvan minden előfeltételük arra, hogy sikeresen befejezzék tanulmányaikat.

A fiatalok főiskolai továbbtanulásával kapcsolatos problémákat érintve, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a magyar tannyelvű középiskolák helyzetét sem, annál inkább, mivel végzős növendékeik körében már évek óta egészségtelen gyakorlat elharapódzásának lehetünk tanúi. Ez a kedvezőtlen helyzet a továbbtanulási igény hiányában és a pedagógiai fakultás megrohamozásában jut kifejezésre. A magyar tannyelvű középiskolák tanulóit nagyobb számban a műszaki pályák felé kellene irányítani, hiszen régóta tudjuk, hogy a legtöbb lehetőséget a műszaki karok kínálják, ezeken ugyanis nagyobb esély van a felvételre. Ez abból is adódik, hogy a műszaki főiskolán elsősorban a tárgyi tudás a döntő, tehát a pályázó felkészültségén, rátermettségén, logikus gondol kodásán, helyes ítélőképességén és problémalátásán van a hangsúly, nem pedig a választékos gondolat formáláson. A humán irányzatokkal ellentétben ezeken a főiskolákon nincs különösebb szerepe a nyelvtudásnak. Mégis bármennyire köztudott, hogy műszaki főiskolára aránylag könnyebb bejutni, a pályázók száma nem erről tanúskodik. A jelentkezők többsége azokra az irányzatokra pályázik, ahol eleve kisebb a felvételi esély nemcsak azért, mert egy-egy szak aránytalanul megrohamozott, de az elégtelen szlovák nyelvtudás miatt is.

Elgondolkozásra késztet az a tény, hogy a magyar tannyelvű iskolák végzős növendékei az országos átlagnál kisebb érdeklődést tanúsítanak a továbbtanulás iránt. Ezzel semmiképpen sem lehetünk elégedettek, s nem nyugodhatunk bele abba, hogy a szülők nem eléggé szorgalmazzák a továbbtanulást, s nem ébresztik fel gyermekeikben a többet tudás vágyát. A pedagógusokra hárul az a feladat, hogy minden eszközt .latba vetve a fiatalokban felkeltsék a tudásszomjat, a tanulni akarást. Nem cselekszenek helyesen azok a szülők, akik a gyermek képességeitől függetlenül olyan megoldást választanak, mely hamarabb ad lehetőséget munkába állásra, pénzkeresetre. A pillanatnyi előnyért, vagy a szakma jövedelmezőségéért megfosztják a fiatalt attól, hogy tehetségét, képességeit kibontakoztathassa.

Minden eddigi téves felfogással szemben hangsúlyozni szeretnénk: helytelen az az állítás, hogy a magyar tannyelvű iskolákban érettségizett fiatalok a nitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán kívül más iskolán nem érvényesülnek, vagy az országos- átlagnál kisebb arányban nyernek felvételt. Nem igaz, hogy a magyar fiatalok nyelvi nehézségeik miatt a főiskolán nem állják meg a helyüket, s nagyobb köztük a lemorzsolódás. Véleményünk szerint az ilyen és ehhez hasonló aggályok alaptalanok.

B

efejezésül szerelnénk felhívni az érettségiző középiskolások figyelmét arra, hogy a végső döntés előtt fontolják meg az elmondottakat és a lehetőségek reálisabb megítélésével gondolják végig, hol érdemes próbálkozni, hol lesz nagyobb esély a felvételre.. . TÖLGYESSY MÁRIA

'Fózttn feltúr

Duba Gyula: Ugrás a semmibe

Az alább közölt recenzió a Népszabadság február 15-1 számában jelent meg. Ürömmel olvastuk ezt a méltatást, hiszen ez is bizonyít/a, hogy Magyarországon az utóbbi időben megérdemelt figyelmet szentelnek a csehszlovákiai magyar irodalom és más művészeti ágazat eseményeinek.

A határainkon túli magyar nyelvű irodalomról néha nagyvonalúan megfeledkezünk, s nem vesszük kellő figyelemmel szemügyre értékeit és eredményeit, máskor viszont épp ellenkezőleg, túlságosan is itthoni irodalmunk szerves részének, egynemű, közvetlen tartozékának tekintjük. Pedig, ha Duba Gyula most megjelent kötetét végigolvassuk, az is köny- nven világossá válhat számunkra, hogy e magyar nyelven írott s a magyar irodalom részeként számon tartott kötet, milyen eleven szálakkal kötődik a cseh irodalomhoz. A távoliabbak közül elsősorban Hašek s néha Kafka alkotói szelleméhez, az újabbak közül Páral nálunk is jól ismert regényének, a Vihar a lombikl>an-nak józan és megszerkesztett val óságlátásához.

Nem a meseszövésben, nem a hangul at teremtés eszközeiben, nem a jellemfestésben rokonok ezek a regények (sőt jószerivel abban nagyon is különbözőek), sokkal inkább e regények atmoszférája hasonló vagy éppen egylényegű, így letagad- hatatlanul azt is bizonyítja, hogy az irodalmi alkotás keletkezésének pillanatában mennyire másodrendű tényező a nyelvi kötöttség. Hisz Duba Gyula írásai nyelvünkben bár nagyon is egyértelműen kapcsolódnak a magvar széppróza mestereinek műveihez, de a megjelenített világ szigorúan a Párallal és másokkal való szemléleti rokonságot bizonyítja: nem itthoni gondjainkról szólnak, nem itthoni valóságunk ellentmondásai fogalmazódnak meg bennük, hanem annak a világnak emberi-társadalmi kérdéseiről vallanak, amelyeknek cseh vagy szlovák nyelven Páral, Hrabal, s mások voltak a inegfestői, ábrázolói.

Ez a kettős kötöttség Duba Gyula írásainak legfőbb erőssége, legizgalmasabb vonása.

Az író kötete bevezetőjében meglehetősen szkeptikusan nyilatkozik a nála fiatalabb és idősebb nemzedékekről. A negyvenévesekben bízik s csak azokban, mert ezt a nemzedéket tartja egyedül képesnek arra, hogy okos józansággal felmérje a világ változásait s okos józansággal irányítsa e változást* e változó világban helyét, emberségét keresve. Ma. gabiztosan egyértelmű sorok. Szinte szembefordítanak az íróval, előre bezártnak, beszűkültnek sejtetve az író megidézte valóságot. Csakhogy az avatott tollú publicista, az előszóíró Duba Gyula nem azonos Duba Gyulával, az íróval. Mert az

(Kurucz Sándor felvétele)

író Duba Gyula nagyon pontosan méri fel nemzedékének kátyúbajutottságát, belső ellentmondásait, azt, hogy nagy indulatokkal indultak életútjukon, de menet közben elveszítették e nagy indulatokat s mint egyik írásának hőse. Szántó Éva, a csillogó szemű, tündöklő kamasz, ők is megszürkült és fáradt emberek lettek, aKik megtanulták, hogy emberi kötelesség emberi módon élni — ha fiatalkori lelkesedését már el is vesztette az ember.

Fanyar és keserű világot je lenit meg tehát Duba Gyula, de nem megkeseredettet. S ez lényeges elem írásaiban. Hősei kereső emberek. Akarnak valamit. A viaszos vászonnal borított asztal mellett, a papírból maradékot vacsorázó emberek sorsát idézi meg a kötet legjobb írása, a Futunk a boldogság után' a kocsmaasztal mellett iszogató, a haldokló szerető mellett az örökséget biztosítani akaró emberkék hétköznapi jelentéktelenségét, ám az író — s ez is sajátos s nem az itthoni irodalomhoz kapcsolódó jegye prózájának — szánakozó indulatok nélkül mutatja be ezt a világot. Miként A harmadik helyezett című írás egyes szám első személyében életéről valló hőse is különösebb elkeseredés vagy cinikus közöny nélkül számol be arról az egész életét jellemző tényről, hogy ő mindig és mindenhol harmadik helyezett volt. Nem vesztes, csak ép- a győztesek között az utolsó. Olyan ember, aki első akart lenni, de nem sikerült neki. És most úgy csinál, mintha örülne annak, hogy harmadik helyezett lehet.

Duba Gyula írásaiban nem a cselekmény, az elbeszélések eseményei a lényegsek, hisz a történetek jelentéktelenek, szinte naturalista módon hétköznapiak, szürkék. A jelentéktelen történetekben megjelenő emberek sorsának légköre a fontos, mert a szerző élté közölt életutakat mutat be, félresikerült sorsokat, olyan embereket, akik megpróbáltak elsők lenni a küzdelemben, de sok minden közbejött s ezért szelíd mosoly- lyal, finom fáradtsággal megelégednek a harmadik hely távlatok nélküli helyezésével. Szelíd mosoly és finom kedvtelen- ség jellemzi a kötetet. És józanság. Józanul állnak az író hősei a dobogó legalacsonyabb fdkán. És józanul állnak a kocsmapult mellett és józanul emlékeznek az ötvenes évekre és józanul teszik mérlegre mai mindennapjaik tennivalóit, józanul gondolnak a múltra, tudomásul veszik a jelent, nem figyelnek a jövőre.

Duba Gyula jó író. Olyan meggyőzően mutatja be ezt a józan leltárt, hogy majdnem elhisszük neki: igaza van s valóban nincs más feladatunk (és nekünk fiatalabbaknak sem les* majd más feladatunk tíz év múlva), mint józanul leltárba szedni tetteinket, emberi, esetleg elhibázott életutunkat.

Pontosabban szólva, a kötet erejét adó írások /Futunk a boldogság után, Magánélet képekkel, A harmadik helyezett, Forró nyarak) pontosan és felesleges indulatok és megbocsátó érzelmesség nélkül ábrá- rázolják az író hőseinek célt tévesztett, de nem tragikus életútját, így nemcsak sorsukkal azonosulunk, de el is távolodunk e csak múltba tekintő hősöktől, mert a tárgyilagos és józan írói megidézés nem engedi, hogy elmerüljünk e hősök sajnálatában. A könyv gyengébb írásaiban viszont az író e maga választotta tárgyilagos szemléletet nem tudja következetesen tartani, érvényesíteni, sajnálni kezdi hőseit, s így az olvasónak sem engedi mag, hogy józanul ítélkezhessen e félresikerült és megszürkült sorsú emberek s a sorsukat félresiklató és megszürkítő korszak felett.

De a kötet gerincét adó írások kemények, gondolatmozgatók, cselekvésre késztetők. Alkotó és meghatározó részei az utóbbi tizenöt év magyar nyelvű irodalmának. (Madách Kiadó, Bratislava}.

SZIGETHY GÁBOR

1972 II. 18.

6