Új Szó, 1972. január (25. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-20 / 16. szám, csütörtök
»árpolitikai koncepciók 1972>ben 1972-es népgazdasági tervünk, mely konkrétan kifejezi pártunk gazdaságpolitikáját, azzal számol, hogy a lakosság életszínvonala arányosan fog emelkedni a nemzeti jövedelem általános növekedésével. A személyi fogyasztás növelésében fontos szerep jut az átlagos nominálbérnek, melynek 1972- ben az SZSZK népgazdasága szocialista szektorában 2,9 százalékkal kell emelkednie. Az egyes fontosabb ágazatokban az átlagbérek növekedése eltérő lesz. Az iparban 2,3 százalékos, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban 4,5 „ az építőiparban 3,6 „ az erdészetben 3,2 „ a szállításban és a távközlésben 1,9 „ * a kereskedelemben és a közétkeztetésben 2,9 „ az egészségügyben és a szociális biztosításban 6,9 ,, az iskolaügyben pedig 3,1 „ növekedéssel számolunk. Az átlagbérek ágazatok szerinti növekedésé ben néhány szükséges intézkedés hatása érvényesül, főleg a megelőző egyenlőtlen fejlődés okozta különbségek megszüntetése céljából. A CSKP XIV. kongresszusa, valamint az SZLKP kongresszusa határozatainak értelmében a lakosság szociális biztonságát elsősorban az áruk és a szolgáltatások kiskereskedelmi árainak állan dósága garantálja. A létfenntartási költségek alapjában véve a tavalyi színvonalon maradnak, a lakosság reál- jövedelmének növelése tehát alapjában véve megfelel majd a névleges bérek növekedésének. A foglalkoztatottság az SZSZK területéti csaknem 35 000 személlyel növekszik. A növekedés az egyes ágazatok szerint a következő: ezer személy — ipar 15 — építőipar 4 — szállítás és távközlés 1,7 — kereskedelem és közétkeztetés 4,9 — iskolaügy és közművelődés 4,4 — egészségügy és szociális biztosítás 3 A dolgozók létszámának növekedését a munkaerő-források terjedelme korlátozza. Mintegy 48 ezer a termelésbe lépő fiatalok száma, de a dolgozók létszámának alakulására olyan tényezők is hatással vannak, mint az idősebb dolgozók nyugdíjaztatása, a mezőgazdasági munkaerők számának feltételezett alakulása, az anyasági szabadság meghosszabbítása stb. A munkaerő-gazdálkodás célkitűzéseinek megvalósításához a munkaerő szektorok közötti újraelosztása és egyes körzetekben a nők nagyobb mértékű foglalkoztatása is hozzájárulhat. A munkaerő-források korlátoltsága a foglalkoztatottság növekedéséhez viszonyítva maximális gazdaságot követel a munkaerő széthelyezé- sének tervezésében a termelő és a nem termelő ágazatok között. Nagyobb figyelmet kell fordítani továbbá az új termelési létesítmények munkaerőellátottságára is. A terv igényes feladatait a munkatermelékenység növelésével kell elérni. Az SZSZK Iparügyi Minisztériumának hatáskörébe tartozó vállala toknál a termelés tervezett növekedésének alap ját 70 százalékban a munkatermelékenység növekedése képezi: az ipari termelésben az SZSZK Iparügyi Minisztériumának keretében a gépiparban az élelmiszeriparban a gyógyszeriparban a kohászatban és az ércbányászatban 6,4 százalék 7,3 6.1 2,9 11.0 4,7 Néhány ágazatban a munkatermelékenység gyorsabb növekedését értékesítési gondok is fékezik, akadályozzák a termelési kapacitások teljes kihasználását, továbbá fékezően hat az új termelési berendezések üzembe helyezésének lassú üteme. Az utóbbi a termelés általános növekedését is lelassítja. A munkatermelékenység növelésének feladatait viszont lényeges mértékben elősegíti a komplex szocialista racionalizáció programjának megvalósítása. 1972-ben a bérszabályozás eddigi módszereit fogjuk alkalmazni. A bérpolitika ebben az évben az elért stabilizáció további szilárdítására, valamint az ösztönösség elemeinek további kiküszöbölésére irányul. Ezenkívül a bér a tervszerű szabályozó szerepét is betölti, a fő fejlesztési programok és általában a tervezett célkitűzések megvalósítása érdekében. Alapjában véve rendkívül igényes feladatról van szó: elmélyíteni az egész bérrendszer szabályozását, a tervszerűséget és az arányosságot, következetesen megvalósítani a minőség, a mennyiség és a munka társadalmi jelentősége alapján történő munkabérezést, megerősíteni az irányítás és a bérellenőrzés rendszerét. A tervezett béralapok létrehozásának, illetve felhasználásának szabályai ebben az évben is a bérszabályozás alapvető eszközei lesznek. Az állami és a szövetkezeti szervezetek, valamint a Nemzeti Fronthoz tartozó szervezetek gazdasági* intézményeinek béralapját továbbra is kötelezően állapítják meg, de a terv túlteljesítése esetében érvényben marad az átszámítási együtthatók eddigi rendszere is. A gazdasági szervezetek béralapját és egyéb, személyi költségeit az állami terv szintjének megfelelően a realizált teljesítmények mutatójához viszonyítva állapítják ineg, mint a kiindulási évben várható fejlődés szerinti maximális százalékos részesedést. Közben figyelembe veszik az egyes ágazatok feltételeit és az ötödik ötéves terv bérpolitikai irányelveit. Az 1972-es évben érvényben marad a jutalmazási alap létrehozásának és felhasználásának eddigi rendszere, mely a megállapított határokon felül is növelhető a tervezett béralapban és az egyéb személyi kiadásokban elért megtakarítások értékével. A költségvetési és a hozzájárulási szervezetekben szintén megmarad az ösztönző alap. Ebben az évben biztosítani kell a bérpolitika tervszerűségének és arányosságának további elmélyítését is. A bérek fejlődését az egyes gazdasági és termelési ágazatokban a népgazdasági terv határozza meg. A terv így rendeli el a gazdasági ágazatok és területek közötti alapvető arányokat a társadalmi szükségleteknek és szempontoknak. A bérek közvetlen, tervszerű fejlesztésére kapcsolódik a vállalati befizetések közvetve ható rendszere. Ezek közül legközvetlenebbül hat a bérekből történő befizetés, mely jelenlegi formájában ebben az évben is érvényben marad. Ebben az évben néhány kiválasztott vállalatban kísérletképpen racionalizáljuk az alapbérek rendszerét. Számításba jön a fizetések rendezése a terciális szféra néhány ágazatában, főleg a tanítót fizetések rendezése az 1. és a 2. ciklusú iskolákon. Tökéletesíteni kell a bérek tarifán kívüli ösz- szetevőinek rendszerét is, vagyis a prémiumokat, a rendkívüli jutalmakat, a gazdasági eredményekben való részesedést olyan irányban, hogy gazdasági funkciójuk érvényesüljön. A vezető gazdasági dolgozók anyagi érdekeltségének tavaly alkalmazott rendszerében nem kerül sor lényeges változásokra azzal a különbséggel, hogy a dolgozók évi jutalmazását a döntő konkrét feladatoktól, a gazdálkodás hatékonyságától, a termelés minőségi szempontjaitól és azok távlati érvényesítésétől teszik függővé. A bérszabályozás területén ebben az évben tovább növekszik a központi ágazati szervek felelőssége a hozzájuk tartozó szervezetekben alkalmazott bérpolitikáért. Az 1972-es év bérpolitikájának realizálása újabb jelentős lépés pártunk gazdaságpolitikájának sikeres végrehajtásában. ĽUDOVÍT SZABÓ, az SZSZK Iparügyi Minisztériumának osztályvezetője Dél-Szlovákia egyik legkisebb magyar lakta községe Pr$a I Persel. A lučeneci (Losonc) járásban fekszik, lakosainak száma V*~. A község 303 hektár szántóterülettel rendelkezik. 1957- ben alakult meg az egységes földinűvesszövetkezet, majd 1963-ban a helytelen gazdálkodás miatt átszervezték és a Fi- lakovói (Fiilek) Állami Gazdasághoz csatolták. A lakosság túlnyomó többsége a füleki Knvosnialtban és a Béke üzemben, valamint a lučeneci ipari vállalatokban dolgozik. A felszabadulás óta nagy változáson ment keresztül az egész falu. Jelenleg 81 házat tartanak nyilván, ebből 27 a felszabadulás óta épült, és azóta 31 házat tataroztak. A falu iskolájában a tanítás az alapfokú iskola 1—4. osztályában folyik. A kisiskolások Egy falu tíz hír szánta 24, az alapiskola felső tagozatát és a középiskolát 22- en látogatják. 6. 1969-ben adták át a vegyeskereskedés és a vendéglő új épületét. A Z-akció keretében parkosították a falu szívét. Az új főtér létesítéséhez 50 000 koronával járult hozzá a járási nemzeti bizottság, a lakosság pedig 160 000 korona értékű munkát végzett. A közvilágítást 40 000 korona értékben önsegélyezéssel oldották meg. 7. Az elmúlt években szabályozták a falun keresztülvezető utat és átépítették a Szuha-pa- tak hídját, mert veszélyeztette a közlekedést. A falu szélén vasúti megálló van, s a falun keresztül közlekedik a FUIeket és Losoncot összekötő autóbusz- járat is. 8. 1970 októberében fejezték be a mellékutak portalanítását. Az útépítés 140 000 koronába került, részben önsegélyezéssel végezték. Az ésszerűtlen tervezés következtében 1971-ben kerüli sor a kanalizációra a falu területén. Sajnos, a hernyótalpas traktorok tönkretették a lakosság munkájának gyümölcsét, s a mellékulakat ismét sár borítja. 9. A falu 186 választópolgára teljes létszámban részt vett a választásokon. Az ifjúság a választások tiszteletére színvonalas kultúrműsort készített. A választások egyes momentumait fényképes dokumentáció őrzi. A helyi nemzeti bizottság elnökévé Nagy Dezsőt választották meg. Az új választási időszakban a legnagyobb feladat a kultúrotthon átépítése lesz. 10. Rubint Anna tanítónő vezeti a falu krónikáját. Néhány érdekes adat a krónikából az elmúlt évből: A CSEMADOK helyi szervezetének 76 tagja van (295 lakos közüli). A választásokon 11-el több nő vett részt, mint férfi. AGÖCS VALÉRIA OLVÄ5ÓV „Könyvet mindenki kezébe! — e központi jelszó fogalmazza meg az UNESCO akciójának célját. A tavalyi közgyűlés ugyanis az 1972-es esztendőt nemzetközi könyvéové nyilvánította. Vajon milyen felismerés előzte meg a fontos döntést? Talán az, hogy bár az elmúlt két évtizedben megháromszorozódott földünkön a könyvek száma, és olvasó is kétszer annyi van, mint húsz évvel ezelőtt, ennek ellenére a világ népességének még mindig óriási hányada nem tud írnl-olvasni, s a betűt ismerők jelentős része nem jut könyvhöz. Az olvasóvá nevelés problémájával az újságok hasábjain, a rádió és a televízió adásaiban már eddig is gyakran foglalkoztak. A téma felvetését ezúttal a nemzetközi könyvév teszi aktuálissá. Amikor olvasóvá nevelésről beszélünk, először tisztáznunk kell azt, mikor kezdjük el a nevelést, és kire hárul elsősorban e nemes feladat. Az olvasás igényének kifejlesztése az emberben az ifjú- síig nevelésének a problémája, és nem felnőttkorban megoldható feladat. Az olvasás igényét, az ízlés fejlesztését tehát gyerekkorban kell elkezdeni, az általános Iskolában. Mégpedig nem valami külön, erre a célra létesített tantárgy keretében, nem Is lecke formájában, hanem minden tanítási órán, s az élménynyújtás olyan erejével, amely egész életen át hat. Tulajdonképpen erre az élményre épiil később mindez, amit az iskolából kikerülőknek nyújt majd a könyvkiadó, az irodalompropaganda, a kritika és a könyvtár. Mivel életre szóló élménynyújtásról beszélünk, talán az sem túlzás, ha azt mondjuk, hogy az olvasóvá nevelést még az iskolai tanulmányok elkezdése előtt kell elkezdeni. Hiszen ahhoz, hogy a gyermekek érdeklődését az irodalom, a könyvek és a könyvtárak iránt felkeltsük, nem szükséges még a betűk ismerete sem. Mesék, versek, mondókák szülők és nagyszülők általi rendszeres elmondása, felolvasása is megalapozhatja a gyereknél a könyv, az olvasás szeretetét, vagyis azt, hogy amikor már ismeri a betűket, és nincs szüksége szülői közvetítésre, akkor is szeressen olvasni, magától keresse a könyvek társaságát. Az ismerkedés a könyvekkel tehát már kisgyermekkorban kezdődik. Ebből szükségszerűen következik a másik kérdés, vagyis kire hárul a olvasóvá nevelés? Elsősorban a szülőkre, a pedagógusokra és a könyvtárosokra. Képeskönyveket 3—6 éves gyerekek az óvodában olvasnak. A általános iskolában az olvasóvá nevelés megvalósításának már több, jól elkülöníthető területe van, de a feladat kiinduló pontja az olvasási készség kifejlesztésének szakaszában a gyermek 6. és 7. életévében van. Míg az olvasási készség fejlesztésében az alsó tagozati osztályok fontos szerepe az értelmes olvasás igényének megalapozásában van, addig a felső tagozaton működő szaktanárok, illetve szaktárgyak szerepe az olvasásra nevelésben nyilvánul meg. Az osztályfőnökök szerepe különösen fontos ebben a kérdésben. Ök ugyanis az osztályfőnöki munka tartalmából adódóan nem szaktárgyi funkciókat látnak el, nem szaktárgyi módszerekben gondolkodnak, így nagy lehetőségük van a gyermekek érdeklődését felkelteni a tudomány és a művészet egyes ágai iránt is és művek ajánlásával annak kielégítését elősegíteni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az óvoda és főleg az iskola szerepe az olvasóvá nevelésben döntőbb, mint a szülőké, mert csak rendszeresen olvasó felnőtt nevelhet olvasó felnőtté gyermeket. Márpedig a szülők többsége nem olvas rendszeresen. Sőt vanÄ NEVELES nak, akik az olvasás technikai problémáival is küzdenek. Az olvasóvá nevelésben az iskola mellett működő s az iskolai életet kiegészítő, támogató intézményeknek is jelentős szerepük lehet. Gondoljunk csak a pionír foglalkozásokra és a szakköri munkára. Természetesen az iskolai könyvtárak, illetve az ifjúsági könyvtárak szerepe is nagy az olvasóvá nevelésben. Ám kérdés, hogy az iskolai könyvtárak mai állapota kielégítő-e? Azt hiszem nem! Márpedig a könyvtárak jelentik a mozgalom legfontosabb bázisát. A korszerű oktató-nevelőmunka lényege: a tanulók önállóságra nevelése elképzelhetetlen anélkül, hogy a növendékeket ne neveljék olvasásra, könyvek forgatására, használatára. Fejleszteni kell bennük az önálló művelődés igényét, az önálló ismeretszerzés készségét, de úgy, hogy a tanulók ne csupán tankönyvi szöveget tanuljanak, a nagyobbak ne csupán érettségire vagy egyetemi vizsgára készüljenek, hanem kezdettől fogva tudásuk állandó gyarapítására törekedjenek. Mindez nem képzelhető el kulturáltan használható, jól berendezett Iskolai és ifjúsági könyvtárak nélkül. Az, hogy milyen intenzíven bontakozik ki a 10—14 éves fiataloknak a természettudományok iránti érdeklődése, abban nagy szerepe lehet az ismeretterjesztő-f elvilágosító műveknek, könyveknek, folyóiratoknak. Az ifjúsági könyvtárakban általában ezek bő választékban megtalálhatók. Nem mondható ez el azonban az iskolai könyvtárak esetében. Könyvek még csak vannak, de folyóiratokra az érdeklődő gyermek csak elvétve akad. Pedig az iskolai könyvtárak napilapok és folyóiratok nélkül nem tölthetik be feladataikat, nem életképesek. Sajnos, egyébként is hajlamosak vagyunk arra, hogy a sajtóról, a sajtó személyiségformáló szerepéről megfeledkezzünk. Ha az olvasóvá nevelés kérdéséről beszélünk, nem feledkezhetünk meg napjaink egyik égető problémájáról sem: az olvasó ember igyekszik sokat (mennyiség) és jót (minőség) olvasni, ugyanakkor a rendelkezésére álló szabad idő mind kevesebb lesz. Még a számára érdekes könyv- és folyóiratmennyiséggel sem képes megbirkózni. Felmerül tehát a kérdés: hogyan birkózzunk meg e hatalmas olvasmányáradattal? (Itt elsősorban a próza olvasására gondolunk.) Erre vonatkozóan érdekes gondolatokat és útmutatást találhatunk egy magyar szerző, Dezső Zsigmondné „Gyorsolvasás“ című módszertani útmutatójában. Mondanivalójának lényege: „A gyorsolvasó nem szavakat, hanem gondolati egységeket fog át szemével és értelmével a célnak megfelelő technikával. S vajon hogyan olvassunk gondolatokat? Szemünk minden egyes szót érzékel, csak agyunk nem vesz tudomásul mást, mint a lényeges kulcsszavakat és szókombinációkat. A kulcsszavak keresése közben a gondolatok áramlásának irányát követjük.“ A „gyorsuló idő“ emberének érdemes tehát minél előbb megismerkednie a gyorsolvasás technikájával. Summázva az elmondottakat: A felnövekvő nemzedék nevelése szempontjából fontos feladat a fiatalok olvasási igényeinek a fejlesztése. Köztudott, hogy a gyermek- és ifjúkorban kialakult olvasási szokások, a könyv szeretete alapozza meg a felnőtt társadalom művelődési igényeit. Az olvasó utánpótlás nevelésének kérdése tehát jogosan központi probléma, az olvasóvá nevelés társadalmi ügy. Reméljük, hogy az 1972 es nemzetközi könyvév még inkább reflektorfénybe helyezi ezt a központi, s meglehetősen problematikus kérdést, és részletesen megvizsgálja majd a komplex kérdés minden részterületét. Dr. MÉRŐ ÉVA 1972. I. 20. 6 SZÜLŐK, NÉV EL ŐK F Ó R UM A _ . . - . _ _ _ ____
