Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-05 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

A Kttlcsönös Gazdasägi Segitség Tanácsa Rengeteget hallunk és olvasunk d szocialista országok gazdasági együttműködéséről. A KGST szervezeti felépítését és a közelmúltban nyilvánosságra hozott komplex program célkitűzéseit sokan mégis hiányosan ismerik. Az alábbi írás, amely Garamvölgyi István tollából a Magyar Hírlapban felent meg, az átlagolvasó számára is közérthetően mondja el, hogy milyen a KGST szervezeti felépítése, melyek az együttműködés módszerei, mi a komplex program célkitűzése stb. A cikket kissé rövidítve közöljük, A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa szervezetében, intézményrendszerében, az együttműködés módszereiben megalakulása óta folyamatosan fejlődött. Változatlanok legfontosabb alapelvei, amelyek a komplex programba is beépültek. Nevezetesen: sl KGST működése a szervezethez csatlakozó tagállamok egyenjogúságára és szuverenitására épül. Ezzel összhangban a KGST különböző szerveiben csak egyhangú döntéssel lehet ajánlásokat és határozatokat hozni, s ezek az ajánlások és határozatok csak akkor lesznek érvényesek és végrehajthatók, ha az egyes tagállamok törvényhozása, illetve megfelelő állami szerve elfogadta, jóváhagyta. A KGST működésének egy másik fontos alapelve a szervezet nyílt jelJege. A KGST munkájában való részvétel soha sem jelentett elzárkózást. A KGST-t 1949-ben Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió alapította, nem sokkal később csatlakozott Albánia és az NDK, majd 1962-ben Mongólia. (Albánia a hatvanas évek eleje óta nem vesz részt a KGST munkájában.) 1965 óta egyébként Jugoszlávia is bekapcsolódott a KGST egyes szerveinek tevékenységébe. Az ázsiai szocialista országok megbízottai — mint megfigyelők — ugyancsak részt vesznek a különböző KGST-szervek, elsősorban a közgyűlés és az egyes országok által fontosnak tartott bizottságok, munkacsoportok tanácskozásain. A KGST legfőbb — s egyúttal legrégibb — szerve a közgyűlés, amelyet a tagállamok kormánydelegációi alkotnak. A kormányküldöttségek veze^ tői általában azok a miniszterelnökhelyettesek, akik a tagállamok KGSTbe delegált képviselői. A közgyűlést 1958 óta évente általában kétszer hívják össze, a tagállamok egy részének kívánságára azonban rendkívüli közgyűlésre is sor kerülhet. A közgyűlések váltakozva tanácskoznak az egyes tagállamok fővárosaiban. A közgyűlés — mint a KGST legfelsőbb szerve — jogosult a szervezet munkájával összefüggő minden kérdés megvitatására, ajánlások és javaslatok elfogadására, az alapokmány módosítására. / A közgyűlés 1962-ig, a végrehajtó bizottság életrehívásáig, egyidejűleg volt a KGST legfelsőbb fóruma és operatív szerve, s szükségből olyan részletkérdésekkel is foglalkozott, amelyek a későbbiek során a végrehajtó bizottság hatáskörébe kerültek. Az együttműködés módszerei A KGST megalakítását a közös érdek — a szocialista építés — tűzte napirendre. Az alakuló ülés azt a feladatot állította a nemzetközi gazdasági szervezet elé, hogy dolgozza ki a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének módszereit, egyeztesse a termelés szakosítása és kooperációja alapján a gazdaságfejlesztési terveket, segítse a tapasztalatcserét, a műszaki-tudományos együttműködést. A KGST működésének kezdeti szakaszában — lényegében az 1955. évi budapesti VI. ülésszakig — elsősorban a tagországok egymás közötti áruforgalmának fejlesztésére, a műszaki segítségnyújtásra, a tapasztalatcserére és a szakemberképzésre összpontosította tevékenységét. Ennek érdekében szorgalmazta, hogy a KGST-országok — az éves megállapodások mellett — kössenek hosszú lejáratú kereskedelmi megállapodásokat, s azokban több évre biztosítsak egymás számára a gazdaságfejlesztéshez — mindenekelőtt az iparosításhoz — nélkülözhetetlen nyersanyagokat és termelőeszközöket. Ebben az időszakban tehát a kereskedelemfejlesztés volt a KGSTegyüttműködés alapvető formája: a gyors gazdasági fejlődés két lényeges feltételét — a szükséges anyagot, termelőberendezést és a külső értékesítési piacot — ez biztosította. A KGST-országok kizárólag árucsere-forgalomra korlátozódó együttmű-' ködése és munkamegosztása már az ötvenes évek derekán igényelte az együttműködés új módszereinek alkalmazását. Egyes szocialista országokban ugyanis ellentmondások támadtak a fafeldolgozó és az alapanyagtermelő kapacitások között, s mindinkább jelentkeztek egyrészt a gazdasági struktúrák diverzifikálásának, másrészt párhuzamosságának következményei. E problémák megoldására, valamint az együttműködés módszerelnek fejlesztésére a KGST — a tagországok belső mechanizmusaival összhangban — az ötéves népgazdaságfejlesztési tervek koordinációját, a gyártásszakosítást, a két- és sokoldalú együttműködés nemzeti és nemzetközi szervezeteinek kiépítését állította előtérbe. Az együttműködés erősödését a KGST organizációjának fejlődése, a tagországok két- és többoldalú közös intézményei számának növekedése is tükrözi. A közgyűlés operatív szerveként 1962-ben megalakult a KGST végrehajtó bizottsága, amely szükség szerint s évente többször ülésezik Egyre növekszik a közgyűlés által életrehívott állandó bizottságok száma — jelenleg 21. Ezek egy-egy termelési ágazat — pl. a gépipar, az elektrotechnikai és rádiótechnikai ipar, a vaskohászat, a vegyipar, a mezőgazdaság, a szállítás, a külkeres kédelem stb. — fejlesztésével, műszaki színvonalával, az együttműködés időszerű feladataival foglalkoznak. Az állandó bizottságok — ahogy tennivalóik terebélyesednek — szekciókat, munkabizottságokat szerveznek. A állandó bizottságok a tagállamok által kinvezett kormánymegbízottakból tevődnek össze, munkájukat pedig a titkárságok szervezik. Az állandó bizottságok a tagállamok fővárosaiban működnek, ezek nyújtanak otthont az állandó bizottságok titkárságainak. A KGST-szervek — közgyűlés, végrehajtó bizottság, állandó bizottságok — a tagországok képviselőiből tevődnek össze. A KGST-nek azonban saját és állandó apparátusa is van, ennek funkciója a végrehajtás és az adminisztráció. Ez a szerv a titkárság. Különböző osztályain a tagországok által rendelkezésre bocsátott szakemberek dolgoznak. Székhelye Moszkva, munkahelye pedig a közelmúltban felépített KGST-palota. Közös bankok, intézetek és irodák A KGST ben együttműködő szocialista országok az elmúlt évtizedben a közös szervezetek, intézmények komplex rendszerét hívták életre. Első közös pénzintézetüket, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködés Bankját 1963-ban alapították; ennek feladata elsősorban a tagországok közötti sokoldalú transzferábilis rubelelszámolások lebonyolítása, külkereskedelmi hitelek folyósítása. A második közös pénzintézet — a Nemzetközi Beruházási Bank, amely beruházási hiteleket folyósít — 1970-ben kezdte meg működését. A tagországok közös nemzetközi intézménye a KGST Szabványügyi Intézete, amely általános szabványosítási elveket és módszereket dolgoz ki, valamint az 1956-ban létesített Egyesült Atommagkutató Intézet. A vaskohászati együttműködés fejlesztésére alapította 1964-ben három KGST-állam — Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország — az INTERMETALLirodát, amelyhez később az NDK, a Bolgár Népköztársaság és a Szovjetunió is csatlakozott. Ugyancsak 1964ben jött létre — a Lengyel Népköztársaság kezdeményezésére — a Csapágyipari Együttműködési Szervezet, amely hat tagország közös intézménye. A közlekedési állandó bizottság javaslatára hét tagország 1963 decemberében Bukarestben megállapodott a Közös Vasúti Teherkocsipark létrehozásában. Ez az intézmény 1964 július elsején csaknem 100 00p vasúti vagonnal kezdte meg működését. A közlekedési ágazat nemzetközi szervezete a Hajóbérlést Koordináló Iroda, amely a hajótér kihasználását egyezteti és szervezi. Az egyesített villamosenergia-rendszert létrehozó hét KGST-ország közös intézménye a Prágában székelő Központi Teherelosztó. Hét KGST-ország alapította a Nemzetközi Tudományos és Műszaki, Tájékoztatási Központot, valamint a Nemzetközi Mező- és Erdőgazdasági Tájékoztatási Központot, amelyek a nemzeti intézetek munkáját koordinálják, és szervezik a kölcsönös tájékoztatást. Bilaterális szervezetek A KGST-országok együttműködése egyidejűleg multilaterális (sokoldalú) és bilaterális (kétoldalú). A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában tömörült szocialista országok, — amikor megfogalmazták együttműködésük célját és alapelveit — olyasmire vállakoztak, amire nem volt történelmi precedens és tapasztalat. (Nem ok nélkül hangsúlyozta az alapító okmány: ki kell dolgozni a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének terveit, módszereit stb.) Az együttműködés szervezése a korabeli centralizált gazdaságirányítási rendszerrel összhangban a csúcson — lényegében kormányfői szinten — kezdődött. A későbbiek során a szervezet és a nemzetgazdaságok együttműködésbe bekapcsolt struktúrája szélesedett. Bár a keretek és a módszerek fejlődése folyamatos volt, sőt a hatvanas évekbén erőteljesebbé vált, a tapasztalatok mindinkább arról tanúskodtak, hogy csak a régi keretekben és csak a régi módszerekkel a szocialista országok regionális együttműködése, integrációja nem bővíthető. Ez a felismerés vezetett — a gazdasági szakemberek ezreinek munkája nyomán — a komplex program kidolgozásához, majd elfogadásához. Konzultálás, prognosztizálás, egyeztetés A komplex program a szocialista integráció céljainak, alapelveinek meghatározása mellett az integráció útjait és eszközeit, azaz a magasabb színvonalú együttműködés módszereit, szervezeti formáit, intézményrendszerét vázolja fel. Nézzük elsőként az együttműködés néhány új módszerét. Két- és sokoldalú konzultáció a gazdaságpolitikáról. A program szerint az ilyen jellegű konzultációk célja a kölcsönös informálás a nemzeti gazdaságpolitika alapvető céljairól. (Pl. a fejlesztés hosszú távú koncepciói, a fejlesztés fő irányai, tervezett változtatások a belső mechanizmusban stb.). Együttműködés a prognózisok kidolgozásában. A prognóziskészítés a közép- és hosszú távú tervezés nélkülözhetetlen feltétele. A tervezés realitását növeli, ha a KGST-országok két- és sokoldalúan együttműködnek a prognosztizálásban, főleg azokon a területeken, ahol a problémák megoldása csak a szocialista nemzetközi munkamegosztás előnyeinek hasznosításával lehetséges. Az ötéves tervek egyeztetése. Mindmáig a tervkoordinációk csak a kölcsönös szállításokat egyeztették, lényegében a hosszú lejáratú árucsereforgalmi szerződések megkötését készítették elő. E módszer alkalmazásában az lesz az előrelépés, hogy a koordinálást a jövőben olyan időpontban végzik, amikor a nemzeti tervek még formálódnak, s így az egyeztetés aktívan befolyásolhatja a fejlesztési, a beruházási és egyéb célok meghatározását. A hosszú távú tervek koordinációja. A tervezési együttműködés új módszere, hogy az ötéves tervek mellett a 15—20 évre szóló terveket is összehangolják, elsősorban azokban az ágazatokban, amelyekben hosszú a beruházások átfutási és megtérülési ideje, illetve, amelyekben a népgazdaság egészének műszaki színvonalát meghatározó feladatokat kell megoldani. Együttes tervezés. Egyes Iparágak, vagy termékcsoportok versenyképességének, műszaki színvonalának növelésére a program előirányozza a kétés sokoldalú együttes tervezését. Ez korántsem csorbítja a belső tervezés önállóságát, sem pedig a termelési kapacitások és erőforrások nemzeti tulajdonát. Az integráció intézményrendszere Ä komplex program szerint nemcsak a tervezésben, hanem a kölcsönös árucsere-forgalomban, a termelési kapcsolatok fejlesztésében, a tudományos-műszaki együttműködésben is új módszereket honosítanak meg. A tagállamok közötti kereskedelemben bizonyos — mégpedig az alapvető — árukra továbbra is fix mennyiségi kontingenseket állapítanak meg, egyes áruk forgalmát az értékkontingensek szabályozzák s a harmadik árukategóriát a nem kontingentált termékek alkotják. A termelési kapcsolatok fejlesztésében a program az alapanyag és az energetikai ágazatokban közös termelő vállalatok létesítését, célhitelek nyújtását, egyes termelőkapacitásoknak az érdekelt országok közreműködésével való fejlesztését, a feldolgozó iparágakban — elsősorban a gépiparban — pedig a tartós gyártásszakosítás és a termelési kooperáció módszerét állítja előtérbe. A fűtőanyag-energetikai, valamint a fémkohászati ágazatokra a program több konkrét együttműködési lehetőséget Is tartalmaz, míg a gépiparban gyártmánycsoportonként jelöli meg a szakosítási és kooperációs feladatokat. A KGST-országok szorosabb regionális együttműködése, a termelés integrációja nemcsak az együttműködés szervezésének új módszereit igényli, egyszersmind megfelelő intézményrendszerre is szükség van. A tagállamok a programban leszögezik: a komplex program megvalósításában elsősorban a KGST meglevő intézményrendszerére támaszkodnak. (Egyébként a KGST szervezete a program készítése közben is bővült; megalakult a Tervezési Együttműködési Bizottság, a Tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottság, kialakították a postai és távközlési, valamint a találmányi és szabadalmi együttműködés szervezetét.) A program reálisan számol azzal, hogy a két- és sokoldalú együttműködés számos feladata nem oldható meg a KGST szervezeti keretein belül. Éppen ezért javasolja a tagállamok már meglevő nemzetközi gazdasági szervezeteinek új formákkal való bővítését. A tudományos és műszaki együttműködés szorosabbá tételére az érdekelt országok koordinációs központokat, nemzetközi tudományos és kutatóintézeteket, önelszámolású tudományostermelő egyesüléseket hoznak majd létre. A lehetséges szervezeti típusok sorában említi a program az államközi gazdasági szervezetet — ennek gazdasági funkciója elsősorban a szervezés, a koordinálás — és a nemzetközi gazdálkodó szervezetet. Ez utóbbinak a tevékenysége az újratermelés valamennyi folyamatára — a kutatásra, a műszaki tervezésre, a termelésre és az értékesítésre — kiterjedhet. Következésképpen a nemzetközi gazdálkodó szervezetek lehetnek egyesülések, intézetek, vegyes vállalatok, kereskedelmi és műszaki irodák. Nemzetközi gazdálkodó szervezetet a tagországok vállalatai, trösztjei, kombinátjai, kutatóintézetei és tervező irodái hoznak létre. A nemzetközi gazdálkodó szervezetek nem rendelkeznek saját vagyonnal, kiadásaikat a részvevők hozzájárulásaiból vagy saját bevételeikből fedezik. Az integráció szervezeti-intézményi rendszerével kapcsolatban a program a közös vállalatok alapítására is utal; az alapítás, a szervezeti forma és a funkció szabályozását azonban a tagországokra, az érdekelt felekre bízza.