Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-19 / 50. szám, Vasárnapi Új Szó

GYURÁK ÉVA ILLUSZTRÁCIÓJA — Komár elvtárs... — Lerohanja, kitaggatja, vitatkozik vele. — Hm? Magát nyilván az érdekli... — Igen — vág közbe gyorsan, önmagát sürgetve, hogy mielőbb túl legyen rajta. — ... hogy miért érdekel engem az a plrosruhás. — Komár továbblép, rövidlátón hunyorog, mintha keresne valakit. Rögtön körülfogják, a tekintély mágnesvonzása azokat is odahúzza, akik semmit sem akarna'k tőle. csak jelen lenni, mutatkozni vele. Érdeklődnek egészségi állapota felől, ingadozó vérnyomása közügy, tréfás történeteket mesélnek, elszántan szórakoztatják, igyekezve távoltartani azokat, akikről lerí, hogy meghatározott céllal közelednek hozzá. — Az a pirosruhás ... úgy rémlik, ismerem az édesanyját. Együtt dolgoztunk az Illegalitásban. Ugyanaz az arcforma, ugyanaz a bátor tekintet, ugyanaz a rengeteg haj. Ö ls mindig a kontyához kapott. Kíváncsi vagyok, valóban Irén lánya-e? — Irén annyi idős lehetett, mint most maga. — Anyát Zsuzsának hívják. — Irén volt az illeg neve. Kérdezze csak meg. Vedres kaján félmosollyal méregeti Komárt. Huzatod van a nőre, s ilyen vonalas mesét ötölsz ki hozzá. Viki megáll mögöttük. Biztos a filmről beszélnek. Vedres nem bírja ki. Jó haver, kezdettői fogva hitt a filmben. És ötszáz forintot kért tegnap kölcsön. — Nem hinném, hogy mama ... vendéglőnk volt a Márvány utcában, az Arany Lúd vendéglő. Most is őrizzük a cégtáblát a padláson. Kapunk egy kis italt? Komár a szemüvegét dörzsölgeti a zsebkendőjével. — A megszólalásig hasonlít Irénhez. A hajszíne .. . — Festem. A percek óta visszatartott röhögés kipuffan, aztán ügy rohanják meg a büfét, mintha napok óta nem ettek volna. Csőre már a harmadik pár virslit falja, — Szép vagy, Viki — mondja teli szájjal. Jóláll ez az dés. — Hülye vagyok?! Ahelyett, hogy jól beolvasnék neWl Utazz el valahová. Legalább hozzátenné, hogy megérdemled. — Spanyolországot ajánlom. Mi tavaly voltunk — És rágógumi hosszúságú történetek az útról. Rápolti szerencsére elvonszolja. Az iránt érdeklődik, kit küldenek a sorrentói fesztiválra. Ha megint Dániel Mari megy, azokkal a kötőtűlábakkal! Tavaly Mexikóban csúnyán leégett. Képtelenség egy Rápoltit kihagyni. A fülébe zümmög, hol sértődötten, hol követelőzőn, hol hízelegve. A filmről egy szót sem Gonosz ez a nő. Vagy buta. Mind a kettő. Gonosz, buta dög. — Drága Piri'riém, óriási voltál. — És kezet csókol. — Kihoztam, amit lehetett. Komár még itt van? Elkapom a frakkJát. Az a sötét zakós valami fejes a minisztériumból. Csak nem ő az izéminiszter? Mindig összekeverem a minisztereket. Vári meg, mindjárt viszszajövök. Aztán ellógunk. Feljössz hozzám egy feketére, kapisz viszkit, maradt tegnapelőttről hideg karaj PALOTAI BORIS: Az autóban megszorította Viki kezét. Viki keze is készült a bemutatóra, puha volt, érzé'keny, gratulációk fogadására alkalmas. — Na! — Annyi mindent akart mondani! A szavak hirtelen megfakultak a fejében, beérte egy megkönnyebbült nyögéssel. Viki diadalmas sikkantássá hangszerelte a nyögést. A Filmklub előtt sorban álltak a kocsik. Egy állami kocsi is volt közöttük. Viki megnyomta a könyövcét, rámosolygott a kocsi rendszámára. Szegénykém. Mennyit izgult s még ép is g)4ötörtem. A szótlanságom jobban kínozta, mint az indulatos kifakadások, a hadaró panaszáradat, mert persze az is volt, minden volt. Sokba került neki ez a magabiztos mosoly. Tenyerét végighúzta a hátán. — Kutya! — Legboldogabb perceiben nevezte így, amikor magában egyetlenemnek hívta. Szeme túlbeszélte az arcába öntött mértéktartást. Komár baktatott fel a lépcsőn, lassan, megfontolt léptekkel, eltúlozva fáradtságát. Igenis, holtfáradtan. Kétszázhuszas vérnyomással is törődik a fiatalokkal. Egy ilyen első filmesnek sokat számít, hogy főszereplő létére eljött, kezet ráz vele. Viki újból megnyomta a könyökét. Ö meg már fogalmazta, mit mond Komárnak. „Arra törekedtem". Rossz. „Az volt a célom..." Még rosszabb! A lényeget! Nehéz. . . Belül tudja a dolgokat, de szavak nélkül. A ruhatárban bevárta Komárt. Aztán úgy tett, mintha észre sem venné. így kutyafuttában semmi értelme. Behúzódnak egy sarokba, vagy inkább ... majd meglátfu'k. Jó lenne, ha az a betonfejú SzeHnyi is hailanná. És persze Viki. Az éjjel a szemét sem hunyta le. Óvatosan kibújt az ágyból, hogy fel ne költse Vikit s ugyanakkor reménykedett, hátha felébred, félálomban ráteszi a kezét, dünnyög, amire ő gyorsan felel: egészen Jó... már belezavarodtam. Tibor szerint erő van benne, Csőre ls kipréselt magából egy elismerő hümmögést. Szóval... azt hiszem ... Viki nem ébredt fel. Lement az utcára, nézte a plakátokat. „Vasfelhők". Az előszoba falán is lógott egy plakát, de a hirdetőoszlopokon virító plakátok valóságosabbaknak tűntek, szinte telekiabálták a várost, hogy ő az, az ő álma, az ő munkája! A terem megtelt az érkezők kavargó színeivel, elmosódott zajával. Komár megállította az ajtóban, kezet szorított vele. — Csak néhány percre ugrottam fel... Most az jön . .. világos. Megmagyarázza, mit miért csináltam. Érdemes odafigyelni. Melyet lélegzik, mert azon kapja rajta magát, hogy viszszatartotta a lélegzetét. Ellenőrző rendszere máris jelez. Szent isten, milyen hülyén vigyorgok! És mért vigyorgok egyáltalán? Összevonja a szemöldökét, megfeszíti az állát. Így már jó. — Meg vagyok hűlve. A vérnyomásom is rendetlenkedik. De hát... — Komár szünetet tart. Bökd már ki! Elég egy mondat. Annyi minden belefér egy mondatba. Az se baj, ha kifogásol valamit. Ha kuszának tartja az álomképeket. től ingerültség fogta el. úgy érezte, csakugyan kuszák. „Első önálló rendezésem". Csak nem fogok mentegetőzni?! — Köszönöm, hogy eljött. A sajtóbemutatón is láttam. — Egyetlen hangsúllyal sem árulja el mohó várakozását. Komár szeme mélyén valami moccan. Ismeri ezt a bemelegítő pillantást. Viki, itt vagy? Ne köszöngess jobbra-balra, figyelj! — Ki az a pirosruhás nő? — Nem tudom. Blabla, gondolta Vedres, egy csupaszőr, csupacsont, dramaturg. — Idehívom! — s már loholt "žrte, félretolva Vikit, aki egyik csoporttól a másikig sodródott, hogy felcsipegessen egy-egy morzsát a beszélgetésekből, mely reális képet ad Endre munkájáról, visszazökkentve őt a gratulációk, ölelések felületes világából a hétköznapok világába. Már nem tud eligazodni az érzéseiben. Öröm és szorongás előzik benne egymást, meg'kergetve a szívét. Annyiszor látta a filmet, annyi változatban, hogy már nem is látta, tágra nyílt szeme mögött egy másik film pergett: hajnaltájt vetődnek haza, kimerülten az izgalomtól, kicsit részegen, gyjjrötten. „Ügye mondtam neked?!" És összeborulnak. Endre foltos, vöröshabos arca — nem bírja az italt — az arcán. „Kutya, kutya . .." „Dezső szerint te vagy a magyar Truffeau". Olvan hevesen ölelkeznek, mint lánykorában, amikor anya a Nőtanácsban beszámolót tartott. „Rápolti megesküdött, hogy élete legjobb szerepe" „Komár ír rólam, Bálint megsúgta." „A büfében azt tárgyalták, nem tudták, hogy hallgatózom, hogy úgy törtél be..." „Ne bőgj"! — Csillaghegyről jártunk be röpcédulákkal — mondja Komár. — Mama sohasem említette. — A pirosruhás szemhéja zsírosk"3k függönye mögül lesi, mikor hordja körül a pincér a konyakot. ezüst micsoda. A kis ezüst matematikus. Ne lökdöss, öregem, jut neked Is. Pogácsa is van. Vi'iti előre furakszik. Megkopogtatja Endre hátát. Odasúgja: — Hallgatózom. — Ne! — Hangjából épp az ellenkezője csendül ki. Egy épkézláb megjegyzést sem mondtak még, amiben megkapaszkodhat, ami megerősíti őt abban, hogy megtette, amiről álmodott. s amit megálmodott, meg is tette. Bónyai megragadta a kezét, mélyen a szemébe nézett. — Irigyellek! Strici. Egyszer elárulta, hogy mindenkinek ezt mondja. Praktikus gratuláció. Minden benne van és semmi sincs benne. A biifét pillanatok alatt letarolták, összemázgált tányérok, a mustái futurista rajzával, pogácsamorszák, papírszalvéta-gombócok. De még itt állnak egykupacban, egymást taszigálva sürgetik a sört, a röviditalokat. A betonfejű Szelényi emeli rá a poharát. Ez az egész? Ismerje be, hogy tévedett. Nem kell önkritikus pofát vágni. Kedélyesen .. . Felhajt egy konyakot. Még egyet. Tekintetével döfködi Szelényit, aki hozzálép. — Mi van? Siker, te ló! Bombasiker, te inspekciós zseni! Hangosan pedig, maga is megdöbben, azt mondja: — Maud eldűl. Bemutatón lehet lemérni a natást. Potyatapsok, udvarias lelkese— Előttem ült, a kontya mindig kibomlott. E'kkora hajzuhatagot fékentartani ... Mosolyogjon, vagy vágjon bosszús képet? Viki mosolyog, pedig ha egy kis esze volna ...