Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-16 / 297. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1971. december 16. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 297. szám Ara 50 fillér végéig 4 és fél kilométer hosszú vezetéket EREDMÉNYES AKCIÓ KAROL SAVEL, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizott­ságának vezető titkára a csehszlovák—szovjet barátság hónapjának rendezvényeiről A bratislavai Hydrostav dolgozói a nemzetközi gázvezeték építésénél már december 4-én tel­jesítették évi feladatukat, amelyet kötelezettségvállalásokkal emeltek az év folyamán. Az év végéig még legalább 6 kilométer hosszú csővezetéket hegesztenek össze. Felvételünk a Vefké Zálužie-i (nyitrai járás) szakaszon készült. A Vefké Kostolany-i részleg dolgozói az év hegesztenek össze. (CSTK — J. Lofaj felvétele) A VIII. szakszervezeti Kongresszus előkészületei (CSTK) — Prágában tegnap megkezdődött a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom Központi Tanácsának 12. plenáris ülése. Az ülésen részt vesznek a szakszervezeti szövet­ségek cseh és szlovákiai köz­ponti bizottságainak elnökei, Úgyszintén a kerületi szakszer­vezeti tanácsok elnökei. A ta­nácskozást Josef Hlavička, a CSFSZM KT alelnöke vezette. A plenáris ülésen megvitat­ták a VIII. össz-szakszervezeti kongresszus előkészítési prog­ramját. Ladislav Jašík, Marié Kabrhelová és Bedfich Kačírek, a CSFSZM KT titkárai tájékoz­tatták a jelenlevőket a VIII. össz-szakszervezeti kongresszus dokumentumainak előkészítésé­ről. A tanácskozás további na­pirendi pontján szerepeltek a szakszervezeti szervek és szer­vezetek feladatai az 1972. év­ben. A CSFSZM KT elnökségének javaslatára a Központi Tanács plénumába kooptálták Josef Zá­rubát, a fémipari dolgozók cseh szakszervezeti szövetsége Köz­ponti Bizottságának elnökét. (CSTK) — Az idei jubileumi, huszadik csehszlovák—szovjet barátsági hónap hozzájárult az SZKP XXIV. kongresszusa hatá­rozatainak hatékony népszerű­sítéséhez és a csehszlovák— szovjet barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segítségnyúj­tási egyezmény jelentőségének és eredményeinek megvilágítá­hoz — mondotta dr. Karol Sa­véi, a CSSZBSZ SZKB vezető titkára. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója al­kalmából a kerületi, a járási és más városokban nagygyűlése­ket és ünnepi összejöveteleket rendeztek a dolgozók az üze­mekben, az iskolákban és a CSSZBSZ szervezetei keretén belül. A nyitrai nagygyűlésen 19 ezren, a prešovi járásban körülbelül 30 ezren, a Dunaj­ská Streda-i (Dunaszerdahely) járásban 18 ezren, a Banská Bystrica-i járásban 20 ezren vettek részt. Több városban és faluban megkoszorúzták a szovjet katonák emlékművét és sírját, Galántán, Dunajská Stre­dán, Malackyn, Košicén és más városokban lampionos fel­vonulások voltak. A barátsági hónap alkalmából Pezinokon leleplezték a szovjet felszaba­dítók emlékművét. A CSSZBSZ tagjai az emlékmű környéké­nek rendbehozásán több mint 1200 brigádórát dolgoztak le. Azok a városok, falvak, válla­latok és üzemek, amelyek szov­jet partnerekkel barátságot tartanak fenn, ünnepi gyűlé­seikről és üléseikről üdvözlő leveleket, néhányan szimbolikus ajándékokat küldtek. A CSSZBSZ nyitrai járási bi­xottsága két szemináriumot rendezett a szovjet képviseleti rendszerről. Az egyiken körül­belül 650 főiskolai hallgató vett részt. A galántai járásban „El­ső választásom" címen rendez­tek szemináriumot 300 fiatal számára. A CSSZBSZ járási és városi bizottságai továbbá ak­tívákat rendeztek a Nemzeti Front jelöltjeivel, a CSSZBSZ képviselőivel, az agitációs köz­pontokban műsorokat biztosí­tottak, védnökséget vállaltak a csehszlovák—szovjet barátság nevet viselő efsz-ek agitációs központjai felett, amelyekben beszélgetések, előadások és ki­állítások rendezését vállalták. A CSSZBSZ bratislavai városi bizottsága csaknem 2700 agitá­tort vont be a választás előtti kampányba, 810 agitkettőst ala­kított és a szövetség több mint 700 tagja vett részt a választá­si bizottságok munkájában. Az agitációs központokban 120 előadást és beszélgetést készí­tettek elő. (Folytatás a 2. oldalon) Az aktivitás a társadalmi fejlődés tényezője A Szlovákiai Nőszövetség plenáris ülése (ČSTK) — A Szlovák Nőszö­vetség plenáris ülése tegnap vitával folytatódott. A szlová­kiai nők képviselői munkájuk­ról, a választás előtti Időszak­ban kifejtett politikai aktivitá­sukról és a nők aktivitása meg­tartásának szükségességéről be­széltek. Az ülésen megjelent Cudovít Pezlár, az SZLKP KB elnöksé­Jó példát mutatnak a bányászok (CSÍK) — Az év jelentős eseményei tiszteletére kibonta­kozott munkakezdeményezés és kötelezettségvállalási mozga­lom Szlovákia vállalataiban ma sem lankad. A VIII. szakszerve­zeti kongresszus tiszteletére számos kollektíva tett már szo­cialista kötelezettségvállalást. A kezdeményezésben a bányá­szok járnak az élen. A handlovál szénbánya if)ú­sági falfejtő-kollektívája Miros­lav Cmarko vezetésével elhatá­rozta, hogy 1972 első öt hónap­jában 4 százalékkal túlhaladja a napi jövesztőst. Teljesítmé­nyük így összesen 67 000 ton­na szénnel lesz nagyobb. Az if­jú bányászok versenyfelhívást intéztek a bánya valamennyi kollektívájához. Martin Linkeš vájárkollektí­vája, a „Szocialista munkabri­gád" cím tulajdonosa szintén értékes vállalást tett. Elhatá­rozták, hogy a jövő év eiső öt hónapjában a tervezett 440 méter helyett 572 méter bánya­folyosót hajtanak ki. Ezzel a vállalással 130 százalékra tel­jesítik feladatukat, teljesítmé­nyüket pedig 135 százalékra növelik. gének tagja, a KB titkára. Hoz­zászólásában hangsúlyozta a nők, az anyák és a tanítók óriási lehetőségeit a fiatalok politikai tudatára való hatás és a nevelés terén, amelyből dön­tő mértékben kiveszik részü­ket. „Büszkék vagyunk — mon­dotta L. Pezlár — a nők mai műveltségi színvonalára. A fej­lődés iránya arra mutat, hogy a következő években meghalad­hatják a férfiak műveltségi fo­kát." Ezzel kapcsolatban rámu­tatott az 1969-es adatokra, ami­kor a szlovákiai szakközépisko­lákon tanulók 58 százaléka, az általános műveltséget nyújtó középiskolákon tanulók 66 szá­zaléka és a főiskolákon tanu­lók 43 százaléka nő volt. Pezlár elvtárs elmondotta, hogy a főiskolai végzettségű szakemberek 27 százaléka, a középiskolai végzettségű szak­emberek 41 százaléka nő. Az SZLKP KB titkára beszé­dének befejező részében meg­említette, hogy ,,a nők alkotó aktivitása a társadalom további fejlődésének fontos tényezője". Csata Dacca kapuinál Realisztikus lengyel megoldási javaslat az ENSZ-ben <£ Szűkül az ostromgyűrű Dacca körül # Mit keres az En­terprise és társai a Bengáli-öbölben? % A szocialista országok és a demokratikus közvélemény szolidáris Bangla Desh népével New York — Szerdára virra­dóra az ENSZ székházában köz­zétették Lengyelország határo­zati tervezetét. A konzultáció tárgyát alkotó lengyel javaslat így hangzik: „A Biztonsági Tanács súlyos aggodalmat érezve az Indiai szubkontinensen végbemenő ka­tonai konfliktus miatt, meghall­gatva India külügyminiszteré­nek, illetve Pakisztán minisz­terelnök-helyettesének nyilat­kozatait, elhatározza, hogy 1 a konfliktus keleti szín­• terén, a hatalmat béké­sen átruházzák a nép törvénye­sen megválasztott képviselőire és vezetőjükre, Mudzsibur Rah­man sejkre, akit haladéktalanul szabadon bocsátanak. 2 Közvetlenül azután, hogy • kezdetét vette a hatalom átruházásának folyamata, a ka­tonai akciókat minden térség­ben megszüntetik, s életbe lép a tűzszünet kezdeti 72 órás sza­kasza. 3 Közvetlenül a kezdeti • tűzszünet életbe lépése után a pakisztáni fegyveres erők megkezdik visszavonulá­sukat a konfliktus keleti szín­terének előre meghatározott körzeteibe, azzal a céllal, hogy evakuálják őket a konfliktus keleti színteréből. /i Hasonlóképpen, a teljes nyugat-pakisztáni polgári személyzet és más személyek, akik készek visszatérni Nyugat­Pakisztánba, valamint a kelet­pakisztáni polgári személyzet és más személyek, akik készek ha­zatérni, alkalmat kapnak arra, hogy ezt megtehessék ENSZ­felügyelet alatt, s valamennyi érintett hatóság garantálja, hogy nem éri őket megtorlás. 5 Mihelyt a kezdeti tűz­• szünet 72 órás tartamán belül megkezdődött a pakisztá­ni csapatok kivonása és össz­pontosítása ebből a célból, a tűzszünet állandóvá válik. Mi­helyt megkezdődik a nyugat-pa­kisztáni fegyveres erők evakuá­lása, az indiai fegyveres erők megkezdik kivonulásukat a hadműveletek keleti színteré­ből. Kivonulásuk az újonnan lét­rejött hatóságokkal, azokkal a hatóságokkal való konzultáció alapján történik, amelyek a Mudzsibur Rahman sejk vezette nép, törvényesen megválasz­tott képviselőire való hatalom­átruházás eredményeként szer­veződnek meg. L Elismerve azt az elvet, amely szerint erőszakkal megszerzett területeket a kon­fliktus egyik részvevője sem tarthat meg, India, illetve Pa­kisztán kormánya fegyveres erőinek megfelelő képviselői útján haladéktalanul tárgyalá­sokat kezd abból a célból, hogy Kering a Kozmosz—465 Moszkua — A Szovjetunióban tegnap Föld körüli pályára bo­csátották a Kozmosz—465 mes­terséges holdat. A mesterséges holdon külön­böző tudományos műszereket helyeztek el, amelyek a szovjet űrkutatási programban előirány­zott célkitűzéseknek megfele­lően végzik majd méréseiket. A mesterséges hold keringési ideje a Föld körül 105 perc, legnagyobb távolsága a Föld­től 1023 km, legkisebb 984 kilo­méter. A Kozmosz—465 Egyen­lítővel bezárt szöge 7<l fok. azt az elvet a lehető leggyor­sabban érvényesítse a hadműve­letek nyugati színterén." Amikor az ENSZ sajtószóvivő­je a fenti határozattervezetet is­mertette, egy nyugati megfi­gyelő megjegyezte: „A lengyel tervezet olyan ijesztően realisz­tikus, hogy nincs esélye az el­fogadásra". Abban azonban meg­lehetősen általános, az egyetér­tés, hogy csak olyan határozat­nak van esélye megvalósulásra, amely — há közvetettebb for­mában is — ugyanezeket a rea­litásokat juttatja kifejezésre. Elkeseredett harcok a pakisztáni fővárosért 0j-Delhi —, Tovább folyik Dacca ostroma. Az indiai tüzér­ség több irányból lövi a várost, míg a gyalogság szűkíti az ost­romgyűrűt. Egyelőre nem vilá­gos, hogy a kelet-pakisztáni főváros elfoglalása, ami elke­rülhetetlennek látszik, simán lebonyolódik-e, vagy véres ut­cai harcokat követel, — írják a nyugati hírügynökségek. A leg­utóbbi jelentések szerint a pa­kisztáni hadsereg főparancsno­ka kitart amellett, hogy „az utolsó emberig védeni fogja a várost". A PTl indiai hírügynökség szerint az indiai hadsereg és a Mukti Bahini (kelet-pakisztáni felszabadító erők) közös alaku­latai „már csak néhány kilomé­ternyire vannak" a daccai hely­őrség megerősített állásaitól. Az indiai haditengerészet ágyúnaszádjai ismét bombázták Chittagong kikötőjét, amelyet a katonai egységek öt kilomé­ternyire 'közelített meg. Az indiai kormány szóvivője tájékoztatójában elmondotta, hogy az ostromgyűrű sugara északkeleten kilenc kilométer, északon harminc kilométer, (Folytatás a 3. oldalon) A 24 OLDALAS minapi GAZDAG TARTALMÁBÓL: A proletárdiktatúra alapvető vonásai és feladatai — Dr. Ladislav Križkovský docens írása Oj elnök a város élén — Kulik Gellért riporqa Az újra felfedezett színműíró — Mihail Bulgakov drámáiról Siker — Palotai Boris novellája A „mennyország fiókjában" — Sebes Tibor venezuelai riportja A politikai gyilkosságok titka — Kit terhel a mulasztás a Kennedy-gyilkosságért? Versek, humor Mindenről — mindenkinek Motorosok, stopl

Next

/
Oldalképek
Tartalom