Új Szó, 1971. december (24. évfolyam, 384-309. szám)

1971-12-12 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

/# FE LEL0SSE8 KEZDEMÉNYEZÉS Nálunk legkedveltebbek a sertéshúsból készített ételek. Ezek közül is leginkább a kolbász és a sonka. Az orvosok ugyan gyakran figyelmeztetnek: „Ügyeljünk, kérem: a baromfihús fogyasztása egészségesebb!", és felsorolják azokat a veszedelmeket, amelyek a sertéshús túlzott mértékű fogyasztásával járnak. Mindazáltal szeretjük a kolbászt, a sonkát, és az általános életszínvonal közkeletűen elfogadott mutatója, hogy mennyi sertéshúst fogyasztunk. Ha meglátogatunk egy-egy szövetkezetet, mindjárt megkérdezzük: „Lesz elegendő sertéshús?". Mintha ez volna a legfontosabb... Mintha nem tapasztalhatnánk napról napra, hogy városainkban gazdag választékot kínálnak a kirakatok. Mintha nem látnánk saját szemünkkel, hogy szinte kifogyhatatlan az üzlete'k árukészlete. Lesz elegendő? Mi is ezt kérdeztük Sárovce (Sárój községben. És mivel egymás szomszédságában két szövetkezet gazdálkodik ebben a faluban, ott tettük fel a kérdést, ahol feltételeztük: nem is biztos, hogy igenlő választ kapunk. Ugyanis Maié Sárovce (Kissáró) szövetkezetéről az év elején még úgy beszélt a járási zootechnikus, hogy ázámukra a tervezett 1700 métermázsa sertéshús beadása az év folyamán komoly erőpróbát jelent. A szövetkezet közgazdászát, Hospodárik József elvtársat nem lepte meg kérdésünk. Megszokta, hisz az év eleje óta többször is kérdeztek már tőle hasonlókat. Könnyen felelt: „Ami a mi szövetkezetünket illeti, megnyugtató választ adhatok. A tervezett 1700 métermázsa sertéshúst beadjuk, sőt... 1". Ennél a „sőt"-nél megállt. Megérezte, hogy túlozni felesleges. Még egyszer, kellő hangsúllyal kimondta: sőtl Azután elhallgatott. Vagyis: megmagyarázott mindent. A lelkiismeretes vezető nem dobálódzhat könnyedén a szavakkal. A közgazdász egyébként is inkább a gazdaságosságra vonatkozó kérdésekre adhat válasz^ Most azonban azok nevében kell nyilatkozni, akik az állattenyésztésben a sertések hizlalásával foglalkoznak, hogy 1 kg sertéshús előállításához 3,9 kg száraz takarmányt használnak fel, és kilogrammonként 8,50 koronáért állítják elő a 15 koronáért értékesíthető sertéshúst. A többire vonatkozólag mondhatná: „Kérdezzék meg a zootechnikustl". De nem. Ezt így nem lehet. A jó vezető jól tud bánni az emberekkel. Szépen odavezeti az érdeklődőket a zootechnikushoz, szinte „átadja őket", még sétálgat velük egy ideig, de azután siet vissza az irodába, hisz telefonhívást vár a gépgyárból, a hiányzó alkatrészek ügyében. r Füri János A zootechnikus hetedik esztendeje vezeti a szövetkezet állattenyésztését. Júr nad Hronom (Garamgyörgy) községből való. Tréfásan mondja: „Menyecskének jöttem". Valójában azonban igazi gazda módjára vezet bennünket végig az AV—1000-es- típusú BEVÁLT AZ AV-1000-ES TÍPUSÚ HIZLALDA # 600 HÍZÖ AZ UTOLSÓ NEGYEDÉVBEN * SZÍVESEN HASZNÁLNÁNAK GRANULÁLT TAKARMÁNYKEVERÉKET # EGYETLEN GONDOZÓ 500 VÁLASZTOTT MALACCAL hizlaldában. Svarc Ladislav és Laluška Ondrej sertésetetők munkahelye ez. Évente 1700, néha 1800 sertést hizlalnak itt, mert jól kihasználják a férőhelyet, és az év folyamán többször is váltják az állományt. Elégedettek a hizlalda berendezésével, bár véleményük szerint a vaspálya lassan már kiöregedik. Állandóan javítani kell. A síneken futó villanymeghajtású etetőkhöz is gyakran hiányzanak alkatrészek. Más problémát könnyűszerrel megoldanak, hisz mesterei a hizlalásnak. Rendszerint kiváló hússertéseket, vagy ahogy ők mondják: sonkasöTtéseket adnak ki a kezük alól. Átlagosan 115—120 kg-os sertéseket adnak át a felvásárló szerveknek. Tudják ők jól, hogy túlhizlalni felesleges, és nem is gazdaságos. Egyébként, hízónként 58 dkg a napi súlygyarapodás. Füri János szívügyének tekinti a hizlalda minden problémáját. Ha szükséges, egy-egy probléma megoldása érdekében még a szakirodalmat is áttanulmányozza. Fontosnak tartja a hizlalásra szánt sertésfajták hasznosító képességét. Szakszerűen sorolja fel, hogy milyen fajták találhatók a hizlaldában: szlovák fehér, svéd landrace, angol cornwall-fekete ... Hét vérvonal érvényesül az állományban. Véleménye szerint ennyire szükség is van, hisz csak így válogathatók ki a hizlalásra jól használható egyedek. Az előhizlaldában Nyári időszakban egyetlen asszony, Babinská Zuzana dolgozik itt. Most ketten dolgoznak, mivel a téli időszakban több és nehezebb is a munka. Mácskóné segítségére igazán szükség van. Kettesben könnyebb a munka. Gyorsabb és hatékonyabb. Általában 40 kg-os süldőket szoktak kapni. Amint néhány hely felszabadul az AV—1000-es típusú hizlaldában, már küldik is innen az utánpótlást. Nincs könnyű dolguk az előhizlaldában dolgozó asszonyoknak, hisz itt még mindig nedves takarmányozással hizlalják a sertéseket. Munkaigényes takarmányozási mód ez. Nem volna előnyös változtatni rajta? Füri János szabadkozik: „Nem rajtunk múlik". Néhány lépéssel odébb pedig már magyaráz: „A takarmánykeverő üzemek még nem tudják kielégíteni az igényeket. Mi szívesen használnánk akár granulált takarmánykeveréket is, de tessék megpróbálkozni a rendeléssel!". Erre nem tudunk mit mondani, hisz még mindig országos jellegű probléma a takarmánykeverékek előállítása. A különböző takarmánytápokat — hazai és külföldről vásárolt nyersanyagokból — egészen ipari Jellegű módon készítik már a takarmánykeverő üzemek, de az igények nagyok. Saját prototípus Az előhizlaldától nem messze új épület áll. Néhány hét múlva befejezik az építését. Füri János nem titkolja örömét: „Tessék megnézni: ez a sertésnevelde!... Saját prototípus". És elmagyarázza építésének történetét. Néhány évvel ezelőtt, az átmenetileg előállt sertéshúshiány merész, gyors fejlődést, új módszereket diktált a sertéstenyésztésben. A szomszédos szocialista országokba ellátogató szakemberek sok követésre érdemes dolgot figyeltek meg. Közöttük volt Valašik elvtárs is, az AGROSTAV vállalat egyik mérnöke. ValaSik elvtárs különösen a Német Demokratikus Köztársaság és Magyarország sertéstenyésztő telepeit, s a náluk alkalmazott tenyésztő módszereket tanulmányozta. Hazatérve elkészítette a sertésnevelde tervét. Ezt építették fel. Ez nem a magyarországi Agárdon épített sertésnevelde mása, nem is a Lipcsében tanulmányozott minta egyike, hanem egy teljesen új, 500 választott malac nevelésére alkalmazható modern épület. Kívülről nem különösebben impozáns, az agárdi minta egyszerűségét követi. Belülről azonban a németek alaposságának jegyeit viseli: célszerű. Főleg, ami a berendezést Illeti. Minden munkafolyamat gépesített. Mind az ötszáz választott malacot egyetlen dolgozó látja el. Saját prototípus a szó legszorosabb értelmében, hisz még a levicei (Léva) járásban sincs mása. Valašik mérnök tervei alapján a szövetkezet építőcsoportja építette, a berendezést pedig az AGROSTAV vállalat szerelői készítették el. 706 000 koronába került. Ezt az összeget saját költségvetésének tartalékaiból teremtette elő a szövetkezet. A történet végére egyetlen fontos mondatot hagy. Füri János, de azt bizakodva mondja ki: „Reméljük, beválik!". És a felelet: Napjainkban a sertéshús majdnem iparszerű előállítása egyre nagyobb jelentőségű, mert ez a titka annak, hogy üzleteinkben szinte kifogyhatatlan áru a kolbász és a sonka. Malé Šárovce (Kissáró) szövetkezetében állandó feladat ez. Megmutatták gazdaságukat, hizlaldájukat, az előhizlaldát, az új sertésneveidét. Elmondták gondjaikat, problémáikat. Ezzel lényegében meg is feleltek a felvetett kérdésre. Amikor visszatértünk a szövetkezet irodájába, Hospodárik közgazdász elvtárs telefonon már elintézte a gépgyárral a hiányzó alkatrészek ügyét, és mindannyiuk nevében feleletet adott a kérdésre: „Rajtunk nem múlik... ígérhetjük, hogy a városi dolgozók asztalán is lesz elegendő sonka és kolbász." HAJDÚ ANDRÁS Kíváncsian lépjük át a vakolatlan, hangárszerü épület küszöbét, ahol nem mindennapi látványossáq fogad. A dróthálóval kerített ketrecek hosszú soraiban fekete és fehér nyércek ugrándoznak. Némelyikük két lábra állva üdvözli gondozóját, Kirchofová Emíliát, a Nová Baňa-i iskolabirtok nyércfarmjának vezetőjét. Kirchofné otthonosan mozog kedvencei között, nagyon jól ismert mindegyiket, hiszen több éve foglalkozik tenyésztésükkel, teljes odaadással. , — Gyermekkorom óta szeretem az állatokat — mondja. — Fel sem tudnám sorolni, mennyi mindent tenyésztettem már. A nyércek különböző fajtáit tenyésztik: fehéreket, róísaszínűket, ezüstöseket. Legértékesebb azonban a jack Black-fajta, vagyis a Fekete Jack, amit kanadai tenyésztőknek sikerült kinemesíteniük. Nem csupán a szőre, de a pehelyszőre is fekete, s ennek köszönheti különleges értékét. A tenyésztett nyércek prémje darabonként 500 koronát ér. Egy nyércbunda árát tehát könnyen kiszámíthatjuk. Kirchofné felvilágosítása szerint egy bunda elkészítéséhez mintegy 80 prém szükséges. Tehát nyolcvanszor ötszáz, azaz negyvenezer koronába kerül — csupán a kidolgozatlan nyersanyag. Ha ehhez a kidolgozás és a meqvarrás költségeit is hozzászámítjuk, az összeg újabb ezresekkel gyarapszik. Egy nercbunda tehát csaknem ötvenezer koronába kerül. Nem kell tehát attól tartani, hoqy a közelgő karácsony alkalmából nercbundával fognak kedveskedni az udvarias férjek és férjjelöltek. Már egy kucsma, vagy akár egy prémgallér is értékes ajándéknak számít. A nyércek tenyésztése nagyon igényes munka. A gondoskodás és a költséqek azonban megtérülnek. Amikor Kirchofné még magántenyésztőként, otthon foglalkozott velük, alig tartottak többet 100 darabnál, évente mégis több tízezer korona volt a bevételük. A nyérctenyésztés annál qazdaságosabb, minél nagyobb az állomány. A nyércprém pediq keresett cikk, az efsz-ek, az állami qazdasáqok és a magántenyésztők jobban is kihasználhatnák ezt a jelentős hasznot hajtó jövedelmi forrást. Nemcsak a tenyésztők, de az eqész népqazdaság hasznára válna, mert a KARA vállalat a prémek többségét értékes devizáért külföldre, főleq Nyugat-Európába szállítja. A nyérctenyésztés nem igényel nagy területet. Egy nősténynek csak egy 40x40 centiméteres kifutóra és egy zárt hálófészekre van szüksége. A nyércek mindenevök, főleg hússal és halakkal táplálkoznak. Naponta háromszor etetik őket. Eqy nőstény évente 9—12 utódot nevel fel. Gazdasági fejtegetéseinkből azonban térjünk vissza a Nová Baňa-i valóságba. Kirchofné egy szelíd nőstényt vesz a kezébe. Olyan szeretettel simoqatja, hogy önkéntelenül adódik a kérdés: vajon nem sajnálja-e őket idővel elpusztítani? — Bizony, elég nehéz kötelesség, dehát ez is a szakmához tartozik. Eleinte szinte belebetegedtem. Nagyon nehéz megválni tőlük, ezért annyit tartok, amennyit csak lehet. Most például 20 nőstényre 13 hímem van, bár 8 is elég lenne. De ha ki akarom válogatni a feleslegeseket, úgy járok vele, hoqy az eqyiket azért hagyom meg, mert szép nagy, a másik meg fiatal, a harmadik pediq szelíd, és így tovább. A véqén aztán mind a tizenhárom megmarad. Ám nem minden tenyésztő egyforma. Kirchofné mesélte, hogy eqyszer kezdő tenyésztő látoqatta meq a farmot. Órákon át szemlélte a ketreceket, nem tudott betelni a gyönyörködéssel. Este lelkendezve búcsúzott, de reggelre valaki ellopta az egész állományt. Amikor aztán a biztonsági szervek a tettes után nyomoztak, hiánytalanul megtalálták az állatkákat — a lelkendező érdeklődőnél. Látogatásunk végén még a fejlesztési tervek iránt érdeklődtünk. A jelenlegi kétszázas állományt legalább

e 500 darabra szeretnék bővíteni. Eh-' hez azonban a feltételeket is meq kell teremteni. Kirchofné a továbbiak során eqy titkos óhaját ts elárulta nekünk: szeretné kipróbálni a csincsillák tenyésztését is. A csincsilla a mi mókusunkhoz hasonló állatka. Dél-Amerika hegységeiben, Peruban és Bolíviában él. Ez az „amerikai mókus" azonban megdöbbentően dráqa. Eqy tenyészpár minteqy tizenötezer koronába kerül, s eqy csincsilla bunda négy személyautó árával is felér. O j ismeretekkel gazdagodva szálltunk az autóba. Társam szerényen meg ts jegyezte: „Azért a nyúlbunda sem csúnya!" Helyeslően bólintottam. Erről azonban dráqa feleséqeinket is meg kell méq qyőzni. DUŠAN KLEIMAN