Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-28 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó
ELŐSZŰR SZAVAZNAK Kovács István Eszenyi Zsuzsa Gál Béla Papp Ilona A mostani választások során 1 millió 800 ezer fiatal járul először az urnák elé. Közülük kérdeztünk meg néhányat, hogy: 1. Milyen érzésekkel, gondolatokkal lépsz életedben először a választási urnák elé? 2. Véleményed szerint mi lesz a most megválasztott szervek legfontosabb feladata az elkövetkező Időszakban? íme a válaszok: GÁI. BÉLA, a Rimavská Sobota-i (Rimaszombat) traktorállomás technikusa: 1. Eletemben először látok köselről szavazó urnát, s ezért kissé titokzatosnak tűnik számomra a szavazás lefolyása. Ennek ellenére büszkén lépek majd a szavazóhelyiségbe és azzal a gondolattal, hogy én is hozzájárulok helyi és országos gondjaink megoldásához. 2. Szerény véleményem szerint a must megválasztott képviselők egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy állandó kapcsolatot tartsanak fenn a körzetükhöz tartozó lakossággal, kéréseiket, javaslataikat és panaszaikat hallgassák meg s jutassák el az illetékes szervekhez orvoslás céljából. Olyaa lelkiismeretesen végez zék munkájukat, hogy megfeleljenek a beléjük helyezett bizalom nak. Természetesen jó lenne, ha a fiatalok kérdéseit is megértéssel kezelnék. ESZENYI ZSUZSA, a ladmovcei (Ladmőc) kőbánya adminisztratív dolgozónője: 1. Örömmel tölt el, hogy a választások során a szocialista demokrácia elvei valósulnak meg, s ezáltal olyan képviselők kerülnek felelős helyekre, akik politikailag és szakmailag rátermettek, min den téren a legmegfelelőbbek. 2. Véleményem szerint a helyi H Ató, F !?ApK ! ifjú pedagógusjelöltek között és országos szervek legfontosabb feladata ezután is az lesz, hogy rugalmasan és helyesen oldják meg társadalmi problémáinkat. Mint fiatal választó elsősorban a hnb szerveitől várom, hogy az eddiginél nagyobb támogatásban részesítse és jobban megértse községünk fiataljait. KOVÁCS ISTVÁN, a košicei magyar tannyelvű gépipari és elektrotechnikai szakközépiskola tanulója: 1. Örömmel tölt el az a tudat, hogy közvetve én is részt vehe lek országunk irányításában. Mi, fiatalok igyekszünk úgy dolgozni, hogy a megválasztott képviselők és közöttünk a lehető legjobb viszony teremtődjék meg. Tudatosítjuk azt is, hogy országunk fejlődésének és jövőjének záloga többek között a mi kezünkben is van és csak rajtunk múlik, hogy a szocializmus építése során további sikereket érjünk el. 2. Elsősorban az, hogy a választók bizalmát élvező képvise lők munkájukkal lehetőséget teremtsenek hazánk további felvirágoztatásához. S nem utolsósorban remélem, hogy tevékenységük elősegíti hazánk nemzetei és nemzetiségei közötti kapcsolatok további elmélyítését. PAPP ILONA, a lelesi (Lelesz) postahivatal alkalmazottja: 1. Nagyon örülök, hogy alig húszéves létemre én is részt vehetek hazánk jelentős belpolitikai eseményén, a választásokon. Szá momra természetes, hogy a Nem zeti Front jelöltjeire adom le »za vazatomat, akik hivatottak arra, hugy polgárainkkal együtt pártunk XIV. kongresszusa határozatainak szellemében dolgozzanak. 2. A helyi szervek egyik legfontosabb feladata véleményem szerint az lesz, hogy sokrétíi le hetőségeket tereintsenek az ifjú ság helyes politikai és kulturális nevelése érdekében. Ami pedig az országos szervek feladatát illeti, szerintem okvetlenül javítani kell a munkaerkölcsön, hiszen iparunk, mezőgazdaságunk színvonalának növekedése csak így képzelhető el. Járásunk és községünk jórészt mezőgazdasági jellegű és országos viszonylatban a legelmaradottabbak közé tartozik. Éppen ezért időszerű feladat e terület gazdasági fejlesztése s ugyanúgy a lakosság munkakörülményeinek javítása. Szükséges a kulturális élet színvonalának emelése. A nyitra! Pedagógiai Fakultás tanulói közül 1500 hallgató kap először jogot arra, hogy részt vegyen társadalmunk formálásában, eladja szavazatát a képviselőjelöltekre. Jövőjük és a társadalom jövője szempontjából nem lehet közömbös, hogy miképpen és kikre szavaznak. Balajti Lajos: — Iskolánk SZISZ szervezetének vezetőségi tagja vagyok. Az elmúlt évben pionírvezetőként dolgoztam és néhány irodalmi rendezvényen is részt vettem. Az elmúlt hetekben figyelemmel kísértem a választásokat megelőző előkészületeket, többször ellátogattam az agitációs központba. Meggyőződésem, hogy szocialista választási rendszerünk valóban társadalmunk szebb jövőjének biztosítéka. Cselényi Mária első éves hallgató: — Őszintén bevallva Izgalom mai várom a választások napját, mivel nemrég töltöttem be 18. életévemet s máris Ilyen nagy pillanat előtt állok. A választásoktól azt várom, amit valamenynyi diáktársam: legyen ez az esemény a béke és további boldog életünk jelentős állomása. Hornyák László: — A hatvannyolcas eseményeket és a konszolidációs folyamatot is Nyitrán éltem át. Sokszor érthetetlen volt számomra egyegy jelenség, de látva és ismerve a mai helyzetet, értékelem pártunk őszinte szándékát, amellyel az igaz utat kereste és megtalálta. Ez az erőfeszítés vezetett társadalmunk konszolidációjához és nyugodt örömmel teli életünk biztosításához. Meg vagyok győződve arról, hogy a mostani választás ennek az útnak mutat zöld fényt. BODNÁR GYULA — CSÁKY KÁROLY VALLOMASOK TÜKREBEN Tóth Teréz Varga Gábor Csap Márta Az ipari tanulók a többi fiatalhoz hasonlóan sem kívülállók, hanem ellenkezőleg. aktív résztvevői hétköznapi életünknek. Mindenhol megtaláljuk őket, ahol szorgos munkáskezekre van szükség. A kőművesállványon éppúgy, mint az esztergapadnál, az asztalosműhelyben, a villanyoszlopokon, s az üzletben, a pult mögött egyaránt. Sokan közülük először élnek állampolgári jogukkal, először szavaznak. Nem érdektelen megismerni életmódjukat, gondolkozásukat, érzősvilágukat. Az itt bemutatottak mindannyian a Kráf, Chlmec-i (Királyhelmec) magyar tannyelvű ipariskola tanulói. Annak az iskolának, amely már hatvan éve az egész Bodrogköz és Ung vidéke számára képezi a szakmunkásokat. Tóth Teréz, a SZISZ helyi alapszervezetének vezetőségi, tagja: — Megvallom, nem kis izgalommal készülök a választásokra. Szerencsésnek tartom azt a tényt, hogy e nagy horderejű belpolitikai esemény egybeesik a csehszlovák—szovjet barátsági hónap időpontjával. A Gottwaldi jelszó, az Örök időkre a Szovjetunióval ezekben a na pókban ismét konkrét és értékes rendezvénnyel, akcióval gazdagodik. Varga Gábor, a járási építkezési vállalat harmadéves tanulója: — Iskolánkban és az újságokból tájékozódtam választási rendszerünkről, melyet demokratikusnak tartok. Jó dolog, hogy már nekünk, fiataloknak is jogunk és lehetőségünk van véleményünk kinyilvánítására. Megnyugvással tölt el az is, hogy személyesen ls megismerkedtem a képviselőjelöltekkel. Rájuk és szocialista jövőnkre fogok szavazni. Csap Mária elárusítónő: — Úgy érzem, hogy iskolánk pártszervezetének és igazgatóságának sikerült megtalálni a politikai és nevelőmunka helyes módját. Ennek egyik bizonyítéka, hogy nálunk az utóbbi évben megélénkült a politikai tevékenység. Ennek következtében büszkén mondhatjuk el, hogy mi fiatalok megismertük pártunk féi évszázados harcát, történelmét, megtanultuk kommunista pártunkat tisztelni és becsülni. A mostani választások jó alkalmat nyújtanak arra, hogy kifejezzük egyetértésünket pártunk politikájával, a XIV. kongresszus határozataival. Szántunkra minden tennivaló a szülőföld, a szocialista haza szeretetéből táplálkozó belső parancs. Mosolyuk, tekintetük, minden tettük vallomás arról a világról, amelyben élnek. Vallomás békés életükről és arról, hogr szeretik szocialista hazájukat, büszkék a szocialista építésben elért eredményeikre. PANDI LA[OS A Gyermekvilágba számos olyan levél érkezik, mely arról tudósít, inivel foglalkoznak a tanulók a pionírszervezetben. Az ilyen leveleknek nagyon örülünk, s az érdekesebbeket a jövőben közöljük majd. Mai számunkban a zeninéi (Szímö) pionírok egyik szakköréről szólunk. A Papp László vezetésével működő raj két éve alakult meg, s főleg közmondások, népdalok, különlegességek gyűjtésével foglalkozik. Tagjai ezenkívül meséket is írnak, melyek közül egyet az alábbiakban közlünk. JÖBA ERZSÉBET: A róka és a farkas A rókának már két napja egy falat sem volt a szájában. Otthon pedig, a rókalyukban éhesen vonítottak a ki sr ók dk. Az üreg ravaszdi elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, estére hust kell szereznie. Maga azonban nem mert lemenni a faluba. Egész nap az erdőt járta, de nem jutott eszébe semmi. Déljelé járt az idő, amikor a kis patak partján találkozott a farkassal. Elpanaszolta neki keserves helyzetét s igyekezett rászedni az ordast, hogy tartson vele. A farkas nem akarta elfogadni a meghívást, mert tudta, hogy a -avasz róka megint megpróbál túljárni az eszén. Estére mégis megbeszélték a találkát az erdő szélére. Amikor találkoztak, már az ordasnak is kedve volt egy kis csirkepecsenyére. Már előre élvezték a finom falatokat. Lassan, zajtalanul lopakodtak a legszélső házakhoz. A róka magában elhatározta, hogy nem fogja becsapni a farkast, de útközben jó cselt eszelt ki. Azt gondolta, annyit úgysem tudnak lopni, hogy mindketten jóllakjanak, s inkább maga eszi meg a tyúkokat. Mire elérték az első házat, már ki is eszelte a tervet, hogyan „veri áť majd a farkast. Közben egy zsákot is szereztek. A kerítésen egy lyukat talál tak, amelyen átbújva éppen a tyúkkamrához lehetett jutni. Megegyeztek abban, hogy a farkas fog majd bebújni és egyenBARATNÖK (GyuráK Katalin 8. osztályos luőenecl fLOSonc) tanuló rajza. J ként hordja majd a tyúkokat a zsákba, melyet a lyuk szájához tesz. Mikor a zsákban már öt-hat tyúk lehetett, s a róka gondolta, hogy elég lesz, egy hatalmas fadarabot hengerített a lyukhoz. Ö pedig uzsgyi, elszaladt a zsákkal együtt, miközben hangosan kiabálni kezdett. — Farkas van a faluban, farkas van a faluban!!! Mikor ezt a farkas meghallotta, mindent otthagyva menekülni próbált, de nem tudott semerre sem. Alaposan elporolták bundáját, míg kijutott valahogyan a faluból. Eszeveszetten rohant, miközben megfogadta. hogy többé nem hisz a hazug, rafinált rókának Fecseg a szél Szélasszonynak reggeltől be nem áll a szája. Titkát szétkiabálja, bokrok tövében sustorog, és megtudja a dolgot a gesztenyefa kopott koronája. De tud róla már a sombokor is, meg a sérült szilvafa egyetlen ága. Miről fecseg Szélasszony locsogó szája? Mit tudott meg a sombokor és a gesztenyefa kopott koronája? Tudja meg más is, az ügy nem titkolnivaló: lehet, hogy ma este lehull az első hó. BATTA GYÖRGY VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünk első része (nyíl irányában folytatva). 10. Fohász. 11. Krakkó fele. 12. Mezőgazdasági növény. 14. Régi hangsor. 15. Névelővel az elején kellemetlen szag. 17. Piešťany ismert fürdője. 18. Idegen férfinév. 20. Mesterséges nemzetközi nyelv. 21. Igen németül. 22. Tudomány. 23. Csillagkép. 25. A gondolkozás központja. 26. Rejtvényünk befejező része. 27. Kicsinyítő képző. 29. Laoszi néptörzs. 30. Folyó Svájcban. 31. Személyes névmás. 32. Kórus. 34. Imre, Nándor, Károly. 35. Évszak. 36. Férfinév. 38. Jegyes. 39. Növényen fiatal hajtás. 40. Belső szerv. 42. Szeszes ital. FÜGGŐLEGES: 2. Dohányzókellék. 3. Női becenév. 4. Szlovák' kettősbetű. 5. Vegyi elem. 6. Mutatószó. 7. Kronométer. 8. Ilyen titok is van. 9. Rejtvévényünk második része (nyíl irányában folytatva). 13. Női név. 14. Légyfajta. 16. Mutatószó. 18. Földkéregnek a legkülsőbb része. 19. Sportcsónak. 22. Nyom. 23. Hártya szlovákul. 24. Veszteség. 28. Angolna németül. 31. Tágas közlekedési hely. 33. Aramközvetítő. 34. Lendület. 35. Göngyölegsúly (ék. h.). 37. Szín. 39. Temérdek. 41. Kiejtett betű. 42. Bonn szélei. Beküldte: Lőrincz László NOVEMBER 14-1 REJTVÉNYÜNK MEGFEJTÉSE: Szeretjük hazánkat, ezért hazánk szocialista jövőjére szavazunk. Altalános választások, népünk egységének kifejezője. Könyvjutalomban részesült Blazsovits Géza Búč. Kádár Júlia Dunajská Streda, Hangácsi Éva Nižný Lanec, Dóka József Mostová, Kiss Magda Veiké Dravce. v