Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-28 / 47. szám, Vasárnapi Új Szó
wr> Vasárnap volt: egy „hétköznaposított" vasárnap. Az állami gazdaság udvarában nyüzsgő élet, az aranyosan sárga őszi napsugarak tompán, megvakulva verődtek vissza a cínezett tejeskannák öblös hasáról. A hétköznapi képen még az sem igen változtatott, hogy a falu a hagyományos bücsú, vendégeskedés napjára virradt. Jómagam, a messziről idevetődött idegen ezt bizony aligha vettem volna észre, ha nem történik valami. De történt. Nem nagy dolog, de mégis szembeötlött, s valahogy „kilógott" a megszokott képből. Amíg az őszi verőfényben fürdő udvaron Fábián Imre mérnökkel, a Stúrovól Állami Gazdaság zootechnikusával ismerkedtünk, a tárva-nyitva álló kapun belépett valaki. Az, hogy belépett, még nem mond semmit. Azért kapu a kapu, hogy ki- és bejárjanak rajta. Annál szokatlanabb látvány volt itt a tejeskannák, mezőgazdasági gépek szomszédságában, aki belépett, és ahogyan belépett. A vendég nem lépett be, hanem Inkább beóvakodott. Ugye érezzük, hogy a belépés meg a beóvakodás között van különbség. Már ez elég ahhoz, hogy az ember felfigyeljen. Ami még szokatlanabb, hogy az illető kicsit ünnepélyesen volt öltözve és hóna alatt hegedűt szorongatott. Egy darabig tétován hordozta körül a tekintetét, majd egyenesen felénk tartott. Hangos jóreggelt köszönt, majd se szó se beszéd, álla alá szorította a hegedűt. És az aranyszínű őszi verőfényben felsírt a hajdani híres cigányprímás ismert nótája: Most van a nap lemenőben ... Fábián Imre elmosolyodott, majd tréfára fordította a dolgot: — Ugyan már, hogy lenne lemenőben, hisz nem is olyan régen kelt fel... így tudtam meg aztán, hogy Nána, ahol a nevezetes állami gazdaság igazgatósága székel, búcsúnapra virradt. Ha netán az állami gazdaságban megfeledkeztek volna, a „hírnök" idejében figyelmeztetett rá: a mai napon nagykanállal eszünk. A „figyelmeztetést" Fábián Imre sem vette rossznéven. Már engedékenyebben mondja: — Menjünk akkor az irodába. Csak aztán ne tartson órák hosszat az a beszélgetés. Vár a munka, és a körzeti állatorvos is jó ideje itt rostokol már... Az újságírók meg — úgy hallottam — igen-igen szeretnek kérdezősködni ... Az irodában csak ketten vagyunk. A szó Fábián Imréje. Ö fogalmazott így: — Aki keres — talál. Szavának igazát már az élet bizonyította. Az állami gazdaság keresett, kutatott és talált. Amikor — idestova — öt esztendővel ezelőtt Michal Medovarskýnak, a gazdaság igazgatójának és Árpád Severínnek, helyettesének az elgondolása alapján az újmajori részlegen fölépült, elkésjült a gépesített hizlalda, a talált lehetőségek hasznot hozó gyakorlattá váltak. Az az út, amelyre akkor léptek, a jövő útjának bizonyult. Ezt viszont a hizlalda üzembe helyezése óta eltelt évek — a legjobb bíró, a gyakorlat — igazolták. Erről részletesebben majd csak a továbbiakban, mert Fábián Imre szükségesnek tartja, hogy egy kicsit távolabbról, ne csupán negyedfél esztendő távolságából vegyük a startot. Állami gazdaságuk — létrejötte óta — előtérbe helyezte a sertéstenyésztést. Két fontos célt tartottak szem 1 ül 3gjj m 11 as H Hfr üini Jj SI II ig H n gg M £ H SB3 JO: SS Sjj; JHH fffp 1 B m I m S BH ii Timn mj r Ipiff W AK előtt: egyrészt, hogy a mindennapi ke nyér mellől a hús se hiányozzék, másrészt, hogy az állami gazdaság Iskolapéldája legyen a nagyüzemi mezőgazdasági termelésnek azok számára, akik a jövőben majd ezt az utat akarják járni. Nagy utat tettek meg. Egy kurtára fogott riport 'keretében ezt végigjárni nem is igen lehet. A hatvannyolcas esztendő azonban — akkor kezdett dolgozni a kérdéses hizlalda — igenigen jelentős határkő a gazdaság életében. Az „ugrás" akkor következett be. Hogy filozófiai hasonlattal éljek az eddigi mennyiségi fejlődés minőségi változásba csapott át. Az újságok is megírták annak ide : jén, hogy a Štúrovói Állami Gazdaság újmajori részlegén olyasmi történt, ami — a jövőre nézve — nemcsak a gazdaság életében jelent majd eddig soha nem látott fordulatot, hanem országos viszonylatban is hatással lesz a gazdasági fejlődésre. Az egykorú újságcikkek elmondják, hogy olyan hizlaldát építettek, amelyben az embernek már nem a kétkezi munka a legfőbb kötelessége, hanem a felügyelet. Dolgozik a gép, a villany. Jeremiás Pálnak talán inkább a gondja több, mint a munkája. Két és félezer hízóért felel, meg az okos, megbízható gépek munkájáért. Akármennyire megalapozottak is voltak a hizlalda üzembe helyezésének feltételei, csak jövő időben beszélhettek a gazdaság vezetői, meg az újságírók is. Azóta azonban évek teltek el: bizonyságtevő esztendők. Vallassuk hát őket, és legyen Fábián Imre a tolmácsunk. A zootechnikus szavai tömörek. Szinte tőmondatokban közli, hogy: annak idején három ember gondozott hatszáz sertést. Most meg a nevezetes hizlaldában Jeremiás Pál személyében egy ember is elboldogul. Persze ez egy kicsit elmélet, mert szabad szombat neki is jár, tehát ilyenkor valaki másnak kell „beugrani". Általában egyszerre 2400—2500 sertés gyarapodik a hizlaldában, és évente két és félszer csei"51pdik a jószágállomány. Az első nagyjelentőségű tanúbizonyság tehát, hogy amíg a múltban három ember kemény, megfeszített munkával gondozott 600 sertést, ma a két és félezerrel egy is megbirkózik. A további ilyen bizonyító érv, hogy öt esztendővel ezelőtt hatvan-hetven vagon húst termeltek évente, ma már száz vagonnál tartanak, jövőre viszont már 120—130 vagonnyi húsra számítanak. Mást mondok: a napnak huszonnégy órája van. A hizlalda na ponta huszonnégy mázsa húst termel Tehát óránként egy mázsát: óránként egy 100 kilós hízót. Es a hizlalda bírja. Nem is akarják bővíteni. Inkább az utánpótlás okoz gondot a gazdaságnak, ezért is tervezgetik a malacelválasztás gyarapítását. Az elmúlt évek során — ez is kiderült a vallatáskor — a gazdaságban nagyobb lett a vendégjárás. Elő ször csak a környéken, később már az ország legtávolabbi csücskében is felfigyeltek rájuk. A vendégek, a ta nulni, látni, „ellesni" akarók egyre csak jöttek. Az eredmény? Nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom: ma már közel két tucat ilyen nagyhizlalda működik az országban. És ez a lényeg. Hogy miért? A jó igazában csak akkor jő, ha nincs kalitkába zárva, nem csak százak, vagy ezrek, hanem milliók javát szolgálja. SZARKA ISTVÁN Jeremiás Pál: Inkább gépész, mint etető Részlet a nagyhizlaldából Arpád Severin,. a tervezők egyike (Tóthpál Gyula felv.)
