Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-21 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

BESZÉLGETÉS WALTER LIPPMANN-NAL A VILÁGPOLITIKÁRÓL Nem vereséget szenvedünk, hanem kudarcot vallunk ... Walter Lippmann, korunknak talán legbefolyásosabb amerikai közírója, az amerikaiak három nemzedékét se. gítette abban, hogy kiismerje magát a kül- és belpolitika szövevényeiben. A 82 éves újságíró-filozófus még mindig dolgozik, könyvet ír. Ronald Steel, akinek legutóbbi könyvei a „Pax Američana" és „Imperialisták és más hősök", most életrajzot ír és a Yale Egyetemen szemi­náriumot tart Lippmannról. Az alábbiakban részleteket közlünk egy interjúból, amelyet Steel Lippmann ottho­nában készített. — Mi a véleménye Nixon elnök kínai kezdeményezé­seiről és tervbe vett pekingi látogatásáról? — Valóban nagy történelmi esemény a közeledés Kí­nához, amely a meghívást eredményezte. Az általam ismert legnagyobb fordulatok egyike a történelemben. Az a puszta tény, hogy Nixon Kínába utazik, az a készség, hogy elfogadja a meghívást, önmagában is an­nak az óriási hibának az elismerése, amelyet az Egye­sült Államok a hidegháború kezdetén követett el. Ez a hiba abban állt, hogy eltávolodtunk a régi amerikai elv­től, mely szerint a kormány, amelyet elismertünk, akár tetszett nekünk, akár nem, az a kormány volt, amely uralkodott az országban. Ennek a hibának óriási hord­erejű következményei voltak, mert miután úgy döntöt­tünk, hogy a Kínai Népköztársaságot ellenségként kezel­jük, számos Ígéretet tettünk és kötelezettséget vállal­tunk ennek a döntésünknek a megvalósítása jegyében —, Ide tartozik a tajvani politikánk, valamint a külön­böző egyezmények és garanciák, amelyeket kötöttünk, Illetve nyújtottunk a Csendes-óceán keleti felén. — Meglepi-e önt, hogy Nixon hajtja végre egy elavult politika radikális felülvizsgálatát, aki pályafutását mint antikommunista fémjelezte? — Ezt a fordulatot csak Nixon hajthatta végre a számba jöhető közéleti férfiak közül. Ö pedig az angol— amerikai politika legjobb hagyományainak megfelelően Jár el. Emlékezzék csak vissza, hogy Angliában a kon­zervatívok biztosították a nép tömegei számára a sza­badságot a XIX. században és nem a liberálisok. Amikor fiatal voltam, és éppen csak tanulgattam a politikát, az volt az elv, hogy mindig a konzervatívok hajtották végre a liberális teendőket, és a liberálisok jártak el konzer­vatív módon. Nixon esetében ez nagyon drámaian mutat­kozik meg, mert annyira erőszakosan és gátlástalanul volt kommunistaellenes, mégis a politikai haladás rend­jének megfelelnek a mostani történések. — Hogyan ftéli meg Nixon vietnami politikáját, és ön szerint hová visz ez bennünket? — Amikor Nixon átvette elnöki tisztségét, három gon­dolat vezérelte. Az egyik: nem tűri el, hogy bárki is azzal vádolja: elvesztette a háborút. Nem lesz az első elnök, aki háborús vereséget szenved. A második szem­pont, amelyet a Pentagon és az ipari-katonai komplexum gondoskodásából vett át, az volt, hogy ki kell tartani Cam Ranh Bay-ben, amely Délkelet-Ázsia erődje. A har­madik gondolat pedig abban foglalható össze, hogy első elnöki megbízatása idején véget kel] vetni a háborúnak, ha azt akarja, hogy újjáválasszák. Nos, annak érdekében, hogy e három kritériumnak eleget tegyen, eltorzult, akrobatikus politikát tett magáé­vá. Az egyszerű, egyenes politika az lett volna, ha ki­jelenti, a háború hiba volt, a háborút azok kezdeményez­ték, akik éppen most szenvedtek vereséget a választá­sokon, ő pedig véget vet a háborúnak, tárgyalások alap­Jím kivonja a csapatokat és erre vonatkozóan konkrét időpontban állapodik meg Észak-Vietnammal. Ez teljesen megvalósítható lett volna, és ilyen tanácsot adtak is az elnöknek. A francia külügyminisztérium, amely valami­féle közvetítőként tevékenykedett, közölte vele, milyen feltételek mellett vethet véget a háborúnak. Miután Ni­xon három elképzelése közül egyiket sem akarta fel­adni, kitalálta azt az abszurd politikát, amelynek értel­mében közölte, hogy kivonja az amerikai csapatokat, ennek ellenére azonban Dél-Vietnam győz majd a hábo­rúban. Tény, hogy ez a politika annyira abszurd volt és oly veszélyessé vált, hogy mentésére kellett sietni — s hogy a Nixon által kedvelt fordulattal éljünk — azzal, hogy nagy „előrelépést" tesz. Ez pedig a kínai politika volt. Ez megmentette Nixont a katasztrófától, és azoknak a kísérleteknek az összeomlásától, hogy Vietnamban olyas­mit érjen el, ami nem elérhető a visszavonulással. He­lyeslem a kínai politikát, és azt hiszem, beválik majd, mert úgy vélem, hogy most már ki kell vonulnia Nixon­nak Vietnamból. Hiszem, hogy most már meghatározza az időpontot is — hiszen nem is kellett volna eddig sem mást tennie, hogy kikerüljünk Vietnamból, és becsüle­tes, tisztességes módon kerüljünk ki onnét. Nem becsü­letesen és tisztességesen abban a vonatkozásban, hogy ml is volt ez a háború, de becsületesen és tisztességesen olyan értelémben, hogy nem kell tartani tőle: ezek utáji sem fog a vietnami hadsereg felvonulni a Brodway-n, és a vietnami zászló nem lobog majd a Capitol felett. Sem­mi ehhez hasonló nem történik majd. Teljesen tisztessé­ges veszteség, de nem vereség lesz. Nem vereséget szenvedünk, hanem kudarcot vallunk egy olyan vállal­kozásban, amelyben sohasem volt lehetőségünk a si­kerre. — Az európaiaknak az amerikai izolacionizmustól való félelméről szólva, mi a véleménye a Mansfield szenátor­nak arról a javaslatáról, hogy vonjuk vissza az amerikai csapatokat Európából? — Ogy hiszem, itt az ideie. hogy csökkentsük ottani erőinket. Nem hiszem, hogv bölcs dolog lenne, vagy szükséges volna a mostani létszám fenntartása, és he­lyeslem a csapatcsökkentéseket. Eisenhower tábornok már jő ideje hasonlóképpen nyilatkozott és azt hiszem. Igaza volt. (WASHINGTON POST) A szultáni hárem titkai a mai turisták előtt Majdnem négy évszázadon át az ottomán szultánok egy Bag­dadtól Bécsig terjedő biroda­lom felett uralkodtak, de egyé­ni életük hazájukban, a kons­tantinápolyi nagy Topkapi há­remben, főleg az ágyban vagy unatkozva telt el. Az egyik XVII. századbeli szultán (akit találóan az őrült Ibrahimnak neveztek) annyira unatkozott, hogy idejének túlnyomó részé­ben a Topkapi palota mentén aranypénzeket dobált a halak­nak a Boszporuszba. S miután háremét is alaposan megunta, egy napon elrendelte, hogy ezeregy ágyasát kötözzék ösz­sze és vessék a tengerbe — és persze gondoskodjanak he­lyettük másokrfil. Az őrültség! rohamok között viszont Ibra­him és a Topkapi palotában élt 24 másik szultán 1850-ig a művészet és az építészet drá­gakövévé változtatta a palo­tát. Harminckét évig tartó restau­rálási munkálatok után most nyitják meg a turisták előtt a nagy hárem 400 szobájának egyharmadát. Ezeket a helyi­ségeket a múltban a szultá­non, az ágyasain és az eunu­chokon kívül ritkán látta más halandó. A sok gonddal vég­zett restaurálási munkának po­litikai célkitűzése is van: be akarják mutatni a modern tö­rököknek a régi rendszer de­kadenciáját. A palotában találhatók a hí­res Topkapi ékszerek is, ame­lyeket már hosszú ideje min­den turista megtekint, aki nap­jaink Isztambuljában jár. Még­is a legfőbb látványosságot a csodálatosan dekorált lakosz­tályok jelentik. A turisták megtekinthetik a szultán ara­nyozott nagy csarnokát, ahol az uralkodók brokáttoritővel borított heverőkön pihenve él­vezték a táncosnők csábos tán­cait. A nagy csarnok mellett vannak a királyi fürdők, me­lyeket márványpadló borít, aranyból készültek a vízcsa­pok és rabszolgalányok für­dették a szultánt. A fürdőszo­bák után következnek az ara­nyozott és intarziás bútorok­kal díszített hálóhelyiségek. A szultánok természetesen nagyon válogatósak voltak há­lőtársaikat illetően. Azokat az ágyasokat, akiknek egy zseb­kendőt vetettek oda, jelezvén, hogy felkeltették érdeklődésü­ket, a szultán „szemrevétele­zettjeinek" nevezték. S a ma­roknyi „szemrevételezett", aki valóban eljutott a szultán ágyába, az volt csak az igazi ágyas. A szerájban a szexualitás időnként másodlagos szerepbe szorult, s előtérbe lépett az intrika. A szultánok szülőany­ja és a főeunuch gyakran leg­alább oly mértékben uralko­dott, mint maga a szultán. Sokszor túl sok fiú született, aki szóba jöhetett mint a szul­tán örököse. Nagyratörfi szul­tántik — vagy édesanyjuk — gyakran egész egyszerűen meg­ölték a versenytársakat. Így például III. Mohammed, mi­előtt 1595-ben szultán lett, 19 féltestvérét ölte meg. S hogy biztosan kiirtson minden lehe­tő versenytársat, megölte ap­ja ágyasai közül azt a hetet is, aki pillanatnyilag állapo­tos volt. Ez még a Topkapi pa­lotában uralkodó szokásokhoz képest is rendkívül „szélsősé­ges" magatartásnak számított. Mohammed utódja, I. Ahmed új lakosztályt építtetett. Ezt később a hercegek lakosztá­lyának, vagy belső használat­ra a „ketrecnek" nevezték. Eb­ben a lakosztályban a fiú­gyermekek sokszor férfiakká cseperedtek és megöregedtek, anélkül, hogy a külvilágot igyáltalán ismerték volna. Időn­ként valamelyik nagyratörő anyának mégis sikerült bér­gyilkost — hagyományosan egy süketnéma ennuchot — a ket­recbe küldenie, hogy megfojt­sa fia versenytársait. 1909-ben megürült a nagy hárem, amikor is Abdul Hami­dot, az utolsó ottomán szul­tánok egyikét néhány hivével száműzték Szalonikibe. Szaba­don engedték 370 ágyasát (ezek szultáni mércével mér­ve öregek és másodosztályúak voltak), továbbá 127 eunuchot is. Most a törökök tervbe vet­ték, hogy a Topkapi palota „knlturális központ" lesz, ahol koncerteket tartanak, szavaló­esteket rendeznek, s balette­ket mutatnak be. (TIME) A Las Vegas-i paradicsom „Mi anyák vagyunk, nem pe­dig utcalányok" — kiáltotta mrs. Johanna Bustamento, aki több száz asszonytársával együtt a Las Vegas-1 nagy Já­tékkaszinókhoz vezető széles úton tüntető menetben vonult fel. Erről a megmozdulásról a polgári sajtó hallgatott, ugyan­is a Nevada szövetségi állam­ban fekvő Las Vegas városi tanácsa jó összeköttetésekkel és befolyásos barátokkal ren­delkezik, akik minden számuk­ra kellemetlen tájékoztatást meghiúsítanak. A város vezető köreiben nagy súlyt helyeznek arra, hogy a sajtó Las Vegast földi paradicsomként ecsetel­je, ahol — más amerikai ál­lamoktól eltérően — nem ti­losak a szerencsejátékok, ahol óriási szórakoztató paloták vannak, amelyekben a leghí­resebb világsztárok lépnek fel, és ahol az utazási prospektu­sok szerint a pénz az utcán hever. Azt, hogy az asszonyok kivonultak az utcákra, szigo­rúan eltitkolják, azt a látsza­tot akarva kelteni, mintha Ne­vadában csak boldog emberek élnének és a pénz a földön hever. A munkanélküliekről és a klzsákmányoltakről nincsen sző a prospektusokban. Nevada állam hasonlókép­pen, mint az USA legtöbb szö­vetségi állama, pénzügyi ne­hézségekkel küszködik. De a kormány az anyagi helyzet ja­vítását nem a szórakoztató vál­lalatok, a játékbarlangok és. a luxushotelok nagyobb fokú megadóztatásával akarja meg­oldani, hanem a hiányzó pénzt a legszegényebb rétegek, a munkanélküliek és a szociális segélyre szorulók rovására akarja megoldani. George Mil­ler, a nevadai szociális gon­dozó vezetője rendelkezést adott ki, amelynek értelmében 3000 személytől teljesen meg­vonják a támogatást, további 4500 személynek pedig drasz­tikusan lecsökkentlk a táppén­zét. A nőknek, amennyiben még fiatalok és vonzók, azt a ta­nácsot adták, keressenek „ke­reseti lehetőséget" Las Vegas számos bordélyának valamelyi­kében. „A szociális gondozónő azt tanácsolta, vállaljanak munkát Joe Conforti »Mustang Ranch«­én. Azt mondta, hogy ott sok pénzt kereshetek, s ugyanak­kor hazafias kötelességemet is teljesítem, mert ezáltal Neva­da állam megtakarítja a ne­kem fizetendő segélyt — mon­dotta mrs. Bustamento. A „Mustang Ranch" Nevada állam egyik leghírhedtebb bordélyháza. A tüntetés részt­vevői közül többen ls megerő­sítették, a gondozók azt ta­nácsolták nekik, hogy legalább néhány órát dolgozzanak a bordélyházakban, ezáltal né­mi keresetre tegyenek szert, s ezzel pótolják a csökkentett szociális segélyt. A tüntetés résztvevői már február óta harcolnak a segélyek csökken­tése ellen. Az asszonyok közül sokat többször is letartóztat­tak, mint például Bustamento asszonyt, akit a rendőrség a tüntetők vezetőjének tart, s február óta már négy ízben a rendőrzárka foglya volt. George Miller, a gondozási hivatal vezetője takarékossági programjával, úgy látszik, példával akar elöljárnl, ugyan­is kiviláglott, hogy a táppén­zek és segélyek csökkentése terén elért eredményeit és ta­pasztalatait más szövetségi ál­lamok kormányzóival ls közöl­te. Ezért az a veszély fenye­get, hogy a nevadai módszert az egész országban bevezetik, hisz már a kongresszus tagjait is tájékoztatták e rendszabá­lyokról. A február óta folyó tüntetések és tiltakozások, úgy látszik, veszélyeztetik a Las * Vegas-i „üzletmenetet", ugyanis a nők bizonyos sikereket már elér­tek küzdelmükkel. Több ezer segélyre szorulónak, akiket már töröltek a hatóságok lis­tájáról, Ideiglenesen Ismét ki­fizették a segélyt. Ezenkívül a hatóságok ígéretet tettek, hogy új akciót Indítanak a ne­vadai szegények megsegítésére azzal a céllal, hogy minimális jövedelmüket biztosítsák. Ez a terv azonban mindmáig nem lépett életbe. (VOLKSSTIMME) Tízmillió leprás Az Egészségügyi Világszer­vezet 1965-ös adata szerint a Földön több mint tízmillió lep­rás megbetegedést tartottak számon. Ezek közül csaknem négymillió azoknak a száma, akiket a betegség akadályoz munkájukban, a normális élet­vitelben. A megoszlás szerint a legtöbb leprás, hat és fél millió Ázsiára esik, három és fél millió pedig Afrikára. Szak­értők véleménye szerint az adatokban az elmúlt években nem történt lényeges változás. A lepra elleni harc rendkívUl bonyolult és hosszadalmas. A jelenleg rendelkezésre álló gyógyszerekkel a gyógyítás kö­rülbelül tíz évet vesz igény­be. Az Egészségügyi Világszer­vezet kezdeményezésére most kísérleteznek azzal, hogy a tüdővész leküzdésére bevált BCG-oltást alkalmazzák a lep­rás fertőzés gyógyítására is. A folyóirat riportban számol bs arról az országos méretű tesztről, mely a BCG-vel Bur­mában folyik. Gyermekkorban kezdődik a felvilágosító munka. (WORLD HEALTH) Szakorvosok vizsgál­ják a leprával fertőzött burmai vidékek egész la­kosságát. Egészségügyi alkalma­zottakat képeznek ki a lepra felkutatására. N G/3 •-9 1 >9 ST S-g JL 2C

Next

/
Oldalképek
Tartalom