Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-21 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

A gyárak életébe nem könnyű bepillantani. A hétköznapok megszokássá vált szigorú fegyelme, a termelés beprogramozott ritmusa mögött száz és száz emberi sors búvik meg; a látogató idegenül, tájékozatlanul botorkál a zakatoló gépek, surrogó ékszíjak világában, tétován, esetlenül keresi a „munkaköpenyek" között az embert. Beszélgetni szeretne, egészen egyszerű, emberi dolgokról, szívesen megszólítaná a mellette elsiető, szemrevaló kislányt, ám mindez csupán szándék marad, Itt az idő, a percek, a gépek könyörtelen munkatempója tereli szabványosított mederbe az ember gondolatait. És mégis, van a gyáraknak egy másik élete is. A termeléstől első pillantásra elvonatkoztatott, ugyanakkor azzal szorosan összefüggő, szinte összefonódott emberi-társadalmi szférája. Tervek, vágyak születnek ezrével a nap minden percében, amelyek végül is kifürkészhetetlen csatornákon jutnak el a végső célkitűzések közös nevezőjére. Az AMINŐ a poznaňiak egyik büszkesége. Különböző ízesítők, leveskockák, élelmiszer-koncentrátumok, kávé- és kakaókivonatok, zabpehely, szárított tésztafélék hagyják el vagon számra a gyár kapuját. S amíg a vásárló a belvárosi boltokban kosarába rakja a kész árút, tán fel sem ötlik benne, mennyi elme, mennyi kéz és „okos" gép igyekezetének fetisizálódott végtermékét vásárolta meg pár fillérért. Jerzy Michaluk, a gyár műszaki bizottságának elnöke kalauzol végig az egyes gyártási részlegeken. Elmondja, hogy az AMINŐ ezer dolgozója százezer tonna nyersanyagot dolgoz fel évente, az árutermelés értéke eléri a 740 millió zlotyt. Ahhoz azonban, hogy a tervet zökkenőmentesen és maradéktalanul teljesíthessék különböző „melléküzemágakat" is be kellett vezetni. így a „levesgyár" nem csupán különböző leveseket, hanem saját és testvérüzemei számára gépeket is állít elő. Ez végeredményben a műszaki bizottság, pontosabban szervezet, munkájának a leglényegesebb része. Az alapvető problémát a csomagolástechnika okozza. Mind a gépek, mind a felhasználandó nyersanyag — fóliák, papír stb. — tekintetében. Nos, az üzem mérnökei nem ölbetett kézzel, valuta-kiutalásra várva oldják meg a kérdést, hanem a tervezőasztalok, a Jól felszerelt műhely munkapadjai meleltt. Egy egész sor olyan gépet mutat meg Jerzy Michaluk elvtárs, amelyet az AMINŐ mérnökei, technikusai konstruáltak. A gyár megtekintését követően leves-kóstoló következik. Őszintén bevallom, életem első leves-kóstolóján vettem részt, és nem bántam meg. Kiderült ugyanis, hogy nem csupán az egyéb, immár hagyományos „kóstolókon" oldódnak meg a nyelvek, hanem a valóban ízletes borscs-félék szürcsölgetése közben is. Cecylia Zbaszyniak, az összüzemi pártszervezet titkára veszi át a gazdasszony szerepét, s két leves között a pártmunkával kapcsolatos kérdésekről is tájékoztat. — Kétszáz tagja van a szervezetnek, akik hat alapszervezetben fejtik ki tevékenységüket — magyarázza. — Pillanatnyilag természetesen a kongresszusi teendők kötik le figyelmünket. Ezen túlmenően is a kötelezettségvállalások teljesítésének ellenőrzése. Az AMINŐ dolgozói a Lengyel Egyesült Munkáspárt soron következő kongresszusa tiszteletére több mint hárommillió zloty értékben vállaltak kötelezettségeket. Mindenekelőtt olyan termékek gyártásának ütemét fokozzák, amelyek keresett cikkek a hazai piacon. A pártszervezet titkára elárulja, hogy a vállalások túlnyomó többségét immár teljesítették. — A szocialista munkaversenyből és általában a kötelezettségvállalási mozgalomból sikerrel iktattuk ki a formalizmusokat — mondja nagyon határozottan Zbaszyniak elvtársnő. — A kezdeményezés valóban „alulról jött", az egyes részlegek dolgozói, figyelembe véve termelési lehetőségeiket, spontánul ajánlották fel a vállalásokat. — A gyár két műszakra dolgozik — vetem közbe —, nem gondoltak még a harmadik műszak bevezetésére? — Gondoltunk már rá, sőt bármelyik pillanatban be is vezethetnénk — veszi át a szót Edward Zimmer, a gyár igazgatója. — A harmadik műszak tulajdonképpen a „rejtett tartalékot" jelenti számunkra. Bevezetését azonban nem tervezzük. Figyelembe kell ugyanis venni azt a tény, hogy dolgozóinknak mintegy hetven százaléka nő. A harmadik műszak bevezetése így jelentősen megnehezítené helyzetüket. Amennyiben azonban erre feltétlenül szükség lenne, hajlandók vállalni ezt a megterhelést is. A humánus gondolkodásmód valóban szép megnyilvánulása ez. Ám az AMINO-ban dolgozó nők helyzetéről egyébként ls érdemes néhány szót szólni. Elsősorban le kell szögezni, hogy a bérezés tekintetében nincsen különbség férfi és női mukaerő között. Ez azonban nem minden. A nők jelentős pozíciókat töltenek be a gyár vezetésében. Így a negyvenkét főiskolai végzettségű vezető káder, mérnök közül harminc nő. Zbaszyniak elvtársnő személyében alapjában véve a pártmunkát is nő irányítja. Furdal a kíváncsiság, hát megkérdem tőle: — A többi poznani, illetve lengyelországi üzemben is hasonLó a helyzet? Elmosolyodik. — Hát... nem egészen. Ebben a tekintetben kissé túlszárnyaltuk az országos átlagot. A bérpolitikánál időzve néhány pillanatig, a gyár vezetői hangsúlyozzák: annak ellenére, hogy mintegy négyszáz zlotyval emelkedett az utóbbi esztendőben a dolgozók átlagos keresete, ma tehát eléri a kétezer zlotyt, még mindig nem sikerült elérni az országos átlagot, amely kétezer kétszáz zloty. Ennek elérése azonban már csak rövid idő kérdése. Az új gazdasági mechanizmus adta lehetőségek megteremtik a feltételeket az átlagbérek további emeléséhez. Az AMINŐ esetében természetesen nem lehetséges mechanikusan, az átlagos kereseti lehetőségeikből végső következtetéseket levonni a dolgozók életszínvonalát illetően. A gyár például saját autóbuszokkal rendelkezik, amelyek nap mint nap pontosan beszállítják a dolgozókat munkahelyükre. Magától érthetően díjmentesen. A szakszervezeti tisztségviselői nem tévesztették szem elől a dolgozók lakáskultúrájának kérdését sem. Jelenleg mintegy hatvan lakással rendelkeznek, viszont a közeljövőben lényegesen bővítik ezt a „bázist". Az üzem vezetősége persze nem elégedett a szolgáltatások színvonalával. Immár megkezdték az űj üzemi konyha építését, illetve egy olyan komplexum kialakítását, amelyben a különböző boltokon, javítóműhelyeken és mosodán kívül a fodrászat ls helyet kap majd. Nem vitás, hogy az AMINŐ vezetői, a pártszervezet szorosan együttműködve a szakszervezeti bizottsággal a múltban is, ma is rengeteget tett a dolgozók munkafeltételei megjavításának érdekében. így bevezették a „stabilizációs" kölcsön intézményét, amelyet kizárólag szövetkezeti lakásépítésre folyósítanak. Ezzel egyidejűleg a dolgozók kamatmenetes kölcsönt is kapilak az üzemtől lakásépítés céljaira. Valóban példásan törődik az üzem vezetősége a szakkáderek, az utánpótlás nevelésével. Az AMINŐ saját ipariskolával rendelkezik, ám lehetővé teszi dolgozói számára, hogy magasabb fokú Intézményekben tökéletesítsék tudásukat, illetve nyerjenek képesítést. Nos; a leves-kóstolót kísérő beszélgetés szinte törvényszerűen a pártkongresszus előkészületeivel összefüggő kérdésekre vált át. A legfontosabb feladatok egyike ebben a vonatkozásban az üzem tervének, perspektivikus fejlesztési programjának kidolgozása. A terv első „verzióját" megvitatták az üzemegységekben, majd a hozzászólásokat tekintetbe véve átdolgozták. — Tervünkben — magyarázza Zimmer elvtárs, az AMINŐ igazgatója — nem támasztunk maximális igényeket, hanem bizonyos tartalékot ls hagyunk. Ez nem jelenti természetesen azt, hogy a gyár lehetőségein „alul" tervezünk, hanem éppen ellenkezőleg: a reális helyzetet felmérve, a termelési kapacitás figyelembe vételével dolgozzuk kl a tervet. A közelmúltban mindez másként volt, az Irányszámokat felülről kapta a gyár vezetősége, sőt, esetenként olyan cikkek gyártását voltak kénytelenek előtérbe helyezni, amelyek „álltak" — pontosabban: romlottak — a piacon. Ezt a valóban merev és helytelen tervezési módszert váltották fel rugalmasabbra, s alapjában véve ez a mozzanat a munkalendület határozott fokozódásának meghatározó tényezője. Ezzel összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az irányítás tökéletesített módszereinek bevezetését követően az AMINO-ban kiterebélyesedett az újítómozgalom, a dolgozók tudják, érzik: az országnak, a gyárnak szüksége van az aktív kezdeményezésre. Edward Zimmer igazgató többek között megjegyzi: — A gyárban egy általános „debürokratizáció" vette kezdetét, hogy új terminussal éljünk. Vitathatatlan, hogy rengeteg felesleges, a termelést figyelmen kívül hagyó kimutatást, elemzést stb. dolgoztunk ki a múltban, ez természetesen lekötötte a szakemberek figyelmét, ahelyett, hogy a termelési feladatokkal foglalkoztak volna. Ugyanakkor sokszor formálissá váltak lényeges dolgok, így a munkaverseny, a szocialista brigádok mozgalma és nem utolsó sorban a kötelezettségvállalási mozgalom is. Edward Zimmer igazgató a továbbiak során arra is kitért, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának hetedik, illetve nyolcadik plenáris ülését követően nagy mértékben megnövekedett a gyár vezetőségének hatásköre. Ebből kiindulva azt a következtetést vonták le, hogy a jövőben egyrészt fokozni szükséges a dolgozók aktív részvételét a gyár irányításában, ugyanakkor a vezetőség bátrabban használhatja ki az adott termelési feltételeket. A legfontosabb az AMINŐ esetében ls a terv iebontása, részletezése és • konkretizálása az egyes üzemegységekre. Ez a munka mindenképpen nagy körültekintést igényel. Az igazgató elvtárs dicsérőleg szólt fiatal szakkádereiről, a műszaki bizottság tagjairól, akik szintén megtették észrevételeiket a tervvel összefüggésben. Az eddig elmondottakból világosan kitűnik, hogy az AMINŐ komoly perspektívák előtt álló üzem, s ezt nem csupán termelési profiljának, hanem a jó munkaszervezésnek, a dolgozókkal fenntartott valóban szoros kontaktus megteremtésének (köszönheti. Felvetődik természetesen a kérdés: vajon a múlt évi válságos napok idején, miként alakultak a gyárban a dolgok. Nos, Zbaszyniak elvtársnő elmondja: — A párt vezetősége nyílt kártyával lépett a dolgozók elé. S ennek meg is lett az eredménye. Elmondhatom, hogy munkásaink rendkívül fegyelmezetten viselkedtek. Tény azonban, hogy a pártgyűléseken bátran rámutattak a hibákra, sőt javaslatokat is tettek azok kiküszöbölésére. Ezt viszont egészen természetes jelenségnek tartottuk. Nem vitás — ezt tapasztalhatom az üzem egyes részlegein is —, hogy az AMINŐ pártbizottsága és az üzem vezetősége általában jól előkészítette és koncepciózusán szervezte meg a kongresszusi kampányt. S erre valóban nagy szüksége volt, hiszen, az ország társadalmi-politikai és nem utolsó sorban gazdasági konszolidációjának a kongresszust megelőző időszak szerves alkotóeleme. Vitathatatlan, hogy a jelen időszakban — tekintetbe véve az elért eredményeket — rendkívüli megterhelés hárul a társadalmi-politikai dolgozókra általában, ugyanakkor a gazdasági élet irányítóira. — Hát bizony, alig akad szusszanásnyi idő — árulja el Zbaszyniak elvtárs —, viszont ez a munka másként nem megy. Ugyanakkor el kell mondanom azt is, hogy szívesen tesszük, kéretlenül is feláldozzuk szabad időnket, ha látjuk: megéri. Űgs vélem, megéri, pontosabban megérte, hiszen az eltelt egy esztendő folyamán valóban rohamosan emelkedett az életszínvonal, annak ellenére, hogy korántsem merítették ki az összes tartalékot. S éppen ezt a tartalékot keresik Jó helyen az AMINŐ vezetői, amikor az üzem munkapadjai körül sürgölődő dolgozók ötleteit, javaslatait váltják elsősorban valóra. — Elhangzanak a gyűléseken természetesen hibás, eltévesztett elképzelések is — kapcsolódik be ismét a beszélgetésbe Zimmer igazgató. — Viszont nem fordult elő, hogy bárkit ls lehurrogtunk volna érte. Sőt, ha alaposan utánanézünk, tulajdonképpen minden javaslat tartalmaz használható momentumokat. A leglényegesebb viszont az, hogy a felvetődő ötleteket rugalmasan és gyorsan vezessük be a gyakorlatba. Ebben a vonatkozásban hárul komoly szerep a műszaki bizottság tagjaira, fiatal mérnökeinkre, tapasztalt technikusainkra. A gyár élő, érzékeny szervezet. Nem zárt egvség, hanem éppen ellenkezőleg: szervesen illeszkedik be a társadalmi életbe. Egyrészt érzékeny műszerként szükséges reagálni a kereslet-kínálat alakulására, a társadalom fokozódó igényeire, míg a másik oldalon — természetesen az adott lehetőségekkel összhangban — saját dolgozóinak szintén maximálisan kedvező életfeltételeket kell teremtenie. Az a benyomásom, hogy az AMINŐ irányítóinak épp e két mozzanatot sikerült szorosan egységbe olvasztania. Véleményemet előttük sem titkolom, s az elismerés észrevehetően jólesik a gyár vezetőinek. Ugyanakkor nem álszerénységből, hanem a konkrét helyzetből és lehetőségekből kiindulva jegyzi meg Zimmer elvtárs: — Célunk egy valóban korszerűen felszerelt és korszerűen Irányított üzem megteremtése. Nos, ebben a vonatkozásban még nem mondhatjuk el, hogy célhoz értünk. Viszont úgy gondoljuk, hogy jó úton haladunk, s ez már egymagában véve nagy szó. Vitathatatlan, hogy a helyes út kiválasztása fél siker. Teljes sikerré akkor válik, ha az AMINŐ ezres kollektívája a jövőben is, az elkövetkező Időszakban is a mostanihoz hasonló lelkesedéssel és hozzáállással lát feladatai megvalósításához. Végezetül tán elmondhatjuk: sok-sok lengyel gyár közül mindössze egyet látogattunk meg. Az általánosítás — főként gazdasági vonatkozásban — tán eltorzítaná a valós helyzetet. Viszont a súlyponti tényező, a dolgozók társadalmi aktivitása a konszolidáció és a pártkongresszus előkészítésének időszakában nem csupán az AMINŐ, hanem a lengyel üzemek túlnyomó többségének jellemzője. BALOGH P. IMRE