Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)
1971-11-18 / 273. szám, csütörtök
A szocialista építés nagy sikereit értük el Széles körű aktivitás (Folytatás az 1. oldalról) mint 34 kg-ra. Lakosságunk ingyenes egészségügyi gondoskodásban részesül, minimálisra csökkentettük a csecsemőhalandóságot. Megnövekedett a lakosság átlagos életkora is. Amíg a háború előtti években az emberek átlag 53 évet értek meg Szlovákiában, ma már 70 éven íelül van az átlagos életkor, és társadalmunk egyformán gondoskodik mindenkiről, ha beteg vagy ha megöregszik. A háború előtt Szlovákiában egyetlen főiskolán tanítottak, ma már 13 főiskolánk van és 23-szor annyi a főiskolai hallgatók száma, mint a kapitalizmus idején volt A cseh és a szlovák burzsoázia nem volt képes államunkban a nemzetiségi kérdés megoldására. A burzsoázia megvonta a szlovák nemzettől a jogokat, ignorálta Szlovákia problémáit, és elmaradt agrárterületként tartotta számon. Csehszlovákia Kommunista Pártja következetesen kiharcolta a csehek és a szlovákok egyenjogúságának elvét, és a szocializmus feltételei között föderáció formájában oldotta meg nemzeteink testvéri egymás mellett élésének kulcsfontosságú problémáját. A köztársaság területén élő cseh és szlovák nemzet, valamint a nemzetiségek joggal tekintik államunkat közös hazájuknak, boldog otthonuknak, amely kedvező feltételeket biztosít nemzeti fejlődésükhöz. Lenárt elvtárs beszédében kitért a szocialista demokrácia kérdéseire is. A szocialista demokrácia legkifejezőbb megnyilvánulása a dolgozóknak a szocialista állam irányításában való részvétele, ami a nemzeti bizottságokon keresztül valósul meg. Nemzeti bizottságaink a néphatalom szervei, a szocialista állam politikai alapját képezik, és kifejezik demokratikus jellegét. Népi szocialista képviseleti szervek, melyek közvetítésével a dolgozók millióinak lehetősége nyílik nemcsak a döntésben való részvételre, hanem a hatalom végrehajtására is. Társadalmunk demokratizmusát meggyőzően igazolja az a széles körű jogkör és felelősség, amely a nemzeti bizottságokra, mint az államhatalom és igazgatás szerveire hárul. A CSKP XIV. kongresszusa irányelvként tűzte ki a nemzeti bizottságok munkájának tökéletesítését. Ennek érdekében meg kell erősítenünk a helyi képviseleti szervek jogkörét, hogy működési körzetükben hatékonyabban végezhessék tevékenységüket. A gyakorlat azt kívánja, hogy a nemzeti bizottságok jobban használják ki lehetőségeiket és a hatáskörükbe tartozó eszközöket. További fontos feladatunk az egészséges és nyugodt életkörnyezet megteremtése, ám nemcsak hatalmas befektetésekkel, hanem olyan apróságokkal is, mint a fligiénia és a tisztaság. Ennek kapcsán szeretném megjegyezni, hogy fővárosunkban, Bratislavában, is sürgősen meg kell oldani — az életkörnyezet megjavítása érdekében — számos, halasztást nem tűrő problémát. Ezek legfontosabbja városunk levegőjének tisztasága. Elvtársnők és Elvtársak! Továbbra is fejleszteni fogjuk szocialista demokráciánkat, elmélyítjük és tökéletesítjük az irányításban és az igazgatásban való részvétel formáit mind a nemzeti bizottságokban, mind a társadalmi szervezetekben, de elsősorban a szakszervezet szakaszán, melyen keresztül dolgozóink kiveszik részüket a termelés irányításából, a tervteljesítés ellenőrzéséből, va. lamint a munka- és a szociális feltételek megjavításából. Mindez a szocialista társadalom objektív szükséglete, és ez az alapirányzat megfelel jelenlegi és távlati célkitűzéseinknek. Vonzó célokat és egyben igényes feladatokat tűztünk magunk elé a következő időszakra a gazdasági fejlesztés terén. Pártunknak, mint a társadalom és a munkásosztály legprogresszívabb vezető erejének, teljesítenie kell ezen a téren a szervezési és programfeladatokat. E munkának az értelme a lakosság szükségletei nagyobb fokú kielégítése, és szocialista hazánk biztonságának további megszilárdítása. Pártunk gazdaságpolitikájának fő irányvonala népgazdaságunk hatékonyságának sokoldalú és következetes növelése. Továbbra is figyelemmel kísérjük Szlovákia és a Cseh Szocialista Köztársaság közötti szociális-gazdasági színvonal kiegyenlítésének politikáját, melyből igényes feladatok erednek. Továbbra is az ipar fejlesztése halad a leggyorsabb ütemben. Az ötödik ötéves terv folyamán az ipari termelés Szlovákiában 55 százalékkal növekedik. 46 százalékkal kell növelni a termelékenységet is, hogy a munkatermelékenység fokozásával fedezhessük az ipari termelés növekedésének 75 százalékát. Az országos szükségletek alapján, és Szlovákia iparának jelenlegi lehetőségeiből kiindulva olyan döntés született, hogy Szlovákiában évente 150 —170 000 személygépkocsit gyártó autógyárat építünk. Számos vita folyt a gépkocsigyár koncepciójáról és elhelyezéséről. A vita mindig hasznos, ha döntésre készülünk. Az említett fejlesztési feladatokon kívül biztosítanunk kell a gépipari és a közszükségleti cikkek gyártásának növelését. Ez a szakágazat arra is hivatott, hogy kielégítse a lakosság megnövekedett igényeit. Gyors ütemben növekszik a vegyi termékek felhasználása népgazdaságunk más szakágazataiban is, főként a gépiparban, a cipőiparban és az építőiparban. Tovább fejlődik kohászati bázisunk is, mégpedig a Keletszlovákiai Vasmű egész gyártási folyamata hatékonyságának növelésével. Rendkívüli jelentőségű akció hazánkban a tranzitgázvezeték építése, amely egyedülálló műszakilag igényes feladat. Hozzájárul vegyiparunk fejlődéséhez, valamint városaink, falvaink gázzal való jobb ellátásához. Komoly lépést teszünk az iskolai, az egészségügyi és a művelődésügyi berendezések és intézmények, valamint a lakásépítkezés szakaszán. Az ötéves terv folyamán 187 000 új lakás épül fel. Elvtársnők és Elvtársak! A többi szocialista országgal együtt mi is történelmileg nagy jelentőségű feladat előtt állunk: organikusan egybekötni a tudományos-műszaki forradalom vívmányait a szocialista gazdasági rendszer előnyeivel. Pártunk eddig is nagy figyelmet szentelt a tudomány és a kutatás fejlődésének. Köztársaságunkban ezen a téren csaknem 150 000 ember dolgozik. Az a tény, hogy fejlett tudományos-kutató bázissal rendelkezünk, lehetővé teszi, hogy olyan korszerű és távlati programokon dolgozzunk, mint az elektronika, az elektrotechnika, az egészségügyi technika és a kibernetika fejlesztése. Megoldjuk a fa komplex felhasználásának időszerű "kérdéseit. A döntő fontosságú és legigényesebb tudományos-kutatási problémákat természetesen nem vagyunk képesek egyedül megoldani. Ha sikereket akarunk elérni, elkerülhetetlenül bővíteni kell együttműködésünket a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A párt XIV. kongresszusa hangsúlyozta gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolataink bővítésének célszerűségét a kapitalista országokkal is. itt elsősorban a szabadalmak megvásárlására és a tudományosműszaki Információk megszerzésére gondolunk. Beszédének zárórészében Lenárt elvtárs a tudományos-műszaki haladás problematikájával foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy mindez nem csupán tudományunkat és tudományos kutatásunkat érinti. Ez esetben az is lényeges, hogy vezető gazdasági dolgozóink kellőképpen felkészüljenek az új, igényes feladatok teljesítésére. Tökéletesítjük a vezető dolgozók politikai és szakmai felkészültségét, el kell sajátítaniuk az irányítás korszerű módszereiről szóló ismereteket. Tudatosítanunk kell, hogy még a közelmúltban is milyen viszonyok uralkodtak a szlovákiai gyárakban. Kevés volt az iparunk, s csupán néhány nagyobb üzemmel rendelkeztünk. Szlovákia iparosításának eredményei azt igazolják, hogy munkásaink, parasztjaink és az értelmiségiek elsajátították a korszerű nagyüzemi termelés törvényszerűségeit és követelményeit. A tudományos-műszaki haladás utat tör a progresszív technika számára. Ez a haladás azonban nem nyilvánulhat meg csupán műszaki-gazdasági j>araméterekben. Korszerűsítenünk kell a meglevő termelési technológiát is. Sürgős feladatunk a gépek, a berendezések és az üzemek teljesebb kihasználása. A termelésben és az építkezésben is adósok vagyunk még az idővel való gazdálkodás törvénye által megszabott követelményeknek. A gyakorlat alapján állandóan szem előtt kell tartanunk, hogy: az idő pénz. A tapasztalatok arra tanítanak, milyen fontos szerepet játszik bonyolult és fejlett gazdaságunkban az irányítás minősége. Rendkívüli hangsúlyt helyezünk azért mind a káderekre, mind a irányítás kérdéseire, a szervezés tökéletesítésére, a számítástechnika széles körű alkalmazására és az emberekkel való munkára. Elsőrendű feladatunk a pártirányítás és a párt munkájának tökéletesítése. Pártunk növeli az államigazgatással szemben támasztott igényeket, főként gazdasági vonalon. Állami szerveinknek felelősségteljesen kell dönteni népgazdaságunk strukturális változásairól, a tudományos-műszaki fejlesztés irányairól és a nemzetközi munkamegosztásba való szélesebb körű bekapcsolódásról. Az irányítási rendszerrel hatékonyan befolyásolni kell a beruházási folyamat minőségét és gyorsaságát, valamint termelésünk megfelelő menetét. Az igényes gazdasági feltételek követelménye a vállalatok számára nem vesztett időszerűségéből. Nagyon kívánatos árrendszerünk további tökélesítése, beleértve a fogyasztói árak csökkentését, amelyek az elmúlt évek során indokolatlanul megnövekedtek. Az irányítási rendszer tökéletesítésének továbbra is szerves részeként kell tekinteni az anyagi érdekeltség elvének alkalmazását. Következetesen érvényesíteni kell a vállalati és a vállalaton belüli felelősségrevonást. Szükséges, hogy a vállalatok és az üzemek vezető dolgozói a párt- és a társadalmi szervezetekkel karöltve rendszeresei! szervezzék a dolgozók munkakezdeményezését, a szocialista versenyt, hogy fokozatosan jobb eredményeket érjünk el a termékek minőségében, hogy mindenütt megszilárduljon a gyártás menete és a munkafegyelem. Ezen a téren nem kis tartalékokkal és forrásokkal rendelkezünk, itt találhatjuk meg a gyors fejlődéshez vezető utat. Tudnivaló, hogy a gazdaság fejlesztésétől függ az életszínvonal emelése is. (CSTK) — Klement Gottwald születésének 75. évfordulója alkalmából tegnap a vrútkyi Munkásházban országos szemináriumot tartottak az SZLKP lektorai és propagandistái, valamint a párt érdemes tagjai. A szeminárium Klement Gottwald elvtárs szlovákiai működésével és forradalmi hagyatékával foglalkozott. A szeminárium csaknem 500 résztvevőjét dr. Viliam Plevza, az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézetének igazgatója üdvözölte. Miloš Gosiorovský, a Komenský Egyetem prorektora a CSKP lenini útjáról és Klement Gottwald pályafutásáról tartott előÜlést tartott a Csehszlovák Bizottságának elnöksége (CSTK) — A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöksége tegnapi ülésén értékelte a választások előkészítése második szakaszának eddigi menetét és a Nemzeti Front szerveinek részvételét a választások lefolytatásában. A tanácskozás megerősítette, hogy a választás előtti nyilvános gyűlések iránt rendkívüli az érdeklődés a választők körében, a képviselőtestületek jelöltjeit és képviselőit a gyűléseken teljes mértékben támogatják. A választások előkészítésének időszakában aktivizálódik az egész Nemzeti Front és valamennyi szervezetei. A tömegpolitikai munka fejlődése (Folytatás az 1. oldalról) teremteni a feltételeket arra, hogy egyre több állampolgár vehessen tevékenyen részt a gazdaság irányításában, a községek, a járások, a kerületek, és az állam igazgatásában. Józanul, de emellett öntudatosan kijelenthetjük, hogy országunk előtt szép jövő áll. És ha már a jövőről van szó, akkor az elsősorban a mai fiatalságot érinti. Csak természetes — és mindig is így volt —, hogy az ifjú nemzedék aratja le az apák munkájának gyümölcsét, és szinte törvényszerű, hogy folytatja az elődök művét. Csehszlovákia fiatalságának túlnyomó többsége koruknak és a szocialista társadalom feltételeinek megfelelő életet él. Szórakoznak, táncolnak, dalolnak, sportolnak, járják a természetet, és ugyanúgy mesterséget tanulnak, főiskolára járnak, az iparban, a mezőgazdaságban dolgoznak. Felkészülnek jövendő feladataikra, és nem lehetnek közömbösek sorsuk, nemzeteik jövője iránt. Naponta olyan derűlátásra jogosító jelenségek tanúi vagyunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a köztársaság megbízhat a fiatalokban. Az önfeláldozó dolgozók sorában sok helyütt fiatalok állnak, nagyszerű eredményeket érnek el a szocialista munkaversenyben, érvényre juttatják a műszaki haladást, feltárják a fogyatékosságokat és segítenek ezek leküzdésében. Nem véletlenszerű, hogy a fiatalok olyan nagy számban kivették részüket a munka- és életkörnyezet javításában kifejtett önkéntes munkában, hogy önfeláldozóan szabad idejükben is dolgoznak, ha azt úgy kívánja néhány üzem feladata. Ugyancsak sok jó példát említhetnénk meg a magas fokú fegyelemről és önfeláldozásról a tényleges katonai szolgálatot teljesítő fiatalokat illetőleg. Mindezt nem azért mondjuk, mert most a választások előtt állunk. Nem bókolunk senkinek, nem utánozzuk a jobboldaliak módszereit, és a fiatalságot nem akarjuk édes szavakkal meghódítani. Mindig az igazságnak adunk előnyt, még akkor is, ha az kellemetlen. Nem adjuk át magunkat az önámításnak, és ezért nem hallgatjuk el azt sem, ami aggaszt bennünket a fiatalok egy részének magatartása miatt. Több fiú és leány eddig sajnos nem veszi komolyan az életet, anadást. Jaroslav Matejka, a Marxizmus—Leninizmus Intézet dolgozója összefoglalta G'ottwald elvtárs, a csehszlovák proletariátus vezére és hazánk első munkás köztársasági elnöke életrajzát. Zdenka Holotýková, ugyancsak a Marxizmus—Leninizmus Intézet dolgozója Klement Gottwald szlovákiai ténykedéséről beszélt a jelenlevőknek. Délután a Klement Gottwald nevét viselő forradalmi sajtó vrútkyi múzeumában megnyitották a „Klement Gottwald — a szervező, a CSKP vezére és az államférfi" elnevezésű kiállítást, amely 1972. március 30-ig tart nyitva. Nemzeti Front Központi azt eredményezi, hogy a társadalmi szervezetek tagjai fokozottabb érdeklődést tanúsítanak a közélet iránt, valamint az üzemek és városok egyes szervezetei problémáinak megoldásában való tevékeny részvétel iránt. A választások tiszteletére újabb kötelezettségvállalásokat kötnek. A CSSZSZK NF KB elnöksége továbbá mérlegelte a Nemzeti Front, az európai biztonság csehszlovákiai bizottságának és az Afrika és Ázsia nemzeteivel való szolidaritás csehszlovákiai bizottságának aktivitását. Megállapította, hogy ez az aktivitás kedvező mértékben járul hozzá a csehszlovák külpolitika célkitűzéseinek megvalósításához. nak értelméi a felületes szórakozásban, a brutalitásban, a cinizmusban látja, s a kulturálatlan viselkedést hősiességnek tartja. A szocialista társadalomnak joga van azt követelni, hogy minden fiatal szakmájának mestere legyen. Ez azonban lelkiismeretes tanulást igényel, megköveteli, hogy becsületesen készüljenek fel az általuk választott hivatásra, hogy elsajátítsák mestereiktől és nevelőiktől a szakmai ügyességet, az önfeláldozó munkát. A kötelességek becsületes teljesítése, a munkaidő becsületes kihasználása, a legjobb minőségű munkára való igyekvés minden fiatal számára természetessé váljon. Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front minden törekvése arra irányul, hogy a fiatalok egyre nagyobb számban kapcsolódjanak be a szocialista állam öntudatos polgárainak teljes tartalmú életébe, hogy felelősséget érezzenek az állam fejlődéséért, hogy tevékenyen kivegyék részüket az állam igazgatásában. Ezt azonban csak az végezheti sikerrel, aki ismeri az alapvető politikai kérdéseket, aki megérti, honnan indultunk el, hol a helyünk, és milyenek a célkitűzéseink. A fiatalok Csehszlovákia Kommunista Pártja és a Nemzeti Front politikájával való egyetértésüket nem csupán szavakkal és az iskolában vagy a munkahelyen teljesített kötelességeikkel fejezik ki. Egyre több azoknak a száma, akik tevékenyen részt vesznek a társadalom életének irányításában, politikánk alkotásában, megvalósításában. Nem csupán a külső hatás, vagy a nemzeti bizottságok és a törvényhozó testületek szépítése miatt igyekeztünk lényegesen emelni a fiatal jelöltek számát. Ezt céltudatosan tettük, hogy a fiatal nemzedéknek lehetőséget nyújtsunk az érvényesülésre, hogy az idősebb képviselők élettapasztalatait összekapcsoljuk a fiatalok energiájával és lendületével. A fiatal képviselőktől azt várjuk, hogy a problémák megoldásában való részvételen kívül fiatal nemzedékünk jó képviselőivé válnak, tolmácsolni fogják a fiatalság szükségleteit és érdekeit, és konkrét javaslatokat tesznek. Az általános választásokban — már a jövő héten — a fiatalok polgári öntudatosságukból, politikai érettségükből vizsgáznak. Nem kételkedem abban, hogy becsületesen helyt állnak ebben a próbatételben. A szülőkkel és az idősebb állampolgárokkal együtt az öszszes fiatal választó az urnákhoz járul. Hiszen nem hiányozhatnak akkor, amikor létfontosságú döntésről van szó. Kihasználják a törvényeink által nyújtott jogokat és nem vonják ki magukat gyáva módon a becsületes polgári kötelességek teljesítése alól. A fiatalok is megválasztják a Nemzeti Front jelöltjeit, mert a nép méltó képviselőiként ismerik őket. A csehszlovák fiatalság az egész nemzet és az egész világ szeme láttára szívvel- és lélekkel saját hazájának felvirágoztatására, a szocializmusra és a békére szavaz majd. Szeminárium Klement Gottwald születésének 75. évfordulója alkalmából Biztos jövő áll előttünk