Új Szó, 1971. október (24. évfolyam, 233-257. szám)

1971-10-31 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

Szaúd-arábiai jegyzetek 2 A

z első világháború táján az imperialista hatalmak részéről nagy volt az érdeklődés a kopár és kietlen arábiai sivatag iránt. Megjelentek -a beduinokká képzett kémtisztek, akik nagy műveltségük, széles körű ismereteik révén csakhamar eszmei irányítók, cím é§ rang nélküli beduin vezérek lettek a sivatagi törzseknél. Az ej»yik legképzettebb és legnagyobb feladatot betöltő angol rály, másik fia, Abdullah, ammáni király. A mai Szaúd-Arábia hatalmas területét (Arábia egyharmad részét) nem gyarmatosították. Ezt a sivatagországot, mindennél mostohább földrajzi, társadalmi viszonyai ellenére, komoly veszély fenyegette. De a nyílt uralomnál kedvezőbb körülmény is kínálkozott a Deríjja-oázisban (Rijadtól, a mai fővárostól mintegy 14 km-re) székelő szaúdi sejk személyében. Bár Abdul Aziz legfőbb problémáját — ebben az időben — hódító hadjáratai s a területfoglalások képezték, a hiú sejknek kapóra jött azonban az amerikaiak beavatkozása. Egyre erősödő kapcsolataik, majd ösztönzésük alapján büszkén vette fel 1926-ban „az őt igazán megillető" királyi címet. Abdul Aziz király hiúságát csak növelte, hogy amerikai barátai komoly tárgyalásokba bocsátkoztak vele, aki előtt nemcsak az írástudomány 'volt ismeretlen, de királyi címe ellenére — élete végéig —

1 jellegzetesen beduin törzsfőnök maradt. Azután gyorsan peregtek az események, ügy, ahogy az amerikaiak előre kiszámították. Megindultak az olajtárgyalánehézséggel is, de — megindult a szaúdi élet modernizálása, fejlődése, melynek előmozdítói a fiatalok. Ezek a jómódú kereskedőréteg külföldön tanult felvilágosodott és haladó szellemű fiai. A szaúdi ifjúság — társadalmi helyzetétől függetlenül — mindjobban igényli a tanulást. Sokan dolgoz, nak és tanulnak, és ők nem is álmodhatnak külföldi tanulmányutakról. Da gondolkoznak, s ettől nem foszthatja meg őket senki. A rijadi tv műsorában rendszeres heti program a „Kérdés—felelet" műsor. A szaúdi ifjak kérdeznek, a rijadi vallástudományi egyetem vezető professzora válaszol. Csak egy kérdés a sok közül.Az egyik ifjú megkérdezte, hogy miért válhat csak a férfi, miért nincs ehhez joga a nőnek is. A professzor így válaszolt: a válásnak négy esete lehetséges. Az egyik eset, hogy a biróság választ el. Ez igazságtalan, mivel kívülálló személyek sosem ismerhetik eléggé két ember magánéletét. A második eset, a közös megegyezés. De ha két ember meg tud egyezni a válásban, akkor meg kell egyezniük a közös életben is — mondta a professzor. A harmadik eset, hogy a nő válik. Hát a nő egyénisége bizonytalan, nem határozott, így amit ma helyesnek tart, holnap meggondolhatja ... Vajon lehet-e tehát ilyen fontos kérdést nőre bízni? Mi marad ezután? S ezzel a vitát a professzor — teljes megelégedéssel — lezárta. A szaúdi ifjak tekintetéből ítélve azonban aligha voltak elégedettek a válasszal... Mert ez az if jsúág már gondolkodik.Egy részük ugyan — a külföldi, főleg amerikai, vagy nyugat-európai tanulmányutakról hazatérve — még tudatos kiszolgálói a mai vallási terrorral fenntartott szaúdi rezsimnek, másik részük azonban — és ez a többség — tudományokkal, széles körű ismeretekkel telítve hazájába visszatérve elkeseredik, lázong. Látkémtiszt, Lawrence — naplófeljegyzéseiből összeállított — könyve híven tükrözi Arábia gyarmatosításának célját és magas szintű taktikáját. Ami igaz, igaz, a_ terméketlen homokért ekkora befektetést nem eszközöltek volna. A művelt „beduinok" közt bőven voltak olajszakértők, akik a korábbi sejtéseket tudományosan igazolták, és bizonyították: ez a vállalkozás minden áldozatot megér. S hogy jó hírüket szabályos üzletköté•ekkei megmentsék, ezért Arábiát — a sikeres beépülés és a sejkek megnyerése után — felosztották és a területek élére az imperialista érdekeket képviselő nemzeti, arab királyokat vagy Nyugat-barát vezetőket állítottak, Illetve segítettek. Így lett Huszszein serif, a híres mekkai sejk egyik fia. Fejszál az első iraki kisok, 1933-ban létrejött az ARAMCO (Arábiai—Amerikai Olajtársaság), 1934-től az amerikaiak bérelik a Perzsa-öböl menti Dhahran városát, ame1 lyet saját ízlésükre újraépítettek, mint az olajtermelés amerikai központját. Megépítették a Dhahrant és Dzsiddát — a külképviseletek Vöröstenger parti városát összekötő 2000 kilométer hosszú első osztályú műutat. am^ly átszeli az országot és áthalad az új szaúdi királyság fővárosán Rijadon is. Ezen az egy úton és a Dzsiddát Mekkával összekötő, rövid zarándokműúton kívül az országban több kiépített út nincs. Ha semmi mást nem is néznénk, már ez is mutatja, hogy-y királyság 45 esztendeje alatt csak olyan irányú fejlődés történt, mely a két üzletfél, a szaúdi királyi család és az amerikai olajtársaságok érdekeit szolgálta. No meg néhány olyan lépés — akarva, nem akarva és minden akadályoztatás ellenére is —, ami népigényként jelentkezett. Mert a fejlődést megállítani még Szaúd-Arábiában sem lehet. Jellemző egyébként még az is, hogy a merev és konzervatív wahabita mohamedán ág — amely csak SzaúdArábiában található — az egész államaiéi a társadalmi élet rugója. Aodüt VVahab vallásújító — mintegy 250 évvel ezelőtt — fellázadt a mohamedán vallásban mutatkozó modernizálás, a természetszerű és az idő múlásával bekövetkezett formai változások ellen. „Vissza a szó szerinti mahammedi tanokhoz és a vallás változ

: tathatatlansági elvéhez!" Wahabot minden más területről kiutasították fantasztikus eszméiért, de a szaúdi törzs nagy megértéssel fogadta. Beválasztották a törzsbe, s rövidesen vallási és politikai irányítójuk lett. S Wahab szelleme halála után is a szaúdi törzsnél otthonra ^talált. Abdul Aziz, miközben végrehajtotta hódító terveit, amerikai jótevői által váratlan szerencséhez is Jutott, majd a hatalmas olajjövedelmet ő is „jótevőként" osztotta szét. A két fő jövedelemforrásból — a mekkaf zarándoklatból és az olajból — származó pénzt a mindenkori szaúdi király saját jövedelmeként kezeli, mivel állampénztár ma sincs a szaúdi királyság területén. Abdul Aziz mindeneklelőtt családtagjairól gondoskodott. Törvényt hozott, hogy akt a szaúdi családbői születik — akár ja a szaúdi helyzet képtelenségeit, fejlődést gátló, népellenes és csak egy. család érdekét szolgáló Jellegét. Ezeket a gondolkodó szaúdiakat előbb vagy utóbb „marxistákként" vádolják, és jó, ha csak elbocsátják állásukból. Sokan közülük ugyanis „kommunista gyanús" bélyeggel a szaúdi börtönökkel is megismerkednek. Pedig e nyugati országokban •végzett értelmiségiek legtöbbje — már társadalmi helyzeténél fogva is — nem a politikai, csupán a társadalmi haladás zászlóvivője. Törvényszerű és a fejlődés velejárója, hogy a fénynek és árnynak ezt a kontrasztját, a tobzódó gazdagok és nyomorgó szegények helyzetét végül is a történelmi haladás oldja meg... Harc nélkül ez azonban aligha megy, s ebben az országban ma még igencsak a harc kezdeténél tartanak. AGNES AL-KURAYSHI törvényes feleségtől, akár rabszolganőtől — születésétől a haláláig kb. havi 12 ezer koronának megfelelő támogatásban részesüljön. Ezt a „segélyt" csak az a hercegnő veszti el, aki a családon kívül köt házasságot. Nem érinti viszont ez a tilalom az idegenből nősülő herceget, hisz gyermekei szaúdiak lesznek. A családi jegyek után a letelepülő beduinok jöttek. Ezek a sivatagban nem ismerték a munkát, és mint fővárosi telepesek is így kezdték ú] életüket. A jóságos és megértő sejkkirály naponta háromszor rabszolgáival főzetett Rijád lakosságának. Így ha megszólalt a királyi udvar kolompja, a napon heverésző emberek, gyerekek felugrottak és szaladtak a közös „étkezdébe". Híveinek bőséges pénzadományokkal kedveskedett, s ezek közül kerültek ki Rijád leggazdagabb emberei, a mai nagykereskedők. Abdul Aziz eme három újító intézkedése azonban később komoly zűrzavarok forrása lett. Mikor a havi apanázst megállapította, nem számolt azzal, hogy mind az olajjövedelemből, mind a zarándoklatból származó jövedelem — iparosodás nélkül — nem tud versenyt tartani az egyre szaporodó Szaúd-család igényeivel és a törvényben biztosított jussot követelő hercegekkel. Márpedig a Szaúd-család fő jellemzője a nagy nösülési kampány. Vajon hány gyerek, unoka, dédunoka származott már Abdul Aziz 42 feleségétől és több mint 100 ágyasától? ... Avagy Szaúd fia — aki a második szaúdi király volt — több mint 120 feleségétől és legalább annyi rabszolganőjétől?! A korábbi népéjtkeztetést Szaúd király idejében (1953—62) korlátozták, hisz a főváros lakosainak szaporodása és az újabb telepesek már lehetetlenné tették ezt a kezdetleges formát. Ekkor már csak a betegek és az öregek számára főztek. A harmadik király — Fejszál — idejében már teljesen megszűnt a népétkeztetés. Alig elképzelhető, hogy a Rijadba munkára szerződtetett, magas műveltségű egyiptomi, szíriai, iraki orvosok, mérnökök, tudományos kutatók, professzorok, tanárok kolompszóra vonuljanak be a királyi „népétkezdébe"? Tehát — ha nagy Ríjad, Abdul Aziz, az elsó király palutájával Szánd király palotája Mekka, a nagy dzsámi udvara, középen a Kaába Rijád modern negyede