Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-05 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó

M öt évvel ezelőtt is elmondhattuk mező­azdaságunkról, hogy egyes termelési gban elérte a világszínvonalat. Ezt a zlnvonalat ez idáig tartja, ahhoz azon­ban, hogy túlszárnyalja, az eddigi terme­lési módszerek elavultak. Oj termelési módszerek bevezetésének egyik feltétele pedig nagy mezőgaz­dasági üzemek kialakítása, ezért már országszerte folynak a kisebb gazdaságok egyesítésének előké­születei. — A Bajcsi Állami Gazdaság egy nagy mezőgaz­dasági üzem, ezért Önök már a gyakorlatból tud­ják, hogy miért épp a nagyüzemek kialakításában rejlik a fejlődés ütemének a meggyorsítása? — kérdeztem egy alkalommal Kosztankó Antal elv­társat az állami gazdaság igazgatóját. — A Bajcsi Állami Gazdaság egyike a Komáro­mi járás legnagyobb mezőgazdasági üzemeinek — válaszolta. — 6117 hektáron gazdálkodunk, ebből 4860 hektár a szántóföld. — olyan nagy gazdaság­ban, mint a miénk megvannak a feltételek a költségesebb technikai felszerelések, berendezések megvásárlására és azok széles körű felhasználására s így a munka termelékenységének a fokozására, a termelési költségek csökkentésére. — Ilyen be­rendezés a mi állami gazdaságunkban a lucerna­szárító, a gabonatároló, a háromszáz férőhelyes tehénistálló, továbbá a Harvestor-féle szénator­nyok, az épülő félben levő nagyhizlalda, amelyben a tervek szerint 50 vagon sertéshúst termel ki egy gondozó egy év alatt. — Talán érdekesebb lesz mindezt megnézni — fejezte be a választ Kosz­tankó elvtárs, és megbízta Takács mérnököt, hogy mutassa meg nekem azokat a berendezéseket, épü­leteket, amelyre az állami gazdaság vezetői és dolgozói a legbüszkébbek. „Vasparipán" indultunk el a körútra. Ezt első­sorban az tette szükségessé, hogy az állami gaz­daságnak nyolc részlege van, amelyek egymástól több kilométernyi távolságban vannak. S az egyik „érdekesség" az egyik részlegen, a másik a másl­kon van. Legelőször a gabonatárolónál álltunk meg. Az állomásról jövet már láttam ezt a szürke épületet, amelynek udvarán most Kiszucsan Lajos főraktáros fogadott bennünket — s amely nagy­ságával vonta magára a figyelmemet s azzal, hogy ehhez hasonló épületet gazdasági udvaron még nem láttam. Kiszucsan elvtárstól azután megtud­tam, hogy Ilyen tárolója talán három mezőgazda­sági üzemnek van az országban, s amelyre a Baj­csi Állami Gazdaságnak nagyon nagy szüksége volt, hiszen megnövekedett a gabona vetésterüle­te. Ebben az évben a szántóföld ötvenhárom szá­zalékán termesztettek gabonát, amelynek nagy ré­szét a felvásárló üzem helyszűke miatt csak pár hónappal az aratás után tudja elszállítani Hova ls tenné azt a temérdek búzát, árpát gondolkozik el néha, ha nem lenne ez a tároló... Azután be­vezetett bennünket a raktárba, ahol vagy tíz méter magas, henger alakú tartályok sorakoznak egymás mellett. Ezek befogadóképessége összesen 240 va­gon. Ebben a raktárban csak kevés élőmunka szük­séges, mindössze három ember talál itt egész évi munkaalkalomra. A lapátokat, amelyeket azelőtt a csűrökben, padlásokon emberkezek forgattak, itt gombnyomásra működő csigák helyettesítik. Ezek segítségével forgatják a gabonát, mégpedig úgy, hogy amint az egyik tartály megtelik, beindítják a csigarendszert, ami átviszi a búzát vagy az árpát a másik tartályba. Mozgatás közben a gabona szel­lőzik, szárad, nedvességtartalma egyre csökken s vele együtt a befülledés veszélye is. A bajcsiaknak nemcsak a gabonájuk szárad a követelményeknek megfelelő körülmények között, de a lucerna nagy része is, mégpedig a lucerna­malomban. A lucernamalom már hatéves épület, ahová akkor érkeztünk meg, amikor egy pótkocsi herét hoztak. A rakományt csigarendszerrel egy nagy csarnokban levő berendezés forgódobnak ne­vezett részébe szállították, amelyben pár perc alatt megszáradt. A száraz here egy ventillátor segítsé­gével a darálóba került s onnét minimális táp­anyagveszteséggel, eredeti zölden zsákokba. Harveslor féle szénatornyok a Bajcsi Állami Gazdaság­ban. (A szerző felvétele) Gabona- és lucernatermesztés mellett az állami gazdaságban dohánytermesztéssel, kertészkedéssel, szőlőtermesztéssel is foglalkoznak. A kertészkedést öntözéssel teszik gazdaságosabbá, a szőlőtermelést pedig úgy, hogy nem adják el a szőlőt, hanem sa­ját maguk készítenek belőle bort. Ugyanannyi sző­lőből készült borért több pénzt kapnak, mintha a szőlőt adnák el. S miért ne tennék. Egy ilyen nagy gazdaság megengedheti magának, hogy présházat, borraktárt építsen. Igen, borraktárt és nem borpin­cét. A raktárban pedig fahordók helyett vascisz­ternákban van a bor. Ezt a tárolási módszert egy csehországi borüzemtől lestek el. Sok borszakértő ugyan esküdözik, hogy Jó bort csakis pincében és fahordóban lehet készíteni, a bajcsiak viszont azt áHítják, hogy a bor minősége csakis a készítésnél alkalmazott technológiától függ. Az állattenyésztésben is sikeresen alkalmazzák a technikai forradalom vívmányait. A tej is más körülmények között termelődik mint amihez szok­va vagyunk. Erről tanúskodik a sok szövetkezeti vezető által irigyelt tehénistálló. Hogy mi rajta az irigylésreméltó? Mindenekelőtt a korszerű felsze­relés. Az állatokat külön helyiségben takarmá­nyozzák, a takarmány szalagrendszerrel jut eléjük. A gépi felszerelés következtében kevesebb élő­munkára van szükség mint a régebbi típusú istál­lóknál s a dolgozók is műszakokban válthatják egymást s továbbá nem kell nekik az év minden napján munkába menni. Az effajta tehéntartás ér­dekessége még, hogy nem almoznak. Az állatok rostélyon állnak, amelyen keresztül a trágya le­szóródik, s azt egy mechanikus lapát kiviszi az épület végében levő emésztőgödörbe, s itt vízzel felhígítják. Ezzel öntözik azután az istálló mellett elterülő 130 hektáros területet, amelyen takar­mánykeverékeket termesztenek. Az itt termelt ta­karmányt pedig a Harvestor-tornyokban tárolják s ebből takarmányozzák az állatokat. A korszerű istálló minden követelménynek megfelel. Itt is érvényes azonban az a mondás, amelyet más összefüggésekben már megírtunk, hogy nem az Istálló, hanem a tehén adja a tejet. S bizony a tej mennyisége nem növekedett olyan arányosan, amilyen mértékben a tartási viszonyok megváltoztak. A szlovák tarka fajtájú tehén nem hálálja meg a jó környezetet, a Jó takarmányt. Ezért fajcsere van folyamatban. Dániából, NDK­ból Kelet-fríz fekete tarka fajtájú teheneket vásá­rolnak. Ebben az istállóban tartott tehenek fele már ilyen fajta. A jövő év elején megkezdik az állatok egyedi megfigyelését s akkor majd meg­látják, mennyire váltják be a Kelet-frízek a hoz­zájuk fűzött reményeket. A követelmény velük szemben az, hogy négyezer liter tejet adjanak évente, mert csak így térülnek meg az istálló fel­építésébe és a Harvestor-tornyok vásárlásába fek­tetett milliók. A nagyhízlalda még csak épülőfélben van, ezért oda már nem mentünk el, hiszen többet úgy sem tudtunk volna róla írni, mint amit Kosztankó elv­társ az elején mondott. De aszerint, amit az igaz­gató elvtáratói hallottunk és amit a körutunk fo­lyamán láttunk, elmondhatjuk, hogy a bajcsiak nemcsak a búzatermelésben, a hús és tojásterme­lésben érték el a világszínvonalat, hanem magá­ban a termelési módban, rendszerben, alkalmazott technológiában ls. S erre csak egy nagy gazdaság keretében van lehetőség. KOVÁCS ELVIRA S zocialista tervgazdálkodásunk Jelenlegi viszonyai között sem­miképpen nem lehet külön néz­ni, egymástól elhatárolni az ipart és a mezőgazdaságot. Akiknek ezzel kap­csolatban fordított a nézetük, enyhén mondva legalább húszegynéhány év­vel maradtak le a fejlődésben. Bár ami azt illeti, két- két és fél évtized­del ezelőtt sem lehetett volna már élesen elválasztani egymástól nép­gazdaságunk két legfontosabb ágaza­tát. Mostanában, az új ötéves tervidő­szak első esztendejében, a CSKP XIV. kongresszusa után sokan és sokat vi­tatkoznak népgazdaságunk időszerű kérdéseiről. Gyakran kerül szóba a mezőgazdasági termelés mai helyze­te és nagyarányú fejlesztésének szük­ségessége is. Különböző szintű fóru­mokon, értékezleteken, ahol kellően hozzáértő szakemberek általában mé­lyebben elemzik a termelést befolyá­soló tényezőket, többször megállapí­tották már, hogy aránylag drágán termelnek úgy az ipari, mint a mező­gazdasági üzemek. Látszólag egysze­rű gazdasági probléma ez, amely bár­hol könnyen felmerülhet, hiszen sok" minden közrejátszik ebben. A felsoro­lásnál elsőként kell megemlíteni a vezető káderek és a termelésben dol­gozók szakképzettségét, az egyes technológiai folyamatok gépesítését, de nem lehet figyelmen kívül hagyni az árviszonyokat, az önköltség és az értékesítési ár közti különbségeket sem. Az ilyen témájú beszélgetések és vitatkozások során nézetek tucatjai cserélődnek kl, de a vélemények rit­kán egyeznak. Mi tehát a valóság ezen a téren? — kérdezgetik lépten­nyomon a „közgazdasági berkekben" kevésbé jártas emberek. Az, hogy ma még valóban szép számmal vannak olyan ipari és mezőgazdasági üzemek, amelyekben aránylag magas a terme­lés önköltsége. Sok a szinte túlzás nélkül is fölöslegesnek nevezhető ki­adás. Sajnos ügy mondhatjuk, hogy kissé körtünetnek számít az ilyesmi mostanában. Nemcsak nálunk, hanem csaknem mindenhol. örvendetes, hogy vannak nagyon szépen berendezett, kivitelezett, kor­szerűen gépesített vállalataink, üze­meink mindkét népgazdasági ágazat­ban, ahol évről évre mennyiségileg növekszik a termelés, s javul a ter­mékek minősége is. Ebben a tekintet­ben tehát versenyképesek vagyunk a világ csaknem valamennyi országá­val. Viszont mihelyt a termelés ön­amit hozzá kell számolni a kitermelé­si árhoz. Nemrégen érdekes és egyben kissé sajnálatos esetet mesélt az egyik sza­vahihető ismerősöm. A közel tízezer lakosú városban a Zelenina vállalat üzletvezetői a központi raktárépület udvarán sürgették az áru széthordá­sát. A friss zöldség iránti nagy keres­letre hivatkoztak. Teherautók és pót­JOBBAN, GAZDASAGO SABBAN iS LEHETNE költségére terelődik á szó, bizony azonnal megcsappan az örömünk. Az ipari vállalatokban, az állami gazda­ságokban és a földművesszövetkeze­tekben egyaránt bőven van tennivaló az önköltség csökkentésének érdeké­ben. Ugyanez mondható a mezőgaz­dasági termeléshez valamilyen szem­pontból közelálló vállalatok, intéz­mények esetében is. Az első és talán az egyik legfontosabb lépésként az úgynevezett közvetítő kereskedelem mind nagyobb mértékű kiiktatását kellene elérni, megvalósítani, ami legtöbbször feleslegesen drágítja az árakat. Átgondoltabban, gazdaságosabban kellene szervezni a mezőgazdaság, azonbelül pedig a növénytermesztés árutermékeinek értékesítés előtti szál­lítását is, hiszen sokszor éppen ez tágítja túlságosan nagyra az árrése­ket. Vagyis növeli azt az összeget, kocis vontatók éppen a környező fal­vak szövetkezeti termelőitől szállítot­ták a frissen szedett zöldséget és gyümölcsöt. A raktár vezetője azon­ban sajnálkozva zöldség nélkül volt kénytelen elküldeni a várakozókat, mert olyan utasítást kapott, hogy az egész mennyiséget vagonokba rakva küldje Ostravára, mert ott csaknem üresek az üzletek. Ez déltájban tör­tént. Röviddel azután, hogy a szerel­vény elindult, telefonáltak az állo­másról: hasonló szállítmány érkezett mintegy kétszáz kilométernyi távol­ságból. Persze már fonnyadt, kissé túlérett állapotban. Nem csoda, hi­szen majdnem három egész napig to­logatták ide-oda a vagonokat, amíg megérkezett a végső döntés. A fogyasztóknak — főleg a váro­siaknak, akiknek nemigen áll mód­jában háztáji kertekből beszerezni a zöldséget — persze elsősorban az áru a fontos. Többnyire nem kutatják, hogy a piacon miért drága a nem éppen első osztályú zöldség és gyü­mölcs. A gyakran fölöslegesen komp­likált szállítások miatti minőségi veszteségek esetén beérik a felszínes magyarázatokkal és kifizetik a kért árat. A vásárló ma mé^_ főleg a köz­vetítő kereskedelemmel van közvet­len kapcsolatban, vagy pedig azokkal a kevés számú élelmes magánterme­lőkkel, akik kora hajnalban batyu­ba, ládába csomagolt friss áruval ér­keznek a piacra. Ezek kihasználva az állami és a szövetkezeti kereskede­lem nehézségeit, sokszor akár kétsze­resen borsos árat kérnek a mindig friss zöldségért, gyümölcsért. Hosszasan sorolhatnánk az iménti­hez hasonló eseteket a hústermelés­ből is. Az élő állatok ugyanígy bo­nyolított vágóhídra való szállításánál bizony jó pár mázsa „rázódik le" Ilyenformán, amíg célba ér a szállít­mány. Ennél több szempontból is gaz­daságosabb a vágott állapotban, vagy félig feldolgozva történő szállítás. Vi­szont nagyobb a kockázat, mert egy „apró" szervezési hiba folytán köny­nyen bekövetkező fennakadás, holtvá­gányra való tolatás bizony hamar a minőség rovására megy. Ilyenkor eset­leg szűkülhet az árrés, de ezzel az egyik fél sem nyer semmit. Ellenke­zőleg. A termelő és a fogyasztó egy­aránt sokat veszít. Ami kimondottan a termelőmunkát illeti, sokat lehet tenni azért, hogy bármelyik szakaszon csökkenjen az önköltség. Rengeteg próbált és bevált módja van ennek. Mindegyiket lehet alkalmazni a helyi viszonyok szerint, kivéve azt az egyet, amelyik a költsé­gek redukálása érdekében az életszín­vonal csökkenését vonná maga után Ezt a módszert senki nem akarhatja alkalmazni, hiszen homlokegyenesen ellentétes a szocializmus eszméivel, a pártkongresszus határozatával, az öt­éves tervidőszak végső célkitűzései­vel. Ezek tudatában talán egyik ipari, vagy mezőgazdasági termelést folyta­tó üzemben sem kell hosszasan ma­gyarázgatni, hogy számukra melyek a járható utak. LALÖ KAROLY

Next

/
Oldalképek
Tartalom