Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-26 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

N yugalom, béke és csend áradt a tenger vizé­től, amikor a teherszállító ha]ó hátán alig 10 perc leforgása alatt átjutottunk az ázsiai partról Európába. Hej, pedig de nem ez a békés nyugalom jellemzi a Dardanellák történetét! A mi­tológia szerint közel 5 ezer éves múltja van: „Zeusz főisten ajándékozta Dardanosz nevű unoká­jának ezt a tengerszorost és a tőle keletre eső te­rületet". Nem véletlen, hogy a „szorosok kulcsa" néven ls ismerik. Amióta történelmét tudjuk, minden idők összes számottevő hatalma beiktatta hódítási prog­ramjába. ,;Aki birtokolja a Dardanellákat, az ál­tala sok egyében is uralkodhat" — jegyzi meg egy török útitárs. Xerxesz perzsa uralkodó itt lépte át két kontinens határát, hogy leigázza a görög vá­rosállamokat. Nagy Sándor — fordítva — ugyanezt az átkelést csinálta, hogy megkezdhesse hódító hadjáratait Ázsiában. Majd a rómaiak, a bizánciak Mohamed zászlaja alatt az arabok, másik irányból a keresztesek, a különböző török törzsek, majd az angolok, franciák, olaszok jelentek meg a tájon, öltek, pusztítottak, romboltak. A két világháború és a kettőt követő „békés" időben is hányszor ír­tak az újságok, hány és hány rádióadás számolt be a Dardanellák problémájáról. Egymást követték a nemzetközi egyezmények, melyek központjában a Dardanellák kérdése állt. — E tájon békéből volt mindig a legkevesebb! Aligha véletlen, hogy a hó­dítók után ma az amerikai flotta állomásozik a a Márvány-tenger térségében. Autóbuszunk az európai part mentén magas he­gyek tövében, nagyszerű műúton 100 km/óra se­bességgel száguld Isztambul felé. Kb. félúton né­galambját a járókelők látják el élelemmel. Élel­mes gyerekek árulják a magot, s olykor-olykor összevesznek egy-egy külföldi turistán, akinél jobb üzletre számíthatnak. A Jeni dzsámi köré épült a Jeni Bazár (Oj Bazár). De ez természetes jelenség; ahány dzsámi, annyi bazár. Mivel a dzsámik közt nincs nagy távolság, így a bazárok is egymásba kapcsolódnak. Az ÚJ Bazárból szin­te átmenet nélkül jutunk el a fedett bazárhoz, azaz a híres Kapali Csarsihoz. A Szirkecsi téren van az európai vonatok pá­lyaudvara. De mivel a tér egyik oldala tenger­part, így itt hajóállomás is van. Innen Indítják azokat a hajóőriásokat, melyek fedélzetén mindig több száz gépjármű — autóbusz, autó, motor — jut át egyik városrészből a másikba. Ez a térhez tartozó partszakasz az Aranyszarv öböl és a Bosz­porusz találkozása. A Galata-híd elválasztja az öböl hajó- és csónakforgalmát a Boszporusz vf­ziéletétől; mivel ez a híd kétszintes. Felső részén — mint minden más hídon — a gépjármű- és a személyforgalom zajlik, az európai Sztambul észa­ki és dél! részét köti össze, amit az Aranyszarv­öböl 7,5 km-es hosszával ketté vág. Alul, a ten­gerszinten külön kis világgal találkozunk. Ez va­lóban boszporuszi hangulatot áraszt! A hídfőknél a halászok és halsütők kollektív „kisüzemel" so­rakoznak. Egy bárka hozza a frissen fogott hala kat, a másik bárkában ég a tűz, rajta olajjal telt széles edényben már sütik is, s egy 10 év körüli legényke a kereskedő, aki egyik kezével adja a kenyérbe csomagolt, finom illatú sülthalat, a másik kezével becsúsztatja deréktartsznyájába a pénzt. A DARDANELLÁKTÓL A BOSZPORUSZIG hány órás útmegszakítást csináltam ... nem a fá­radtság, hanem a helyt emlékek késztettek erre. Ha az utam erre visz, itt Tekirüagban, azaz a régi Rodostóban mindig megállok. A Rákóczi-ház meg­látogatása többszöri Ismétlés után sem válhat unalmassá egy arra utazó magyarnak. Rodostó domboldalra épült kis városka. A part mellett futó főúttól lépcsők és kígyózó utcácskák vezet­nek a központot képező bazárrészre. De a volt magyar menekültek utcája közelebb van... egy kis emelkedő és a parttal párhuzamosan meg ls találjuk. Ki ne ismerné — a rodostóiak apraja­nagyja közül —, hogy hol van a „Rákócsi müze­si"?... legalábbis ők így ejtik és szemükből sugárzik a történelem iránti szeretet. Tudja Itt minden gyerek annak részleteit Is, hisz ezek, a fejedelem rodostói ével óta apáról fiúra szálltak. Törökországban mindenütt szeretik a magyaro­kat, iskolákban tanítják a török-magyar rokonsá­got, és a két nép nyelvének azonos vagy hasonló szavait. De Rodostóban a török—magyar barát­ság a Rákóczi ház és a többi magyar emlék által elmélyültebb. Kérésünkre Mária asszony, a múzeum gond­noknője előveszi azt a nagy vaskulcsot, amely mintegy 150—160 évvel ezelőtt II. Rákóczi Fe­renc kezében is volt. Megnyikordul a nagy vas­ajtó zárja és elénk tárul egy csodálatos kép. A hallban a szabadságharcos és a magyar zászló — most is. mint minden látogatásomkor — portala­nul. csi'logó tisztaságban áll, mintha aznap he­lyezték volna oda. Előttünk a bronzból készült kis mellszobor. A lakás belsejében, szintén minden a legnagyobb tisztaságban található. Az emeletre vezető falépcső faragott korlátja — melyet a fejedelem maga készített saját asztalosműhelyé­ben, — szintén a gondos megbecsülésről tesz ta­núbizonyságot, csakúgy mint a ház bármely tár­gya. Mária asszony töröknek vallja magát, bár az a tény, hogy keresztény, így lehet, hogy régi, görög eredetű családból származik. Mi a magya­rázata annak, hogy ennyit törődik a számára ide­gen és egy nem nagy jelentőségű múzeum karban­tartásával, szépítésével, mikor alig van látoga­tója?! „Nagyon szeretem a történelmet és nagyon tisz­telem a kis népek szabadságharcát" — válaszol­ta Mária Aszlán. Rodostótól továbbindulva kedves meglepetés­ben volt részem az autóbusz rádiója által. Isztam­buli adásban egy órán át Dankó Pista dalokat közvetítettek; „Nem Jó, nem jő minden este a ka­puba kiállni" ... Kell ennél hangulatosabb befe­jezés egy Rodostótól búcsúzó magyarnak? „Top Kapi,... végállomás!" — ezzel a sofőr máris behajtott az isztambuli városfalon kívül eső Top Kapi autóbuszgarázs udvarába. E város­fal ma már erősen török jelleget tükröz, mivel a a több ezer éves építményt az idők folyamán ál­landóan restaurálták, bővítették, erősítették. Igy a külső réteg — általában — már török kezek munkája. A kapun belül, messziről látható a — ma is működő állapotban levő — római vízve­zeték. Majd az iránytaxi, ami Top Kapitól szál­lítja be a központba az utasokat, befutott a Szir­kecsi térre, ami Isztambul legforgalmasabb része. Ez gyűjti össze a főváros fontosabb utcáit, me­lyeket számtalan kisebb kacskaringós, macska­köves, török jellegű utcácskák kereszteznek. Az isztambuli főváros jellemzője még a sok-sok dzsá­mi (mohamedán Imaház). Több ezer eledelre váró Teát áruló gyerekek kiabálva futkosnak: „Csaj, ...csaj!" Cipőtisztítók, újságárusok, nehéz lenne felsorolni, hogy még hányféle formában zajlik a Galata kereskedelmi élet, pedig e 200 méter hosz­szű hid tengerszintje ennél jóval rövidebb. De Itt még — mindkét oldalon — hajóállomások is vannak. A nyugati oldalról Indulnak az öböl kis sirályai, melyek a két part közt cikáznak. A Ga­lata híd keleti oldaláról indul személyhajó Hay­daspasára, ez az ázsiai vonatok állomása. Hajók indulnak a Boszporusz északi szakaszára, egészen a Fekete-tengerig. Ezek a hajók szinte pajkos já­tékot űznek a két világrésszel, hol Európában, hol Ázsiában kötnek ki, közben érintik a „két szomszédvár"-at is. Mindkettő török építmény a XIV—XV. századból. Előbb az ázsiai parton lévő Anatóliai várat (Anadolu Hiszár), majd vele szem­ben az európai parton a Római várat (Anadolu Hiszár) építették fel. E nagyszerű hadászati tak­tika eredményeként egy év múlva innen sikerült a török hadseregnek Konstantinápoly — a mai Isztambul — bevétele (1453). Állítólag e döntő ütközetben Orbán Balázs, egy magyar származású fegyverkovács készítette a törökök ágyúit. Ugyan­csak Galatából indulnak hajók a Boszporusz kis szigeteihez. Ezek közül legszebb a kicsik legna­gyobbika, azaz a Nagy sziget (Büyük Ada). En­nek a természeti szépségekben bővelkedő, roman­tikus szigetnek van egy jellegzetessége: tilos ott a gépjárműhasználat. Pedig sok Itt a látnivaló, erdei sétányainál és magában a lakótelepen ls nagyok a távolságok. E kedves szigetváros han­gulatát a színekben pompázó konflisokkal és az utasokra váró csacsikkal növelik. Sebajl Az au­tók és autóbuszok helyett válogathatunk a nap­védős, kényelmes lovaskocsík és a csacsihátak közt. Isztambul külsőségekben ls gyönyörű, lüktető, érdekes város. De a sok kedves látvány mellett feltűnnek itt is, ott is szomorú képek, a nincste­len emberek életéből. Igen, lépten nyomon elha­lad mellettünk egy-egy torz figura: magasan fel­tornyozott ládák, egymásra helyezett 6—7 bő­rönd, és a mozgó teher alatt csupán csak két imbolygó láb utal arra, hogy ezt a rakományt ember mozgatja Egy alkalommal — néhány méterre tőlem — erős zörejre lettem figyelmes. Nagy csörömpö­léssel földre zuhant egy súlyos teher, nyilván a kötél meglazult, és szemtől szembe kerültem az eddig láthatatlan emberrel. Vonásai eltorzultak a szörnyű súly alatt, kabátja ujjával törölte arcáról, nyakáról a csorgó verejtéket, görnyedt hátát nem tudta kiegyenesíteni, és könyörgőn nézett szét. Csak ketten voltunk a közelben, egy munkás és én. A két férfi egymásra rakta a ládákat. A hor­dár leült a földre háttal nekidőlve a rakomány­nak. Én a kötelek átvetésénél és a csomagclpelő ember talpraállításánál segítettem, de ebből ís meggyőződhettem, hogy embertelen munkát vé­gez, ketten alig tudtuk felállítani. Majd mikor új­ra, bukdácsoló részeg léptekkel megindult, fáj­dalommal és csodálattal néztem utána. Hát ígv ls élnek emberek?! — Honnan vaió az úrnó? — kérdezte a másik férfi, aki velem együtt segédkezett a rakomány­nál. S amikor megtudta, hogy egy szocialista or­szágból, felcsillant a szeme. „Ti emberek vagy­tok, igazán Jő emberek!" — s úgy búcsúztunk el egymástői, mint Igazi jőbarátok szoktak. AGNES AL-KURAYSHI isztambuli városfal A Boszporusz partfan ük A ma is működő római vízvezeték Óvárosi utca ... ablakon át •

Next

/
Oldalképek
Tartalom