Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)

1971-09-16 / 220. szám, csütörtök

Miről ir a vi ilágsajtó?! A párt és az ideológiai harc A Pravda a közelmúltban közölte Ladislav Hrzal Írá­sát az ideológiai harc fon­tosságáról. Az alábbiakban rövidítve ismertetjük a cik­ket. A csehszlovák munkásmoz­galom gazdug hagyomá­nyokkal és tapasztalatok­kal rendelkezik a burzsoá ideológia, és a jobboldali oppor­tunizmus elleni harc terén. Sok párttag pártunk 50 éves fenn­állásának évfordulójával kap­csolatban felvetette a kérdést, hogyan lehetséges, hogy az ilyen gazdag hagyománnyal rendelkező párt eljutott az 1968-as „prágai tavaszik". A válságos helyzetből levont tanulságok és a CSKP XIV. kongresszusa választ adott ezekre a kérdésekre. Bizonyos mértékig magunk készítettük elő a talajt a reakciós egység­bontó erők számára. Átnézve az ideológiai munka fontosságáról hozott határozatokat, látjuk hogy nem becsültük le a bur­zsoá ideológia elleni harcot, és a párt vezetői látták a burzsoá ideológia behatolásának veszé­lyét. A különböző írásbeli do­kumentumok azonban azt bizo­nyítják hogy a kommunista pártosságot szembe helyezték a tudományossággal, és azokat a kommunistákat, akik nyíltan bírálták a burzsoá ideológiai behatolását, jogtalanul dogma­tikusoknak tartották. Bizonyos káderíntézkedéseket tettek, ezek azonban nem érintették a helytelen nézetek valamennyi képviselőjét. Nem elemezték az ideológiai hibák okait, nem lep­lezték le a forrásokat, nem mu­tattak rá, hová vezethet a mar­xistaellenes nézetek megtűrése. Sőt, ellenkezőleg, a kulturális ^ folyóiratokban és a társadalom­tudományok más ágazataiban érvényesülő gyakorlat egyre in­kább helytelen irányba fejlő­dött. A politikai főiskoláról 1964­ben helytelen nézeteik miatt el­bocsátott dolgozók más intéz­ményekben kaptak funkciókat, tovább terjesztették nézeteiket. Vértanúknak tartották magukat, akiknek jogtalanul kell szen­vedniük, igazságos helytállásu­kért. Az ideológiai munkáért felelős pártfunkcíonáriusok a dogmatizmus elleni harc leple alatt helytelen nézeteket vallot­tak, gyakran olyan nézeteket, amelyeket azelőtt ők bíráltak. S hová vezetett mindez? A bé­kés együttélés szükségességére vonatkozó tézist az ideológia terén is érvényesíteni akarták. Az ideológiai harc helyett arról vitatkoztak, mit tanulhatunk a burzsoá ideológiából. A szovjet ideológia és társadalomtudomá­nyi műveket dogmatikusoknak nevezték, azokat, akik védel­mezni próbálták a marxizmus— leninizmus alapelveit dogmati­kusoknak bélyegezték. A „sztá­linizmus" bírálatát a marxiz­mus—leninizmus ellen használ­ták ki. A párt "régi vezetőségének nem következetes politikája így ideológiai bomláshoz vezetett, s végül nemcsak a szavakat, ha­nem a határozatokat sem vették komolyan. Így történhetett meg, hogy az egyik író kijelentette: „Azt, amit a pártvezetők ma bí­rálnak, fél év múlva maguk, mint új igazságokat ismertet­nek." Az ideológiai munka formá­lissá vált. Unos-untalan ugyan­azokat a tényeket ismételték, figyelmen kívül hagyva az or­szágban uralkodó és a nemzet­közi helyzetet. Több jelenség utalt arra, hogy az ideológiai munka és a burzsoá ideológiai elleni harc formálissá vált, hogy eltértünk az elvi harctól. Tapasztalt, kép­zett marxistáknak, akik aktívan harcolni akartak a burzsoá ideológia ellen, egyre kevesebb lehetőségük volt ehhez a harc­hoz. A Tanulságok és a CSKP XIV. kongresszusának határozatai az elért eredmények lebecsülése nélkül megemlítik, hogy a 60-as évek elején a pártvezetőség megszédült az elért eredmé­nyektől, helytelenül értékelte a társadalmi fejlődés elért fokát, a társadalom erkölcsi és politi­kai egységét. A kívánságokat, vágyakat tényként tüntették fel. Az ideológiai munka már a 60-as években olyan feladatok megoldásával foglalkozott, me­lyek közvetve sem voltak idő­szerűek társadalmunk fejlődé­se szempontjából. A fejlődés égető problémái­nak mellőzése nagy hiba volt. Nem értékelték kellőképpen az osztályharc kérdéseit, s a párt­vezetőség nem vonta le a ta­nulságot a magyar ellenforra­dalomból. A társadalomtudomá­nyok terén olyan légkör alakult ki, hogy csak az utalás arra, hogy korszakunkban két ideoló­gia folytat egymással harcot, a hidegháborús terminológia használatának vádját idézte elő. A tömegtájékoztatási eszközök nagyon keveset foglalkoztak az ideológiai harccal, sőt — bár óvatosan, az alkotó marxizmus leple alatt — a burzsoá ideoló­giát kezdték propagálni. A burzsoá ideológia kihasz­nálta azt az önelégültsé­get, merevséget, forma­lizmust arra, hogy választ ad­jon a megválaszolatlan kérdé­sekre. Ezeket a válaszokat, kü­lönösen eleinte, marxista termi­nológiába burkolták. A burzsoá ideológusok tud­ták, hogy a marxizmus nem semmisíthető meg, de kihasz­nálhatják a hibákat és fogyaté­kosságokat, megnyerhetik az egyes ingadozó marxistákat, s átvezethetik őket a burzsoá ideológia terére. Jellemző példa erre Ernst Fi­scher, aki eredetileg szociálde­mokrata volt, majd a marxiz­mus lelkes, dogmatikus hirdető­je, 1956 után megingott, majd azok közé került, akik a kellő időpontban hízelegni kezdtek neki, „igazi, humanista marxis­tának" nevezték. A marxizmus —leninizmus ellenségeinek tá­borába került, nyílt antikommu­nista lett. Elmélete, miszerint a világ értelmiségeinek közös­séget kell kialakítaniuk a világ proletárjaival szemben, a hat­vanas években sok értelmiségi dolgozó számára időszerű jel­szó lett. Fischerhez hasonlóan azt hirdették, hogy az értelmi­ségit nem a politikai vagy val­lási hovatartozása határozza meg, hanem az, milyen mérték­ben vesz részt az ésszerűbb, szabad, humánusabb világ ki­alakításában. Éppen ezért, mert nem foly­tattunk ideológiai harcot, ezek az emberek illúziókat keltettek a „demokratikus szocializmus"­ről. Különösen a fiatalok szá­mára volt vonzó ez a jelszó, akik nem ismerték igazi lénye­gét, nem tudták, mi rejlik mö­götte. Űjnak tartották azt, amit Sviták és társai mondottak. El­hitték, amikor azt őllították ne­kik, hogy a „demokratikus szo­cializmus" a szocializmus és a demokrácia magasabb szintjét jelenti. Azt hangoztatták, hogy az igazi marxi tanításból indul­nak ki, és ezér nem csoda, hogy a diákok egy része hatásuk alá került. A fiatalokat az 50-es évek fe­létől egyre inkább félrevezették a marxizmus—leninizmus taní­tásában. A marxista-leninista filozófia elleni támadások bizo­nyos mértékben azért voltak si­keresek, mert a marxizmus—le­ninizmus tanszékeinek tanárai szerint és a párt ideológiai munkájában is a marxista—le­ninista filozófia már rég elvesz­tette eredeti küldetését. A mar­xi—lenini filozófia megszűnt a marxista—leninista ideológia alapja és a világ megváltozta­tásának eszköze lenni. Az „al­kotó marxisták" a burzsoá ideo­lógia különböző „vívmányaival" egészítették ki. A marxista—leninista filozó­fiát elszakították a tudomány­tól és a társadalomtól, Megbon­tották az elmélet és a gyakorlat egységét. Azt állították, hogy tulajdonképpen nem létezik alapvető filozófiai kérdés, Le­nin túlbecsülte e kérdés jelen­tőségét. Az ebben az időszakban meg­jelent tanulmányok például azt írták, hogy tulajdonképpen nem is léteznek materialisták. A tör­ténelem során csak félreértés­ből keletkezett nézeteltérés a materializmus és az idealizmus között. Milan Prücha „Az ember kultusza" című munkájában azért bírálta Kosíknak „A konk­rétum dialektikája" című mun­káját, mert szerinte keveset ta­nult a burzsoá filozófiából és a filozófia engelsi—sztálini kon­cepciójának befolyása alatt állt. Nagyon sok példát sorolhat­nánk uiég fel. Különösen az a megdöbbentő, hogy az Ilyen és hasonló könyvek a párt kiadó­jánál jelentek meg. A szocializmus nemzeti mo­delljének keresése és a marxiz­mus—leninizmussal szembeni gyűlölet törvényszerűen nacio­nalizmushoz, végül pedig a Szovjetunió támadásához veze­tett. Mindez a burzsoá ideoló­gia hathatós támogatásával tör­tént. A burzsoá ideológusok ab­ban versenyeztek, ki tudja job­ban propagálni a cseh kultúra és művészet korszerűségét, vi­lágiságát. Sajtónk például Ko­slk „A konkrétum dialektikája" című könyvét úgy említette, mint az első igazi marxista filo­zófiai művet, amely a dogmatiz­mus évei után felújítja a mar­xista filozófiát. Ebben az időben azt hangsú­lyozták, hogy a proletár dikta­túra már teljesítette küldetését. Az osztályharc már lényegében nem létezik, kialakult a társa­dalom erkölcsi és politikai egy­sége, az osztályok közelednek egymáshoz stb. Az 1968-as „prágai tavasz" okait keresve megállapíthatjuk, — amint ezt a Tanulságok és a CSKP XIV. kongresszusa is meg­említette — az egyik fő ok az volt, hogy „pártunkat ideoló­giailag lefegyverezték. A dolgo­zók tömegei a jobboldali propa­ganda hatására nem tudtak el­ientállnl a hazai és külföldi re­vizionista és ellenséges erők­nek. A sajtó, a rádió és a tele­vízió, valamint a filmek egység­bontó tevékenységükkel kifor­gatták a marxista-leninista eszméket, felélesztették a bur­zsoá ideológiát, melyet szocia­lista frazeológiába burkoltak." C sak három év telt el 1968 augusztusa óta. Egyesek még mindig helytelen né­zeteket vallanak. A pártot meg­tisztítottuk a jobboldali revizio­nista erőktől, de ez nem jelen­ti, hogy leküzdöttük a burzsoá ideológiát. A burzsoá ideológia elleni harc nem lehet egyszeri akció, kampány, hanem csakis rendszeres, átgondolt, tények­kel alátámasztott, mindennapos propagandatevékenység. Első­sorban a burzsoá ideológia és revizionista elméletek elméleti bírálatáról van szó. E téren nagy feladat vár ránk. Elemez­nünk kell az opportunizmus és a revizionizmus okait. Ki kell küszöbölnünk következményeit. Ideológiai munkánk további fel­adata a szocialista társadalom fejlődésének a XIV. kongresz­szus által kitűzött feladatai marxista-leninista feldolgozá­sa, megmagyarázása, mivel csakis ennek alapján fejleszt­hetjük tovább a párt és a dol­gozók tömegeinek kapcsolatát, és csakis így biztosíthatjuk szo­cialista hazánk sokoldalú fel­virágoztatását. Ezzel mérhetünk döntő csapást a jobboldali, revi­zionista ideológiára és a bur­zsoá ideológia hazai terjesztői­re. «3BECľHÍI €t Wmfa Tóthpál Gyula felvétele A szocialista országok vala­mennyi nemzetközi fórumon aktív következetességgel küzde­nek a koreai nép nemzeti érde­keinek megvalósításáért. Ennek a diplomáciai irányvonalnak legutóbbi megnyilvánulása a Mongol Népköztársaságnak az a javaslata, hogy tűzzék az ENSZ közgyűlés 26. ülésszakának napirendjére az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreában állomásoz 3 amerikai és más nemzetiségű csapatok kivonásának, valamint a Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ-bizottsáí; (UNCURK) feloszlatásának kérdését — írja az Izvesztyijában B. Rogyijonov, a lap szemleírója. A megszálló csapatok kivonása Dél-Korea területéről elen­gedhetetlen feltétele az ország demokratikus egyesítésének — hangsúlyozza a cikk. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság népi parlamentjének az Észak és Dél közti kapcsolatok létesítésére vonatkozó javaslatai élénk visszhangra találtak a dél-koreai lakosság körében, amely egyre határozottabban száll síkra a szöuli kormány nemzetellenes politikája ellen. m A lap szerdai száma „Nyugat­NELES Deotsch I AND Be r? n és a békés e8y ű««é«" Mi.vuv.iimw című vezércikkében arról ír: egyenesen nevetséges, ahogyan egyes nyugati források a Szovjetuniónak a nyugat-berlini egyezménnyel kapcsolatos politikai céljairól nyilatkoznak. A Neues Deutschland — Leninnek a IX. összoroszországi szovjet kongresszuson 1921-ben tartott beszédét idézve — megállapítja, a régi világ nyilvánvalóan nem hiszi el, hogy nyíltan és becsületesen is lehet beszélni. Pedig a valóságban minden nagyon egyszerű — folytatja a vezércikk. — Mi nyíl­tan kijelentjük, és természetesen semmiféle csel nem rejtőzik e mögött, hogy a Szovjetunió és a szocialista államközösség többi állama minden néppel békében óhajt élni, és egész ere­jét a belső építőmunkának akarja szentelni. Ezt a külpoliti­kai alapelvet megerősítette az SZKP XXIV. kongresszusa, és ezt erősítette meg a mi VIII. pártkongresszusunk is. A vitás kérdéseket sikerült is politikailag megoldani, nem feledke­zünk meg róla, hogy az imperializmus azért imperializmus marad. Igv hát nyíltan kijelentjük: a Nyugat-Berlinről kötött négyhatalmi megállapodás a békét és az európai biztonságot szolgálja. Ez csak megkönnyíti, hogy további lépések történ­jenek ebben az irányban, s ehhez mi, mint eddig is, konst­ruktívan hozzá fogunk járulni. A tekintélyes párizsi lap ve­zércikkben foglalkozik Allende chilei elnök andesi utazásának sikerével. A nyugati félteke választások útján hatalomra jutott első marxista államfője, Salvador Allende az ideológiák és a kü­lönböző pártok által támogatott kormányok békés egymás mellett élésének híve. Ez az ésszerű állásfoglalás tette lehe­tővé a találkozást az azelőtt brazil szimpátiáról ismert La­nusse argentin elnökkel, valamint Kolumbia, Ecuador és Peru meglátogatását. A rendkívül konzervatív bogotai vezetők ugyanolyan melegséggel fogadták Allendét, mint Velasco iharra ecuadori elnök, aki saját országában nem tűrne meg chilei típusú „népi tömörülést". Kolumbia, Ecuador és Peru Chilével együtt az Andok-cso­port tagjai, melynek gazdasági eredményeit nagyon ígéretes­nek tartják. Allende azonban többet ls elért, mint egyszerű ígéreteket. Quitőban egyezményt írt alá, mely elismeri a la­tin-amerikai országok jogát, hogy Kubával diplomáciai kap­csolatot létesítsenek. A kolumbiaiakkal elítélte az amerikai gazdasági nyomást, míg a Limában kiadott közlemény sürgeti az összes latin-amerikai országok akciójának fokozását a fej­lődés meggyorsítására. Mindhárom meglátogatott országban közös vonalat alakítottak ki a csendes-óceáni francia nukleá­ris kísérletekkel szemben. A chilei diplomácia valószínűleg nem lehetett volna ilyen hatékony, ha Nixon intézkedései két év óta nem ébresztenének annyi keserűséget a kontinensen. Az Egyesült Államok üdvözölheti a bolíviai rendszerváltozást, de nem reménykedhet már Chile diplomáciai elszigetelésében. A Japán Kommunista Párt és JI I __ a Kínai Kommunista Párt közöt­#4KC8sTCí I Cl ti kapcsolatok megszakadásáért minden felelősség a Kínai KP nagyhatalmi beavatkozását terheli. A KKP különböző törvény­telen cselekményekkel próbálja rákényszeríteni irányvonalát a Japán KP-re és a japán népre — írja az Akahata, a Japán KP központi lapja. Az Akahata miután leszögezi, hogy megszakadtak a kap­csolatok a két párt között, rámutat, hogy már a szakadást megelőzően nézeteltérések mutatkoztak a két párt között szá­mos fontos kérdésben, egyebek között abban, hogy a kínai fél elkerülhetetlennek tartja a nemzetközi kommunista moz­galom szétszakadását és eltérő álláspontra helyezkedtek a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozásának kérdésében. A Kínai KP nagyhatalmi politikát folytató vezetői 1966 tavaszától „az irányvonal kérdéseiben támadt ellentétek" ürügyével mint „ellenségüket" támadták a JKP-t — írja az Akahata. Az Akahata rámutat, hogy az 1966-os tárgyalások után is a JKP szigorúan betartotta a testvérpártok közötti kapcso­latok normáit és tartózkodott minden bírálattól a KKP ellen. A két párt közötti szakadás fontos elemének nevezi az Aka­hata azt a körülményt, hogy a KKP nem elégedett meg a JKP elleni propagandahadjárattal, hanem megindította bomlasztó tevékenységét a JKP vezetőségének megdöntésére. Amikor pe­dig a JKP-ból a párt szervezeti szabályzatának megfelelően pártellenes, szakadár elemeket zártak ki, a KKP vezetői „igazi forradalmároknak" nyilvánították ezeket az elemeket, meg­hívták őket Kínába és a Zsenmin Zsipao és más sajtószervek közölték pártellenes nyilatkozataikat. Az utóbbi öt év tanúsítja a KKP azon vezetőinek politikai és elméleti csődjét, akik beavatkoznak a JKP és a Japán nép ügyeibe. Ezek az évek egyben „az Amerika-ellenes és szov­jetellenes egységfront" — „az antíparlamentarizmus és az erőszakos forradalom mint egyedüli eszköz" kínai elméleté­nek csődjét is tanúsítják. A KKP vezetői azonban nem monda­nak le a japán forradalmi és demokratikus mozgalom elleni támadások politikájáról. „Amíg a KKP vezetői folytatják a nagyhatalmi beavatkozást a japán forradalmi mozgalomba, becsapják az egész világot és népüket, bár szavakban azt han­goztatják, hogy ellenzik a nagyhatalmi beavatkozást és Kína nem lesz szuperhatalom. Ezzel kapcsolatban az Akahata leszögezi: Ha valóban le­mondanak a nagyhatalmi igényekről, be kell tartaniuk azt az elvet, hogy minden nép maga oldja meg belső ügyeit. Eb­ben az esetben haladéktalanul meg kell szüntetniük jogtalan támadásaikat a JKP ellen és törvénytelen beavatkozásalkat Japán forradalmi és demokratikus mozgalmába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom