Új Szó, 1971. szeptember (24. évfolyam, 207-232. szám)
1971-09-16 / 220. szám, csütörtök
U T H A N T : „lényegesen biztatóbbak a lehetőségek../ 7 Max Jakobson nem lép vissza Q Forrásban a gyarmati kérdés £ Namíbia ismét napirenden New York — U Thant ENSZfőtitkár, az ENSZ-közgyűlés 26. ülésszakának megnyitását megelőző szokásos sajtóértekezlet keretében elbúcsúzott a világszervezet New York-i központjába akkreditált újságíróktól. Közölte, hogy amennyiben az 1972. január 1-vel lejáró főtitkári megbízatásának végéig különleges események nem indokolják, akkor ez a mostani sajtóértekezlete egyszersmind az utolsó, amelyet ebben a minőségben tart. U Thant ismételten és kategorikusan kijelentette: megmásíthatatlan és visszavonhatatlan az az elhatározás, hogy jelenlegi mandátumának lejártával visszavonul tisztségéből. A továbbiakban kérdésekre válaszolva az ENSZ-főtitkár kijelentette: egyelőre nehéz megítélni Nixon elnök tervezett pekingi látogatásának kihatásait. Ami a kínaf ENSZ-képvíselet rendezésének kilátásait illeti, U Thant úgy nyilatkozott, hogy „lényegesen biztatóbbak a lehetőségek a gyors rendezésre, mint azt korábban vélte". Lehetségesnek látszik, hogy a kínai ENSZ-képviselet kérdése már az ENSZ szeptember 21-én kezdődő soron következő ülésszakán rendeződik. A Jarríng-mtsszió felújításának lehetőségéről szólva U Thant nem volt hajlandó spekulációkba bocsátkozni, de jelezte, hogy ehhez Izrael részéről „pozitívabb" állásfoglalásra számit. Megjegyezte, hogy a közel-keleti konfliktusban érintett országok és a nagyhatalmak külügyminiszterei, valamint jarring nagykövet is jelen lesz a közgyűlés ülésszakán és „jelenlétük elősegítheti az eszmecserét". U Thant úgy vélte, hogy vannak bizonyos „reményekre jogosító jelek" a vietnami háború békés rendezésére. Mint nyomatékosan hangsúlyozta, a DIFK 7 pontos javaslata „a legjobb lehetőséget nyújtja a rendezésre". Az ENSZ-főtitkár búcsú-sajtóértekezletének befejezéseként üdvözölte és melegen méltatta a leszerelési világértekezlet összehívására előterjesztett szovjet kormányjavaslatot. Hangsúlyozta, hogy az „érdekes új vonásokat tartalmaz" és azt a reményét fejezte ki, hogy az ENSZ tagállamai „nagy figyelmet szentelnek majd a szovjet javaslatnak". U Thant búcsú-sajtóértekezlete után az ENSZ székhelyén most már mind nagyobb figye-. lem fordul az utódlás kérdése felé. A finn delegáció• tagjai cáfolták azokat a híreket, hogy Max JaTcobson fődelegátus viszsza szándékozik lépni a jelöltségtől, mert arra számít, hogy a betegeskedő Leskinen külügyminiszter helyére léphet. A finn diplomaták azt is cáfolták, hogy Svédország esetleg saját jelöltjét, Gunnar jarring moszkvai nagykövetet terjeszti elő a főtitkári poszt ideiglenes betöltésére. A fajgyűlölő Dél-Afrika törvénytelen uralma alatt álló délnyugat-afrikai területek Egyesült Nemzeti Frontja azt tervezi, hogy ideiglenes namibiat kormányt hoz létre. A felszabadítás! szervezet egyik szóvivője, Murumba Kerina, az ENSZ központjában úgy nyilatkozott, hogy remélik, a közgyűlés behatóan foglalkozik majd Namibia sorsával. Módosul a tokiói álláspont? 1971. Tokió — Nakaszone Jaszuhiro, a Japán Liberális Demokrata Párt Végrehajtő Bizottságának elnöke, akit Szato miniszterelnök esélyes utódjelöltjeként tartanak számon, a párt és a tokiói kormány vezetőinek ülésén Ismertette azokat az elveket, amelyek alapján — véleménye szerint — Japán szorosabb kapcsolatokat építhetne kl Kínával. Nakaszone megfogalmazása szerint ezek az elvek az alábbiak: „A Kínai Népköztársaság kormánya törvényes kínai kormány; Kínának helyet kell foglalnia az ENSZ Biztonsági Tanácsában; Tajvan Kína része." Szato miniszterelnök és a Kommentárunk A z idei, politikailag is termékeny ősz idején rendkívül gazdag a szovjet diplomáciai naptár. Leonyid Brezsnyev szeptember második felére tervezett, nem hivatalos, baráti látogatása Jugoszláviában, majd október végi franciaországi hivatalos látogatása, továbbá a Podgorníj elnök vezette párt- és kormányküldöttség október elejére tervezett VDK-beli útja, valamint Koszigin miniszterelnök októberre tervezett algériai és kanadai, valamint a december első felére tervezett dániai és norvégiai hivatalos látogatása azt bizonyítja, felfokozódott a diplomáciai aktivitás, s az időszerű külpolitikai kérdések megoldása érdekében tett szovjet diplomáciai kezdeményezés továbbra is lankadatlan. Az előtérben a .legfontosabb nemzetközi kérdések állnak. A tárgyalások sorát Brandt nyugatnémet kancellár ma kezdődő krími útja nyitja meg, s folytatódik az indokínai kérdés megoldására tett erőfeszítésekkel, illetve az európai enyhülést szolgáló gyakorlati lépések kimunkálásával. Nem Is szólva a jövő héten kezdődő ENSZ-ülésről, ahol az égető kérdések között a közel-keleti helyzet rendezése, és a Gromiko szovjet külügyminiszter gyűlésen jelenlevő más vezetők nem foglaltak állást Nakaszone nyilatkozatával kapcsolatban, de nem jelentéktelen tény, hogy nem is határolták el magukat tőle. Nakaszone titkára mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy a Liberális Párt Végrehajtó Bizottságának elnöke az első elv ismertetésekor nem „Kfna egyedüli, törvényes kormányáról" beszélt, hanem csak „törvényes kfnai kormányról". Japán kormány Kína-politikájának alapelve továbbra is az, hogy a Kínai Népköztársaságot be kell bocsátani az ENSZ-be, de Tajvant sem szabad kizárni a világszervezetből. néhány T X*. ' jS—I A lUGOSZLAVIAI Kragujevacban kiállítást rendeztek a Szlovák Nemzeti Felkelésről. JUMZSAGIJN CEDENBAL, o mongol minisztertanács elnöke, aki jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik, Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP főtitkárának átnyújtotta a Szuhe Bátor' Érdemrendet és a Mongol Népköztársaság 50. évfordulója alkalmából létesített jubileumi emlékérmet. ERICH HONECKER, a Német Szocialista Egységpárt első titkára fogadta Konyevet, a Szovjetunió marsallját. A SZOVJETUNIÓBAN az utóbbi 8 hónapban 8,2 százalékkal növekedett az ipari termelés. LOSONCZI PÁL, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hivatalos látogatásra Phenjanba érkezett. A MOCAMBIQUE-I szabadságharcosok az utóbbi esztendőben 1603 portugál katonát tettek harcképtelenné. BULGÁRIÁBAN megünnepelték a népköztársaság kikiáltásának 25. évfordulóját. VARSÓBAN ülést? tartott a lengyel—nyugatnémet gazdasági és kereskedelmi együttműködési vegyes bizottság, amelyet Brandt kancellár tavaly decemberi varsói tárgyalásai eredményeként létesítettek. JÓSÉ TOHA, chilei belügyminiszter újságíróknak adott nyilatkozatában elítélte a Jobboldali erők mesterkedéseit, akik az utóbbi időben fokozzák a Népi Egység kormánya elleni tevékenységüket. AZ ARGENTIN kormány 60 napra leállította a külföldi áruk behozatalát. Ezzel az Intézkedéssel igyekszik beszüntetni a deviza külföldre áramlását és megakadályozni a peso leértékelését. LENGYELORSZÁGBAN széles körű vita bontakozott ki a LEMP Központi Bizottságának a párt VI. kongresszusa elé terjesztendő irányelveiről. Az országos vitát a járási és kerületi pártbizottságok aktívaülései nyitották meg. LA PLATABAN a helyi törvényhozás úgy döntött, hogy a politikai pártok újraengedélyezésére vonatkozó törvény hatályát a kommunista pártra is ki kell terjeszteni. Az Argentin Kommunista Pártot 1959ben Frondizi elnök uralma alatt tiltották be. MEIR KAHANE rabbi, a hírhedt Zsidővédelmi Liga vezetője az Egyesült Államokból Izraelbe tette át székhelyét. A SAO PAOLO-I katonai bíróság „kormányellenes tevékenység" vádjával négy-négy évi elzárásra Ítélt három dominikánus szerzetest. A JAPÁN Szakszervezetek Főtanácsa (Szojho) elhatározta, hogy fokozza a harcot a japán —kínai kapcsolatok helyreállításáért. A Szovjetunió fővárosában fogadták Mohammed Zahir Sah afgán királyt. A Kremlben folytatódnak a gyümölcsöző tárgyalások a két fél között. A megbeszéléseken a szovjet küldöttséget Nyikolaj Podgornij vezeti. A tárgyalásokon részt vesz Kiríll Mazurov, a minisztertanács első helyettese is. (CSTK — TASZSZ I EDMUND MUSKIE: „...valami iszonyúan elromlott Amerikában!" Washington — Az atticai börtönlázadás vérbefojtása Ismét mélységesen megrázta az egész amerikai közvéleményt. A felháborodás akkora hullámokat vetett, hogy Nelson Rockefeller, New York állam kormányzója „pártatlan" emberekből álló különleges bizottság felállítását rendelte el. Ennek feladata az lesz, hogy kivizsgálja az atticai börtönben fennálló viszonyokat, amelyek lázadásba kergettek legalább ezer rabot. A rendőrség és a nemzeti gárdisták kíméletlen fellépése a legújabb Jelentések szerint eddig 41 ember életét követelte. Russel Oswald, New York állam börtönfelügyelőségének vezetője sajtóértekezletén kénytelen volt bevallani, amit a halottszemle megcáfolhatatlanul bizonyított; a fellázadt rabok kilenc túsza lőtt sebektől vesztette életét, tehát nem fogvatartóik végeztek velük. Edward Kennedy után a Demokrata Párt másik kiemelkedő személyisége, az elnökjelöltségre legnagyobb eséllyel pályázó Edmund Muskie szenátor is élesen elítélte az atticai vérfürdőt. Döbbenten jelentette kl: „Az atticai tragédia újabb nyers bizonyítéka annak, hoqy valami iszonyúan elromlott Amerikában". Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának elnöke nyilatkozatában élesen elítélte az atticai vérengzést és hangsúlyozta, hogy azért a teljes felelősség Rockefeller kormányzóra hárul. A rabok követelései — hangsúlyozza Henry Winston, — ismét leleplezik az Atticában és más amerikai börtönökben fennálló elnyomó rendszert. A megtorlás pedig közvetlenül követte azt az ocsmány gyilkosságot, amelyet George Jackson ellen követtek el Kaliforniában. Henry Winston nyilatkozatában végül követelte a vérfürdő szervezőinek méltó megbüntetését. Washingtonban tüntetőcsoport vonult az igazságügy-minisztérium elé és tábláikon az állam legfőbb vezetőit tették felelőssé az atttcat vérengzésért. „Gyilkosságért körözzük Nixont, Rockyt és Mitchellt", „A foglyokat ki — Nixont be" ilyen és ehhez hasonló jelszavak voltak a transzparenseken. Fennmaradnak az ellentétek? London — Az angol fővárosban összeült a tőkésvilág iparilag és pénzügyileg legerősebb 10 államának értekezlete, hogy megvitassa Nixon elnök egy hónappal ezelőtt bejelentett gazdasági intézkedései által előidézett nemzetközi valutaválságot. Az értekezleten Franciaország, Olaszország, az NSZK, Belgium, Hollandia, Anglia, az Egyesült Államok, Kanada, fapán és Svédország pénzügyminiszterei és központi bankjainak kormányzói vesznek részt; megfigyelőként képviselteti ma. gát Svájc ls. Az amerikai küldöttséget Connally pénzügyminiszter vezeti. Megfigyelők szerint a kétnapos értekezleten vajmi kevés kilátás van az Egyesült Államok és a tőkésvllág többi vezető országa közti ellentétek összeegyeztetésére. Miután a Közös Piac pénzügyminiszterei hétfőn Brüsszelben kidolgozták közös álláspontjukat, amely homlokegyenest ellentétes az amerikai politikával, igen éles összecsapásokra lehet számítani. Mansfield az elevenére által előterjesztett Heszerelési világértekezlet összehívását kezdeményező javaslat is szerepel. A szovjet békeoffenzíva az SZKP XXIV. kongresszusán jóváhagyott elvek szellemében, differenciáltan közelíti meg a áz enyhülés útján.. mai világ akút kérdéseit, s a békés egymás mellett élés szellemében az enyhülés, a biztonság és a népek közötti együttműködés érdekeit szolgálja. A szovjet—nyugatnémet szerződés, valamint a Nyugat-Berlinről kötött négyhatalmi megállapodás kedvező légkört teremt a további, reálisnak és feltételezhetőnek tűnő lépések számára, s példaként szolgál a legbonyolultabb kérdések tárgyalásos rendezésére. Ez nem jelenti, persze, azt, mintha az Imperialista körök enyhülést gátló mesterkedésel végképp lekerültek volna a napirendről. Hovatovább azonban elszigetelődnek, s ma már olyan helyzet állt elő, hogy a klerikális ellenzék vezére dr. Barzel, aki a CDU elnöki tisztjére és a kancellárságra pályázik — a közeljövőben szintén Moszkvába készül. S az okok között nemcsak az szerepel, hogy a nyugatnémet lakosság háromnegyed része kívánja a Szovjetunióval való kapcsolatok javítását, hanem feltehetően az a felismerés ls, hogy Európa az enyhülés irányába halad s ebben a kérdésben még a nyugatnémet ellenzéknek is „kapóra jön" a kapcsolatok javítása.' Ez végsősoron nemcsak az NSZK, hanem az európai helyzet alakulása szempontjából sem mellékes. Brandt kancellár mostani útja múlt évi moszkvai látogatásához kapcsolódik, és Scheel külügyminiszter szerint „a két félnek azt a törekvését jelzi, hogy a nyugatnémet—szovjet kapcsolatok normalizálásával rendszeressé tegyék a politikai véleménycserét a két állam között". Az útról annyi vált ismeretessé, hogy Brandt kis létszámú küldöttséggel utazik és ma délután érkezik a Krím félszigetre. A Brezsnyev—Brandt megbeszélésekre pénteken kerül sor, s Ahlers szóvivő szerint elképzelhető a tárgyalások szombat délelőtti folytatása Is. A nyugatnémet kancellár.szombaton délután utazik vissza Bonnba. S bár a szovjet—nyugatnémet szerződést még nem ratifikálták, aligha lehet kétséges, hogy a gazdasági jellegű kérdéseken túl a kapcsolatok további javítása, az időszerű nemzetközi kérdések, ezek között különösképpen az európai biztonsági értekezlet előkészítése a tanácskozások súlyponti kérdéseit képezik. Azok az erővonalak, melyek a mai európai politikai életben kirajzolódnak, s melyek az együttműködés és az enyhülés irányába hatnak, számunkra is jelentősek. Az NSZK, hazánk közvetlen szomszédja ugyanis ' az egyetlen európai állam, mellyel mind ez Ideig rendezetlenek kapcsolataink. A korábban megkezdett csehszlovák—nyugatnémet tárgyalások e hő végén esedékes prágai folytatása — melyet Štrougal miniszterelnök Ceské BudSJovice-l beszéde ls megerősített — további lehetőséget jelent a nyugatnémet politika számára, hogy a realitások szellemében a kapcsolatok rendezésének útját kövesse. Ennek nyitófejezetét a szovjet—nyugatnémet szerződés Jelentette, s aligha lehet kétséges, hogy a folytatást Illetően a mostani krími párbeszédnek is nagy jelentősége van. FONOD ZOLTÁN Washington — Az amerikai szenátus pénzügyi .bizottságának külkereskedelmi albizottsága előtt Paul Volcker pénzügyi államtitkár kijelentette, hogy az ország fizetési mérlegének dificitje ebben az évben 9 milliárd dolláros rekord-öszszeget érhet el. Mansfíeld szenátor, a szenátus demokrata párti csoportjának vezetője nyugat-európai körútjáról hazatérve kijelentette, hogy az Egyesült Államok rendkívüli gazdasági intézkedései megrázkódtatták a nyugateurópai országokat. Ezek az országok nem helyeslik Nixon intézkedéseit. A szenátor rámutatott arra, hogy milyen terheket ró az amerikai gazdasági életre az indokínai háború, a külföldi katonai támaszpontok fenntartása, a külföldnek juttatott „segély" a NATO-kötelezettséggp.l járó kiadások. Ezek a tényezők azok, amelyek valójában aláássák az Egyesült Államok pénzügyi helyzetét. . Nixon elnök gazdasági intézkedéseit támadta az a közös nyilatkozat ls. amelyet a Torontóban véget ért japán—kanadai miniszteri értekezletről adtak kl. A két kormány kívánatosnak tartja a többletvám mielőbbi eltörlését.