Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-01 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

Lőrincz Gyula: ÜN TEHÁT CSEHSZLOVÁK? MOTTO: . .. kötelesek vagyunk ápolni a tiszteletet a cseh nemzet forradalmi demokratikus ha gyományai iránt, a cseh nemzet iránt, és tiszteletet a többi nemzeti kisebbségünk iránt, mint osztálytestvéreink iránt, mint közös egységes csehszlovák államunk részei iránt. Velük együtt élünk egy államban, velük együtt bukunk, semmiféle más kiutat a jövőben sem keresünk, és pártunk ennek keresését soha nem engedi meg. N

E lemegyszer fordult elő velem a nyugati államokban, például a nagy kultúrájáról ismert Franciaországban, hogy ha útlevelem felmutatásakor a nemzetiségemre vonatkozólag azt a választ adtam, hogy: magyar Csehszlovákiából, mindig elkezdődött a számomra eléggé mulatságos és élvezetes vita (hiszen ezért szerettem kiprovokálni). Igyekeztek engem meggyőzni arról, hogy ilyen nincs: „Ön cseh, vagy legjobb esetben csehszlovák nemzetiségű " Azt sem akarták megérteni, hogy a cseh és a szlovák két különálló nemzet. Mindenesetre nagy erőfeszítést fejtettek ki, hogy bebizonyítsák, nem én tudom jól, hanem ők, hogy mi vagyok. Mulatságos lehetett számukra, hogy a mi távoli egzotikus országunkban az állampolgár azt serrí tudja, milyen nemzetiségű. Ezt nemcsak Franciaországban, de Hollandiában, Belgiumban és másutt, sőt Európán kívül a világ más földrészein is tapasztaltam. Mint azt már említettem, ezt a felsorolt helyeken mulatságosnak fogtam fel, hiszen érthető volt közömbösségük Csehszlovákia lakosságának nemzetiségi összetétele iránt. Minden irónia nélkül meg kell mondanom azt is, hogy bizonyos tiszteletreméltó kivételektől eltekintve, sajnos, tapasztalataim itthon, de Magyarországon is hasonlóak. Vannak több évtizedes cseh nemzetiségű jó barátaim Prágában, akik ha összejövünk, mégis részletesen kikérdeznek a Balatonról, a Balaton környéki nyaralási lehetőségekről, a budapesti vendéglőkről, hol főzik a legjobb halászlét, hol sütik a legjobb rétest, melyek a legjobb borok, a legjobb csárdák Magyarországon stb. Szívesen adok felvilágosítást, ha tudok, bár többnyire kiderül, hogy tájékozottabbak ezen a téren, mint jómagam, és így marad egy kis mellékiz a számban, mert érzem, hogy cseh barátaim régi ismerettségünk ellenére is engem a hatórainkon túl lótnak. Magyarországon viszont nemegy régi barátom kérdezte már meg, hogy „akkor te most cseh vagy?" Sok hasonló élményt, epizódot tudnék felsorolni konkrétan, akár hely vagy nevek megjelölésével is, pedig hót nem analfabéta és nem politikailag tájékozatlan körökben szoktam mozogni. Nem akarok ezzel senkit megsérteni vagy megdorgálni, csak a tényeket szögeztem le. Vannak ilyen jelenségek, és ezt tudomásul kell vennünk. Szeretnénk azonban, ha nem lennének. Hogyan is állunk hát a magyarokkal Csehszlovákiában, mint itt élő nemzetiségi csoporttal, nemzetiségi kisebbséggel? Az 1970. december 1-én végrehajtott népszámlálás hivatalos eredményei szerint mi, Csehszlovákiában élö magyarok 572 568-an vagyunk. Ennyien jelentkeztek magyar nemzetiségűnek a csehszlovák állampolgárok közül a népszámlálás napján. Ez az ország lakosságának 4 százaléka, a Szlovák Szocialista Köztársaságban pedig 12,2 százalékot jelent. Ebből legtöbben a nyugat-szlovókiai kerületben élünk, 364 513-an, ami a nyugat-szlovákiai kerület lakosságának 22,8 százaléka. A Cseh Szocialista Köztársaságban így 18 658 magyar nemzetiségű csehszlovák állampolgár él. Ezen a legnagyobb nemzetiségi csoporton kívül még lengyel, német, ukrán és más nemzetiségű csoportok is élnek hazánkban szép számmal, ezek a magyarokat nem számítva a lakosság 1.8 százalékát alkotják. Bár a számok soha nem keltették fel (G. HUSAK) különösebben az érdeklődésemet, de mosťígy, a legújabb népszámlálási adatok birtokában mégis felfedeztem valamit, ami felett úgy érzem, érdemes kicsit meditálni. Szlovákia mostani területén 1930-ban 616 000 magyar élt, 1950-ben a népszámlálás szerint csak 367 735, 1961-ben viszont már 533 934, majd most 1970 decemberében csak Szlovákia területén 553 910, vagyis ez azt jelenti, hogy 186 175-tel több Miért? Ez nemcsak természetes szaporulat, ez egy érdekes ugrás, de nem veszélyes, ellenkezőleg, higgyék el, megnyugtató jelenség. Ez egész egyszerűen azt jelenti, hogy az itt élö magyarság elveszti félelemérzetét. Bízik a mai politikai rendszerben. Mivel ez a bizalom vissza tükröződése, nagyon is pozitívan kellene értékelnünk, hiszen mindennél jobban igozolja, hogy a magyar kisebbség hazájának tekinti a Csehszlovák Szocialista Köztársaságot. A Csehszlovákiában élö magyarság szociális összetételéről az első megbízható forrás az 1930 - 37 - 38-as statisztika. Eszerint megdöbbentően kevés volt az iparban dolgozók száma. A magyar nemzetiségnek csupán 2,1 száza léka dolgozott iparban, 64 százaléka a mezőgazdaságban. Ebből a 64 százalékból 29 százalék az akkori demográfus szerint „teljesen nincstelen fizikai dolgozó és annak családja." Sajnos, még nem áll rendelkezésemre az 1970 decemberi népszámlálás részié tes kimutatása a csehszlovákiai magyarság új szociális összetételéről, így a fejlődést csak az 1961-es népszámlálás adataival tudom bizonyítani. Ezek az adatok a következőt mutatják: ipar 18,1 százalék; építőipar - 11,8 százalék; mezőgazdaság - 40,5 százalék; nyugdíjas - 15,3 százalek; egyéb ága zatok - 14,4 százalék. Ezek az 1961-es adatok már azt iga zolják, hogy elvitathatatlanul kedvezőbb a Csehszlovákiában élő magyarok szociális összetétele, de a köztársaság nemzeteivel és többi nemzetiségeivel történő összehasonlítás még arra figyelmeztet, hogy az egész országban a magyar nemzetiségűek között a legalacsonyabb a munkások, a kereskedelemben dolgozók, az egészségügyi, kulturális, tudományos dolgozók arányszáma. Ez utóbbi kategóriánál még figyelembe kell venni azt, hogy az iskolaügyi dolgozók száma arányban van a többi nemzetiség iskolaügyi dolgozóinak szómával, és akkor még kirívóbban mutatkozik, hogy kevés az egészségügyi-, kulturális-, tudományos dolgozó és az államapparátusban dolgozók számará nya. Nagyon rosszúl álltunk az Iskolát végzett új értelmiséggel. 1945 - 50-ig a számát nem is lehet megemlíteni, mert az a nullával egyenlő. Az 1961-es népszámlálásnál 5626 magyar nemzetiségű rendelkezett általános műveltséget nyújtó iskolával (érettségivel), 8521-en szakközépiskolai érettségivel, de ezeknek többsége 1945 előtt szerezte meg az érettségit. Egyetemet végzettek száma 2214 volt. (Többsége pedagógiát végzett.) Egy sokkal rövidebb időszak - 1965-től 1967-ig - már egészen más eredményeket mutat. Általános műveltséget nyújtó középiskolán érettségizett 8400 tanuló, a szakközépiskolákon ugyanez idő alatt 5300. Egyetemet végzett 2500 személy. Ebből kb. 1000 a műszaki főiskolán, az 1500-ból kb. 350 a mezőgazdaságin, mintegy 900 a peda gógiai fakultáson, a többiek más egyetemeken. Persze a szép fejlődés ellenére is, ha azt akarnánk, hogy az országos arányszámot elérjük, a szakközépiskolát végzettek számát kétszeresére. az egyetemen végzettekét háromszorosára kellene emelni. A statisztikát nem azért csináljuk, hogy visszaéljünk, hanem hogy éljünk vele. Segédeszköz ahhoz, hogy a megoldatlant megoldjuk. Megoldjuk közö sen, mert naiv elképzelés volna azt gondolni, hogy a magyar kisebbség kérdé sét szlovákok vagy csehek nélkül meg tudjuk, vagy meg lehet oldani. Nem! Csakis közösen, kölcsönös megismerés, kölcsönös megbecsülés alapján, de ha a problémákat nem vetjük fel, azzal még nem oldódnak meg, nem tűnnek el. A létező, az élő problémák elhallgatása csak a nemzetiségek sovinizálását eredményezné és azt hiszem, ezt nálunk senki sem akarja. Nincs szégyellni valónk eddigi nemzetiségi politikánk terén. Eredményeink nem lebecsülendők. Jogainkat alkotmánytörvény biztosítja, részletes végre hajtására készülőben van a nemzetisé gí törvény. A magyar dolgozók a nem zetiségi arányszám alapján vannak kép viselve a helyi nemzeti bizottságoktól kezdve a legfelsőbb törvényhozó szervekig, a választott szervekben, párt és állami vonalon. Van napilapunk, vannak havi és heti folyóirataink, szaklapjaink, van könyvkiadónk és könyv behozatalunk a magyar olvasók igényei nek kielégítésére, magyar adós a rá dióban. Magyar Területi Színházunk, (Sajnos, még mindig saját épület nél kül), mintegy 600 népművészeti egyut tesünk. És külföldön is szép sikereket ért el a Csehszlovákiai Magyar Tanítóink Énekkara Lényegében kiépítettük az igényeknek megfelelő iskolahálózatunkat is. Ahol még hiányok van nak a magyarok, a magyar dolgozók to vábbképzése terén, azt meg kell és meg fogjuk oldani. Gondoskodnunk kell arról, hogy a magyar nemzetiségűek soraiban is megerősödjön a munkásosztály, szaporodjon az iparban dolgozók száma. Nagyobb gondot kell fordítanunk az új értelmiség, különösen a mű szaki értelmiség képzésére. Csak néhány problémát vetettem fel. megoldott és megoldásra váró kérdése ket. Igyekeztem kerülni minden szenvedélyességet, igyekeztem megmaradni a konkrétumok talaján, ismerve a kérdés nagyon kényes jellegét. A XIII. pártkongresszus előtt tagja voltam annak a pártkomissziónak, ame lyik több szubkomisszíóval együtt Biľak elvtárs vezetése alatt hivatott volt kidolgozni a kongresszus számára, a párt számára egy megoldásra szánt anyagot, a nemzetek és nemzetiségek kérdésé ről. Optimizmussal telítve dolgozott mindenki ezen az anyagon, becsületes szándékkal, hogy rendezzük közös ügyeinket. A mintegy ezer oldalas anyag lekerült a napirendről, nem tár gyalt le belőle semmit, a sok ígéret ellenére sem, a XIII. pórtkongresszus. Szerintem ez nagyban hozzájárult az 1968 - 69-ben kicsúcsosodott nociona lista szenvedélyek felszításához, a pro letár internacionalizmusról való megte ledkezéshez az országon belül, majd szövetségeseink és főleg a Szovjetúnió irányában is. Örömmel láttam pártunk XIV. kong resszusán, hogy a proletár internacionalizmus gondolata, eszméje, újra gyö zedelmesen kifejezésre jutott. Nemcsak mi, de a mi pártunkon kívül 77 kommu nista és munkáspárt képviselője aláhúzta ennek jelentőségét. Ez nemzetkö zi viszonylatban történt ezen a meg felelő fórumon, és nagyon helyesen Van azonban a proletár internacionaliz musnak egy hazai szempontból szintén nem elhanyagolandó területe. Husák elvtárs Szlovákia Kommunista Pártja májusi kongresszusán felszólalásában nagyon helyesen és pontosan fogalmazott, mikor kijelentette, hogy: „A proletár internacionalizmusnak megvan a hazai belföldi vonatkozása is - nemzetek és a nemzetiségek kapcsolatában. Itt is meg kell kérdezni a lelkiismeretet, vajon ennek az elvnek szellemében lépünk-e fel mindenkor és következetesen? Különösen a vegyes lakosságú területeken! Az egész lakosság proletár internacionalista nevelése mind a belföldi, ha zai feltételek között, mind nemzetközi vonatkozásban egyike azoknak az alapelveknek, amelyekre pártunkat 50 évvel ezelőtt megalapították. Ez az az elv, amit soha nem adott fel, és a jövőben sem adhat fel soha, ha mint marxista - leninista párt akar működni." Ezek a szavak nagyon jó visszhangra találtak, különösen a magyar dolgozók soraiban. Ez bátorított fel engem is, hogy néhány őszinte szót vessek fel a segíteni, megismertetni akarás jó szándékóval. Fellélegzik az ember, hogy végre valaki reálisan, marxista - leninista szellemben lát, bátran rávilágít, hogy a nacionalizmus elleni harc nem jelent nemzeti nihilizmust, kozmopolitizmust, nem jelentheti az egészséges nemzeti öntudat letörését. Az 1968 - 69-es válságos években a magyar nacionalizmus is lábra kapott. Előbukkantak a gróf Eszterházy „elvtársak". akik párttogsági könyvvel a zsebükben becsmérelték Csehszlovákia Kommunista Pártját, felelőssé téve a pártot a nemzetiségi élet minden hiányosságáért. Nem ismerték el azokat az eredményeket, amelyeket ezen a téren kétségkívül elértünk. Nemzetvédőknek adták ki magukat, és egy nemzeti ellenzéki párt megalakításán törték a fejüket. A „nemzetféltők" demagógiájának, ha nem is nagy mértékben, de megvolt a hatása. Most viszont egy ellenkező jelenség: a mindent feladás, a „minden rossz volt" és „a jobboldal müve volt" jelszó alatt igyekszik érvényesülni egy kis szektás csoport. Ezek szerint többek között hiba volt a föderáció, a nemzetiségekről szóló alkotmánytörvény is. No, talán mégsem! Nem szerénytelenségből idézem egy parlamenti felszólalásomból azt, amit néhány évvel ezelőtt már elmondtam, de szükségét érzem újra megemlíteni, hogy a szocializmusnak sincs szüksége Berco Plachýkra. Ki volt az a Berco Plachý? Bocsássák meg, hogy éppen én, a magyar nemzetiségű beszélek erről, de éppen ezért akarok róla beszélni. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete kiadta Kemény G. Gábor tanulmányát, amely nagyon gazdag dokumentum-anyaggal láttatja a nemzetiségi kérdés történetét a dualizmus korabeli Magyarországon (1867- 1892). Ezek a dokumentumok hű képet adnak arról az elkeseredett harcról, amelyet a szlovák nemzet folytatott nemzeti létéért, nemzeti kultúrájáért. A félfeudális Magyar Királyságban a magyar nép szociális és gazdasági elnyomás alatt sínylődött, a szlovák népnek azonban tűrnie kellett a brutális nacionalista elnyomást is. A dokumentumok között van egy jegyzőkönyv Zólyom vármegye tanácsónak egyik üléséről, és ebből megtudhatjuk, hogy Grünwald Béla zólyomi alispán javasolta a martini, revúcai és Kláštor pod Znievom-i szlovák gimnáziumok megszüntetését. Ľudovít Thurzo Banská Bystrica-i közjegyző a megyebizottság többi tagjával együtt élesen tiltakozott az igazságtalan lépés, valamint az ellen a vád ellen, hogy ezekben a tanintézetekben államellenes tevékenységet folytatnak. Az alispánt csupán a bizottság egyetlen tagja, a szlovák nemzetiségű Berco Plachý támogatta, akinek ezért a szlovák- és nemzetellenes magatartásáért a szlovák nép nem állított és nem állít emlékművet, és ezt én sem óhajtom megtenni. Gondolom, mindenki megérti, hogy közös dolgaink rendezésében nem ilyen Berco Plachýkra van szükségünk. Szükséges a nyílt, őszinte szókimondás minden oldalról. Mindenkor szem előtt kell tartanunk azt a marxista igazságot, hogy a nemzetiségi kérdés csak függvénye a társadalom politikai és gazdasági helyzetének - ugyanakkor nem elhanyagolandó függvénye. Azt is tudjuk, hogy társadalmunk állandóan változik, mindig újabb és újabb megoldásra váró problémákat vet fel politikai, gazdasági, kulturális és így természetesen nemzetiségi téren is. Nincsenek tehát egyszer s mindenkorra megoldott problémák. Ahogy a múltban, úgy a jelenben és a jövőben is igyekszünk ezeket pártunk vezetésével közösen megoldani. (Megjelent a Tvorba legutóbbi számában) Ilii