Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-15 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

Számadás A komáromi Steiner Gá­bor Hajógyár a lassan már országos-hírű „kong­resszusi hajó" átadásával • nemcsak a gyár félévi ter­vét telejsítette 119 száza­lékra, hanem népgazdasá­gunk számára is több mint 20 millió koronás bevételt biztosított. Az első félév­ben hét dianab 2700 tonnás motoros-teherhajót adtak át a szovjet SUDOIMPORT külkereskedelmi vállalat megrendelőinek. Egy hajó átadásának átlagos ideje 8—9 hónap. Ahhoz, hogy az 1971-es év első félévé­nek mérlege szép eredmé­nyeket mutat, egy rendkí­vül megfontolt, alaposan, részleteiben is kidolgozott terv alapján jutottak a gyár dolgozói. Csak dicsér­ni lehet ezt a tervet, mert tény, hogy teljesítése köz­ben munkaerőhiánnyal küszködött a gyár. Most újabb feliadatok várnak a gyár dolgozóira: az év végéig még 11 hajót kell átadni. Morovics Lajos Válogathat Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte nemrégiben a Komáromi (Komárno) Járási Könyv­tár. A jubiláló könyvtár jelenleg több mint 59 000 kötet könyvvel és 85 féle folyóirattal, valamint több napilappal áll az olvasók rendelkezésére. A könyv­tárat 4870 állandó olvasó látogatja. Számukra nem­régiben bibliográfiai-felvl­lágosító szolgálatot rend­szeresítettek. Németh István A bajmóci (Bojnice) állatkert legfélelmetesebb lakói Laura és Tarzan, az oroszlán-házaspár. A látogatók legtöbbje kellő tisztelettel közelíti meg és szemléli a kifutóban heverésző vadállatokat, de sokan ingerlik ís őket és ezzel veszélyeztetik saját testi épségüket. A tra­gikus esetek közül csak egyet említsünk: Egy férfi rántott hússzeletet dobott az oroszlánnak. Midőn a hús visszaesett a rácsról, fel akarta emelni, hogy újra be­dobja. A fenevad elkapta a férfi karját és úgy megse­bezte, hogy a közeli kórházban azonnal amputálni kel­lett. Fényképészek, akik a lencsét a vasrács közt tar­tották, értékes gépükkel fizettek rá óvatlanságukra. Képünk szelíd helyzetben mutatja a sütkérező, unat­kozó, ásító oroszlánt, szembetűnnek azonban ijesztőn erős szemfogai. Az itteni állatkertben már ötödször jöttek világra kis oroszlánok. Sokan emlékeznek még Boriszra, a játékos kölyökre, „akiből" előbb filmszerep­lő, később egy cirkusz kedvence lett. Nagy sikerük volt a bajmóci ötös ikreknek, amelyek jő egészségben ne­velkedtek fel. Az idei családi eseményt hármas ikrek jelentették. Az anyaoroszlán azonban két kölykét felfal­ta. A harmadikat idejében elválasztották tőle és három hónapig táplálták cumlisüvegből Sunarral és vitamin­készítményekkel. Felerősödve került vissza az állatkert­be, ahol nyilvános névadópályzaton a díjnyertes Ardusz nevet vette fel, s azóta is tömegesen vonzza a látoga­tókat. Egyelőre kedves kis lény és szinte valószínűtlen, hoogy egyszer belőle is vérszomjas fenevad lesz, amely­től majd óvni kell a vigyázatlanokat. (nt) A Túróc-patak völgye mindössze 20 km hosszú, de ezen a szakaszon éven­te mintegy 2000 hektár termőföld válik használ­hatatlanná a gyakori ára­dások miatt. Gyakran még házakat is megrongál az ár vize. De már folynak a szabályozási munkála­tok. Még a mellékes, leve­zető csatornákat is átépí­tik, hisz egy-egy kiadós eső után ezek mentén ls óriási károk keletkeztek. Előreláthatólag 1973-ban fejezik be a munkálato­kat. Török Lajos Ötödik, vagy hatodik A tervek szerint Martin­ban az ötéves terv idején 7500 új lakást építenek. Ha befejezik a vasútállo­más környéki és a Vrút­ky—Priekopa szakasz épít­kezéseit, megkezdődnek a további városnegyedek épí­tési munkálatai. Martin, Vrútky, Priekopa, Zátur­čle összeépülnek majd s így a nemrég még alig tízezer lakosú város öt­venezer lakosú nagyváros­sá lesz. Szlovákia városai­nak sorában az ötödik, vagy a hatodik helyre jut majd. Jávorka István Családi titok Amikor Debrődön (Deb­rad) jártam, meglepett a látvány: egy mézeskalá­csos nyitotta ki ládáját és árusítani kezdte a tükrös szíveket, a cukorkrémes rózsákkal, népi motívu­mokkal díszített mézeska­lács figurákat. Gyermek­koromban nagyon tetszet­tek ezek a figurák. Finom ízükre is visszaemlékez­tem, tehát én is vettem. Nem csalatkoztam, a gyer­mekkori ízeket újra a számban éreztem. Varga Sándor szepsl (Moldava n/B.) mézeska­lácsos mester nem is lep­lezte, hogy örül készítmé­nye sikerének. Készsége­sen elmondta, hogy apjá­tól örökölte a mézeskalá­csos mesterséget, aki ugyancsak mézeskalácsos volt. Végignéztem a kirakott árut. Szép volt mindegyik darab. Szebbek, mint az üzletek kirakataiból ismert mézeskalács készítmények. Arról nem is szólva, hogy Varga Sándor mézeskalá­csának íze sokkal jobb volt, mint a nagyüzemi módon előállított, vagy a külföldről vásárolt mézes­kalácsoké. Érdekeit, hogy vajon milyen módon, mi­lyen különleges recept alapján készíti a mézes­kalácsot. Meg is kérdez­tem tőle, hogy van-e vala­milyen különleges recept­je. Kissé meglepett a vá­lasz: — Van, de ez családi titok. Ilyet még ma sem szoktak elárulni... Dunajszky Géza A nagyszlabosi (Slavo­šovce) papírgyárban egy nagyteljesítményű, új, szal­vétakészítő gépet próba­üzemeltetnek. Ez az új gép egyidejűleg több sza­lagon végzi a festés, vá­gás, hajtogatás, a számo­lás, valamint a csomago­lás műveleteit. Eddig nem mutatkozott különösebb géphiba, vagy fennakadás az üzemeltetés során. A szerelők elégedettek. Ha ez az új gép a próbaüze­meltetés során beválik, akkor a közeljövőben továb­bi három ilyen típusú gé­pet helyeznek majd üzem­be. Ogy tervezik, hogy négy ilyen új gép felállí­tásával egyidőben besze­relnek majd egy nagytel­jesítményű papírgépet ls. Ugyanis a nagyszlabosl papírgyárban szeretnének a szalvétapapír gyártására áttérni. Mostanában tehát mindenki azt figyeli, hogy az új gép hogyan „vizs­gázik" a próbaüzemeltetés során. Baffi Arpád Hetven közül az első Ismerni kell Csakis jól ismert gombát szedjünk. Ez szabály, mert ha a szedett gomba közé bekerül a zöldeskalapú vagy fehér gyilkos galóca, mit sem ér a forrázás, az ezüst­kanálpróba. De ha a gyűjtő jól ismeri a gombákat, ak­kor nincs baj. A kiskosárba összegyűjtött gombákat nem árt a fogyasztás előtt még egyszer megvizsgálni, ellenőrizni. Ogy, ahogy a felvételünkön látható gyűjtő teszi. Ha mi magunk nem ismerjük tökéletesen a gom­bákat, ne szégyenkezzünk, hívjunk olyan segítőtársat, aki alaposan ismeri a gombákat. Megéri. Honti Irén Bosszúság Nemrég megjelent hir­detés hívta fel figyelme­met a papírgyűjtésre: „Van, aki tőrrel vívja ki szerencséjét, van, aki pa­pírral nyeri... ön ls nyer­het papírral, ha a felgyü­lemlett papírt elviszi a hulladékgyűjtőbe!" Össze is gyűjtöttem annyit, hogy eséllyel vehetnék részt az őszre kilátásba helyezett nyereménysorsoláson. Csakhogy ember tervez, a hulladékgyűjtő végez ... Ez derült kl Losoncon (Lučenec) az első átvevő helyen, ahol értésemre ad­ták: „Hulladékpapírt nem tudunk átvenni." Elmen­tem városunk másik hul­ladékgyűjtő telepére. Ott megmagyarázták: „Nézze, lassan már eltemet ben­nünket ez a sok hulladék­papír. Hosszú idő óta nem szállítják el. Nincs he­lyünk. Mikor lesz? Nem tudjuk. Sajnáljuk ..." Azóta bosszankodom. Kanizsa István A horgászás ma már csak szórakozás és egészséges Időtöltés. Ezt vallják a Tornaija (Šafárikovo) környéki horgászok ls. De hogy egy kis Izgalma ls legyen az egyébként idegeket nyugtató sporthorgászatnak, Immár hagyományosan meg szokták rendezni Abafalán (Abov­ce) a horgászok versenyét. Erre az idén még a kedve­zőtlen Időjárás ellenére is hetvenen jöttek el. Az izgal­mas horgászverseny első helyezettje az Idén a tornai­jai Kristóf Imre lett, aki felvételünkön látható zsákmá­nyával, a két szép csukával. Kovács Irtván Példás lövész Kelemen Gyula fülekke­lecsényi (Fllakovské Kfa­čany) fiatalember, a mfilt év októberje óta viseli néphadseregünk egyenru­háját. De már gyermekko­rában is érdekelték a fegyverek. Mikor nagyob­bacska volt, légpuskát vá­sárolt magának. Szívesen célozgatta vele a kitett üres konzervesdobozokat, vagy akár egy tízfillérest is. Amikor bevonult, már rendelkezett ls némi ta­pasztalattal a fegyvereket illetően. Így nem jelentett számára különösebb prob­lémát, hogy a különféle, modern fegyverek haszná­latát jól elsajátítsa. De azért a célzást rendkívüli szorgalommal gyakorolta, mert tudta, hogy ettől függ a pontos találat. Ki­csit még Izgult is, amikor az első éleslövészetre ké­szült. Nagyszerű eredményt ért el ezen a lövészeten. Talán még őt, magát ls meglepte, hogy az elérhe­tő 30 pontból 29-et ért el. A ml kaszárnyánkban re­kordnak számít ez a tel­jesítmény, mert ilyen szép eredményt másfél év óta senki sem ért el. Nagyon szereti Kelemen Gyula a fegyvereket. Most már kezelésüket ls elsajá­tította. Tökéletesen, mert tudja, hogy a haza védel­mében nagy Jelentősége van annak, hogy szükség esetén Jól, biztosan hasz­nálhassa a fegyvert. Benyák Jótsef ünatkozók

Next

/
Oldalképek
Tartalom