Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)

1971-08-12 / 190. szám, csütörtök

Szoviet sikerekkel folytatódott az EB Az idei 1U. atlétikai Európa bajnokságon már az első két nap versenyei is hoztak néhány vaskos meglepetést. Több esélyes vette sikerte­lenül a selejtezőket, illetve nem jutott a közép­döntőkön keresztül a döntőbe. Az Enrópa-baj­nokság eddigi számaiban neipcsak a döntők, hanem már az előfutamok is izgalmas küzdel­meket hoztak és azoknak akik továbbjutottak, nagyon meg kellett küzdeniük a győzelemért, illetve a helyezésekért. A legsikeresebben eddig a szovjet versenyzők szerepeltek. Az Európa-bajnokság első nap­jának döntőiről lapzártáig nem érkezett jelentés. Egészen rendkí­vüli színvonalú versenyt hozott a 10 000 méter. Az európai ranglis­tavezető angol Bedford diktálta az iramot, de hiába próbálkozott többször is robbantással, Európa többi hosszútávfutó kiválósága nem szakadt le és a végén egy hattagú csoport tett többméteres előnyre szert és küzdött a végső győzelemért. 400 m-rel a cél előtt e szám hőse, Bedford, még veze­tett, az utolsó kanyarban azon­ban a finn Väätäinen hatalmas hajrába kezdett s őt már csak Haase és Sarafetgyinov tudta kö­vetni. A finn versenyző a közön­ség üdvrivalgásától kísérve futott át elsőként a célon, és 25 év után ismét Finnország nyert e számban az aranyérmet. A női súlylökésben a szovjet Csizsova 27 cm-re megközelítette 20,43 m-es világrekordját és fö­lényesen védte meg athéni Euró­pa-bajnoki címét. A gyaloglásban a szovjet Szmaga nagyon jól tar­totta magát és így ő nyerte az elsó nap második szovjet arany­érmét. Közben folytak az előfutamok, illetve a selejtezők. A legnagyobb meglepetés a férfi gerelyhajítás­ban született, amelyben a magyar Kulcsár nem tudta teljesíteni a 78 m-es szintet és így nem jutott tovább & selejtezőből. Tegnap az­után a magyar gerelyhajítók to­vábbi kellemetlen meglepetéssel szolgáltak. Németh 76,82-vel, Csík pedig 76,25-el nem jutott a leg­jobb nyolc közé. A két szovjet gerelyhajító Luszisz és Donins ki­magaslott a mezőnyből. Luszisz második dobására 90,68 m-nél ért földet a gerely és ez az ered­mény elég volt ahhoz, hogy fölé nyesen nyerje az Európa bajnoki címet. Mögötte honfitársa 85,30-al állt a legjobban, s minden bi­zonnyal övé lett az ezüstérem. Lapzártáig ugyanis nem érkezett jelentés a végső sorrendről. Remek versenyt hozott a női és férfi 100 m-es döntő. A női me­zőnyben három nyugatnémet ver­senyző Is szerepelt, és a második, harmadik, illetve negyedik helyen végzett. Az aranyérmet az esélyes NDK-beli Stecher nyerte. Megle pétés, hogy a lengyel Szewinska csak a hatodik helyen végzett. Dicséretre méltó a magyar Balogh Györgyi ötödik helye, hiszen az Pánamerikai Játékok Újabb amikai úszósikerek A kolumbiai Caliban folytatód tak a Pánamerikai Játékok küz­delmei. A kubai női kosárlabda válogatott Ismét bebizonyította képességeit, miután 57:46 arány­ban legyőzte Kanadát. A női ko­sárlabda-torna esélyesei közé az USA, Brazília, Kuba és Kanada tartozik. A férfi kosárlabda-torna eredményei: Brazília—Panama 92:52, Kuba— Mexiko 88:75, Portó Rlco—Argentína 89:83. Az úszóversenyeken ismét ame­rikai győzelmek születtek — 200 m női pillangó: Colell 2:23,1 perc, 100 m férfi pillangó: Heckl 56,9, 4x100 m női gyorsváltó: USA 4:04,2 perc. Röplabda: Kuba—Venezuela 3:0, Brazília—Mexikó 3:0, USA—Argen­tína 3:0. Nők: Brazília—Bahama 3:0, Mexikó—Haiti 3:0, Peru—Ko­lumbia 3:0. Vízi'abda: Kuba—Bra­zília 8:3, Mexikó—Kanada 5:2. t s„,tM»s i«, A ŠPORTKA 32. játékhete első húzásának nyereményei: 1. díj: nincs nyertes, II. díj: 54 nyertes, á 18 195 korona, III. díj: 2386 nyertes, á 525 korona, IV. dlj: 488 095 nyertes, á 55 korona. A második húzás nyereményei így oszlanak meg: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 143 nyertes, á 5630 korona, III. díj: 6195 nyertes, á 160 korona, IV. díj: 89 763 nyertes, á 25 korona. A SAZKA 32. játékhetének nye­reményelosztása a következő: I. díj: 1 nyertes, á 33 385 koro­na, II. díj: 72 nyertes, á 710 ko­rona, III. dlj: 816 nyertes, á 100 korona. A MATES 31—32. játékhetének nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj: 294 nyertes, á 2555 korona, III. díj: 11 057 nyertes, á 150 korona. 6 erős száma nem a 100, hanem a 200 méter. A férif 100 m-en nagyon erős mezőny gyűlt össze. Borzov, Wu­cherer, Nowosz, Kornéljuk és a többiek mind a klasszis vágtázók közé tartoznak. Kétszer kellett újra Indítani a mezőnyt, míg vé­gül a rajt jól sikerült. A vára­kozásnak megfelelően Európa első számú rövidtávfutója a szovjet Borzov tört az élre, s előnyét végig tartva 10,3-es idővel bizto­san védte meg Európa-bajnoki cí­mét. A távolugrásról lapunk holnapi számában számolunk be, tekintet­tel arra, hogy lapzártáig nem ér­kezett jelentés. A stadionban mintegy 32 000 néző foglalt helyet, és nemcsak élvezetes döntőket, hanem selej­tezőket is láthatott. A 800 m-es női síkfutásban meglepetésre a kiváló román Silai 2:03,9 perces ideje ellenére nem jutott a dön­tőbe. Ugyancsak kiesett a magyar Kulcsár, aki 2:08,2 idővel a közép­döntőben az ötödik helyen vég­zett. A csehszlovákok közül Pla­chý a 800 m-en, DaniS pedig a 400 m-es gátfutásban harcolta kl a döntőbe jutást. A női magasug­rás selejtezőjében a 173 cm-es .szintet 26 versenyző teljesítette, köztük három csehszlovák — Karbanová, Hübnerová, Prosková — valamint a magyar Komka. Eredmények: női súlylökés: 1. Csizsova Iszovjet) 20,16, 2. Lange 19,25, 3. Gummel (mindkettő NDK­beli) 19,22, 4. Ivanova (szovjet) 18,50, 5. Friedel (NDK-beli) 18,52, 6. Hrisztova (bolgár) 17,79... 8. Bognár (magyar) 17,33, ... 12. Fi­bingerová | csehszlovák ) 15,73. 20 km gyaloglás: 1. Szmaga (szovjet) 1:27:20,2, 2. Sperling Nevezés az úszó Európa Kupára Az augusztus 28 áll és 29-én Bra­tislavában sorra kerülő női úszó Európa Kupára az NDK után a Szovjetunió is nevezett.'A szovjet úszócsapat tagjai a következők lesznek — zárójelben az idén el­ért legjobb időeredmények: 100 in gyors: Tyeresinyova 1:0?,4, 200 m gyors: Matiukinova (2:16,4). 400 és 800 m gyors: Pet­rusevova (4:48,9). 111. 9:45,9 és Nyina Szukovszeová 14:47,0], 111. 9:46,7, 100 m, 200 m mell: Prozu­menscsikova (1:14,7), 2:42,1 és ľatjana Prudnyikova (1:14,7, 2:42,1), 100 m, 200 m pillangó: Vaszkevicsova (1:06,9, 2:28,8) és Tutajevova (1:06,9 és 2:25,3), 100 m, 200 m hát: Golovanova (1:09,5, 2:28,9) és Lahveisvill 11:08,0, 2:28,9), 200 in. 400 m vegyesúszás: Petrovova (2:31,2. 5:22,1 és Ml­lenylnova (2:31.5. 5:26,3). A 4x100 m gyorsúszóváltó tagjaiként a következő versenyzők jönnek számításba: Blsztrovova, Zolotnlc­kaja, Timosenkova, Kudasova, Mensikova és Uzhkurajtisz. Belga versenyző az élen Az NDK kerékpárkörverseny harmadik útszakasza után Miloš Hrazdíra szerepel legsikeresebben a csehszlovák versenyzők közül. Az egyéni versenyben a vezető Gustáv Vancauter (belga) mögött két perces hátránnyal a 12. he­lyen áll. A csehszlovák csapat eddig meglepetésre a nyolcadik helyen van. A keddi 145 km-es útszakaszon Dieter Grabe, az NDK versenyzö|e győzött 3:23,33 órás idővel. Miloš Hrazdíra, a legjob­ban szereplő csehszlovák verseny­ző a győztessel egyldőben a 16. helyen érkezett a célba. A ver­seny állása három útszakasz után: 1. Van Cauter (belgái 10:14:37 ó, 2. Grabe (NDK beli) 10:14:52 ó, 3. Wessermann, 4. Gonschorek (mindketten NDK II. 1. A csehszlo­vák versenyzők közül Marek a 25., Konečný a 41. és Havelka a 43. helyen áll. Csapatok: 1. Bel­gium 30:45:34 ó. 2. Lokomotíve NDK 30:47:43. 3. Berlin, 4. NDK I., 5. NDK II. # Jan Kukal, a moszkvai te­nisztorna második fordulójában 6:3, 6:2 arányban győzött a bol­gár Genov ellen. • A Wattenheimben megrende­zett NSZK úszóbajnokságának má­sodik napi jobb eredményei: 100 m férfi pillangó: Stoklasa 58,5, 400 m női vegyes: Mack 5:26,4 — NSZK csúcs. (NDK-beli) 1:27:29,0, 3. Nihill (an­gol) 1:27:34,8, 4. Frankéi (NDK­beli) 1:27:52,8, 5. Reimann (NDK­beli) 1:28:56,8, 6. Embleton (an­gol) 1:29:31,6... 11. Kiss [ma­gyar] 1:33:15,4. 10 000 m: 1. Väätäinen (finn) 27:52,8, 2. Haase [NDK-beli) 27Í534, 3. Sarafetgyinov (szovjet) ?7:56,4, 4. Korica (jugoszláv) 27:58,4, 5. Haro (spanyol] 27:59,4, 6. Bedford (angol) 28:00,6,... 19. Jánsky (csehszlovák) 28:43,6 — csehszlo­vák csúcs. 100 m női síkfutás: 1. Stecher (NDK-beli) 11,4, 2. Becker 11,5, 3. Schittenhelm 11,5, 4. Heten (mind­három nyugatnémet) 11,6, 5. Ba­logh (magyar) 11,6, 6. Szewinska (lengyel) 11,6. 100 in férfi síkfutás: 1. Borzov (szovjet) 10,3, 2. Wucherer (nyu­gatnémet) , 3. Papageoropou­losz (görög), 4. Schenker (NDK­beli). Az Inter saját pályáján súlyos vereséget szenvedett az évadnyitó mérkőzésén. Felvételünk » «»ň™á B«,» ..-,-.-i.-.....i. :>- ­kitette meg. a szórványos hazai támadások egyikét örö­(JančovIC felv.) HARMINC GOL AZ ELSŰ FORDULÖBAN Az új idény első gólját a prágai Pešice lőtte # A Trna­va már 3:0 arányban vesztésre állt Q Trinecen esett a legtöbb gól % Hazaiak - Vendégek 4:4 Az I. labdarúgó liga idénynyitómérkőzésein összesen harminc gól esett, ami a csatárok kitűnő irányzékát dicséri. Az első for­duló érdekességei közé tartozik, hogy négy mérkőzésen a ven­dégek győztek. Bizonyára senki sem várta az Inter, a Prešov és a Žilina vereségét. A Trenčín sem számított arra, hogy hét „darabot" kap Tíinecben. A második forduló mérkőzései: Trna va — Tŕinec, Ostrava — Prešov, Teplice — VSS, Slávia—Inter, Žilina — Brno, Lokomotíva — Nitra (mind vasárnap), Dukla — Trenčín és Slovan — Sparta hétfőn). Inter 0:3 (0:1) Teplice Bratislava, 6000 néző. |átékveze to: Krňávek. Góllövők: Vobornlk (15. pere), Knebort (62.) és Stra­til (75.). Ilyen arányú vereséget még so­hasem szenvedett az Inter tegna­pi ellenfelétől, pedig már tizenöt alkalommal találkoztak a bajnok­ságok során. Tegyük rögtön hoz­zá, hogy a 3:0 teljesen igazsá­gos. A vendégek nemcsak több gólhelyzetet teremtettek, hanem minden tekintetben jobbak vol­tak. Összjátékban csakúgy, mint erőnlétben, egyéni képességekben. Már régen köztudott, hogy az Inter csak egyfélidős csapat, és ha szigorúbb mércét állítunk fel, akkor csak 30 perces. De amit tegnap produkáltak, az siralmas ós szánalmas volt! Ilyen erőnlét­tel, Ilyen játékkal kezdeni a baj­noki idényt! Hol vannak a régi szép idők, amikor legalább egy félidőn keresztül olyan futballt produkáltak a „sárga-feketék", hogy az ember nem is a gólokat élvezte annyira, hanem a szelle­mes, könnyed, elegáns játékot. Pedig csaknem azok a játékosok szerepelnek a csapatban! Tegnap nem volt erős pont u csapatban. A középpályások cső­döt mondtak (Lupricb, Szikora, Sajának), a védelemmel Stratil úgy játszadozott, ahogy akart, a Csatárok pedig nem dolgoztak ki egy valamirevaló gólhelyzetet sem. A hazaiak „zűrzavaros" vé­dőjátéka nem újdonság, dehogy a csatárok csak lézengjenek a pá­lyán, ez már meglepő. Mi sem bizonyltja jobban a vendéglátók tehetetlenségét, mint az, hogy Szi­kora kapufáján kívül, (22. perc), lövést sem küldtek kapura. Annál többször veszélyeztettek a tepll­celek, Stratil két óriási gólhely­zetben is hibázott. Ahogy figyelte az ember az In­ter játékát, gyakran jutott eszé­be, hogy mit is akar játszani az utóbbi esztendőben ez a jobb sorsra érdemes csapat. Miért vész ki nap nap után a sárga-feketék futballozásából a játékosság? Miért próbálkoznak a sematikus kapu előtti centerezésekkel? Ért­hetetlen. Annál is inkább, mert az Inter olyan futballistákból áll, akik tudják játszani a labdarú gást. Minden bizonnyal ezt job ban tudják, mint az ellenfél vé­dőivel való könyörtelen viasko­tájt, ami végeredményben a leg­több esetben sikertelenséggel jár. A közönség kifütyülte az Intert és edzőjét, megtapsolta a vendé geket. És Igazuk volt a nézőknek. Jobb játékot, sokkal Jobb játékot és eredményt vártak csapatuktól. (Tomii 3:0 (2:0) 4:2 (3:1) Sparta Trnava Praha, 25 000 néző. Játékvezető: Jursa. A villanyfénynél játszott évad nyitó mérkőzésen meglepetés szü letett. A bajnokcsapat már a 22. percben 0:3 arányban vesztett. Ezt mindenekelőtt hihetetlenül köny­nyelműen játszó védelmének kö szönhette, mely mögött a bizonv talan kapus Puchlý állt. Az első gól a 11. percben született, Se­mendák szögletrúgása után Púchlý rosszul futott ki kapujából, és a szemfüles Kára könnyen szerezte meg a vezetést. A Trnava csatár­vss Baník Košice. 8000 néző, játékvezető: Rehák. Góllövők: Strausz (2) és Daiíko. Nagy volt az öröm tegnap dél­után Kassán. Mindkét helyi együt­tes legyőzte kellemetlen ellenfe­lét. A VSS végre megszabadult egy komplexustól, amelyet Ostra­va néven ismertek a sárga-kékek. A berukkolt Hoholkót, a sérült Bombát és Plvarníkot nélkülözve is győzelmet arattak Vengloš ta­nítványai, akik helyenként na­gyon szellemesen játszottak és győzelmük akár nagyobb arányú is lehetett volna. Az első félidő kezdeti ideges percei után két gyors gólt lőttek a hazaiak. Az elsőt Králka elfutása után Strausz fejelte, a másodikat Daiíko adta parádés egyéni alakítás után. Ostrava mintha beletörődött vol­na sorsába, erejéből mindössze egy kapufára tellett Mlhalík ré vén a második félidőben. A har­madik gólt ismét Strausz szerez­te. aki legiobb naoiaira emlékez­tető formában játszott. A VSS Jó teljesítményt nyúitott. Védelmé­ben Švailen Desiatnik és tutka csatársorában Strausz. Darko és Boros játszott átlagon felül. A csanat motoriának ezúttal ls a Polák—Stafura kettős bizonyult. A vendégek Schmuckír kapus nélkül jöttek Kassára és ezt egv kicsit meg lehetett látni a játé­kukon. Csapatukból Vefierek. Ha­tár. Klement és Bartalský dicsér­hető. A hazaiaknál jól mutatko­zott be az új szerzemény, An­gyal, aki a kihagyott helyzetek ellenére ls jó benyomást keltett. Rehák az első félidőben sok hi­bát vétett, a második 45 percra azonban feljavult. (ballal 12 (0:0) sora nem játszott rosszul. A já­tékosok jól mozogtak, jól ado­gattak, azonban rengeteg jó hely­zetet hagytak ki. 3:0-ás állásnál a vendégek Adamec révén szépí­tettek. A második félidőben a Trnava volt a kezdeményező, azonban az összjátékban ekkor már több hiba csúszott. Kabát gól­ja után úgy tűnt, a vendégeknek talán sikerül egyenlíteni. Elég volt azonban u védelem újabb megingása, és Veselý lövése után Bartoii 4:2 re állította a végered ményt. A hazai csapatban Veselý és Urban játszott jól, míg a ven­dégeknél Adamec- volt a legve­szélyesebb. Lokomotíva 0:3 (0:1 > Prešov, 5000 néző. Játékvezető: Smejkal. Góllövők: Ondrášek, On­dó és G. Farkas. Csalódottan távoztak a nézők az új évad első mérkőzéséről. Kétoldali alacsony színvonalú já­ték után teljesen megérdemelt súlyos vereséget szenvedett a hazai együttes. Főleg a védelem vétett „ordító" hibákat, s a ven­dégek ennek köszönhetik meglepő győzelmüket. Az első gólt a 26. percben Ondrášek érte el, aki Fecko kapufáról visszapattant lö­vését biztosan pofozta a hálóba. A vendégek ezután teljesen ke­zükben tartották a játékot és nyugodtabban játszottak, mint a hazai együttes. A második fél­időben már a 3. percben Ondo volt eredményes, s a góllövést Farkas fejezte be az 59. percben. A hazai együttesből egyedül Pas­slerbet lehet kiemelni, míg a vendégeknél a jól védő Flešáron kívül Ondrášek és az újonc Fec­kó játszott jól. Nitra Slovan Nitra, 13 000 néző. Játékvezető Jelinek. Góllövők: Svec, illetm Ján Čapkovič és Móder. Nagy figyelem kísérte az újonc I.-ligás bemutatkozását. Amint az várható volt, óriási lra zal nyomással kezdődött a mér kőzés, s az első 15 percben a ru tinos vendégek csak védekezésre szorultak. A hazaiak rengeteg gólhelyzetet dolgoztak ki. azon ban ideges csatáraik hadilábon álltak a szerencsével. Vencel ezekben a percekben kitűnő telje­sítményt nyújtott. A második fél­időben feljöttek a vendégek, s e hazai védelem hibája nyomán Jáa Čapkovič révén megszerezték « vezetést. Néhány másodperc múl­va a hazalak nagy örömére Svee egyenlített. A mérkőzés vég­eredményét Móder szintén a vé­dők hibája után állította be. Sa) nálatos, hogy Jokl egy nsszecsa. nás után megsérült és le kellaái a pályáról. 7 0 (3:0) Tŕinec Trenčín Tŕinec, 4000 néző. Góllüvőki Karko 2, Svoboda 2, Skerefi. Zbo» čák és Kuchár. Nagyon jó teljesítménnyel ruk­kolt kl a hazai együttes. Ilyea nagyarányú győzelemre az I. li­gában a hazai szurkolók még nem emlékeznek. A Trenčín minden vo­nalon csalódást keltett, játékosat nem tudták tartani a labdát és csődöt mondott a lestaktika ls. A hazaiak nagyarányú győzelme a játék képe alapján nem túlzott. 1:3(1:2) Zilina Dukla Žilina,-' 7000 néző, játékvezeti Cejka. Góllövők: Slezák. illetva Nehoda (3). A forduló egyik meglepetését szerezték a vendégek. Jól, gyor­san játszottak és sok helyzetet teremtettek a hazalak kapuja előtt. A Žilina szerezte meg a ve­zetést. a 28. percben Slezák ré­vén, ezután azonban háromszor volt eredményes Nehoda, aki így is bizonyította kitűnő képességeit. A hazai együttes csalódást kel­tett. 1:0(1:0) Brno Slávia Brno, 40 000 néző. Játékvezető: Kopcio. Góllövő: Miklós. Ilyen nagy számú nézőközönség előtt még nem játszott a hazai együttes. Valószínűleg ez is egyik oka annak, hogy a hazai csapat idegesen kezdett. A Slá­via az első félidőben rövid aJoga­tásokkal tudta sakkban tartani az óriási erőbedobással küzdő brnóia­kat. A második félidőben válto­zott a iáték képe. A hazalak fel­javultak gyorsabban, ötletesebben látszottak míg a vendégek a nemrégi Nyugat-Európában lebo­nyolított túra után -fáradt együt­tes benyomását keltették, jól mu­tatkozott be a hazai együttesben Páleník, az újonc kapus • Bengtsson svéd asztalitem­szezö világbajnok 3:1 119. —17 17. 10) arányban győzött Skelle* teában a japán Ito felet* • Az augusztus 25—30 között megrendezendő férfi junior röp­labda Európa-bajnokságon követ kező a csoportbeosztás: A-csoport: Olaszország, Lengyelország, Hol­landia és NDK. B-csoport: Bul­gária, Románia, Szovjetunió és Csehszlovákia. A mérkőzéseket Li­vorno mellett Ceclnában játsszák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom