Új Szó, 1971. augusztus (24. évfolyam, 181-206. szám)
1971-08-09 / 187. szám, hétfő
A szocialista államok politikája egyértelműen a bekét szolgálja Nyilatkozatok a krími találkozó jelentőségéről A KÜLFÖLD LABDAROGASA Bonn •— A Német Kommunista Párt elnöksége Bonnban kiadott nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a testvérpártok vezető tényezőinek krimi találkozója ismét igazolta: a szocialista államok politikája egyértelműen az európai és világbékét, a biztonságot szolgálja. A Német Kommunista Párt örömmel fogadja, hogy a találkozó résztvevői az európai biztonsági konferencia összehívását, a Moszkvában és Varsóban aláírt szerződések mielőbbi ratifikációját, a nyugatberlini probléma rendezését, a müncheni szerződésnek kezdettől fogva való érvénytelenítését és az európai fegyveres erők és fegyverkészletek korlátozását az európai béke megszilárdításához vezető lépésnek minősítették. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy ez — az SZKP XXIV. kongresszusénak határozatain alapuló — konstruktív békepolítika teljes összhangban áll a Német Kommunista Párt követeléseivel. Szófia — A Szófiában meg Jelenő „Otecsesztven Front" című napilap a találkozóval kapcsolatban megállapítja: „A krími találkozó igazolta, u hét testvérpárt teljes nézetazonosságát a világbéke alapvető kérdéseiben. Egyidejűleg igazolta a szocialista közösség országainak fokozódó egységét és az SZKP XXIV. kongresszusán kijelölt békeprogram meg valósítását célzó közös igyekezetüket. A krími találkozó beWashington — A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint jelenleg több mint 300 000 amerikai katona állomásozik az NSZK-ban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Norvégiában, Dániában, Portugáljában, Olaszországban, Görögországban, Grönlandon és Izlandon. A nyugat-európai országokban összpontosították az amerikai légierők 5000 repülőgépét, ezenkívül több mint 10 000 atomtöltetű harci eszköz és a Földközi-tengeren állomásozó 6. amerikai flotta hirdeti a e imperializmus jelenlétét Európában. Az amerikai katonák uugyobí) része, mintegy 200 ezer fő az NSZK 200 támaszpontján állomásozik, az amerikai tengerészgyalogság 35 ezer tagja pedig Nagy-Britanniában. Mansfield amerikai szenátor szerint a Nyugat-Európában állomásozó amerikai fegyveres erők évi költségigénye 14 miiMoszkva — A szovjet építőipar dolgozóinak milliós hadserege augusztus 8-án ünnepelte az építők napján". Az ágazat dolgozóira a 9. ötéves tervben igényes feladatok várnak. 575 millió négyzetméternyi területen építenek jel lakóházakat 1975-ig, hogy tiO millió szovjet család számára új otthont teremtsenek. Az építés gyors ütemét biztosítják az új munkamódszerek, melyekkel egy 14 emeletes ház építése ma 3 -3,5 hónapot vesz igénybe. Belgrád -- Jugoszláviában az első negyedévben 14 százalékkal nőttek a kiskereskedelmi árak. Ez azt jelenti, hogy a havi 1000 dinár jövedelemmel rendelkező munkáscsaládok létfenntartási költségei 30—40 százalékkal emelkedtek, míg a 3000 dínáros havi jövedelemmel rendelkező családoknál ez az arány csupán 7 százalékos. Ezzel érvelt a Horvát Szocia lista Köztársaság szakszervezeti szövetsége, amikor a munka nélküli meggazdagodást fékező — erélyes lépéseket követelt. bizonyította, hogy a szociális ta országok a nemzetközi jórumokon magasabb színvonalon koordinálják alapvető állásfoglalásukat. A lap hangsúlyozta, hogy a krími találkozó csak úgy mint a KGST 25. ülésszaka a következetes szovjet külpolitika logikus eredménye, amely egyszer és mindenkor tanúsítja, hogy az SZKP békekezdeményézése nemcsak propagáló akció, hanem reális cél, amelyet az emberiség legalapvetőbb érdekei indokolnak. Varsó — A varsói „Trybuna Ludu" hangsúlyozza, hogy a krími találkozó legjellemzőbb vonása a szolidaritás és az együttműködés volt. A találkozó résztvevői nagyra értékelték a gazdasági fejlődés közös programjának je' lentőségét. A résztvevők azonban a lap szerint mindenekelőtt a politikai együttműködés kérdéseivel foglalkoztak. A Trybuna Ludu rámutat, hogy a találkozó az együttműködés bizonyítékává és mércéjévé vált. A szocialista országok vezető képviselői az utóbbi évek jó hagyományaihoz híven a kölcsönös megértés és egység szellemében vitatták meg a világpolitika legjelentősebb problémáit. Ez a nézetazonosság már megmutatkozott az SZKP XXIV. kongresszusán kitűzött béke program értékelésében is, amely utat mutat a vilígot nyugtalanító feszültség csökkentéséhez és valamennyi nemzet biztonságának szavatolásához. lió dollár. Fulbrigth szenátor viszont kijelentette, hogy az NSZK területén létesített amerikai támaszpontok 130 millió dollárt, az izlandi tengerészeti támaszpont 200 millió dollárt, a grönlandi támaszpont 500 millió dollárt igényelnek, á spanyolországi és portugáliai amerikai egységek fenntartására pedig évi 110 millió dollárt fordítanak. A TASZSZ hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, az amerikai imperialistáknak az a fontos, hogy a tömegpusztító fegyverekkel felszerelt egységei Európát állandó feszültségben tartsák és a háború rémével fenyegessék. A NÉMET Szövetségi Köztársaságban fokozódik az elége detlenség a lakbérek állandó emelkedése miatt. Ez az emelkedés csupán az elmúlt évben átlagosan 6 százalék volt. Egyre nagyobb ütemben folyik az ipartelepek építése is. Nyugat-Szibériában készül a Szovjetunió legnagyobb kőolajipari kombinátja, ahol a fejtés 1975-ig előreláthatólag eléri a 120—125 millió tonnát. Az újonnan épült üzemek kapacitása évi 5—6 milliárd köbméter gáz lesz. Ebben az évben az ötéves terv egyik legnagyobb építési akciójának üteme is felgyorsul; a kamszki autógyárban naponta 5000 négyzetméter tetőszerkezetei jognak jelszerelni. Egyidejűleg rámutatott arra is, hogy Horvátországban a dolgozók 52 százalékának a fizetése nem haladja meq az 1000 di nárt. A belgrádi Tvorba ezzel kapcsolatban a figyelmeztetés fon tosságát hangsúlyozva rámutat, hogy nemcsak a szakszervezetek vezetősége, hanem a nagy vállalatok szakszervezeti dolgozói is elégedetlenek, mert az árak állandó növekedése elsősorban az alacsony jövedelmű munkásokat érinti. Befejeződött az Opál 71 hadgyakorlat Budapest —* A Varsót Szerződés tagállamai egyesült fegyveres erőinek kiképzési terve alapján augusztus 2. és 5. között a Magyar Népköztársaság és Csehszlovákia területén megtartott Opál 71 hadgyakorlat augusztus 8-án befejeződött. A csehszlovák, magyar és szovjet alakulatok részvételével megtartott gyakorlat célja az volt. hogy tökéletesítse a taktikai együttműködést. Az egységek és a törzskarok eredményesen teljesítették a folyamátkelést biztosító bonyolult feladatokat. A gyakorlat megszilárdította a testvéri hadseregek fegyverbarátságát. Czinegp Lajos vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere elismerően nyilatkozott a törzskarok és a katonák munkájáról. Andrej Gromiko Indiában Moszkva — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter az indiai kormány meghívására tegnap hivatalos látogatásra Indiába érkezett. A delhi repülőtéren Szardar Szvaran Szingh indiai külügy miniszter és más hivatalos tényezők fogadták a szovjet vendéget. IMál^fil AZ SZKP KB meghívására szombaton a Szovjetunióba érkezett Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára. A főtitkárhelyettes szabadságát tölti a Szovjetunióban. ALEKSZEJ KOSZ1GIN a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a belgrádi vasúti katasztrófa kapcsán táviratilag fejezte ki részvétét Dzsemal Bijedícsnek, a JSZSZK Szövetségi Végrehajtó Tanácsa elnökének és az áldozatok hozzátartozóinak. U XHANT, az ENSZ főtitkára orvosai tanácsára lemondta a következő két hónapra tervezett afrikai és európai útját. JUMDZSAGIN CEDENBAL, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának az államtanács elnökének meghívására augusztus 7-én Bulgáriába érkezett, ahol a szabadságát tölti. AZ OLASZ Kommunista Párt javára történt gyűjtési akció eredménye augusztus 7-én 1 milliárd 390 ezer líra volt. Az OKP vezetősége 3 milliárd líra összegyűjtésére kérte a tagokat. AZ AMERIKAI munkaügyi minisztérium jelentése szerint júliusban az ország valamennyi munkaképes polgárának 5,8 százaléka munkanélküli volt. A munkanélküliség júliushoz viszonyítva 0,2 százalékkal nőtt. Ezzel egyidejűleg az árak az elmúlt évhez viszonyítva 4,9 százalékkal emelkedtek. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa augusztus 6-án ratifikálta a légi kalózok ellen 1970. december 16-án aláírt hágai egyezményt. A CHILEI kormány további 16 nagybirtokot sajátított ki. Ezzel a kisajátított nagybirtokok száma 1157-re emelkedett. Földterületük összesen több mint 2 millió hektár. HOLLANDIÁBAN júliusban — 1970 júliusához viszonyítva — 44 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma — közölte a hollandiai népjóléti minisztérium. KÜLNBEN nemzetközi munkásbizottság alakult, amely „kiáltványban" követel társadalmi, jogi és politikai egyenjogúságot az NSZK-ban dolgozó külföldi vendégmunkásoknak. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a legtöbb nyugatnémet vállalatban a külföldi munkásokkal másodrendű emberekként bánnak, keresetük kevesebb, mint a német dolgozóké, a legpiszkosabb és legnehezebb munkákat végeztetik velük. Szombaton az utolsó mérkőzésekkel befejeződött az idei Inter Kupa. Hét csoportban 28 együttes játszott Csehszlovákiából, az NSZK-ból, Ausztriából, Svájcból, Dániából, Lengyelországból és Svédországból. Ered mények: Zürich—Hertha BSC 3:2 (1:2), Linzer ASK—Servette Genf 2:2 (2:0). Young Bois Bern—Eintracht Braunschweig 1:5 (0:3). — Az első csoportban a Hertha szerezte meg a győzelmet 10 ponttal, a kilenc pontos Zürich, az 5 pontos jednota Trenčín és a 0 pontos AB Koppenhága előtt. A második csoportban 12 ponttal a Stal Mielec lett az első a hétpontos Tatran Prešov, a négypontos Elfsborg Boras és az egypontos Weile BK előtt. i A harmadik csoport: 1. Servette Genf 8 p, 2. Szombierki Bytom 7 p, 3. Linzer ASK 5 p, 4. Koppenhága 4 p. IV. csoport: 1. TŽ Tŕinec 10 p, 2. Austria Salzburg 6 p, 3. Hvidovre Koppenhága 5 p, 4. Kaiserslautern 3 p. V. csoport: 1. Atvidaberg FF 9 p, 2. Rauw Rybník 7 p, 3. Wacker Innsbruck 5. p, 4. Borussia Dortmund 3 p, VI. csoport: 1. Eintracht Braunschweig 10 p, 2. Malmö FF 8 p, 3. Zaglebie Walbrzyeh 4 p, 4. Young Bois Bern 2 p. VII. csoport: 1. Austria Wien 11 p, 2. Djurgarden Stockholm 7 p, 3. .Inter Bratislava 4 p, 4. Grasshoppers Zürich 2 p. A spanyolországi La Linea de Konceptionban rendezett tornán a Celta Vigo 3:0-ra győzött a Bukaresti Dynamo ellen. 33. játékhét i. LABDAROGO-LIGA 1. Trnava— Tŕinec. A hazai csapat az esélyes, annak ellenére, hogy a vendégek a nyári Inter Kupában csoportgyőzelmükkel hívták fel magukra a figyelmet. Tippünk: 1. 2. Lokomotíva—Nitra. Két egyenrangú csapat összecsapása. Valószínűleg a vendégek kevés első ligás tapasztalata miatt billen a mérleg a hazaiak javára. Tippünk: 1, 0. 3. Ostrava—Prešov. Nehezen képzelhető el, hogy a vendégek akár egy pontot is szereznek a bányavárosban. Tippünk: 1. 4. Teplice—VSS Košice. Tavaly a Teplice félelmetes volt otthonában. így lesz ez valószínűleg idén is. Tippünk: 1. 5. Slávia Praha—Inter. Háromesélyes mérkőzés. Valószínű a döntetlen. Tippünk: 0. 6. Žilina —Zbrojovka Brno. Az és a döntőben a bécsi í Rapid lesz az ellenfele. Barátságos mérkőzések: Maribor—Eisenstadt 4:0 (1:0), Olimpiakosz Pireusz— Stoke Ci ty 1:0 (1:0), Feijenoord Rotter dam—Arsenal London 1:0 (1:0). 120 perces küzdelembon sem dőlt el a Szovjetunió Kupájának sorsa. A szovjet főváros ban lejátszott mérkőzésen a P.osztov és a Szpartak Moszkva 2:2 arányú döntetlent ját szőtt és ezért megismétlik a találkozót. A • norvégiai Grinstádtban rendezett junior tornán Dánia győzött Hollandia előtt. Mind két együttes öt pontot szerzett, de a dánok jobb gólaránnyal rendelkeztek. A harmadik helyet Svájc szerezte meg, míg Norvégia a negyedik helyen végzett. Eredmények: DániaHollandia 0:0. Svájc—Norvégia 4:1. Nagy-Britanniában a Wadney Kupa döntőjében a West Brom wich—Colchester találkozó 4:4 arányú döntetlennel ért véget és a büntetőrúgások során a Colchester bizonyult jobbnak 4:3 arányban. A Dribrough Kupa döntőjében az Aberdeen 2:1re győzött a Celtic ellen. Barátságos mérkőzések: Fulhain —Manchester United 2:1, Hearts —Tottenham 2:1, Neweastle— Benfica Lisszabon 1:0. Argentínában szeptemberben kezdődik meg az első nőj lab darúgó-bajnokság. Az országban ez idő szerint 1800 szervezett női labdarúgót tartanak nyilván. újonc vendégcsapat képes idegenben is meglepetést szerezni. Tippünk: 0, 1. II. LABDAROGO-LIGA 7. Kladuo—Liberec. Háromesélyes találkozó. Valószínűleg a hazai pálya előnye dönt majd. Tippünk: 1, 0, 2. 8. Michalovce—Bohemians. A Michalovce tavaly gyakran „tréfálta meg" szurkolóit. Tippünk: 0, 2. 9. Pardubice—Ostí n. L. A múlt évekhez hasonlóan szoros eredményre van kilátás. A vendégek nem esélytelenek. Tippünk: 0, 2. 10. Déčín—VZKG. A vendégcsapat sikere várható. Tippünk: 2, 0. 11. Plzeii—Hr. Králové. Á forduló legnagyobb mérkőzése. A plzeííiek nagyobb tapasztalata dönthet. Tippünk: 1, 0. 12. Jablonec— Bardejov. A Bardejov ritkán hoz haza pon tot idegenből. Biztos hazai győzelemre számítunk. Tippünk: 1. m mint 300 000 amerikai katona Nyugat-Európában A szovjet építők napja Az áremelkedések az alassony jövedelmű dolgozókat sújtják PÁNAMERIKAI JÁTÉKOK ló eredmények az flszószámokban A kolumbiai Caliban megrendezésre kerülő 7. pánamerikai játékok 7. és 8. napján a legnagyobb érdeklődés az úszószámokat kísérte. Főleg az amerikai úszóhírésségek eredményei emelkednek ki. Meglepetést a kanadai úszók szereztek, akik néhány számban elvitték a „nagy szomszéd" úszói előtt az elsőséget. Eredmények - férfiak: 200 méter gyors: 1. HeCkl 1:56,4 perc, 2. Meconica (mindkettő Egyesült Államok-beli) 1:58,2 perc, 3. Hu tton (kanadai) 1:59,9 p, 100 m mellúszás: 1. Chatfield 1:06,8 perc, 2. Job (mindkettő Egyesült Államokbeli) 1:07,9 p, 3. Fiolo (brazil) 1:07,9 p, 100 m hát: 1. Nash 59,8 mp, 2. Murphy (mindkettő amerikai) 1:01,3 p, 3. Kennedy (kanadai) 1:01,4 p. 400 m vegyesúszás: 1. Furniss (amerikai) 4:42,7 p, 2. Marmoleo (mexikói) 4:49,0 p, 3. Colella (amerikai) 4:49,3 p, 4X100 m gyow váltó: 1. Egyesült Államok (Edgár, Genter, Heidenreich, Heckl) 3:32,2 perc, 2. Kanada 3:38,4 p, 3. Brazília 4:42,5 perc. Nők: 200 m vegyesúszás: 1. Cliff (kanadai) 2:30,0 perc, 2. Atwood 2:30,3 p, 3. Playsted (amerikai) 2:33,2 p, 4X100 m es vegyesváltó: 1. Kanada 4:35,5 perc, 2. Egyesült Államok 4:36,7 p, 3. Mexikó 4:45,2 p, 200 m gyors: 1. Peyton (ameri kai) 2:09,6, 2. Coughan (kanadai) 2:10,6. 3. de Angul (ko lumbiai) 2:14,3, 108 m hät. 1. Gurr (kanadai) 1:07,2, 2. Atwood 1:07,5, 3. Hall (irfindkettő amerikai) 1:08,5, 100 m mell: 1. Dockevvill (kanadai) 1:18,6, 2. Kurtz 1:19,3, 3, Colella (mindkettő amerikai) 1:19,7. Vízilabda: A döntő csoport eredményei: Kolumbia—Barbados 7;6, USA—Kanada 10:2. Röplabda — térfiak: KubaArgentína 3:0, USA— Mexiko 3:0, Brazília—Venezuela 3:0. Nők: Mexikó—Kanada. 3:0. Kuba—Bahama 3:0, Brazília—Kolumbia 3:0. Labdarúgás — döntő csoport: Kolumbia—USA 3:0, Kuba—Trinidad 1:0, Argentína—Kanada 2:0. Súlyemelés — nehézsúly: 1. Deal 532,5 kg, 2. Kemper (mindkettő amerikai) 527,5 kg. Lövészet — nagyöbű pisztolylövés: 1. Higginson 593 kör, 2. Clark (mindkettő amerikai) 586, 3. Sobrian (kanadai) 584. Csapatban: 1. Egyesült Államok 2353 — világcsúcs, 2. Kanada 2321, 3. Kuba 2308