Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-09 / 161. szám, péntek

UTÓLAG A VIII. PRÁGAI TV-FESZTiVÁLRÓL Június 15-e és 23-a között zajlott le Prágában a VIII. nemzetközi tv-fesztivál. Olvasóinkat annak idején rövid tudósításokban tájékoztattuk az eseményről és a benevezett filmek művészi versenyének eredményeiről, de mindmáig nem foglalkoztunk annak jelentőségével, értékelésével és a fesztivál során felmerült problémákkal. A tv-filmek nézőinek széles körét tekintve egyesek véleménye szerint nem is lehet nagyobb figyelmet szentelni a fesztiválnak, hiszen a művészi verseny során vetített filmeket, még a legjobbakat is, a zsűritagok, a meghívott szakemberek és újságírók viszonylag szűk köre látta csak. Mások — kissé rosszindulatú — véleménye szerint pedig a díjnyertes filmeken kívíil alig akadt valóban színvonalas művészi alkotás. Az első állítás látszólagos igazságát könnyű megdönteni. Hiszen a tv-fesztivál legjobb filmjei idővel műsorra kerülnek, s az évről-évre megrendezett fesztiváloknak így nagy jelentőségük van a tv-filmek nézői számára is. A másik ellenvetést pedig Sipos Tamásnak, a Magyar Televízió fődramaturgjának véleményével cáfolom meg, aki a művészi verseny befejezése után folytatott beszélgetésünkben a szakember hozzáállását fejezte ki: „Egy-egy fesztivál sikerét a szakember számára nem néhány filmalkotás dönti el. Engem például nagyon érdekel az ember. Egy ilyen fesztiválon, ahol tömegével látfuk az érdekes filmeket, sokat tudok meg az emberről, és számomra ez a legfontosabb. Egyébként mint írónak és dramaturgnak, de mint állampolgárnak is sokat jelent, ha utazhatom, szakemberekkel és kollégákkal találkozhatom. így nem a fó filmek százalékaránya a jelentős, hanem amit a találkozások idején és a zsűrikben folyó viták során nyerek. Egyébként a szakembernek a fó és a rossz film egyaránt okulást jelent." Egyelőre maradjunk a jó filmeknél, mert olvasóközönségünk ezek ismertetésére —, véleményem szerint — igényt taijt. Annak idején közöltüK, hogy a drámai filmek köziil az Arany Prága dijat a Hosszú, késő őszi nap című cseh film nyerte el, és méltán, mert vetítése a Waldstein palotáb'i gyűlt nézőknek, szakembereknek, zsűritagoknak és újságíróknak egyaránt rendkívüli élményt jelentett. Cselekménye néhány mondatban foglalható össze. Hőse, Jan Mrákota, egyszerű munkásember ünnepélyes keretek közt búcsút vesz műhelytársaitól. A felesége lányával és vejével együtt ugyancsak terített asztallal várja. Hazaérkezése pillanatától kezdve kezdődik tulajdonképpeni öregsége, a hoszszú, késő őszi nap, mely megfosztotta őt az üzemtől és megszokott munkájától. Nyugdíjba vonulása és a pihenés, mely után annyian vágyakoznak, s mely után ő maga is vágyakozott, nem tölti el a nyugalom és a boldogság érzésével. Egyre komorabb és elégedetlenebb lesz. Azt a tényt, hogy átengedi lakását a fiataloknak és vidékre költözik, szinte saját temetésének érzi. Miután lehetővé teszik neki, hogy újra visszatérjen az üzembe, és nyugdíjas volta ellenére dolgozhat, meggyőződik arról, hogy munkájára és őrá is szüksége van a társadalomnak, visszanyeri életkedvét. A benevezett filmek indexe így ismertette a cselekményt. A forgatókönyv szerzője, fifí Hubáé, művét az ember elöregedéséről fogant filozófiai meggondolása eredményének tekintette.' Mindez igaz, de csak részben. A fiataloknak a lakásra támasztott igénye, gyakori tapintatlansága okozza a belső konfliktust, s támasztja benne a leverő érzést, hogy feleslegessé vált. Az a tény, hogy visszatérhet munkahelyére, csak illuzórikus megoldása a cselekményből leszűrhető erkölcsi problémának. Lényegében a fiatalok és az öregek viszonyáról van szó, s épp ez az alapvető motívum tereli a néző figyelmét a cselekmény kibontakozása során erkölcsi síkra. Ebben rejlik a film sikerének titka. Bár a filozófiai meggondolás — hogy az ember öregsége idején is őrizze meg aktivitását, mert főleg így kiizdheti le magában fölösleges voltának, élete hiábavalóságának tudatát — is figyelmet érdemel, de önmagában véve nem eredeti, sőt közismert igazság. A film rendezője, Antonín Moskalik és a színészek: L. Pesek, A. Hegerliková, B. Prokos, V. Galatíková és 1. Vala művészi teljesítménye is az erkölcsi motívumokat domborította ki. Egyébként a Hosszú, késő őszi nap nyerte el a csehszlovák tv-nézők díját is. Az Intervízíó dífát Az én utcám című szovjet film nyerte el. Forgatókönyvét Nyikolaj Figurovszkij írta Izidor Stok szovjet drámaíró Leningrádi sugárút c. drámájának motívumaira. A film cselekménye egy szovjet család negyven napját mutatja be. Rendezője Leonyid Marjagin. Az eredetileg kamaradrámának írt színműből a forgatókönyv szerzője és a rendező érdeméből széles társadalmi és komoly erkölcsi kérdéseket felölelő, sodró cselekményű film született. Az eredeti alkotástól eltérően, mely a cseh filmhez hasonlóan a nyugdíjasok és az elöregedő emberek problémáját vetette fel, áthelyeződik a hangsúly a fiatal nemzedék erkölcsi és társadalmi magatartására. A film egyébként annak bizonysága, hogy a család érdekeit a szovjet társadalom érdekei determinálják, és harmonikus összhangban vannak velük, ugyanakkor erkölcsi útmutatást jelent a fiatalok számára. Élményszerűségét, a nézőkre gyakorolt hatását uövelte az a tény is, hogy színes film volt. A színészek alakítása is kitűnő volt, s N. Szaiko nyerte el a drámai filmek között a legjobb színésznői teljesítményért kitűzött díjat. A dokumentum és riport jellegű filmek közül három részesült komoly elismerésben. A II. kategóriában az Arany Prága dijat a Miért az óvodák? című francia riportfilm kapta. Egy párizsi kísérleti óvoda iskolaköteles kor előtti nevelő módszereit dokumentálja. Ebben az óvodában különös hangsúlyt helyeznek a gyermek természetes képességeinek és hajlamainak fejlesztésére, megismertetik a technikai alapokkal, önálló gazdálkodásra vezetik pl. a konyhában, fejlesztik képzőművészeti és zenei hajlamait; s érzékét az idegen nyelvek iránt — mindezt játék közben. A film kerüli az olcsó zsurnalisztikái eszközöket, a képernyőre vetített képek a valóságos anyag lényeges és általánosítható mozzanatait rögzítik. Az Intervízíó diját a II. kategória filmjei közül a Cigánycsalád problémái című finn riportfilm nyerte. Egy Schwarc Sándor nevezetű idős cigányember családjának életét mutatja be, mely Finnország nyugati partvidékén él. A család problémái általánosíthatók a finnországi 6000 főnyi cigány életére. Körülményeiket a lakáshiány, a műveltség, a munkanélküliség jellemzi. Mindez akadályozza őket abban, hogy hozzáidomuljanak a mai fejlett társadalomhoz. Sándor eredetileg lókereskedő volt. A régi időket aranyidőknek tartja. Idős korában egészségileg megrokkant és elvesztette minden Illúzióját. Családja széthullt. Tagjai közül csak egy kislány boldogul, akit egy finn család befogadott. Megtanult írni-olvasni és megszokta a rendszeres munkát. Ez a film isj bár kissé hosszúra nyúlt, lehetőleg jellemző lényeges mozzanatokat mutat be, és művészi ábrázolásra törekszik. A sajtódíjjal kitüntetett film a lengyel Nürnbergi epilógus. A forgatókönyv szerzője és kiváló rendezője ferzy Antczak. Irodalmi művek és több dokumentumfilm szolgált neki alapul a háborús bűnösök peréről szóló alkotásához, de nem dokumentumfilm létrehozása volt a célja. A tények szembesítésével akarta megvilágítani a felmerülő problémák hátterét, a vádlottak emberi reflexeit, melyek azt bizonyítják, hogy az ember nagyon bonyolult lény, aki képes az altruizmusra és a teljes odaadásra, de ugyanakkor szadistává is válhat, s ebben rendkívül magas intelligenciája sem gátolja meg. A fesztivál indexe a filmet az első kategóriába sorolja, de tárgya és mondanivalója sok vitát váltott ki a szakemberek között. Egyesek kizárólag dokumentumfilmnek tartották. Maga Jerzy Antczak egy sajtóértekezleten inszcenált dokumentumnak nevezte. Történelmi tárgya és mondanivalója lehetővé tette a valóban művészi rendezést és alakítást. Az Intervízíó díját odaítélő zsiiri elismerő oklevéllel jutalmazta. Természetesen a legjobb rendezésért, a legjobb forgatókönyvért, a színészi teljesítményekért díjakkal vagy elismerő oklevelekkel jutalmazott filmek is kiválóak voltak. Ezekre, ha még alkalmunk lesz rá, vagy ha a Csehszlovák Televízióban műsorra kerülnek, még rátérhetünk. Most visszakanyarodunk a tv-fesztivál jelentőségéhez, amit a szakember szempontjából Sipos Tamás idézett szavai már részben meghatároztak. Kijelentését egy más megállapításával egészíthetjük ki: „Fontosnak tartom" — mondta beszélgetésünk alkalmával —, hogy a fesztivál a filmművészet terén elősegíti a szocialista országok integrációját. A művészet mindig megújítja önmagát, s így dramaturgiai, rendezői és más módszerek tágítása az eredmény". Sipos Tamásnak a szocialista országok integrációjára vonatkozó megállapítása a tv-fesztivál alapgondolataival rokon gondolat, amit a fesztivál művészi versenyére való benevezés feltételei rögzítettek. Ezek szerint csak olyan filmek vehettek részt benne, amelyek műfajuk szerint a jelenkori ember életét, problémáit és vágyait ábrázolják, támogatják a humanizmus gondolatát, s a képernyő segítségével igazi és bizalmas nézőt formálnak, ugyanakkor gazdagítják érzelem- és gondolatvilágát. A fesztivál jelszava még frappánsabban fejezte ki mindezt: „A képernyő a nemzetek közötti ismerkedést és egyetértést szolgálja". Maga az a tény, hogy a művészi versenyre huszonhét ország televíziós társasága nevezte be drámai és dokumentumfilmjeit, összesen negyvennégyet, teljes mértékben igazolja a fesztivál jelszavának igazságát, s ez annak igazi jelentősége. A Waldstein palotában a vetítés során sok egymáshoz hasonló, de egymástól eliitő film került vetítésre, s a megtartott sajtóértekezleteken, de a zsűrikben is több esztétikai kérdés merült fel, lényegében a dokumentum-jellegű és drámai tvfilmek esztétikai kérdései, s bennem felmerült a kétely, van-e egyáltalán olyasmi, amit a tv-film esztétikájának nevezhetünk. Sipos Tamás, a Magyar Televízió fődramaturgja szerint, igenis egy gyakorlati esztétika alakult ki. Létrehozói a tv-filmek alkotói és a szakemberek, de mindmáig nem volt idő arra, hogy tapasztalataikat elméleti síkon is rögzítsék, hiszen maga a televízió rendkívül fiatal, s tv-filmek gyártása még rövidebb múltra tekint vissza. Az olvasó számúra bizonyára érdekes volna néhány, e körből származó kérdés felvetése, csakhogy a helyszűke azt parancsolja a szerzőnek, hogy e tárgyra egy más alkalommal térjen vissza. Megígérheti, hogy megteszi, természetesen a bemutatott és a látott filmekkel kapcsolatban. BABI TIBOR Bővítik a i/agongyárat Január elsejétől Szemel Tftketerebesen (Treblšov| a poprádi vagongyár részlege. A jó gyártási teltételek szükségessé teszik a részleg bővítését. Már as idén megkezdik a bővítési munkálatokat, amelyekre 1971 lg 21 millió koronát fordítanak. 1974 ben már 550 tartályvagont fognak gyártani. A részleg építési munkálatait 1977-ben fejezik be, akkor az Szemnek 700 alkalmazottja lesz. HOROSZ ÁRPÁD A szlovákiai faipar jövője Egy ágazat sťruktúrája megváltozik Megindul a faházak ipari gyártása Az árképzés példája Ne fát, hanem faárut árusítsanak Valahányszor erdőben járok és azt látom, valaki vési a fái, tördeli a facsemetéket, tűzzel játszik a kincset érő Százados fák közelében — kíméletlenül rendreutasítom az illetőt. Egy erdei sétám során azonban emberemre találtam. Szemtelen fickó lehetett, akit lehurrogtam, amikor kisfejszét dobált indián-módra egy fatörzsbe, mert így szólt: — Maga ne engem szidjon! Szidja azokat, akik vagonszámra irtják az erdőt, aztán nézze meg, mi van belőle. Láthatta a Bučina üzem mögött, hogy ég hónapokig vagonszámra a sok hulladék ... Ez telitalálat volt. Ismerem azt a fahulladék égető telepet, borzasztó látvány. Faképnél is hagytam a kisfejszés fickót és addig nem nyugodtam, amíg érdemleges választ nem kaptam nyugtalanító kérdéseimre. így jutottam el Žilinára, egyenesen a szlovákiai faipar vezérigazgatóságára, amely Drevounia néven működik, és amely a legilletékesebb a bántó kérdések megválaszolására. JOZEF CIGÁNIK mérnöktől, a faipar igazgatóközgazdászától a következőket tudtam meg: Riasztó feladat, megnyugtató megoldás A szlovákiai faiparnak a CSKP irányelvei értelmében ebben az ötéves tervben 54,9 kai kell növelni, a bútorgyártást 710 millió koronával fokozni. Hogy ezt a hatalmas méretű fafeldolgozást elérhessék, közel két és fél milliárd koronáért korszerűsítik a gyárakat és építenek újakat. Riasztó méretű erdőirtást helyez kilátásba ez a sok nagy feladat. De — és ez a lényeg — e feladatok teljesítésére végre olyan módot találtak, amely nemcsak a közgazdászokat, hanem az erdők barátait, a természet híveit is megnyugtatja: 1. Az irányelvek értelmében a fakitermelés nem haladhatja meg a ti százalékos növekedést, és arányban kell lennie az erdők újratermelési ütemével. 2. A faipar termelésnövelésének feladatát a többnyire hulladékfából készített farostlemezek, ú j bútorkonstrukciós elemek, nagyobb arányú műanyagfelhasználás, új bútorkonstrukciók segítségével kell teljesíteni. 3. Ehhez meg kell változtatni a szlovákiai faipar szerkezetét. Szerkezeti változások A faipar szerkezeti változtatásának szükségességéről már sok szó esett. Mit jelent ez? Röviden: ót kell állni a nyersfafeldolgozásról a fahulladék komplex felhasználása útján készült rostlemezek feldolgozására. Tehát a bútorok és egyéb fakészitmények készüljenek többnyire konstrukciós lemezekből, s ne deszkából. Ss, persze, meg kell szüntetni a nagy nyers)akivitelt, és faárut kell exportálni. Jelenleg a faipar 25 százalékban használja ki a fahulladékot és gyártmányait 75 százalékban nyersfából készíti. 1975-ben a mérleg átbillen: nyersfából csak a gyártmányok 48 százaléka, farostból, konstrukciós lemezekből a gyártmányok 52 százaléka készül majd. Ez lényegében a faipar szerkezeti változása. E célkitűzés ma már konkrét terveken alapul. A Drevounia vezérigazgatósága kidolgozta a CSKP kongresszusi irányelveinek konkretizálását saját viszonyaira. Ez pontos intézkedési terv, amely megszabja a beruházások jellegét, a célok elérésének módszereit. Megtudjuk belőle például, hogy a két és fél milliárd koronás beruházás nem az erdőirtásra, hanem ellenkezőleg, az erdő védelmére irányul. E hatalmas összeg zöme falemez-konstrukciókat készítő üzemek és üzemrészek létrehozását szolgálja. Ha már kivágjuk a fát... Ha már egyszer kivágjuk a fát, teremtsünk belőle jól értékesíthető, szükséges terméket. Mi szolgálja ezt az ésszerű követelményt? Mindenekelőtt az értékesítésben tapasztalható egy helyben topogás megszüntetése. Ennek módszerei: a keresett bútorfajták gyártásának növelése, minőségi javulás, új anyagok felhasználása úgy, hogy a külföldi igényeknek is megfeleljen, jobb piackutatás, és sokkal jobb reagálás a piac követelményeire. Ennek persze a feltételeit is meg kell teremteni. A kereskedelmi igazgató sokoldalú feladatai tükrözik ezt a követelményt. Nem szállíthatunk külföldre csak fát, hanem főleg gyártmányt. Ezért növelni kell a választékot. Megteremtették a feltételeit annak, hogy több fajta iskolabútort, ajtó-, ablakelemet, faépítmé nyek elemeit, víkeudházakat is exportminőségben készíthessünk. Érdekes a családi házépítésre vonatkozó terv: a faipar az ötéves terv során (1972-ben) megkezdi a faházelemek gyártását. Eleinte 500, 1975-ben pedig már 2500 faházra való elemet gyárt faiparunk úgy, hogy a megrendelőnek csupán a betonalapokról kelt gondoskodnia, a többit szállítja a faipar. Ogy, mint Svédországban. Kifizetödik-e? A faipar előbbiekben vázolt fejlődési iránya népgazdasági szempontból kétségtelenül hatékony ás pozitív. Ha azonban elgondolkozunk fölötte, gyanú ébred: nem tért volna-e át erre a már rég is ésszerűnek tudott fejlődési irányra a faipar, bit ez számára előnyös lett volna? Mivel nem tért át, sőt, nagyon vontatottan kezelte az ilyen irányvételt, bizonyára előnyösebb számára a nem gazdaságos, fapocsékoló, erdőirtó módszer. így van ez? Valóban így van — kapjuk a választ. A farostlemezek készítése többszörösen növeli a munkaráfordítást. Ha közvetlenül a fatörzsből deszkát, deszkából bútort készítünk — kevesebb a munkaráfordítás, elönyösebb a termelés. Ha e munkamenet közé még egy gyárat iktatunk, amely nyersfából konstrukciós lemezeket gyárt, abból újra deszkát csinálnak, s csak azután bútort, kétségtelen, hogy drágább és bonyolultabb a termelés. Ráadásul a farostlemezek bútorrá alakításához más műveletekre van szükség, mint a hagyományos asztalosmunkához. Másfajta gépek is kellenek. másfajta szakképzettség stb. Nos, nem csoda, hogy a faipar vonakodott ezektől a „strukturális változásoktól". Lehetséges, hogy az, ami eddig nem fizetődött ki, most egyszeriben kifizetődjék? Lehetséges. A vezérigazgatóság kötelessége, hogy távlatokban gondolkozzék: ha ma kiraboljuk az erdőket közvetlen anyagi érdekből, néhány évtized múlva külföldön vásárolhatjuk a fát. Akkor aztán a nyersanyagköltségek meredeken ugranak felfelé. Ezt kell tehát megelőzni, s ezért távlatilag kifizetődik a munkatöbblet. Van azonban egy módja annak, hogy közvetlenül is kifizetődővé váljék a szerkezeti változás. Ez a farostgyártás olyan méretű és gazdaságos fejlesztése, hogy a farost olcsóbb legyen a nyers• fánál, vagy legalábbis az egyensúlyba kerüljön a fával. Nagyméretű muukatermelékenység-növeléssel, racionalizálással a probléma megoldható. A számítások igazolják és a vezérigazgatóság dokumentuma tartalmazza a konkrét feladatot: az árszabás rendszerének ki kell fejeznie a társadalmilag szükséges munka mennyiségét, de a nagykereskedelmi árak változatlansága mellett! VILCSb'K GÉZA 1971. VII. 10.