Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-31 / 179. szám, szombat

N

egyedik övezet.. . Dél felé tartunk. Az út Hanoitól 500 km-re a Ben Hai folyónál végződik a 17. délkörön. Azok, akik már elértek eddig, mesélik, hogy a folyón túli övazetből szinte megállás nélkül hallatszik az ágyúzás. Ott kezdődik Dél-Vietnam. A 17. délkörtől északra a demilitarizált övezet — a demarkációs vonalon túl (így állapította meg az Indokínáról tárgyaló genfi konferencia 1954. július 21-én) —, melyet az 1956-os szabad választások után meg kellett volna szüntetni. Ezt a területet néha a negyedik övezetként emlegetik. Ninh-Binh, Than-Hoa, Phudien — minden fordulattal közeledünk a sorsdöntő vonalTioz... Kissé borzong a hátunk: a levegőben még mindig érezni a ledobott bombák puskaporos szagát és délről figyelmeztető hírek érkeznek. A B—52-es amerikai stratégiai repülőgépek Haiphong és Hanoi környékén kívül Vinh-Linhtől nyugatra és északra hét területei támadtak meg. Ha-Tay, HoaBinh, Quang-Binh, Ha-Tinh és Vinh-Linh, ezen nevektől mindenütt kesernyés ma az ember szájíze. Most már tudjuk, hogy esupán a Quang-Binh és a HaTinh tartományokban 72 000 embert öltek és sebesítettek meg. Hogy az elmúlt két nap alatt 147 esetben dobtak le közel 2000 robbanó- és gyújtóbombát és 96 repeszbombát. Valahol tőlünk keletre, a rizsföldek és a banánligetek keskeny sávján túl, a Tonkini-öbölben a VII. amerikai flotta közelebb vonult a Vietnami Demokratikus Köztársaság vize • hez. Szombatra virradóra, amikor végrehajtották az első berepüléseket, a Hancock repülő• gép-anyahajó átúszott kaliforniai kikötőjéből, fedélzetén 75 repülőgéppel. Minden fa, minden hegy .. Az előző estén hanoi barátaink konzervtartalékokat vásároltak, hanoi kenyeret és 12-es Truc-Bach sört. Reggel a ThongNhat szálló előtt a Ngo-Nguyen utcán két dzsipp állt meg. A másodikban mogorván terpeszkedett két olajos benzinbarell, a hosszú utak elengedhetetlen tartozéka; ott délen természetesen nincsenek az utak mentén benzinkutak. Este sokáig üldögéltünk Diet Minh-Chan festőművész műtermében, a Yet Kien utcán, annál a festőnél, aki néhány évvel ezelőtt Csehszlovákiában tanult. Pangette a dan-nyguyet, a népi húros hangszert. Elmerengve emlékezett Bentre délvietnami városra, ahol 52 évvel ezelőtt született. Önök délre mennek, mondta távoli mosolylyal az arcán, nagyon szívesen mennék én is. De egyszer csak vége lesz a háborúnak, az ország mindkét részét egyesítik... Mindnyájan bízunk ebben. Ebből a bizalomból merítünk erőt az élethez. És mindnyájan irigylik tőlünk, az utat a negyedik övezetbe. Innen HaÉs ma egyszeriben kiderült az ég. A Nap kora reggel óta perzselt. Sehol egy felhő. Valahol Thanh-Hos mögött eljutottunk arra a helyre, ahol a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe szűk sávként keskenyedik össze. A föld párolgott, mintha üvegházban lenne. Thanh Hoában álmosító nyugalomra ébredtünk. Csupán néhány pillanatra álltunk meg, amint átkeltünk egy vörös folyócskán (Vietnamban tán minden folyó és patak vörös színű). Letelepedtünk egy friss bombatölcsér mellett, amely ezeket a hegyeket. Most szegényes növényzet és vörös tisztások borítják a csodálatos fagy utáni földet. Az országút mellett halad a keskeny vágáuyú vasút. Egy alkalommal kétszer is láthattuk a kis vonatszerelvényt. A soksok kilométernyi hosszúságban hatalmas árnyékot vetnek a vasúti kocsik és a géppisztolyokkal átlőtt mozdonyok. Megállíthatatlanul rozsdásodik és pusztul minden a nyirkos, forró vietnami levegőben. Felégetett, szerencsétlen ország. A vegyi fegyverek tették ilyenné. Tölcsér tölcsér mellett. A Vietnami délkörök (2) A negyedik övezet noiból nagyon kevesen jutnak el oda. Eszembe jutott Dieph MinhChan, közvetlenül Hanoi utolsó házait elhagyva. Éppen olyan kék, békés volt a reggeli ég, mint a mekongi berepülés idején. Az utcákra kiözönlöttek az első kerékpárosok. A távolban megjelentek előttünk a csodálatos magas és vad hegyek árnyképei meredek lejtőkkel, kiugró csúcsokkal, amint az ókori kínai képekről ismerjük. És előttünk, mintegy kék díszlet előtt a rizsföldek liikrei. Már gázoltak bennük a sáros bivalyok, primitív ekékbe fogva, és a mezítlábas férfiak térd fölé hajtott nadrágszái'akkal. Megelőztük a benzintartályszállító dzsippet, ós hajtottunk dél felé az aszfaltutakon. Az A—1 stratégiai útvonalon Hanoitól Saigon felé —• ezt még a franciák építették. A pirosfehér-kék hárítókövek mindmáig megmaradtak, jelezvén a kilométereket. Azon az úton hajtottunk, amelyen egyszer DiepMinch-Chan szerptne visszatérni. Délre, Bentrébe ... A november 20-ről 21-re virradó éjszaka szokatlanul kedvező volt a berepülések számára — mondogatták Hanoiban. Csillagos, derült, kristálytiszta éjszaka volt. Tegnap nyugodtak lehettünk, berepülések nem lesznek: az alacsony, kicsi felhőkből egész nap ömlött az igazi vietnami oső. kezdett megtelni vízzel. A víz vörös, mint a vér. Megálltunk, hogy együnk valamit a konzervekből, igyunk egy-két korty hanoi 12-est, és kinyújtsuk végtagjainkat. Nem volt időnk letelepedni sem. Valahol a tó mögött, amelybe a folyócska torkollott, egyszeriben sortüzet eresztettek egy légelhárító géppuskából. Egy pillanat alatt felszedelőzködtünk, s máris beszálltunk a dzsippbe, csak az átkelőktől biztonságos távolban álltunk meg ismét, rájöttünk, hogy a folyók átkelői vonzzák az amerikai őrszemek figyelmét. Azon vettem magam észre', hogy éberen szemlélem a tájat. A felhőtlen, gyönyörű kék égboltot. És magamban számolok. Balról, a Tonkíni-öböl repülőgép-anyahajóiról várhatjuk a gépeket. Jobbról Laosz felől jöhetnek a hegyek fölött. (A hegyek pillanatok alatt elvesztették számomra szépségüket, úgy tűntek, mint valamilyen mogorva, ellenséges szörnyetegek.) És délről a 17. délkörtől a KheSanh környéki támaszpontokról is repülhetnek. Minden fa, minden hegy, halálos tűzfészekké változhatott számomra. A leghosszabb éjszaka Hanh-Hoa-tól messzebbre olyan a táj, mintha fagy lett volna. Jobbról is és balról is közvetlen közelről hegyek övezik az országutat. Valamikor ősrégi féltrópusi erdők borították föld szinte fel van szántva, mintha valamilyen óriás kereste volna elrejtett kincseit. Fullasztó, nehéz csend mindenütt. Százkilométeres szakaszon mintegy 20 kisebb-nagyobb fjlyót számlálhattunk meg. Egyetlenen'sem láttunk jó karban levő hidat. A bombázások mindet tönkretették. Helyettük most ideiglenes padlók függnek a víz felett. Ha rálépünk, megrezdül, mint a cukornád a szélben. Belevájjuk ujjunkat sz ajtó szegélyébe, és szinte megdermedünk a gondolattól, mi lesz ennek a vége. A sziklaszorosban minden pillanatban megjelenhet az árnyékuk, és a hegyek lejtői ismét hangosak lehetnek a repülőgépek géppuskáitól. Inkább ne is gondoljunk arra, mi történne, ha eltalálnák benzint szállító dzsippünket. Bűnös, szennyes háború az, amit csináltak ... Binhbe, arra a helyre, ahol valamikor város állt, alkonyatkor érkezünk. A negyedik övezet közepén vagyunk. Az esti égbe belenyúlnak a házak leégett omladékai. Gyönyörű város volt ez, mondják halk sóhajjal barátaink. Hanoi után ez volt a második legnagyobb városunk. Azonban szebb volt, gyönyörű utcái, kitűnő közutat voltak ... Mindebből nem maradt meg semmi. Az utolsó bombák undort keltő szaga terjeng most is. Az ablakok, mint a halottak szemei, üresen ásítanak az alkonyatba. Mindent benő a fű. Persze, csak helyenként, mert itt is vegyi fegyver mérge árad a földből. Az autók, a félig betemetett, vízzel megtelt bombatölcséreken keresztül gázolnak. Az amerikaiak tökéletes munkát végeztek. Az országutat a tölcsérektől nem is látni. Az egyetlen épségben maradt épület csak az egykori Vinh határán túl áll. Egyszintes épület, amely egykor talán a francia idegenlégiót szolgálta. Itt töltjük az éjszakát. A volt kaszinó nagytermében. Nyugodtan megvacsorázunk. Odakint forró a trópusi éjszaka. A kertből beárad az ismeretlen trópusi virágok szokatlanul erős 11' lata. A felhőtlen fekete égbolton fénylenek a hatalmas csillagok. A fák koronáján tücskök zenélnek. Olyan vadul, hogy aludni sem lehet tőlük. A földszinti szobában ágyaztak nekünk. Az ágyakat sűrö szitákkal vették körül a szúnyogok ellen, alattunk hűs betonpadló. A földszintet hagytuk önöknek, mondják bocsánatkérő mosollyal, mivel Innen n legközelebb a búvóhely. Nagyon kérjük, ha meghallják a szirénát, oltsák el a fényt és fussanak a tornácon át az udvar ra ... És megkezdődött a hosszú, félelmetesen hosszú vietnami éjszaka. Ogy tűnik, ez volt életem leghosszabb éjszakája. Igyekeztem bebeszélni magamnak, hogy azért nem tudok elaludni, mert este sokat ittam az erős vietnami teából. Aztán azért, mert forróság van. És hogy valahol ugatnak a kutyák. A folyosón reggelig halkan játszik a rádió. Valakinek a hangját hallom, bizonyára a polgárvédelem járőre az. A levegő meg sem moccan. Omlik rólunk a veríték. Hallom,, amint operatőr kollégám nyugodtan pihen. A mennyezetről halkan kúszik lefelé három gyíkocska, kergetve a szúnyogo kat, miközben lágy, melodikus hangjukon felváltva énekelnek. Kintről egyre jobban hallatszik talán egy egy egész sereg tücsök ciripelése. Csak hajnaltájban alszom el. Nyugodt éjszakánk volt, mosolyognak vietnami barátaink. Reggelig semmi sem mozdult Ilyen esetekben az első éjszaka a legnehezebb, mondják, fis valóban: az ember megszokja a veszély érzését is. He leküzdi, hűvös, nyugodt lesz az agya Hidegvérrel mehet a csatába. ZDENÉK KROPAC 29. A front csapatai előtt, az Oblivszkaja Verhnye - Csirszkaja szakaszon az ellenség továbbra is szívósan védekezik. Mo rozovszk környékén ma már foglyokat ejtettünk a 11. páncélos hadosztályból és a 8. tábori repülő hadosztályból, amelyek korábban Romanenyenko hadseregével álltak szemben. Leljusenko hadseregének és gyorscsapatainak leginkább ozok az ellenséges csapatok állnak ellent, ome lyek Kotyelnyikovo környékéről átkeltek a Donon és elérték a Cserniskovszkij Morozovszk - Szkoszirszkaja - Tacinszkája vonalat. Ezek az ellenséges csapatok védelmi terepszakaszt igyekeznek elfoglalni. hogy megakadályozzák gyorsanmozgó magasabbegységeink további támadását és ezzel biztosítsák csapataink visszavonulását; de az is lehetséges, hogy az ellenség a számára kedvező feltételek esetén megpróbálja megtartani ezt a kiszögelést, hogy később innen kiindulva felmentse bekerített csoportosítását. Ez ózonban nem fog neki sikerülni. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy levágjuk ezt a kiszögellést. A hadtest attól kezdve, hogy december 17 én 18 óra 30 perckor Bogucsartól északnyugatra betört a résbe, harcolva mintegy 300 km-t tett meg, útban Tacinszkaja kozákfalu felé, megsemmisített 6700 ellenséges katonát és tisztet, s óriási mennyiségű hadianyagot zsákmányolt. December 24-én reggel, amikor a falut megközelítette, menetből több oldalról indított rohamot ellene. I. A. Fomin górdoszázados egy csoport harcossal betört Tacinszkajába és átvágta a lihaja sztálingrádi vasúti fővonalat. Az őrséget megsemmisítve egy szerelvényre való új repülőgépalkatrészt zsákmányolt. Sajnos, Fomin százados egy ellenséges golyótól találva hősi halált halt. Ezalatt a harckocsizók F. F. Nyecsajev százados vezetésével betörtek a repü lőtérre, ohol több mint kétszáz német szállítógép állt felszállásra készen. De nem sikerült felszáHniuk, harckocsijaink széttaposták őket. A harckocsi hadtest öt nopon ót tartotta Tacinszkajót, közben bekerítve heves harcot vívott az ellenség felvonuló tartalékaival. December 29-én Votutyin parancsára kitört a bekerítésből és hála Badanov bátorságának és hozzáértő vezetésének, teljesen rendben vonult vissza llinkáro, és néhány nap múlva már sikeresen rohamozta Moro zovszkot. A Délnyugati és a Sztálingrádi Front csapatainak o kotyelnyikovói és -morozovszki irányban mért sikeres csapásai véglegesen megpecsételték Paulus Sztálingrád környékén bekerített csapatainak a sorsát. A Délnyugati és a Sztálingrádi Front csapatai ragyogóan teljesítették a kapott feladatokat. Gyorsan szétzúzták az ellenséget, és ezzel meghiúsították Mansteinnek a bekerített erők felmentésére vonatkozó tervét. 1943 januárjában a Don-vidékén a külső arcvonalat a Délnyugati és a Sztálingrádi Front erőfeszítései révén sikerült 200 250 km-re eltolni nyugat felé. A körülzárt német csapatok helyzete erősen rosszabbodott. Már semmi reményük sem volt a menekülésre. Anyagi készleteik kimerültek. A csapatok éhség-fejadagot kaptak. A kórházak zsúfolásig megteltek. A sebesülések és a különféle betegségek miatti halálozás erősen megnövekedett. Küszöbönállt az elkerülhetetlen katasztrófa. A vérontás elkerülése végett a főhadiszállás utasította a Doni Front parancsnokságát, nyújtson át ultimátumot a 6. hadseregnek, hogy mindkét fél számóra elfogadható feltételek mellett adja meg magát. A hitlerista parancsnokság oz elkerülhetetlen katosztrófa ellenére elutasította ezt, és megparancsolta katonáinak, hogy az utolsó csepp vérükig verekedjenek, felmentést ígérve, amiről szó sem lehetett, és ezt jól tudták a német katonák is. Paulus 6. hadseregének felderítő tisztje visszaemlékezéseiben így írja le a német csapatok visszavonulósót e szovjet csapatok elől: / „Elkerülhetetlenné vált a visszavonunulás ... A visszavonulás . . . menekülésszerű ... áradattá változott. .. Hányon estek össze az úton, hogy aztán nyomban - mintegy kíméletből - belepje őket a hó! ... És ez már nem parancsra történő visszavonulás volt. És tovább: a Gsapatok . . . versenyt futva a halállal - amely persze nemsokára halomszámra szedte áldozatait - , a pokol egyre szűkebb térségébe szorultak". Január 31-én véglegesen megsemmisítettük a német csapatok déli csoportosítását. Maradványai Paulus vezértábornaggyal, a 6. hadsereg parancsnokával az élükön megadták magukat, és február 2-án 02 északi csoport maradványai is letették a fegyvert. Ezzel befejeződött a nagy volgai csata, amelyben katasztrofális véget ért a német csapatoknak és a fasiszta Németország csatlósainak a legnagyobb csoportosítása. Az ellenséges csapatok veszteségei a Don és a Volga vidékén, Sztálingrád környékén 1,5 millió főre. 3500 harckocsira és rohamlövegre, 12 000 lövegre és aknavetőre, s közel 300 repülőgépre rúgtok. Csapataink sztálingrádi győzelme o döntő fordulat kezdetét jelentette o háborúban a Szovjetunió javáro, és ezzel megkezdődött oz ellenséges csapatok kiözése hazánk területéről. A német csapatok sikeres szétzúzása Sztálingrádnál, a Donnál, és a Kaukázusban kedvező feltételeket teremtett ofv hoz, hogy kibontakozzon a délnyugati irány valamennyi frontjának támadása. Miután a Volga és a Don mentén megsemmisítettük az ellenséges csapatokai, sikeresen végrehajtottuk az osztrogozs-i rosszosi és a voronyezs - kasztornai hadműveletet. A szovjet csapatok továbbfejlesztve téli támadásukat nyugat felé, elfoglalták Rosztovot, Novocserkaszkot, Kurszkot, Harkovot ós sok fontos vidéket. Rosszabbodott o hitlerista csapotolt általános hadászati-hadműveleti helyzete az egész szovjet - német arcvonalon. 1943 január elején a főhadiszállás engem és Vorosilovot azzal bízott meg, hogy a leningrádi blokád felszakítása végett hongoljuk össze a Leningrádi és o Volhovi Front tevékenységét a Ladoga-tó körzetében. A hadművelet a német csapatok szinjovinszk - slüsszelburgi csoportosításánalt megsemmisítését, o Ladoga-tótól délre levő kiszögellés felszámolását és a Leningráddal való szárazföldi összeköttetés megteremtését volt hivatott biztosítani. A szinjavinszk - slüsszerburgi kiszögellésben az ellenség 18. hadserege védett, mélyen lépcsőzött védelmet építve ki. A Leningrádi Front csapatainak a paranesnoka L. A. Govorov, a haditanács tagja A. A. Zsdanov, a front törzsfőnöke D. N. Guszev; o Volhovi Front parancsnoka K. A. Mereckov tábornok, törzsfőnöke M. N. Sarohin volt. A két front támadását a legnagyobb gonddal készítették elő, mivel azt tőzegesmocsaras terepen kellett végrehajtani és közben túl kellett jutni a Néva meredek partjain. Január 12-én a Leningrádi és Volhovi Front szárazföldi csapatai és a repülőerői hatalmas csapást mértek a német védelemre. A Vörös Zászló Renddel kitüntetett Balti Flotta repülői szintén részt vettek a támadásban. A szovjet katonák, akik azt a feladatot kapták, hogy mentsék fel a leningrádiekat a súlyos blokád alól, rendkívüli vitézül küzdöttek. (Folytatjuk) 1971. VH. 31). 4