Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-23 / 173. szám, péntek

1971. MI 23. NIC KILENC ESEMEHYBOS NIF A SZPARTRKIAOON A Szovjetunió nemzetei V. Spartakiádjának küzdelmei még kilenc napon át tartanak a 7 milliós Moszkvában. A szövetségi 15 köztár­saság 10 001) legjobb sportolója valóban felejthetetlent nyójt a nap­ról napra megújuló küzdelmek során. Mindennap reggeltől a késő éjjeli órákig szinte filmszerűen peregnek a nagyszerű események. A súlyemelőknél a középsúlyban a világ- és Európa-bajnok Ivan nsenko győzött 500 kilós 1170, 147.5, 182,5) eredménnyel, 2. Sze­lickij 495 kg, 3. Pavlov 490 kg, 4. Sárii 490 kg, 5. Zselezsnyák 490 kg, 6. Rizsenkov 490 kg. Az öttusa versenyt Szmeljob nyerte 5093 ponttal, a moszkvai Liikjanycnko (489? pont) és a kir­giz Zaloxnyij előtt, b csapatver­senyben az OSZSZSZK együttese került az első helyre 14 328 pont tal. A vízilabdázóknál Is túl vannak már «z első versenynapon. Három csoportban 14 együttes küzd és közülük a hat legjobb július 26 és 29 között játssza a düntő csoport mérkőzéseit a Spartakiád bajno­ka címért. A legtöbb esélyt a moszkvaiaknak ad|ák. akik a szov­jet bajnokság első három helyét szerezték meg. A szabadfogású birkózók átvet­ték a kötöttfogásnak helyét és ve­télkedésük szombaton fejeződik be. A l.uzsnyiki Lenin stadion, Moszkva délnyugati részén az a sportlétesítmény, ahová naponta a nézők ezrei mennek, hogy szem­tanúi lehessenek a hatalmas erő­próbának. amely az olimpia előt­ti évben rávilágít a szovjet sport óriási erejére. A Moszkvát először meglátogatott külföldi újságírók­ra óriási hatással vannak a ver­senyek. de az egyedülálló sport­létesítmény is. A hármasviadal előjátéka július 31-én és augusztus 1-én Bratislavában kerül sor a Cseh­szlovákia — Lengyelország — Ma­gyarország férfi és női hármas atlétikai válogatott viadalra. A találkozó öt- és tíz próbaszámát egy héttel korábban, Budapesten a BKV Előre sporttelepén bonyolít­ják le. A magyar szövetség elnök sége az ötpróbára Papp Margitot és Bruzsenyák Ilonát, a tízpróbára Bakay Józsefet és Záborszky Tibort válogatta. Nem lesz (aap van Praag, az Ajax Amster­dam elnöke közölte, hogy lemond­ják a Nációnál (Uruguay labdarú gó bajnoka) elleni interkontinen­tális kupa döntőt. A korábbi színhelyproblémák után a két érdekelt csapat az idő­pontban sem tudott megegyezni. Van Praag szerint az Ajax vissza lépése véglegesnek tekinthető. A LABDARÚGÁS VILÁGÁBÓL Ali túl súlyos Luigi Preti, az olasz pénzügyminiszter, a labdarúgó vezetők társaságában rendezett televíziós vitában erősen bírálta az olasz labdarúgás pénzügyi helyzetét. Azt hangoztatta, hogy a klubok nem várhatnak adókedvezményt mindaddig, amíg elszámolási mérlegeiket nem tárják világosan az illetékesek elé. A pénzügy­miniszter kikelt a sztár-gázsik ellen, bírálta hogy a labdarúgók fényűző szállodákban laknak, a klubok pedig valósággal szórják a pénzt. „Olaszország nem olyan gazdag állam, hogy inegen- P I • gedhessen magának ilyen luxus kiadású labdarúgást" — mon- dZffilSZlOV V6Z6X dotta többek között és más országok példájára hivatkozott. Muhammad Ali ICassius Clay) és Jintmy Ellis hétfőn mérkőzik meg egymással. Már próbamérést tartot­tak és a nagyszájú ökölvívó AH testsúlya nem kis meglepetésre túl volt a 100 ldlón (101 kilót mért), míg Ľllls csak 87.3 kg-ot. Clay elhatározta, hogy 5 nap alatt 5 kilót feltétlenül le kell adnia. Sir Stanley Rous értesítette a brazilokat, hogy augusztysban Brazíliába látogat. Meg kívánja tekinteni a jövő évi, Brazíliában sorra kerülő, úgynevezett mini­világbajnokság előkészületeit. A szovjet labdarúgó bajnok­ság 16. fordulója után az élcso­port állása: Dinamó Kijev 26 pont (17 mérkőzésből). 2. Ararat Jerevan 22 pont (16 mérkőzés­ből). Üt mérkőzésből álló portyára indul Mexikóba, Kanadába és az Egyesült Alantokba az FC San­tos labdarúgó együttese. A csa­patnak Pelé is tagja. Nestor Combint, az argentin származású francia válogatott labdarúgót a Milan 70 000 dollá­rért átengedte a Metz együtte­sének. Horváth s az U. Dózsa Csütörtökön délelőtt a terepfu­tassal fejeződött be az Újpesti Dó­zsa nemzetközi öttusaversenye. A terepfutásban az egyéni győ­zelmet Sárfalvi, a Csepel verseny­zője szerezte meg, míg csapatban Is a csepeliek voltak a legered ntényesebbek. Az egyéni összetettben ez a végső sorrend alakult ki: 1. Hor váth (C. Dózsa) 5414 p, 2. Sárfalvi (Csepel) 5229 p, 3. Pető (0. Dózsái 5141 p... 5. Bakó (Bp. Honvéd) 5070 p, 6. Richards (amerikai) 5063 p... 11. Fox (angol) 4914 p. A csapatverseny végeredménye: 1. C. Dózsa 15 424 pont, 2. Cse­pel 15 358 p, 3. Bp. Honvéd 15 116 p, 4. Egyesült Államuk 14 593 p, 5. Bulgária 14 229 p, 6. Vegyes csapat 13 664 p, 7. Anglia 12 664 p. 0 Torinóban Olaszország női labdarúgó-válogatottja 8:1 arányú győzelmet aratott Spanyolország együttese felett. Az olaszok az augusztus 15-én Mexikóban kezdő dó VB-re készülnek. Jersey Cityben a Dinamó Zágráb együttese 9:1 (2:0) arányban győzött a helyi Croa­tia (Horvátországi ellen. Torontóban vendégszerepelt a Wisla Krakkó együttese, és 2:0 aránybán legyőzte a helyi Met­róst. Stavangerben Norvégia labda­rúgó-válogatottja 2:1 (1:1) arányban nyert Anglia olimpiai csapata ellen. A bolgár, a fran­cia és a magyar válogatottal azonos selejtező csoportban szereplő norvégok góljait az an­gol Roger Day vezető gólja után Nilsen és Olson lőtte. mérkőzések Detva, a helyi Strojárne csapata és az országos bajnok Sparta k Trnava barátságos találkozójának színhelye volt. A győzelmet a ven­dégek 3:2 arányban szerezték meg. A félidő eredménye 1:1 volt. A hazaiak részéről Gaštan volt ered­ményes, míg a trnavaiak góljait Adainec, Kuna és Kabát lőtte. Újabb kellemetlen meglepetés­sel szolgált szurkolóinak a Slovan Bratislava csapata, amely előké­születi mérkőzésen 5:2 arányú vereséget szenvedett a OH Bratis­lavátől. Előzőleg vasárnap Idegen ben játszott a Siovan és a TJ Nové Zámkyval szemben 3:1 arányban maradt alul. , Előkészületi mérkőzést játszott a Lokomotíva Košice és a VSZ Ko­šice is. Egymás elleni találkozó­jukon gól nem született. Marianské l.ázné pályáján mu tatkozott be új szerzeményeivel a Dukla Praha együttese és 3:l-es félidő után 4:2 arányú győzelmet aratott. A katouacsapatban na­gyon tetszett Móder. Nehoda és Herda játéka. A Dukla góljai kö­zUl Strune kettőt. Móiler és Dyba egyet egyet lőtt. A hazaiak gól­szerzői Klemen és Zižka Illésből) voltak. Idegenben proliinak szerencsét A Rappan Kupa utolsóelőtti íor d:!'.ó>ú:,».n a csehszlovák csapatok mindegyike ellenfele pályájára látogat. Szombaton, július 24-én a Grashoppers Zürich—lnter Bratislava, és az Akadiüiiisk Boldklub Koppenhága— jednota Trenčín, vasárnap pedig a Kaiserslautern — TŽ l'rinec és a Stal Mielec—Tatran Prešov Liérkíizísekre kerül sor. Már most megállapíthatjuk, hogy a csehszlovák csapatok inegköze lítőleg sem szerepelnek olyan jól e küzdelemsorozatban, mint az el­múlt évek során. Csupán a Trinec csapata komoly jelöltje a csoport­elsőségnek és a negyedik csoport­ban ő ls gondoskodik arról, hogy mindvégig érdekes legyen a küz­delem. Igaz, elméleti esélyei a Tatran Prešov együttesének Is akadnak, de Mielecbe látogat, s ettől a csa pattól házigazdaként Barde|ovbati szenvedett vereséget. így helyzete eléggé nehéznek látszik. Gondol mink kell arra, hogy a lengyel klubcsapatok évről-évre nagyon komolyan veszik a Rappan Kupa - küzdelmeket. Ax lnter Bratislava együttese már belenyugodott abba, hogy csoportelső nem lehet, de legalább derekasan kívánja befejezni a küz­delmeket. Csoportjának élén szin­ti egészen biztosan az Austria Salzburg végez, amely eddig még pontot sem vesztett. Az lnter egyébként a svájci bainok után nem Zürichbe látogat, hanem az onnan 3(1 km-re fekvő Burg nevű városkába és M:irko edző elképze­lése szerint sor kerüi az új szer zeraények, meg az lnter minden épkézláb játékosának szereplésé­re. Nagy gondban vau a Trenčín csapata, niivol Schwarz é* Urvay sérült. Nagy pedig már nem foly­tatja e csapattal edzéseit. A csa patösszeállitási nehézségek elle nére a harcos szellemű trenőíni együttestől Dániában tisztes ered­ményt és jó helytállást várhatunk cl. « Minden esetre kíváncsiak va gyünk arra, liogy a csehszlovák csapatok, — egyaránt idegenben, — hogyan álllák meg a helyüket. |Z) Amszterdamban, az IBM Nemzet­közi sakknagymester-verseny nyol­cadik fordulójában Portisch döntet­lenre végzett ellenfelével, a szov jet Keresszel. A verseny állása: Szmiszlov 5 pont (1), Browne 5 pont, Evans, Hartoch, Ree, 4,5 pont, Ivkov 4 pont (1), Gligorics. Portisch, Ke resz, Donne, Uhlmann 4—4 pont, Langeweg, Adorján 3,5—3,5 pont. Olimpiai főpróba kajak-kenuban is Akár a legtöbb sportban, a ka­jak kenuzásban is megrendezik a legjobbak idei „olimpiai főpróbá­ját", a világbajnokságot. A ver­senyre augusztus 26 és 29 között Jugoszlávia fővárosában kerül sor. Hodler helyesel „Már régóta erre a döntésre vár­tam és ez természetes dolog. Az igazság győzött", — jelentette ki az AFP francia hírügynökség munka társának MARC HODLER, a Nem zetközi Síszövetség (FIS) elnöke, kommentálva Avery Brundage-nak a NOB elnökének és a Nemzetközi • Bizottság Végrehajtó Bizottságának azon döntését, amely rehabilitálta a Mammouth hegységben oktató ként közreműködött sízőt. Hét gól az NSZK-ban is Nyugat-európai portyája második állomásaként a magyar vízilabda­válogatott az NSZK-beli Hamm-ban a bajnokcsapat Rote Erde ellen mérkőzött és 7:1 arányban győzött. Következő ellenfele az I. osztályú SV 91 Kamen együttese lesz, inajd hivatalos nemzetek közötti találko­zón méri össze erejét a nyugatné met válogatottal. Az Elektroimpex az A riiagyar „Elektroimpex" gyár készít eredményjelző táblákat a jövőre Münchenben sorra kerftlő olimpiai játékokra. Az egyik a ke­rékpár stadionban, a másik pedig a teremsportoknál szolgálja az eredmény jelzést. Mónát búcsúztatták Az MTS elnöksége és a Magyar Öttusa Szövetség elnöksége meg ható ünnepség keretében búcsúz tatta dr. Móna Istvánt, az olimpiai és világbajnok öttusacsapat tag ját, az aktív versenyzéstől' való visszavonulása alkalmából. A sportfogadás hírei A SAZKA 31. játékhetének páro sitása íRappan Kupa mérkőzések): 1. Boldklub Koppenhága—FC Zü rich. 2. Trenčín—Hertha. 3. Vejle —Prešov, 4. Boras—Mielec, 5. 1903 Koppenhága—Linzer ASK, 6. Ser vette—Szomblerkl, 7. Hviőore— TPinec. 8. Austria Wien—Kaisers­lautern, 9. Wacker Innsbruck—At­vidaberg, 10. Rybnik—Borussla Dortmund, 11. Malmö—Young Boys, 12. lnter Bratislava—Djur­garden Stockholm. MARACANABAN nem láttak érvényes gólt Brazília — Magyarország 0:0 A világbajnok Brazília labdarúgó-csapata július 11 óta a negye­dik európai csapat elleni mérkőzésre állt ki és ezúttal Pelé nélkül. A 40 000 néző előtt lebonyolított mérkőzés, amely gólt nem hozott, az utóbbi időben szerény eredmé­nyeket felmutató magyar csapat síkerét hozta, hiszen az a félelme­tes brazil oroszlánbarlangban is megőrizte veretlenségét a világ­bajnokkal szemben. Brazília egy győzelemmel és 3 döntetlennel zárta a négy közép­európai válogatott elleni soroza­tát. A nyugatnémet Tschentscher sípjelére a csapatok a következő felállításban küzdöttek: BRAZÍLIA: Félix — Ze Maria, Brito, Piazza. Everaldo — Clodoaldo, Gerson, Ri­velino — Zequinha, Vaguinho, Tos­tao. MAGYARORSZÁG: Géczi — Fá­bián, Páncsics, Vidáts, Juhász P., luhász I.. Fazekas, Szűcs — Bene, Dunai II., Zámbó. Az első félidő hozta a jobb, vál­tozatosabb, látványosabb iátékot. A brazilok csak látszólagos fö­lényben voltak, de a magyar táma­dások több veszélyt jelentettek. Dunai lövését Félix védte, a 23. percben ugyancsak Dunai lőtt gyengén és a sarokba tartó lab­dát Félix kl tudta ütni. Bene több­ször megkeverte a brazil védel­met. A 38. percben Bene remek csele után Dunai II. elé tálalt, a nyurga csatár azonban hiába lőtt a hálóba, mert előzőleg a könyö­kével csinált helyet magának. A félidő hajrájában Géczi is kitün­tette magát. Szünet után a csapatok változat­lan felállításban folytatták a küz­delmet és a 62. percben Tostao lövése után a közönség már gólt kiáltott, de Géczl akkor is meg később ls pazarul mentett. A ma­gyar csapat nagy igyekezettel, — de ebben a játékrészben már ere­je fogytán, — több hibával ját­szott, elsősorban néhány nagysze­rű játékosa teljesítményének kö­szönheti, hogy gólt nem kapott. A brazilok a hajrában szinte 10 emberrel támadtak, de eredmény­telenül. Félix volt a brazil válogatott kimagaslóan legjnbb játékosa, s ex a tény magában is bizonyítja, hogy a magyar csapat nem játszott alárendelt szerepet. A svájci és az angliai VB-n ara tott magyar győzelem után ez a játék is megmutatta, hogy a bra­ziloknak nem ízlik a magyarok stílusa. Velük szemben nem tud­ták megszerezni első győzelmüket. Jók: Félix, Everaldo. Rivelino, Cerson és Zequinha. A magyar csapat legjobbja Páncsics, mellet­te Géczi, Juhász Péter és Fazekas teljesítménye dicsérhető elsősor­ban, de a többiek is jobban ját­szottak mint az előző mérkőzése­ken. ISMÉT CALLIGARIS Az utóbbi időben nagyon sok­szor hallat magáról Novella Calli­garis, az nlaszok 16 esztendős úszó reménysége. Kedden a 4U0 méteres női gyorsúszásban állított fel új Európa csúcsot, szerdán pe­dig a COU m-es távon adta át 9:20.9 perces idejével a múltnak az eddi­gi Európa rekordot. A világcsúcsot ezen a távon az ausztrál Moras tartja 9:02,4 perces idővel. Erre az említett rekordra a bol­zanói versenyen került sor. Ugyan­ott, a férfiaknál az 1500 m-es tá­• Néhány eredmény a Kitzbü­helben sorra kerülő osztrák nem­zetközi teniszbajnokság férfi egye­se második fordulójából: Grábner (amerikai)—Ulrich Idán) 6:2, 6:1, 6:1. Tiriac (román)—Elschenbrolch (nyu. német) 6:2, 2:6, 2:6. 6:1, 6:4, Mulligan (olasz)— Case (ausztrál) 6:3, 6:2, 6:1, Gsipert Ispanyol) — Varga | magyar) 6:4, 6:4. 6:2. von az NDK beli Sperling győzött 17:14,7 perces idővel. A 200 m-es gyorsúszásban a spanyol Esteban 1:59,8 perccel végzett az élen, míg a 100 m-es mellúszás az 1:09,3 per­ces teljesítményt nyújtó magy'ar Szentirmai zsákmánya lelt. • Győr városában nemzetközi jellegű teniszversenyt rendeztek. A férfi egyes döntőjében Machán Baranyl felett aratott ?:6, 6:2, 6:4 arányú győzelmet. A női egyes döntőjében: Dlbar (román)—Széli (magyar) 1:6, 6:4, 6:3. A férfi pá­ros döntőjében: Baranyl, Machán (m)—Marcu, Popovlci (román) 6:4, 6:0. Vegyes páros döntő: Marcu, Dibar (r)—Szabados (m), Walsli lauztrál) 6:2, 6:4. # Viareggioban 10:10 arányú döntetlennel végződött az Olasz­ország—NSZK válogatott ökölvívó viadal. Ii97. SZ. FEJTÓRÜ J. H a r t u n g („Cleveland Chess Bulletin" 194B) Világos Indul és 2 lé­pésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh8, Be5 és g7, Fbl és h2, Hf7, gy: h5 {7 báb). Sö­tét: Kf6, Hg8 és h7. gy: d4 és g4 (5 báb). A meg­fejtés beküldésének ha­tárideje: július 2. A meg­fejtések az Új Szó szer­kesztőségének címére kül­dendők „Sakk" megjelö­léssel. A helyes megfej­tést beküldők közül ket­ten minden héten könyv­jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves meg­fejtési létraversefiyt veze­tünk. A 695. sz. fejtörő (J. Böhm) helyes megfejtése: 1. llb2U Az e heti nyerte­sek: Szendi László, Okollčná 94, és Szabó Dezső, Moča 200. Közöljük a félévi létraverseny eredményét a 694. sz. fejtörővel bezárólag. A liáront legtöbb pun tot elért fejtő között megosztjuk a pénzjutalmat: 200.— Kčs t kap Fifka Lászlóné, Nové Záinky, La bai Zoltán Milanovce és Pócsik István, Nitrany, akik B0—60 pon tot értek el; valamennyi felad­ványt helyesen megfejtették, sőt egy esetben mindkét mellékfij­tést megtalálták. Könyvjutalomban részesülnek az 58 pontot elért fejlők: Vincze István, Štúrovo, Horváth Károly, Bíiia, Kovács Zol­tán, Komárno. Kučera Erzsébet, Levice, Pál-Fejes István, Štúrovo és Hegedűs Dénes. Bajtava. A to­vábbi sorrend: 56 pont: |vala mennyi feladványt helyesen meg­fejtették, de nem keresték a mel lékmegfejtést) Mg. Ph. Abonyl Endre, Lučenec; Margala József. Handlova: Suchala István. Bardo novo és Szendi László, Okollčná. 54 pont: Török Csaba, Oborín; Mé ry Mihály. Dunajská Streda; Kun József, Cerhat; Balogh Imre, Ko­márno; Csintalan Csaba mérnők, Chotín. 52 punt: Gábor Lajos. Se­llce; Hegedűs Flórián, Strekov; Jalsovszky Zoltán, Vtrt; Mészáros, Rožňava. 50 pont: Szabó Ádám, Chotín; Plnke Béni, Komárno; Nagy István, Ctl. Radvany; Fábry lenő, Rožňava; Fukács Miklós. Veiké Dravce; Ifj. Gál Jenő, Fi­ľakovo; Hauser Jenő. Moldava n/B. Fukács Nándor, Veiké Drav­ce. 48 pont: Boroš József, mérnök. Prešov; Fukács Árpád, Fitakovo, Gál Jenő, Filakovo, Hideghéti Vin­ce, Pod. Biskupice, Herceg Sán­dor, Filakovo; Soltész Júl., Bra­tislava. 46 pont: Szabó Dezső, Mo­ča; Albert István, Blatná n/O.; Gobl Károly, Stos; Góra Sándor, Obld; Kopcsik István, Rim. Sobo­ta; Kotmaník Pál, Lučenec; Lau­rencslk Sándor, Lučenec. 44 pont: Kandera József, Topolčany; Lít­resics Boldizsár, Blutna n/O. 42 pont: Remeš Erika, Vlrt; Tuäiak Štefan, Želiezovce: Gergely Ka­roly, Dubí u Teplíc. 40 ponl: Bur­kus István, Drienovce; Hélniich Sándor, Moldava n/B.; Jalsovszky Imre, Vlrt; Katona Pál. Cata. A lét­raverseny közlését a iövő héten folytatjuk. A szerzett puntok nem vesznek teljesen kárba. Ugyanis előfordul­hat. hogy a legközelebb többen fejtenek meg valamennyi felad­ványt, mint amennyi díjai adha­tunk. Ez esetben méltányosabb lesz, ha a sorsolás helyett előny­ben részesítjük a régebbi, már ko­rábban több pontot szerzett fej­tflket! BELMAR GÁBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom