Új Szó, 1971. július (24. évfolyam, 154-180. szám)

1971-07-16 / 167. szám, péntek

A NAGY CSALÁS 4. M

int most már ismeretessé vált. a nemzetbiztonsági tanács július 25-i ülése után a nagyvezérkar javasolta, hogy mérjenek légi csapást Észak-Vietnam számos létesítményére, beleértve Hanoi torpedónaszád -bázisai

t is, s ennél vegyék igénybe az Egyesült Államok légierejének felségjel nélküli repülőgépeit. július 30-án éjjel egy, West moreland tábornok parancsnoksága alatt álló déi-vietnaiui tengerészeti deszant a Tonkiniöbölben megtámadta Hon Me és Hon Ngu észak-vietnami szigeteket Ebben az időpontban a deszant partraszállási helyétől 120 —130 mérföldnyire (egy tengeri mérföld 1,8 kilométernek felel megl északi irányban elindult a Maddox amerikai torpedóromboló. Egy év alatt ez már második útja volt. hogy kémadatokat szerezzen. Az utasításoknak megfelelően nem volt szabad nyolc mérföldnél közelebb kerülnie az észak vietnami partokhoz és 4 mérföldnél közelebb jutnia a Tonkiniöböl szigeteihez. A „tonkini incidens" háttere A jelentés nem mutat rá, tudott-e Maddox kapitány a délvietnami diverzánsok támadásáról. Mégis szó van arról, hogy a Maddoxuak augusztus 2-án kétszer is irányt kellett változtatnia. hogy elkerülje a velük való találkozást. Másnap Johnson elnök a Turner Joy t küldte a Matldox segítségére s mindkét torpedóromboló elindult a Tonkini-öböl felé. Ugyanakkor a Constellalion nevű repUlőgép-anyahajó is utasítást kapott, hogy csatlakozzék a Ticonderoqa anyahajóhoz, amely már az öböl déli részében tartózkodott. Augusztus 4-én, kb. 24 órával a dél-vietnamiak második diverzáns hadművelete után a Maddox és a Turner Joy „találkozott" észak-vietnami rohamcsónakokkal. Ez az esemény a „tonkini incidens" néven vált ismeretessé. A Feltet leváltó Sharp tengernagy augusztus 4-én reggel Honoluluból a Pentagonba telefonált és javasolta, hogy intézzenek bombatániadásokat az észak-vietnami rohamcsónakbázisok ellen. Huszonöt perc múlva McNainara, Rusk és' Bíiriáy megérkezett a Fehér Házba a nemzetbiztonsági tanács korábban tervezett ülésére, š közben ja vasolták Johnson elnöknek, hogy adjon utasítást „megtorló" csapásokra. Közben a nagyvezérkar tagjai a Pentagonban arról döntöttek. nevezetesen milyen célokra mérjenek csapást. Johnson elnök 18.45 perckor találkozott a Fehér Házba berendelt kongresszusi tagokkal, mindkét párt képviselőivel. Közölte velük, hogy az amerikai torpedórombolókat ért második, ki nem provokált támadás kapcsán elhatározta, hogy bombáztatni fogja Észak-Vietnamot és kérni jogja a kongresszust. hogy határ oztí.ával szentesítse az ilyen akciókat. A Pentagon-Jelentés egy szóval sem említi, hogj Jonhsun tájékoztatta volna a kongreszszus vezetőit arról, hogy a Július 30-án és augusztus 3-án a dél vietnamiak által, amerikai irányítással végrehajtott diver záns támadásért a felelősség az Egyesült Államokat terheli. McNamara trükkjei A szenátus és a képviselőház külügyi bizottságának augusztus 6-i együttes titkos ülésén McNamara és Rusk támogatta a „tonkini határozatot." A Pentagon-jelentés idézeteket és utalásokat tartalmaz a felszólalásokból, amelyeket a Pentagon sohasem hozott nyilvánosságra. Morse oregoni demokrata szenátor adatokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy július 30-án dél-vietnami személyzetű rohamcsónakok két észak-vietnami szigetet támadtak. Morse, aki egyike volt azoknak a szenátoroknak, akik késől)b a „tonkini határozat" ellen szavaztak, kijelentette, hogy e hadműveletek és az amerikai torpedórombolókkal kapcsolatos Incidens közölt közvetlen az összefüggés. McNamara erre azt válaszolta: „Haditengerészeti erőink egyáKalán nem vettek részt a dél-vietnamiak akcióiban, s ha voltak is ilyenek, semmi közük sincs hozzájuk, nem tudtunk róluk... A Maddox rendszeres őrjáratát végezte . . . Abban az időben semmit sem tudtam a szig&.eket ért dél-vietnami tátnadásról. A Maddox küldetése és a dél-vietnamiak akciói közölt valójában nincs semmilyen összefüggés" Church Idalio állambeli demokrata szenátor megkérdezte Rusk külügyminisztert: „Fehételezem, hogy a rohamcšónakokat a dél-vietnamiak rendelkezésére bocsátó kormányunk nagyon ts tudott róla, hogy Észak Vietnam területén fekvő célpontok támadására fogják

s őket felhasználni, s hogy mi hallgatólagosan támogatjuk ezt a politikát. Um van? — ..Igen, bizonyos korlátok között, amennyiben ez Észak Vietnamot illeti", — hangzott Rusk válasza. A kongresszus augusztus 7-én fogadta el a „tonkini határozatol". A szenátusban 88-an szavaz,

tak rá és csak ketten ellene, a képviselőházban 416 szavazatot kapott a határozat. Johnson légiháborúja A Pentagon-jelentés megjegyzi, hogy a „tonkini incidenst" követő visszavágások azt jelentették, hogy „a háborúban fon tos határvonalat léptek át, ugyunakkor ezt nem kísérte bírálat az Egyesült Államokban, sőt, fordítva. Volt vutr precedens, az Észak-Vietnam ellen irányuló támadásokra, s ezt igen kis ráfordítással értük el." A jelentésben szó volt arról. hogy a kormány lélektanilag felkészítette az országot a háború kiterjesztésére. Keményeid politikával érték el az Egyesült Államok részvételének kibővítéséi a háborúban. „Ezért amikor újra felmerült ÉszakVietnam légi bombázásának kérdése, -a döntés sokkal könynyebhnek bizonyult". Mint a jelentésből kitűnik, a Johnson-kormány 1964. szeptember 7-i stratégiai tanácskozásán döntött arról, hogy megkezdik a légitámadásokat Észak-Vietnam ellen. Azt várIák, hogy „e hadműveletek a következő év elején kezdődnek meg". A kormány döntése a Johnson elnök és floldivater szenátor közötti választási rsata hevében született. (Folytatjuk) BELPOLITIKAI KOMMEIMTÄR Igényesen és következetesen Nem vagyunk ulyan gazda guk, hogy megengedhetnénk magunknak a pazarlást, a dolgozok munkájával megteremtett értékek megsemmisítését. Ezérl tartja mindenki természetesnek a pártkongresszus erőfeszítéseit a nép gazdaság hatékonysága fokozásának, a ternielofolyamatok intenzifikálásának érdekében. Az új elveknek a gyakorlatban az áj munkamódszerek gyors érvényesítésében, gyűjtőnéven: a komplex szocialista racionalizációban kell kifejezésre jutniuk. A komplex .szocialista racionalizáció azonban nemcsak a miiszaki és a gazdasági problémák megoldását feltételezi, hanem a dolgozókról való körültekintő gondoskodást és a dolgozok bekapcsolását az irányításba. A dolgozúk előtt tehát új lehetőségek nyílnak, melyek azonban bizonyos, egyelőre még nem mindenütt meghonosított rendszert és rendet feltételeznek a népgazdaságban. Pl. a muiikafelügyelet megszilárdítását, gazdaságossági intézkedéseket, takarékoskodást stb. A pártkongresszuson elhangzott felszólalásokból is kitűnt, hogy a komplex szocialista racionalizáció sikere elképzelhetetlen volna az állami és a gazdasági gépezet vezető és szervező dolgozói tevékenységében várt lényeges változások nélkül. Az ötéves terv igényes feladatai ugyan is aligha volnának teljesíthetők, ha az irányításban niég gyakorta észlelt hibák telelt szemet hunynánk. Senki sem kételkedik abban, hogy a fegyelem és a rend meghonosítása ott, ahol éveken át azt sem tudták, mi fán terem ez a követelmény, nem lesz könnyű dolog. Az sem vi tás, azzal, hogy a XIV. kongresszus és a dolgozók túlnyomó többsége a felelősségteljes munkában látja életszínvonalunk emelkedésének zálo gát, még nem valósulnak meg a célkitűzések. A vezető dolgozók igényességétől, tekintélyétől, de a szakszervezetek jó munkájától is függ tehát, sikeriil-e együttes erővel megértetniük a párt gazdasági pu litikáját valamennyi dolgozó val, munkakezdeményezésiik fellendítése érdekében. A közöny, a felelőtlenség, a lustaság a jövőben nein tűrhe lő. Hiszen még azokra is átragadtak ezek a tulajdonságok, akik sokáig megbotránkozva bíráltak, sőt elítélték társaikat, de mert látták, hogy hibájukért soha senki sem vonja felelősségre a hanyagokat. dk is meggondollak ma gukat. mondván: kár a fárad ságért. A becsületes, az önfel áldozók nemegyszer észrevet ték, hogy felesleges feladató kat végeztetnek velük, de a sürgős a fontos teendők kel senki sem törődött. Nem egyszer takarékoskodtak, de ugyanakkor más helyüti a pa zarlás sem kerülte el figyel műket. Ezzel magyarázható, hogy a szorgalmas, becsületes dolgozók is idővel közömbös munkaerőkké váltak. Ma az ellenőrzés jelentősége fokozódik. A párt tagjaival szemben igényes követelményekkel lép fel. Az ötéves terv irány vonala pedig a vezető gazda sági dolgozók jogkörét és felelősségét is megszabja. De azért mégsem volna lielyes, ha álomképekben rin gatnánk magunkat, és máról holnapra százszázalékos fordulatot várnánk. Ilyen Itirle len javulás nem következhet be, hiszen csodák nincsenek. Azután még azok, akik megszokták a rendszertelen és fe tetőtlen munkát, bizonyára igyekeznek majd kitartani kényelmesebb életet biztosító elveik mellett. A mi kötelesse günk azonban az, hogy ne hunyjunk szemet kilengéseik felett. A párt irányvonalát munkájával és állásfoglalásával minden becsületes embernek támogatnia kell. Következetesen, ellentmondást nem tűrően segítsünk tehát helyre állítani a rendet a népgazda ságban, hogy a káros jelenségek minél ritkábban fordulja nak elő. Erre megvan minden lehetőségünk, mert Ita jó példával járunk ellő, joggal meg kívánhatjuk társainktól, hogy kövessék példánkat. KARDOS MARTA ;[ 19. ! - Az ön frontjónok hot hodserege von. Ez tolón kevés? - De hiszen a Nyugati Front csapatainak védelmi arcvonala erős,én megnyúlt, o kanyarulatokkal jelenleg több mint 600 km. Igen kevés tartalékunk van a mélységben, különösen a front közepén. - Az ellencsapások kérdését tekintse eldöntöttnek. Ma este jelentse a tervet i- szakított félbe elégedetlenül Sztálin. Negyed óra múlva felkeresett Bulganyin és már a küszöbön ömlött belőle o szó: - No, most aztán jól megmosták a fejemet. - Hogyhogy? . - Sztálin azt mondta, hogy „maguk ott Zsukovval, túlságosan fennhordjók az orrukat. De majd megpuhítjuk mogukat!" Utosított, hogy ozonnal jö|jek hozzád és nyomban szervezzük meg az ellencsapásokat. Két óra múlva a trónt törzse utasította a 16. és 49. hadsereg parancsnokát, valamint a magasabb egységek parancsnokait az ellencsapások végrehajtására, amit jelentettünk a főhadiszállásnak. Ámde ezek az ellencsapások, amelyeket főként lovasság mért, nem jártak olyan pozitív eredménnyel, mint amilyent a legfelsőbb főparancsnokság várt tőlük. A Moszkva elleni támadáshoz a hitlerista hadvezetés új erőket vonultatott fel és november 15-re a Nyugati Front csapatai ellen 51 hadosztályt - köztük 31 •gyalogos 13 páncélos és 7 gépesített hadosztályt összpontosított, amelyek |ól lel voltak töltve személyi állománnyal, harckocsikkal, tüzérséggel és horci technikával. A Moszkva elleni támadás „Tájfun fe dőnevű" második -szakaszót, o német hadvezetés november 15-én indította meg o Kalinyini Front 30. hadseregére mért csapással, amelynek védelme a volgoi. víztárolótól délre szerfölött gyenge volt. Az ellenség ezzel egyidőben a Nyugoti Front csapatai ellen is csapást mért. A ellenség a 30. hadsereg ellen több mint 300 harckocsit vetett be, amelyekkel szemben mindössze 56 gyenge fegyverzetű könnyű harckocsink állt. A 301. hadsereg védelme gyorsan átszakadt. Az ellenséges csapatok november 16-ón hajnalban megkezdték a támadás gyors továbbfejlesztését Klin felé. Ebben a körzetben nem voltak tartalékaink, mivel ezeket o főhadiszállás parancsóro Volokolamíjzk körzetébe dobtuk át az ellencsapás céljára, ahol lekötötte őket az ellenség. Ugyanazon a napon a német lasiszto csapatok Volokolamszk körzetében is hatalmas csapást mértek. Az isztrai irányban két páncélos és két gyalogos német hadosztály támadott. Az ellenség 400 közepes harckocsit vetett be a mi 150 könnyű harckocsinkkal szemben. November 16 - 18 ón a harcok igen súlyosak voltak számunkra. Az ellenség, nem törődve a veszteségekkel, kíméletlenül támadott, páncélos ékeivel igyekezett minden óron áttörni Moszkva irányában. De a mélyen lépcsőzött tüzérségi és páncélvédelem, valamint az összes fegy vernemek jól megszervezett eyüttmüködése megakadályozta, hogy az ellenség áttörje a harcrendeket. Az Állami Honvédelmi Bizottság, a párt központi bizottsága vezetőségének egy része, a Népbiztosok Tanácsa továbbra is Moszkvában működött. A moszkvai munkások napi 12 - 18 órát dolgoztak, ellátva a Moszkvát védő csapatokat fegyverrel, lőszerrel és harci technikai eszközökkel. A veszély azonban nem múlt el a főváros felett. Mór nem emlékszem, hányadikán nem sokkal azután lehetett, hogy a németek a Kalinyini Front 30. hadseregének oz arcvonalán és a 16. hadsereg jobb szór nyón harcászati áttörést hajtottak végre - felhívott Sztálin és megkérdezte: - Biztos benne, hogy tartani tudjuk Moszkvát? Ezt fájó szívvel kérdezem. Beszéljen becsületesen, mint kommunista. - Moszkvát feltétlenül tartoni fogjuk De még legalább két hadseregre és mintegy kétszáz harckocsira van szükségünk. - Az nem rossz, hogy ez a meggyőződése - mondta Sztálin. - Hívja fel a vezérkart és egyezzenek meg, hova összpontosítsa azt a két hadsereget, amelyet kér. Ezek november végére készen állnok, de harckocsikat nem tudunk adni. Fél óra múlva mególlapodtom Voszilevszkijjel. A tula - moszkvai hadműveleti irányban az ellenség november 18-án kezdte meg támadását. Ez a csoport védelmünket áttörve elfoglalta Bolohovo - Gyegyilovo körzetét. Ellenintézkedésként Uzlovaja körzetébe dobtuk át a 239. lövész- és a 41. lovashadosztályt. Az elkeseredett ütközetek, amelyekben csapataink kitűntek tömeges hősiessé gükkel, éjjel sem szüneteltek. Az ellenség 3. páncélos hadosztályának november 26-án sikerült visszaszorí-' tanio csapatainkat és átvágnia a tuiomoszkvai vasútvonalat, valamint Tulától északra az országutat. De Belov tábor nok 1. lovashadteste, a 112. harckocsihadosztály és o front más több csapota Kosira környékén megakadályozta az ellenség további előrenyomulását ezen « szok aszón. Belov lovashadteste a 112. harckocsihadosztállyal, a 173. lövészhodosztállyal és más csapatokkal együttműködve ellencsapást mért Guderian csapataira és 10 - 15 km-re visszavetette őket dél felé. Mordvesz irányában. November 30-án heves harcok folytak Kasira - Mordvesz körzetében. Az ellenség itt képtelen volt sikert - aratni. Guderian, a 2. páncélos hadsereg paroncsnoka meggyőződött róla, hogy Kosira - Tula körzetében nem tudja megtörni a szovjet csapatok szívós ellenállásót és nem tud áttörni Moszkva felé. A hitleristáknak ezen a szakaszon kellet átmenniük Az ebben o körzetben harcoló szovjet csapotok oz ellenség minden csapását visszaverték, nagy veszteségeket okozlak neki, és nem eresztették át Moszkvo felé. Lényegesen rosszabbul mentek a dolgok a Iront jobb szárnyán, Isztra, Klin és Szólnyecsnogorszk körzetében. Az ellenség harckocsijai november 23-án betörtek Klinbe. A 16. hadsereg november 25-én Szolnyecsnogorszktól is visszavonult. Itt aggasztó helyzet alakult ki. A front haditanácsa a 16. hadsereg parancsnokának o rendelkezésére Szolnyecsnogorszk körzetébe dobott ót mindent, amit csak lehetett, így nehézpuskákkal felszerelt katonákat, egyes horckocsicsoportokat, tüzérütegeket és légvédelmi tüzérosztályokat. Védelmi harcvonalunk ívszerűen kihoj!ett, igen gyenge helyek keletkeztek, és már úgy látszott, hogy valami jóvátehetetlen dolog történik. De nem! A katonák nem vesztették el lelkierejüket, és amint erősítést kaptak újból leküzdhetetlen védelmet szervezték. A front helyzete valóban rendkívül súlyos volt. Ennek következtében néha olyan események fordultak elő, amelyeket csak a pillanatnyi helyzet nagy feszítettségével magyorázhattunk. íme, egy példa. A Legfelsőbb Főparancsnoksághoz valamilyen módon olyan jelentések érkeztek, hogy csapataink Nahabintól északnyugatra feladták Gyedovszk városát. Ez mór egészen közel volt Moszkvához. /Folytatjuk) 1971. VII. 16.