Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-06 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó

Egy építőipari vállalat az eredmények tükrében Napjainkban különösen sok szó esik építőiparunk fejlesztéséről s az ezzel kapcsolatos problémákról. A fogyasztóktól, megrendelőktől egészen a legmagasabb illetékes fórumokig a szinte naponta megismétlődő viták anyagát képezik az egyes építőipari vállalatainkról elhangzott vélemények. Míg az építőipart a sorozatosan eltolódó átadási határidők, s az átadott objektumok, épületek nem kielégítő minősége miatt támadják, addig az építőipariak a rendszertelen anyagellátásra, a szakemberhiányra hivatkoznak. A nézetek egyeztetésére csak nagyon ritkán kerül sor, pedig véleményem szerint egy kissé több megértéssel az egyik oldal részéről és egy kissé öntudatosabb munkával a másik oldal részéről, számos fájó probléma megoldható lenne. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Építőipari Vállalat azok közé tartozik, ahol helyesen tapintottak a dolgok lényegére. A vállalat tavaly ünnepelte huszadik „születésnapját". 1950-ben, a három akkori Duna menti járásban, Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren (Galovo) és Somorján (SamorínJ szinte egyidőben alakultak meg a Járási Építőipari Vállalatok. A területi átszervezés után, 1960-ban, aztán dunaszerdahelyi székhellyel egyesült ez a három építőipari vállalat. A vállalat jelenlegi igazgatója, Beke elvtárs, 1960-ban került a vállalathoz, mint építésvezető. Az igazgatói tisztséget már tizedik éve, 1961. október 15-től tölti be. Mielőtt részletesen foglalkoznánk a vállalat jelenével, a közelmúltban elért eredményeivel és az idei terveivel, nézzünk meg talán néhány puszta számot, összehasonlítási alapul vegyük talán a három járás építőipari vállalatának egyesülését követő évet és az 1970-es év néhány sokat mondó konkrétumát. — Míg 1960-ban az évi tervünk pénzértékben kifejezve 45 981 000 korona volt — kezdi Beke elvtárs —, addig a tavalyi évben (tehát tíz év alatt) ez az összeg 83 300 000 koronára emelkedett. Míg tíz éve egy alkalmazottunk tervezett átlagos havi bére mindössze 1397 koronát tett ki, addig a tavalyi évben már 2106 koronát. 1960-ban a vállalatnak 938 alkalmazottja volt, 1970-ben csupán héttel több. Ezek a számok önmagukban, önmagukért beszélnek. Tehát amíg az alkalmazottak létszámának emelkedése a vállalat életének utóbbi tíz éve során szinte elhanyagolhatóan jelentéktelen, addig a teljesítmények megké" szereződtek. A munkatermelékenység ilyen nagyméretű fokozása csakis a technikai fejlesztés igénybevételével volt lehetséges. — Dunaszerdahelyen egy nagy termelőrészleget építettünk ki. Felújítottuk a somorjai részlegünk műhelyeit is és Nagymegyeren megkezdtük egy ipari telep kiépítését. Nagy súlyt helyezünk vállalatunk gépesítésére is. 1962-ben az üzem gépesítési alapöszszege mintegy hat és fél millió korona volt, tavaly pedig ez az összeg már elérte a tizenhat millió koronát is. Oj futó- és toronydarukat vásároltunk, korszerű csiszológépeket szereztünk be, a keverőgépeket mechanikus lapátokkal láttuk el stb. — Mint már fentebb említettük — folytatta Beke elvtárs —, a vállalat évi terve 1970-ben pénzértékben kifejezve 83 300 000 korona volt. Ezt a tervet 107,3 százalékra teljesítettük, ami összesen 6 081 000 korona tervtúlteljesítést jelent. A tervezett negyvenhat lakásegység helyett hetvenkettőt adtunk át, s a tervek szerint megkezdtük további ötvennyolc lakásegység építését is. Az átadott hatvanhat középületből (iskolák, egészségügyi központok stb.) tizenhetet kifogástalan minőségű építményként, tizennyolcat pedig kisebb hibákkal vettek át a megrendelők. A vállalat dolgozóinak becsületes munkáját dicséri többek között a'tavalyi év folyamán bejegyzett négytantermes iskolépület Nagymagyaron (Zlaté Klasy), a kéttantermes bögellői (Boherov) iskola, a nagymegyeri bölcsőde és óvoda, valamint a tizennégy tantermes illésházi (Nový Život) iskolaépület is. Az idei évi tervük a múlt évihez viszonyítva kerek tízmillió koronával, vagyis 93,5 millió koronára emelkedett. Az egy főre eső tervezett átlagos béralapunk az idén 2201 korona. Minden remény megvan arra, hogy az idén is sikeresen teljesítik tervüket a vállalat dolgozói, hiszen az első negyedévi- tervfeladatukat 6,5 százalékkal túlteljesítették. — Bár minden évben sikerül teljesítenünk, sőt túlteljesítenünk évi feladatunkat — mondja Beke elvtárs. — Ezt azonban sokszor csak nagy erőfeszítések árán tudjuk elérni. Munkánkban nagymértékben gátol a rendszertelen anyagellátás, érthetően fékezi a munkálatok technológiai folyamatát (ugyanis sok esetben megkell változtatnunk emiatt az egész munkamenetet). Csak a műszaki dolgozóink erőfeszítésének köszönhető, hogy különböző operatív intézkedésekkel mégis biztosítani tudjuk a munka folyamatosságát. A vállalatnak négy részlege van. Ezek: a dunaszerdahelyi, a nagymegyeri, a somorjai részleg, valamint önálló részleget képez a segédiparág is, amelynek központja szintén Dunaszerdahelyen van. A vállalaton belül mintegy hatszáz dolgozó kapcsolódott be az egyes részlegek közti szocialista munkaversenybe. A munkaversenyt negyedévenként értékelik ki, a legjobbnak bizonyult részlegek dolgozói pénzjutalomban részesülnek. A tavalyi évben a segédiparág kétszer, a nagymegyeri, valamint a dunaszerdahelyi részleg pedig egyszer-egyszer bizonyult a legjobbnak. A segédiparágnál a legjobb építésvezetői címet Antal Barnabás kapta meg, a legjobb brigádként pedig Mozoly elvtárs asztalosbrigádját értékelték. A vállalat dolgozóinak politikai és emberi helytállásáról tanúskodnak az 1968-as válságos időszakban elért eredményeik, amiért megkapták az akkori kerületi nemzeti bizottság Vörös Zászló elismerő oklevelét és vándorzászlaját. Az érdekesség kedvéért talán lapozzuk föl ismét a krónikát: 1968-ban a vállalat 5 953 000 koronával szárnyalta túl az évi tervfeladatait. 1969-ben megkapta a Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat az Építésügyi Minisztérium és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Bizottsága elismerő oklevelét s tavaly is a kerület legjobbjai között végzett a vállalat. 1962-től a vállalatnál összesen huszonketten kapták meg az „Építőipar legjobb dolgozója" minisztériumi kitüntetést. Igen aktívan működnek a vállalatnál az egyes alapszervezetek is. A vállalaton belül öt pártalapszervezet működik (a négy részlegen és az igazgatóságon J összesen százhatvanhárom taggal. Az összüzemi pártbizottság vezetője Morvay Imre elvtárs. Annak ellenére, hogy az 1968— 1969-es válságos időszakban tapasztalható volt ugyan néhány kisebb elhajlás (különösen a segédiparágban), a helyzetet időben felmérték és a nemkívánatos szélsőséges tüneteket időben fölszámolták. Összegezve a pártszervezet munkájában tapasztaltakat, hangsúlyoznunk kell, hogy egészében véve nemcsak az üzem kommunistái, de valamennyi dolgozója jól megállta a helyét és jelentős mértékben hozzájárult politikai és gazdasági életünk konszolidálásához. Külön meg kell még itt említenünk a népi milicisták tevékenységét, akik az 1968 as zavargások idején oroszlánrészt vállaltak a rend fenntartásából. Ennek illusztrálására csak egy példát említenék meg: három ízben segítettek Pozsonyban (Bratislava) a rendfenntartó erők. Az FSZM üzemi bizottságának Kartat János elvtárs az elnöke. A szakszervezet üzemi bizottsága a szocialista munkaversenyek megszervezését tekinti elsődleges feladatának, ugyanakkor széleskörűen gondoskodik a dolgozókról is. A vállalatnak hároní üdülője van: a segédiparág részlegének és a dunaszerdahelyi részlegnek Pozsonyeperjesen (JahodnáJ, a nagymegyeri részlegnek Kolozsnémán (Kližská Nemá), a somorjai részlegnek oedig Körtvélyesen (Hrušov). Hogy mit értünk a dolgozókról való széles körű gondoskodáson? Ismét idézzünk néhány számadatot. A vállalat évente négyszáz személyt (a családtagokkal együtt) üdültet a Balatonnál, mintegy száz gyermeket küld pionírtáborokba és átlag negyven-negyvenöt embernek biztosít gyógykezelést. A Szocialista Ifjúsági Szövetség üzemi szervezete a vállalat egyik legfiatalabb alapszervezete. 1970 novemberében alakult meg, jelenleg összesen száznégy tagja van (69 ipari tanuló és 35 segéd). Vezetője Gajdosik István elvtárs, az üzem tanoncfelelőse (itt jegyezzük meg, hogy a vállalatnak jelenleg 39 ipari tanulója van). Az 1971-es esztendő jelentős határkő pártunk és népünk történetében. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapítása 50. évfordulójának tiszteletére az üzem dolgozói vállalták, hogy évi tervfeladatukat az idén 1 370 900 koronával teljesítik túl. Ezt a szocialista kötelezettségvállalást 1971. január 29-én az összüzemi szakszervezeti gyűlésen tárgyalták meg. Ebből az összegből az egyes részlegek a következő mennyiséget vállalták: a segédiparág 595 500 koronát, a nagymegyeri részleg 364 ezer koronát, a dunaszerdahelyi részleg 200 000 koronát, a somorjai részleg 36 400 koronát, a mechanizáciős osztály pedig külön 150 000 koronát. Szocialista kötelezettségvállalásukból a vállalat dolgozói az első negyedévben 166 500 korona értékű munkát teljesítettek. — Az utóbbi évek során igen jó munkakollektlvák alakultak ki vállalatunknál — fejezte be beszélgetésünket Beke elvtárs. — Az eddigi eredményeink elérésében nem csekélv szerepe van a mestereink jó szervező munkájának, alkalmazottaink áldozatkészségének és megértésének. Ezeknek ai alapján haladunk tovább a jövőben is a megkezdett úton. TÖTH LÁSZLÓ A mikor találkoztam a ^ Nagy Szerelmessel, akit különben Mordvinecz Sándornak hívtak, átszellemült arccal, elhaló hangon rebegte: — Agnes a neve, s éjszakánként ezt suttogom a párnámba:'szeretlek, Ágnest De engem nem elégít ki az a vers, amelyet. Heine erről írni tudott. Igen, én is leírtam a tengerparton a homokba, hogy „Szeretlek, Ágnes!" — s amikor a hullámok elsöpörték a könnyű náddal írt szavakat, én is kitéptem Norvégia legmagasabb fenyőfáját, én is belemártottam az Etna tűzörvénybe, s e lángba merített óriás tollal a sötét menny boltozatára írtam: „Szeretlek, Ágnes!" Amikor megmutattam Áginak az eget, tetszett is neki a dolog, köszönte is: „milyen kedves magától, Sanyi", de aztán másról kezdett beszélni. Nem mondta ki, de éreztem, hogy valami nagyobbat, valami szebbet várt. Beláttam, valóban többet érdemel ennél, végül is, ha valaki a legszebb Feleki László: lány az egész Józsefvárosban, nem lehet kiszúrni a szemét egyetlen árva fenyővel, még ha az magas és külföldi is, s még ha az ember a mennyboltra ír is vele. Ekkor kirántottam az Eiffel-tornyot a földből, és a Mount Everest oldalára írtam vallomásomat. Láttam Ágin, hogy ez már jobban tetszik neki. Vérszemet kaptam, érzelmei kifejezésében az ember ne legyen kisszerű. Festéket kevertem a Földközi-tengerbe, kihúztam az olasz félszigetet, és a Szahara sivatag homokjára írtam, hogy „Szeretlek, Ágnes!" Aztán, mivel még maradt egy csomó festékem, az Egyenlítő mentén írtam le a két csodás szót, de magam is éreztem, hogy ha csak a mi szerény kis égitestünknél maradok, a kislány joggal vádolhat azzal, hogy nagyon sárba ragadt érzelmekkel szeretem, szerény kis szenvedélyke ez. Ekkor gyors járatú szputnyikokra erősítettem a megfelelő betűket, s a Holdra szögeztem szívem titkát. Aztán másféle ajándékokkal is kedveskedtem neki. Néhány csillagot hoztam le az égről, először persze a Vénuszt, aztán a Jupitert, később néhány távoli állócsillagot is, ne mondja azt, hogy érzelmeim i Naprendszer szegényes határait sem lépik át. Kozmikus port szórtam a lábai elé. Szupernóvákkal világítottam be kis szobáját. Aztán megragadtam a leghatalmasabb üstököst, csóváját belemártottam a legnagyobb ködhalmazba, s így írtam fel a végtelen világtérbe: „SZERETLEK, ÁGNES!" Lenyűgözve e roppant szerelem méreteitől, megkérdeztem Mordvinecz Sándort, hogy mikor lesz az esküvő. — Feleségül azért nem veszem — rázta a fejét. — Nem kötöm le magamat.