Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-03 / 130. szám, csütörtök
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1971. június 3. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA • XXIV. ÉVFOLYAM 130. szám Ára 50 fillér Tegnap vontatók segítségéve) a helyére illesztették a bratislavai új híd 75 méter hosszú második részét, melyet az ostravai kohászati szerelő üzemek dolgozói a helyszínen forrasztanak össze a Duna jobb partján már felépített hidrésszel (St. Petrás felvétele — ČSTK) kongresszusi határozatok megvalósításáért Dolgozók nyilatkozatai a CSKP XIV. kongresszusának tárgyalásairól Navalany Štefan, a Szlovák Magnezitművek košicei iizeme partszervezetének elnöke: Nagy figyelemmel kísértem a XIV. pártkongresszus tanácskozását, elsősorban azért, hogy mint kommunista és pártelnök helyesen irányíthassam az alapszervezet vezetőségének munkáját és a dolgozók politikai tevékenységét. Örömmel számolha tok be arról, hogy üzemünk dolgozóinak munkalelkesedése, kezdeményezése és helytállása példás volt az utóbbi időben is, s a kongresszus tartama alatt egyre fokozódott ... A tanácskozáson elhangzott beszámolók és felszólalások közül megra gadta figyelmemet az, amit Hu sák, Bilak, Indra, Štrougal és más elvtársak mondottak. Ezek bői nagyon sok tanulságot levonhatunk a tni pártszervező tünk tevékenységére vonatkozó lag is, s igen sok mindent alkalmazhatunk jövőbeni munkánkban. Minden igyekezetünk kel azon leszünk, hogy a CSKP XIV. kongresszusának határoza tai üzemünk minden dolgozójá nál megértésre találjanak, s a mindennapi munkában érvénye süljenek. A párt erejét a marxizmus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmushoz váló hűsége, sorainak egysége, ak cióképessége, tagjai ideológiai fejlettségének céltudatos elmélyítése, a helyes káderpolitika és a néppel való szoros, állandóan fejlődő kapcsolata jelenti. (Csehszlovákia Kommunista Pártja XIV. kongresszusának határozatából. | A pórt gazdaságpolitikája 1971—75-ös évekre szóló irányelveinek szétdolgozásakor figyelmünket a nyersanyagforrá sok gazdaságos kihasználására, a termékek minőségének növelésére, a beruházások időbeni megvalósítására, a dolgozók kezdeményezésének, újítási javaslatainak támogatására, a jobb munkakörülmények megteremtésére összpontosítjuk. Bízunk abban, hogy dolgozóink törekvéseinkben támogatni fognak ... František Eged, a Sady nad 'i'orysou-i Efsz elnöke: A Košice-vidéki járás küldötteként vettem részt a XIV. pártkongresszuson. Ehhez hasonló, nagy fontosságú rendezvényen még nem voltam jelen, azért a CSKP XIV. kongresszusa számomra többszörösen nagy jelentőségű, s nagy élményt jelent. Husák elvtárs nagy jelen(Fuiytatás a 2. oldalon) Mai szamunkban: A CSKP XIV. KONGRESSZUSÁNAK AZ 1971-1975. ÉVI NÉPGAZDASÁGI TERVRE VONATKOZÓ IRÁNYELVEI KÖZEL-KELET ] Oj fejezet a szovjet—egvlptomi együttműködésben Politikai foglyokat bocsátottak szabadon Egyiptomban Kairó — Kairói sajtójelenté sek alapján ismertette a Rauter Szalem egyiptomi belügymi niszternek azt a nyilatkozatát, amely szerint szabadon bocsá tották az egyiptomi börtönökből azoknak a politikai és közjogi foglyoknak az első csoportját, akiket tárgyalás nélkül tartottak fogva. Szadat elnök közölte a rend őrség vezetőivel, hogy alapos vizsgálatot akar végrehajtani a tárgyalás nélkül fogva tartott egyiptomi személyek ügyében, s hozzátette, hogy szabadon kell bocsátani mindazokat, akik törvénytelenül vannak börtön ben. Szadat elnök elhalasztotta Egyiptomba érkezett több új nagykövet megbízólevelének ál vételét. E nagykövetek között van Alt Hajari, Jordánia diplomáciai megbízottja is. Kairóban úgy tartják, hogy Szadat nem válthat baráti szavakat a nagy követtel anélkül, hogy említést ne tenne a jordániai helyzet romlásáról. A nagykövet foga dását tehát elhalasztották, mert Szadat nem akarja növelni a feszültséget a két ország kö zött. Amman — Az ammaui rádió közlése szerint a gerillák egy csoportja, amely magát Palesz tinai Nemzeti Felszabadítási Frontnak nevezi, bejelentette, hogy megszakítja az El Fatah-al az együttműködést, és a jövőben független gerillaszerve zet lesz. Az El Fatah egy bejrúti szó vivője kedden az ammani rádió közlésével kapcsolatban hang súlyozta, hogy az állítólagos szakadás „a jordániai hivatalos személyek képzeletének szülőt te". Húsz évvel ezelőtt pártunk vezetésével és a Szovjetunió önzetlen segítségével kezdtünk hozzá az első ötéves terv feladatainak teljesítéséhez. A négy ötéves terv folyamán hazánk becsületes dolgozói áldozatkész munkájának eredményeként több mint a három és félszeresére nőtt a nemzeti jövedelem, hazánk fe)zárkózott a műszakilag fejlett, modern iparral, mezőgazdasággal rendelkező országok közé, melyeknek népei anyagi és társadalmi jólétben élnek. Fokozatosan felszámoltuk a városok, a falvak, valamint az egyes országrészek közötti különbségeket, korszerűsítettük az ipart és a mezőgazdaságot. A negyedik ötéves terv idején a becsületes kommunisták és pártonkívüliek — ahogy mondani szokás — álmukban sem gondoltak arra, hogy ellenséges elemek 1968-ban és 1969-ben olyan társadalonibomlasztó tevékenységet fejtenek ki hazánkban, hogy az ötödik ötéves terv előkészítéséhez a háború utáni években megkezdett első ötéves terv időszakához hasonló időszakban kerülhetett sor. Két évvel ezelőtl az ország energiagazdálkodásában jelentős zavarok keletkeztek, több tizemben a társadalom javát szolgáló munka végzése helyett üres vagy ellenséges szólamok „gyártásával" foglalkoztak. Pártunk azonban a munkásosztály élcsapatához méltó magatartást tanúsított. Kivezette népünket a válságbó), és a decemberi plenáris ülésen meghirdette a politikai és a gazdasági konszolidáció programját. Ezt pártunk tagjai és hazánk pártonkívüli dolgozói a magukévá tették és teljesítették. Ennek a nagy erőfeszítésnek eredményeként tűzhettük ki az ötödik ötéves terv időszakára azokat a nagyszerű feladatokat, melyeket lapuuk mai számában tettünk közzé. Mindannyiunkat örömmel töltenek REÁLIS IRÁNYSZÁMOK el azok a — győzelem számainak is nevezhető — tények, adatok, százalékok, melyek az élet nyelvére lefordítva több lakást, bútort, ruhát, élelmet, közszükségleti cikket jelentenek számunkra. A társadalmi munkatermelékenység növelésével 28 százalékkal nő a nemzeti jövedelem, egyensúlyba kerül a kereslet és a kínálat mérlege. Az ötödik ötéves terv utolsó évében 115— 118 millió tonna szenet jövesztenek bányászaink, ami törvényszerűen javítja az államháztartás energiaellátását. 1971-től 1975-ig fontos feladat vár a vegyiiparra. Nemcsak a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen talajjavító és gyomirtó szerek iránt mutatkozó szükségletet kell kielégítenie, hanem eleget kell tennie a népgazdaság csaknem minden területéről jelentkező követelmények teljesítésének A szintetikus, a poliamid, a poliészter és polipro pilén anyagokból az eddigi termelésnek több, mint a kétszeresét kell biztosítania. A gépipari termelés 45 százalékkal emel kedik. Az acélgyártásnak a minőség állandó javítása mellett az ötödik ötéves terv folyamán 14 millió tonnát kell elérnie. 1975-ben ennek az iparágnak 9,7 millió tonna hengerelt anyagot kell előállítania. 127 kilométeres szakaszon villamosítják a vasutat, és az ötéves terv végén a villamosítás — kilométerekben kifejezve - elén a 2600-as számot. Az életszínvonal további emelését bizto sító lakásépítés terén is nagy feladatok várnak ránk. 1966—1970-ig 435 000 lakás egység készült el. Ez a szám 1975-ig jelentősen megnő. A textilipar termelékenysé gét megközelítőleg a jelenlegi termelés egynegyedével növeljük. Főleg a kötöttáruk gyártására helyezzük a fő súlyt. Szlovákiá ban 1975-ig 25 százalékkal több lábbelit állítanak elő az üzemek. Nem marad le a nagy hagyományokkal rendelkező üvegés kerámiaipar sem, ugyanis termelését az ötödik ötéves terV végéig 45 százalékkal emeli. A számadatokat hosszan sorolhatnánk. Ennél fontosabb azonban, hogy ismerve az előttünk álló igényes feladatokat, szelle mi és fizikai erőnk teljes latbavetésével arra törekedjünk, hogy a reátis irányszá mokat anyagi és szellemi értékekké változtassuk! KOMLOSI LAJOS Az Egyesült Arab Köztársaság felkérte az Afrikai Egység Szervezetét, hogy a következő afrikai csúcsértekezlet napirendjére sorolja be az EAK elleni izraeli agresszió kérdését — közölte tegnap a kairói Al Ahram. Az Izraeli Kommunista Párt az agresszió évford jlójáról Tel Aviv — Az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizottsága kedden nyilatkozatot tett közzé az arab országok elleni izraeli agresszió évfordulójával kapcsolatban. Nyilatkozatában elítéli a kormány expanziós politikáját és hangsúlyozza, hogy az izraeli kormánynak nem sikerült elérnie célját — gyengíteni az antiimperialista arab rendszereket. Ellenkezőleg ez a politika csupán a háború elhúzásához vezetett, bizonytalanságot keltett Izraelben, kiélezte gazdasági és társadalmi nehézségeit és fokozta függőségét az amerikai imperialista or szagoktól. A moszkvai Pravda a szovjet—egyiptomi szerződésről Moszkva — A Szovjetunió az Egyesült Arab Köztársaság népe mellett állt és áll a jövőben is a ragyogó jövőért, az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtéséért vívott harcában. „A két ország közötti viszony mostantól fogva magasabb fok ra, minőségileg új szakaszba lép. A szovjet—egyiptomi barátsági és együttműködési szerződést megkötötték és ebben ünnepélyesen kinyilatkoztatták, hogy a két ország és népei kö zött mindenkor megbonthatatlan lesz a barátság" — állapítja meg a moszkvai Pravda. A 24 OLDALAS mmpii U J SZO GAZDAG TARTALMABÓL: A tudományos-technikai haladás kérdései — A. Rumjaucev akadémikus írása BNV — Koinlósi Lajos riportja a Budapesti Nemzetközi Vásárról így is lehet Egy építőipari válla.at az eredmények tükrében Anyám könnyű álmot ígér — Sütő András naplójegyzeteiről Babilon Mihály lámpása — Szabó Gyula novellája Motorosok, stop! Mindenről, mindenkinek