Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-02 / 129. szám, szerda
ŕ A testvérpártok küldötteinek beszédei (Folytatás a 13. oldalról) lizmus ellen. Harcolt a Szovjetunióval való barátságért, a szocialista tábor egységéért. Az igaz, hogy kudarcokat is átélt, de kivívta a győzelmet. E harcok eredménye az, hogy ma a munkásosztály kezében van a hatalom és Csehszlovákiában gvöz a szocializmus. Köszöntjük a XIV. kongresszust, amely újból megerősíti az észak-amerikai és bonni imperialistákkal szövetkező hazai reakció maradványai által szőtt összeesküvés vereségét. Ez a vereség a Szovjetunió és a többi szövetséges baráti ország internacionalista segítségének köszönhető Ugyanígy köszöntjük a CSKP győzelmét a jobboldali erők ellen, a párt vezető szerepének felújításáért folytatott politikai küzdelmében, visszatérését a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus elveihez, valamint azt, hogy szilárdan megvédte a szocialista tábor egységét. Az egész Ecuadori Kommunista Párt és Központi Bizottsága megbonthatatlan egységben teljesítette kötelességét az imperializmus és a szocializmus erőinek összecsapásában. Szolidaritásunkat fejeztük ki a CSKP egészséges magvával, és kampányt folytattunk annak érdekében, hogy az igazságot terjesszék az egész ügyről. Kötelességünk volt, hogy testvéreink oldalán álljunk a szocialista tábor egységének, a marxizmus—leninizmusnak és a proletár internacionalizmusnak védelmében. Engedjék meg, hogy közöljem önökkel, mi ecuadori kommunisták az észak amerikaiak támadásainak állunk ellen, akik fokozzák agresszivitásukat. Céljuk, hogy kezükbe kaparintsák óriási kőolaj és más ásványgazdaságunkat, halászatunkat, veszélyeztetik szuvereni tásunkat, országunk vezetőit a nemzetközi háború és neokolonialista politika gyámkodása alá juttatják. Ellent állunk Velasco Ibarra demagóg vezér diktatúrájának, melyet nemcsak a katonai körök támogatnak, de a kőolajmonopóliumok is. A kormány ellentmondásokban vergődik és a széles néptömegek napról napra jobban megértik, hogy nem képes megoldani a hazai problémákat. A városokban és vidéken fokozódik az osztályharc. Elmélyül a dolgozók szervezettsége, bővül egységük. jelentősön növekszik az antiimperialista öntudat, ami megnyilvánul a nagy tömeggyűléseken. Fokozódik a harc azért, hogy a diktatúrát népi, demokratikus és hazafias kormány helyettesítse. Újabb és újabb rétegek kapcsolódnak ebbe a harcba, mivel ez a közös konkrét harc a széles egység szükségé', bizonyltja. Mindez földrészünk demokratikus győzelmének és nemzeti felszabadító harcának keretében valósul meg. A kubai forradalom jelentette a kezdetet, átszakította az imperialista lánc első láncszemét. A fejlődés Chileben a népi egység győzelmével folytatódott, Peru újból bebizonyította nemzeti szuverenitását és strukturális változásokat hajtott végre. Bolívia folytatja a haladó változásokat. Panama követeli jogait az imperialistáktól. Feltételezhető, hogy a közeljövőben nagy demokratikus változások történnek Uruguayban és Argentínában. A szocializmus napról napra nagyobb győzelmeket arat a világon. Az imperializmus a nemzetek elleni harcokban vereséget szenved. Ennek dicső 4s hősi példáját vietnami testvéreink nyújtják. Éljen a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus! Éljen a béke! Omar Kashas elvtárs, a Szíriai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja Drága Elvtársak! Engedjék meg, hogy a Szíriai Kommunista Párt nevében köszöntsem a CSKP XIV. kongresszusát és sok sikert kívánjak munkájához. A vörös hadseregnek a nácik fölött aratott győzelme és népük áldozatai lehetővé tették, hogy a munkásosztály 1945-ben hatalomra jusson. Ettől a pillanattól a dolgozó nép pártjuk vezetésével bekapcsolódott az ideológiai, politikai és gazdasági harcba és- a nehézségek, akadályok ellenére nagy sikereket ért el és ,ér el a szocializmus építésében. Ez nem jelenti, hogy a reakció letette a fegyvert. A jobboldali erők elleni harc eredményei számunkra is tanulságul szolgálnak. A jobboldali erők minden eszközt megragadva a Szovjetunió ellen akarták állítani a népet, meg akarták bontani barátságukat. Céljuk az volt, hogy eltereljék a nép figyelmét a fontos problémákról — a szocializmus építéséről. Amikor pártjuk szembekerült a jobboldali erők árulásával, a Szovjetunió és a Varsói Szerződés sietett egyedül segítségére. Ez az igazi barátság, ahogy monaani szokás, „a bajban ismered meg barátodat". Kommunista Pártunk egyetért az arab világ haladó mozgalmával. Támogatunk minden haladó mozgalmat. A cionista elemek kudarca Csehszlovákiában a haladó mozgalom győzelmét jelenti. A CSKP eredményei rámutatnak a munkásosztálynak és a kommunista pártnak a szocializmusért folytatott harc vezető erejének szerepére. Pártjuk helyesen mutatott rá, hogyan lehet kiküszöbölni a hibákat és helyesen hangsúlyozta, hogy ma még jelentősebb a Szovjetunióval való baráaság, mint a múltban. Szíriában haladó, hazafias kormány van, amely nyíltan harcol az imperializmus ellen. Jó az együttműködés a párt és a kormány között. Két miniszterünk van és nyolc küldöttünk a népi tanácsban. Pártunk szüntelenül arra törekszik, hogy megtalálja az együttműködés legjobb módszereit a nép érdekében. Népünk most az imperializmus és a cionizmus ellen, a haladó kormány megszilárdításáért harcol. Támogatunk minden kísérletet a szabadság és béke tartósítására és ezért támogatjuk a palesztínaiakat. Az Egyesült Államok által támogatott Izrael nem hajlandó teljesíteni az ENSZ határozatát. Rogers legutóbbi látogatása nem volt véletlen, ahhoz az akcióhoz tartozott, amelynek célja, hogy elszigetelje népünket a legjobb barátoktól, vagyis a szocialista országoktól, elsősorban a Szovjetuniótól. Egész népünk, a munkások, parasztok, az értelmiség és minden haladó erő készen áll. hogy folytassa a harcot s mi meg vagyunk győződve arról, hogy győzünk. Azért vagyunk biztosak a győzelemben, mert igazságos ügyért harcolunk, mert az egész haladó világ, azok, akik a békéért és a szabadságért harcolnak — a szocialista országok és elsősorban a Szovjetunió — támogatnak bennünket. Azok az idők, amikor az imperialisták gyámkodtak és mi engedelmeskedtünk, már mögöttünk vannak. A mi korszakunk az imperializmus életének utolsó szakasza, a mi korszakunk, a kapitalizmus megszűnésének és a szocializmus győzelmének korszaka. A nemzetek kikergetik az imperialistákat országaikból és győznek. Az indokínai nemzetek, elsősorban a hős vietnami nép egyre közelebb áll a győzelemhez. Szívből üdvözöljük a vietnami népet, kifejezzük szolidaritásunkat vele és elítéljük az Egyesült Államok barbárságát. Köszöntjük a Csehszlovák Szocialista Köztársaság munkásosztályát és az öszszes szocialista országot. Ruben Dario Souze elvtárs, a Panamai Népi Párt főtitkára Kedves Elvtársak! A Panamai Népi Párt Politikai Bizottsága nevében tolmácsolom a panamai kommunisták és országunk haladó erőinek forró üdvözletét a CSKP XIV. kongresszusának. A CSKP XIV. kongresszusának nagy nemzeti és nemzetközi jelentősége van. A központi bizottság tevékenységéről Gustáv Husák elvtárs által előadott beszámoló mélyen elemezte azt a válságot és okait, amely nemrég megrázta a csehszlovák társadalmat. Az elvtársak és barátok nagy örömére megállapította, hogy a párt, az ország egészséges erőinek élén szilárd léptekkel halad a teljes konszolidáláshoz és a szocializmus megszilárdításához a cselt országrészekben és Szlovákiában is. Saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy a csehszlovák kommunisták a folyamatos fejlődés és a dolgozók életszínvonala állandó emelésének programját terjesztették a nép elé. A beszámoló egyúttal nagyon hasznos a nemzetközi kommunista mozgalom számára is, mivel akkor sem szűnnek meg a kockázatok, amikor a munkásosztály pártja hatalomra jut. Az imperializmus sohasem mond le arról, hogy kívülről támadja a szocializmust és belülről aláássa pozícióit. Csehszlovákia esetében bebizonyosodott, hogy a szocializmusban a kispolgári elhajlás és a nacionalizmus megnyilvánulásai olyan eszközök, melyeket az imperializmus felhasznál a szocializmus elleni harcban. Csakis a munkásosztály és a forradalom vezető ereje tudja biztosítani az igazi szocialista jelleget. Pártunk a többi testvérpárttal együtt egy pillanatig sem habozott, amikor Csehszlovákiában meg kellett védeni a szocializmust, jóváhagyta a testvérpártok — a Varsói Szerződés tagállamainak jogos eljárását, amikor segítséget nyújtottak a csehszlovák kommunistáknak, jóváhagyta a Szovjetunió szilárd helytállását az ellenforradalom terveivel szemben. Pártunk azért helyezkedett erre az álláspontra, mivel mi a szocializmus függetlenségét védjük, és nem az antiszocializmus szabadságát. Csehszlovákiában olyan politikai irányvonal érvényesült, melynek célja az ellenforradalom legyőzése és a szocializmus további útjának megnyitása. Az eredmények visszatükröződnek a Csehszlovákia Kommunista Pártja egységében, a marxizmuson—leninizmuson alapuló irányvonal kidolgozásában, a szocialista országok társadalmában való határozott részvételben, a Szovjetunióval való barátságban, végül pedig a XIV. kongresszus által kitűzött gazdasági, szociális és politikai távlatokban. Panama földrajzilag kis ország, de az észak-amerikai imperializmus politikájának rendszerében fontos láncszem. Mi, akik Panamában harcolunk, saját tapasztalatunkból ismerjük az imperializmus hamisságát és telhetetlenségét s elvi ellenállását a nemzetek felszabadító törekvéseivel szemben. Nálunk ma olyan folyamat valósul meg, melyben a munkásosztály oldalán a legkülönbözőbb erők, a földművesek, diákok, a hadsereg haladó tagjai és értelmiségiek vesznek részt. Ez a folyamat az oligarchia és rendszere, elsősorban azonban a régi agrárstruktúra, az elévült politikai intézmények, valamint a panamai csatorna amerikai megszállása ellen irányul. Azok az események, melyek Panamában naponta bekövetkeznek a népi mozgalom fejlődésében, kitűzik azt az irányvonalat, amely az imperialistaellenes harchoz a nemzeti függetlenségért és a haladó demokráciáért folytatott küzdelemhez vezet. Az imperializmus elleni harcban nagy jelentőséget tulajdonítunk Csehszlovákia munkásosztályának, mely a többi haladó erővel együtt, kommunista pártja vezetésével a szocializmus útjára lépett. Mi jól tudjuk, hogy a csehszlovák nép e sikeres útjának, valamint mindazok sikeres útjának, akik a forradalom megvalósítására törekszenek, a feltételei a nemzetközi kommunista mozgalom egységéből, a szocialista rendszer erejéből, főleg a Szovjetunió hatalmából erednek. Pártunk tudja, milyen nagy a felelőssége és milyen erős az akarata a Szovjetuniónak nemzetközi kötelezettségei teljesítésében. Tudjuk azt is, hogy az antiszovjetizmus közös ellenségünknek — az imperializmusnak nyújt segítséget. Mi panamai kommunisták mindig Csehszlovákia munkásosztálya és kommunista pártja oldalán állunk a szocializmus védelmében. Közösen a nemzetközi kommunista mozgalom egységére törekszünk az imperializmus elleni harcban. Marcos Leonel Posadas elvtárs, a Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottsága elnökségének tagja Küldött Elvtársak! A Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottsága testvéri üdvözleteit küldi önöknek. Részt veszünk a kongresszuson és azt kívánjuk, hogy tárgyalásuk sikeres legyen és jelentősen hozzájáruljon pártjuk és szocialista köztársaságuk fejlődéséhez. Jókívánságainkat fejezzük ki a csehszlovák kommunistáknak és népnek a CSKP megalapítása 50. évfordulója alkalmából. Kommunista pártjuk vezette a munkásosztályt és az összes dolgozót az ország felszabadításáért, a burzsoázia legyőzéséért és a szocialista társadalom építéséért folytatott harcban. Köszönetet mondunk Központi Bizottságuknak azért, hogy a Mexikói Kommunista Párt küldöttsége részt vehet a XIV. kongresszuson, mivel ez jó alkalom annak bebizonyítására, hogy érdekünk pártjaink elvtársi kapcsolatainak, szolidaritásának és kölcsönös tiszteletének megszilárdítása. Elvtársak! Az ellentmondásos események által jellemzett nemzetközi helyzetben a munkásosztály és a világ nemzetei bonyolult, nehéz, de győzelmes harcot folytatnak a kapitalizmus és következ ményei — a kizsákmányolás és az agresszió ellen. Ennek az állandóan fejlődő folyamatnak bizonyítéka a 14 szocialista állam létezése és a vietnami népnek nemzetközi szolidaritást kiváltó hős, hatékony harca. Ennek bizonyítéka a kapitalista országok munkásosztályának harca. Ehhez a harchoz csatlakoznak más társadalmi erők akciói is. A világ imperialistaellenes szövetsége egyre hatalmasabb és komplexebb lesz. Ahhoz, hogy az imperializmust le győzzük, hogy m munkásosztály mozgalma újabb sikereket érjen el, állandó kezdeményezést kell kifejteni a nem zetközi kommunista mozgalom egységéért folytatott harcban. Ez a harc a pro letár internacionalizmus múlhatatlan követelménye. Mexikónak közös határa van az Egyesült Államokkal. A közepesen fejlett kapitalista országok közé tartozik, és az észak-amerikai imperializmustól függ. Az észak-amerikai monopóliumok, elsősorban a mexikói burzsoázia csoportjaival való egyesülés útján hatolnak be országunk gazdasági életébe. Ezek a monopóliumok ellenőrzik az ipar legdinamikusabb, legnagyobb hasznot hozó ágazatait, a bankokat, a belés külkereskedelmet, valamint a mezőgazdaságot. Mexikóban a kapitalista hatalmat az Intézményes Forradalmi Párt politikai monopóliuma testesíti meg, amely vertikális, bürokratikus és erősen összpontosított ellenőrzése alatt tartja az ország politikai helyzetét, a tömegszervezeteket és a tájékoztatási eszközöket. Ezáltal nem demokratikus, hanem fasiszta jellemvonású helyzetet teremt. Ez a rendszer gyakran kollektív gyilkosságokhoz folyamodik, sok politikai foglyot tart a börtönökben, a polgárok százait ítéli el és a politikai ellenfeleket kiutasítja az országból. Nagy fontosságot tulajdonítunk a párt megszilárdításával kapcsolatos feladatoknak. A múlt tapasztalataira és a nemzetközi munkásmozgalom tapasztalataira támaszkodunk. Hangsúlyozzuk, hogy fel kell számolni a dogmatizmus negatív következményeit, amelyek hoszszú időn keresztül kedvezőtlenül befolyásolták sorainkat. A dogmatizmus leküzdése azt jelenti, hogy teljes mértékben érvényesíteni kell a proletár párt marxista—leninista koncepcióját. Ezt a párt, mint nemzeti internacionalista erő fogalmazza meg politikai stratégiájában és teljes felelősséget vállal a forradalomért népével és a nemzetközi munkásosztállyal szemben. Elvtársak! Sok sikert és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság sokoldalú fejlődését kívánjuk. Antonio Zola elvtárs, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom küldötte Drága Elvtársak! A mély barátság és szolidaritás érzésével tolmácsoljuk önöknek, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom irá nyitó bizottságának és tagjainak testvéri üdvözleteit. A csehszlovák nép boldog lehet, hogy megvalósult kommunista pártjának kongresszusa, amely az ország nehézségeinek sikeres kiküszöbölése után ült össze. Reméljük, hogy ez a csehszlovák nép életében egyik legfontosabb kongresszus, új szakasz kezdetét jelenti országuk életében. Az imperializmus elleni harc megköveteli a haladó erők állandó szolidaritását. Az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom, amely fegyveres harcot folytat a portugál gyarmatosító rendszer ellen, példaképül szolgál az egész világnak: ellenőrzése alatt tartja az angolai terület egyharmadát és megszilárdítja függetlenségének építését. Bármennyire is döntő Portugália szövetsége a NATO hatalmaival és Afrika déli részének fajüldöző rendszereivel, Portugália létezésében, meggyőződésünk, hogy a nemzetek és haladó szervezetek aktiv szolidaritása döntő szerepet játszik a gyarmati rendszer, a kapitalizmus, a neokolonializmus és imperializmus legyőzésében. Szolidárisak vagyunk önökkel és azt kívánjuk, hogy a csehszlovák nép kommunista pártja vezetésével az alapvető problémák megoldása után folytassa haladó, békés életét.