Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-20 / 24. szám, Vasárnapi Új Szó

v w olt még néhány éránk a harc kezdetéig. A parasztház, amelyben elhelvezkedtiink, gondosan tiszta, hár nagyon szegényes. Huu, a szakaszpai ancsnok-helyettes mindössze 23 éves. de tapasztalt katonaként emlegették a többiek Most pihent: gondosan elmagyarázta a támadás minden mozzanatát. Többször hangsúlyozta, hogy minden körülmények között még napfelkelte előtt meg kell kezdeni a/ aknó; — Minden valószínűség szerint helikopterekkel lendülnek elentámadásba - mondta Huu. - így dobnak majd hp mögénk gvalogsógot. hogy elzárják a visszavonulás iltját Támadásunkat tüzérségi tűz készíti elő. s a parancs szerint az el.ső roham után szakaszunk visszavonul ugyanazon az úton, araeIven betörtünk az ellenség állásáig. — Minden mozdulatra gondosan ügyelnünk kell, hiszen önként törünk be az ellenség kelepcéjébe. S nem szeretném ha a történet végén nekik volna okuk a markukba nevetni ... Halkan neveltem- Szeretném látni azt a riadalmat, amit a tüzérség ebresztőie okoz a gazemberek között. — Csábító látvány — mondta Huu. — Még soha nem csalódlak bennünk, amikor mi vállalkoztunk arra, hogy ébresziőt csináljunk. Nevettünk. Sok sikeres támadás állt már mögöttünk, s tudtuk, hogy ezen a földön a fű, az árkok, a szél, a sás — mind-mind a szövetségesünk. — Kik maradnak tartalékban? — néztem Huu-ra — Az ellenség tüzérségét támadó szakasz perceken belül visszavonul, és elfoglal ia a hátsó fedezékeket. Ök lesznek a meglepetés... Rövid szünet után Huu magyarázta tovább — . t .'sz meg egy másik tartalékegység is És az lesz az igazi meglepetés. A döntő erő ... Az volt az érzésem, hogy Huu lát a sötétben is. Olyan pontosan írta le, hogy kinek hol a helye, ki melyik ösvényen kúszik előre, s hol fordul jobbra vagy balra, hogy szinte hihetetlennek tűnt Ezeknél a gondolatoknál Huu hozzám hajolt és suttogva mondta — Adott pillanatban felgyújtják a parasztok a mezőt. Sűrű füst támad mindenütt Ezt az akciót Kue Irányítja — Ki az a Kue? — Asszony vagy lány? Szerető, vagy menyasszony? Nem tudom pontosan — révedt el Huu tekintete a távolba. — Egy biztos: — Kue-re számítani lehet. S nem is kell róla többet tudni Néhány katona már horkolt a földön. Én Huut figyeltem, hátha mégis mond valamit Kue-ről. De csend volt. Csak a Hold feltűnése az égen, az hozott változást. Felálltam, s az ajtóhoz léptem. Csodálatos látvány volt. Mintha a mező ködtengerében sétált volna a Hold. Mint egy gigantikus tűzgolyó, mint valami misztikus üzenet a világmindenségből. - A holdfényben egy bivalyosszekér ballagott át a mezőn. A görbe szarvú állat rángatva vonszolta a kocsit, s olykor felbőgött, mint távoli hajókürt. Huu hirtelen felkelt, és mellém lépett. Vizsgálódva nézte az arcomat. Az volt az érzésem, hogy beszélni akar Megelőztem. — Hány éves Kue, akiről az előbb beszéltél? — Tizenkilenc. — Hova való? Huu megfogta a kezemet, s a távolba mutatott: — Ott. távol, túl a mezőn és azon a tenyérnyi kis erdőn... Ott van egy kis falu Nappal tisztán látható néhány szélső ház. Reggel .. Reggel átvonulunk a falun. Néhány percnyi szünet után megszorította a kezemet, s folytatta: — Pajtás, amikor megismertem azt a lányt, csak tizenhat éves volt. Igen, serdiiló lányka csupán. De különös lány Megsebesült a válla, s úgy ömlött rám a vére, mint a patak. Mégsem hallottam egyetlen jajszavát sem. — Vállövés? — Vasdorong. A gazemberek vasdorongja szúrta át a vállát. Még emlékezni is szörnyű ... A fiatal szakaszparancsnok-helyettes ujjaival a hajába fésült. — Eleinle úgy szerettem, mint a mat vették Bármennyire is gvorsan forgattam az ásót, a többiek már régen álcázták lövészteknőiket, mire én valamicske gödröt kapartam. Két katona sietett segítségemre, s Huu nak és nekem közös, tágas fedezéket áslak A gödörben egymásnak támasztottuk hátunkat. — Az előbb abbahagytad Kue történetét. Élelmet hozott és .. — Hagyjuk a folytatást! — legyintett, de mégis folytatta a történetet. — Amint meghallottam a megbeszélt jelet, rögtön felnyitottam a fedezék vasajtaját, s egyik kezemmel az ajtót tartva, másik kezemmel segítettem Kne-nak. hogy épségben lejusson a fedezékbe. A lány mellém húzódott a kis lócára, és sírva fakadt. — Kue. nem méltó hozzánk a sírás — mondtam neki, s folytatni akartam a magyarázkodást, amikor súlyos lépteket hallottam a fejem felett. Kue hozzám simult, és éreztem, hogy egész testében reszket. A léptek zaja megszűnt, majd súlyos dobbanást hallottunk. mint amikor nehéz terhet dobnak le a vállról. Egy ember hangosan kifújta magát odafönn, s már azt hittük, hogy valaki csak megpihent bambuszkötegével, amikor éles kalapácsütésekre leltünk figyelmesek. — Még a lélegzetünket is visszafojtottuk. Kue a szellőzőnyílásra figyelt. én az ajtóra. Egyszer csak hegyes vasdorong fúródott át a mennyezeten, s éppen előttünk ért a földre. Kisvártatva újabbak fúrták át fejünk felett a földet, s egyre reménytelenebbnek tűnt helyzetünk. Az utolsó vasdorong gyorsan és váratlanul csapott le, s már nem is lehetett kivédeni: Kue vállát fúrta át — A lányra néztem, s láttam, mint harapja össze ajkait, hogy ne kiáltson. Éreztem, mint ömlik forró vére törékeny vállából, s csorog végig zubbonyomon. Elhatároztam, hogy felcsapom a fedezék vasajtaját és ... — Kezem már a gránát biztosítócsapján volt, amikor Kue elkapta a csuklómat, s nemet intett. — Nem szabad! Mindenkit elpusztítanak, ha felfedeznek! A kutató-vasdorongokat kihúzgálták a földből, s nemsokára hallottuk, hogy eltávoznak. Kue kis kezét ökölbe szorítva ült mel'iettem, s éreztem, hogy rettenetesen fél. Ogy-ahogy elkötöztem sebeit, s kénytelenek voltunk megvárni az alkonyatot, hogy hazavigyem a lányt. Valami lázcsillapító gyógyszer akadt a zsebemben, azt etettem meg vele, s néhány korty vizet is ivott. Túl sok vért vesztett szegény. Este, amikor végre kiemelhettem a fedezékből. s hazatámogathattam, már alig volt ereje ahhoz, hogy suttogjon: — Vigyázz magadra! Vigyázzatok! Majd a nagymama hoz ételt . .. Huu ezután tíz napig nem látta Kuet. Tíz napon át szegény tipegős nagymama hozta osonva az ételt, a híreket, s vitte tovább az utasításokat. — A tizenegyedik napon ismét Kue jött — folytatta Huu —, s akkor nem Diep Minh Chau illusztrációja Odakint lépéseket hallottunk. Huu abbahagyla a beszélgetést. Csattant a pisztoly zárja, s lövésre készen emelkedett a kézben. — Hol a szakaszparancsnok elvtárs? — szólalt meg egy hang odakint. kilépett az ajtónyílásba, hogy megvilágítsa a holdfénv — A százados elvtárs parancsa — mondta a hírnök —, hogy induljanak azonnal. A parancs szerint tizenöt perc múlva gyülekező ... — Ébresztő! Sorakozó! — kiáltotta Huu, s az emberek perceken belül az udvaron álltak. Az egység elindult. AZ út nem volt hosszú, mindössze talán négy kilométert haladtunk előre, akkor parancs szerint beástuk magunkat. A támadásra kijelölt bázis, néhány száz méternyire előttünk, még mély álomban volt. kishú,tómat De akkor, 1959-ben mindössze húszéves voltam. A település ifjúsági mozgalmának felelőse. Akkortájt az ellenállási mozgalom abban a faluban a föld alatt működött. A szó szoros értelmében a föld alatt éltünk. Kue és a nagyanyja hozta naponta az élelmet. Ök hozták az üzeneteket is, a híreket az ellenséges csapat mozgásairól. Az egyik hajnalon megint Kue kopogott a föld alatti fedezék vasajtaján ... — Itt vagyokl — válaszolta Huu, és A parancs szerint visszavonulás esetén Hiep Thanhhon kell átvágnunk, ahol megfelelő erősítést kapunk. A fedezéképítésnél nem sok haszno-