Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-19 / 144. szám, szombat

A nemzeti bizottság forradalmi szerv ÍRTA: FÄBRY ISTVÁN, A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS ALELNÖKE A második világháború vé­gén az orosz proletariátus tapasztalatai alapján hazánkban is — a városokban és a közsé­gekben egyaránt — megalakul­tak a népi szervek. A fogságból hazatérő katonák, főleg a volt vöröskatonák a Nagy Októberi Szocialista Forradalomból tanul­ságot merítve saját maguk akar­ták megoldani városainkban és falvaikban a problémákat. A köz­ségekből és a városokból kiűz­ték a gyűlölt jegyzőket, és meg­választották a nép forradalmi szerveit. A rjemzeti bizottságok­ba a forradalmi magatartást, ta­núsító személyek kerültek, akik abban az időszakban az ember­nek ember általi kizsákmányo­lása, a nyomor és az éhinség el­len harcoltak. Ezek voltak a legöntudatosabb munkások, kis­parasztok, részes aratók, közülük pedig néhányan már a szociál­demokrata párt tagjai voltak. Ehhez nem kis mértékben já­rult hozzá a magyar Vörös Had­N sereg gyors előre haladása és a Szlovák Tanácsköztársaság meg­alakulása, mert a városokban és a községekben, ahová bevonult a Vörös Hadsereg, mindenütt megalakították a községi taná­rsokat, amelyek saját kezükbe vették át a teljes jogkört. A Vörös Hadsereg visszavonu­lása után sem merték az urak ezeket a szerveket teljesen fel­számolni, csak „átszervezték" saját céljaik számára, mégpe­dig olyan módon, hogy a köz­ségi és a városi képviselő-testü­letekbe különböző urak kerül­tek, akik saját osztályérdekei­ket védték. Gyors ütemben alakultak, so­kasodtak a pártok. Ahány nem­zetiség, vallás és szakma, annyi párt volt, hogy a dolgozók ne le­gyenek egységesek, és hogy a „Divide et impéria" ősrégi jelező alapján egymás ellen uszíthas­sák őket. „A népképviseletnek" azt a formáját törvénybe is iktatták, és „a nép szerveiként" „demok­ratikus rendszerként" jöttek lét­re a községi ős a városi képvise­letek. E z egyébként a fő gondolat leleplezésének egy álcá­zott formája volt: eltompítani a dolgozók' forradalmi lendüle­tét, fokozatosan törölni a for­radalmi vívmányokat, azokat, amelyeket a forradalmi hullám kezdetén kénytelenek voltak el­ismerni, hogy ne veszítsenek el mindent. Emlékszem még arra az időre, amikor gyermekkoromban köz­ségünkben, sőt Rozsnyó járási székhelyen mennnyire megbot­ránkozott a grófi nagybirtok igazgatója, az ispán, a plébános és néhány kulák, hogy a község és a járás ügyeiről a béresek kezdtek dönteni: Mankovék, Fábryék, Ambrúzsék, Róték, te­hát „a koldusok", akiknek a puszta kezükön kívül semmijük sincs. Hiszen ezért az úristen meg is bünteti őket — prédikál­ta fozef Erm plébános úr. S mintha igazď lett volna! Az első „istenbüntetés" akkor sújtott le, amikor a csendőrök össze­gyűjtötték a volt vöröskatoná­kat és a községi tanács tagjait. A forradalmi nemzeti bizottsá­gok felszámolásához nem cse­kély mértékben járultak hozzá a szociáldemokrata párt vezetői is, akik a dolgozókat szüntele­nül azzal vigasztalták, hogy le­gyenek türelmesek, hogy csak ilyen módon kapnak több szava­zatot a parlamentben, megsza­vazzák a községi tanácsok tör­vényeit, a földreformot stb. Valóban, törvényesítették a községi, a városi, sőt a kerületi képviseleti szervekbe való vá­lasztásokat, csak éppen azzal a „csekély" módosítással, hogy azonnal ugyanabban a törvény­ben törölték a saját ügyeikben való döntés minden jogát. A harmincas évek elején ma­gam is tagja voltam a városi képviseleti testületnek, s jól em­lékszem, hogyha pl. a munka­nélkülségről tárgyaltunk, a jegyző úr figyelmeztetett bén­ái nünket, hogy erre nincs jogunk, hogy ez törvénybe ütköző! Ami­kor a községi képviselők túlnyo­[9 mó többsége ragaszkodott ah­hoz, hogy a Rimamurányi Bá­nyákból ne bocsássanak el több % bányászt, hogy ne szüntessék be ' a gyárak, pl. a gömöhorkai cel­lulózgyvir üzemelését, a jegyző úr tiltakozott döntésünk ellen. Pár nap múlva értesítést kaptunk, hogy ezen és ezen törvény sze­rint feloszlatták testületünket és a járási városka élére járási parancsnokot — Jamovský köz­ségi biztost — nevezték ki (sze­rencsére jó ember volt). V iharos küzdelmek dúltak a községi és a városi kép­viseleti szervekben a kommunis­ta párt tagjai és a különböző pártok képviselői között (raj­tunk, kommunistákon kívül hét­nyolc párt volt) pl. az adómeg­állapításról. Mi, kommunisták azt követeltük, hogy az adó túl­nyomó részét a gazdagok fizes­sék, akik még a gazdasági vál­ság idején ls egyre gazdagodtak. Teljes mértékben érvényesíteni akartuk „a gazdagok viseljék a gazdasági válság nehézségeit, fizessenek adót abból, amit az úgynevezett demokrácia pár éve alatt kizsákmányolással szerez­tek" gottwaldi jelszót. A szociáldemokrata párt volt vezetőit nagy felelősség terheli azért, hogy az Osztrák—Magyar Monarchiából visszamaradt egész államgépezet megmaradt a helyén, sok törvény hatályban maradt, s a városi és a falusi szegénységre újra rászabadítot­ták a nép által gyűlölt jegyző­ket. A dolgozó nép mindebből ta­nulságot merítve már az első köztársaság elején nem ismerte el vezetőjének a szociáldemok­rata pártot, kialakította saját, valóban forradalmi pártját, Csehszlovákia Kommunista Párt­ját. A Csehszlovák Köztársaság­ban ez volt az egyetlen olyan párt, mely a dolgozókat tanítot­ta, és a saját jogaiért, a rendszer megváltoztatásáért vívott küzde­lemre lelkesítette. Azon rend­szer elleni küzdelemre, amely a népnek nem adhatja meg és nem akarja megadni azt, ami joggal megilleti. A községi és a városi képvi­seletekben éppen a kommunis­ták voltak a legaktívabbak ab­ban az időszakban is, amikor a köztársaságot a német fasizmus és bérencei fenyegették. A pár­tunk által választott községi és városi képviselők szüntelenül rámutattak a német imperializ­mus hazai kiszolgálóira, béren­ceire, és erélyesen követelték, hogy minden szervet, s ugyanak­kor az államgépezetet is tisztít­sák meg az ilyen és hasonló elemektől. Hogy a köztársaság védelmét a becsületes hazafiak­ra bízzák, akik hazájukat igazán szeretik, nem pedig azokra, akiknek sokkal kedvesebb a gazdagság, a vagyon, akik milliók élete árán is inkább osztoznak a megszerzett vagyonon az ide­gen imperialistákkal, mint sa­ját nemzetükkel. enniinket, kommunistákat nem hallgattak meg, mert nem is akartak meghallgatni. Továbbra is egy asztalnál kellett ülnünk a hlinkásokkal, a hen­leinekkel, a Horthy-pártiakkal. Nem csoda tehát, hogy az ilyen „hazafiakkal" való tanácskozá­saink robbanékonyak voltak, mi ugyanis minden esetben lelep­leztük őket. Nem véletlenszerű tehát, hogy B a kommunista pártnak azok a volt tagjai, akik a községi kép­viselőtestületekben gazdag ta­pasztalatokat szereztek, a forra­dalmi nemzeti bizottságok szer­vezőivé váltak, ők voltak az el­lenállási küzdelem kezdeménye­zői, amelyben igen fontos szere­pet játszottak. Megszervezték a hírszerző szolgálatot, a parti­zán vezérkarok és egységek el­helyezését. Csaknem teljes egé­szében vállalták a partizánok ellátását is. Gyakran — veszélynek kitéve — az illegális dolgozóknak sze­mélyazonossági igazolványokat adtak ki, figyelmeztették az el­lenállási mozgalom szervezőit a letartóztatási parancsokra stb. A dicső szovjet hadsereg általi felszabadítás után kezükbe vet­ték városaink és falvaink ügyei­nek intézését, és nem kockáz­tatták a drága áron megváltott szabadságot, nem szolgáltatták ki azoknak, akik elárultak ben­nünket. A nemzeti bizottságok tehát nemzeteink történelmében első ízben voltak a nép, a forradalmi proletariátus, az új célokat ki­tűzött államhatalom igazi képvi­selőivé. A CSKP vezetésével a nemze­ti bizottságok valmennyi fokon fontos szerepet játszottak 1948­ban, a februári események előtt és után is, például a vidéki új­gazdagok megadóztatásakor, az árulók, a kollaboránsok vagyo­nának elkobzásakor, a földre­formkor, az ipar, a bankok, a közlekedés, a nagykereskedelem stb. államosításakor. Talán sohasem fogjuk tudni kellően értékelni azt az óriási munkát, amit a nemzeti bizott­ságok tagjainak százai és ezrei végeztek elmaradott mezőgazda­ságunk kollektivizálásakor. Űk voltak elsősorban azok, akik nem kímélve egészségüket, sza­bad idejüket, éjjel-nappal agitál­tak, megnyerték a kis- és közép­parasztokat a közös gazdálko­dásnak. Sajnos, hogy ezért a becsüle­tes munkáért nem egyszer sér­tegetés, jogtalan bírálat érte őket, az úgynevezett „megújho­dási harcosoktól" — az ember­arcú demokratizátoroktól. S nem véletlen, hogy nemzeti bizottságaink túlnyomó többsé­ge, főleg az alacsonyabb fokú nemzeti bizottságok, a párt egészséges erőinek vezetésével hűségesek maradtak szép forra­dalmi hagyományainkhoz. Nem hódoltak be a demogóg, a sovi­niszta, a szocialistaellenes elmé­leteknek s még a legnehezebb napokban is ők szervezték meg a munkát az üzemekben, az isko­lákban és az üzletekben. For­radalmi fejlettségből tehát újra jelesre vizsgáztak. A nemzeti bizottságok nem csekély részt vállaltak abból is, amit a CSKP vezetésé­vel történelmi szempontból olyan rövid időszakban elérhet­tünk: az új gyárak építéséből, a termékeny nagy földtáblákon va­ló közös gazdálkodásból, váro­saink és falvaink teljesen új negyedeinek építéséből. A nemzeti bizottságok tehát ilyen módon gazdagítják pár­tunk gyönyörű forradalmi tör­ténetét. - -.. MIRŐL ÍRNAK Ä mím új| mbuna imn H S2333 Z'rnmiáiwm lllJl'tViľJ PRÄGAI 1 LA p O KONSTRUKCIÓK (Tóthpál Gyula felvétele) A Tvorba Lukács Györgyről —• Távozásával nemcsak ma­gyar testvérpártunk, hanem az egész nemzetközi kommunista mozgalom, a marxista gondolko­zás nagy és jelentős fejezetét zárja le — írja Lukács György­ről a Tvorba 24. számában Ji­M Hájek. Hiábavaló ellenségeinek igye­kezete, hogy a forradalmi moz­galommal szemben még halála után is visszaéljenek Lukács életének némely tévedésével és gyengébb elméleti pontjaival. Igyekezetük hiábavaló: mert Lukácsra- elsősorban az a tény jellemző, hogy élete egyetlen konfliktusos helyzetében sem tekintette magát gondolatai és teltei végső bírájánák, nem esett az individualista hiúság és öntetszelgés hibájába, mindig az objektív forradalmi társadal­mi fejlődés tényét és a kommu­nista mozgalom érdekeit tartot­ta szem előtt. Halála előtt néhány évvel is­mét megtalálta az utat a Ma­gyar Szocialista Munkáspártba. Sohasem gyakorolt rá befolyást az, hogy a barikád túlsó olda­lán „elismerik-e" tudósnak, gondolkodónak, vagy sem? Ezért volt képes felismerni, hi­báiból levonni az elvszerü, mély­séges becsületes tanulságokat. Sokan azok közül, akik mint dogmatikust „cáfolták", rene­gátként végeztek. Lukácsnak a forradalmi mozgalomhoz fűző­dő szoros kapcsolata kiállt min­den próbát. Most még nincs idő a vég­telenül bőséges és gazdag elmé­leti mű értékelésére. A mi, cseh­szlovák helyzetünkben különös­képpen fontos, hogy visszatér­jünk életművéhez, hogy irodal­mi, szocialista jellegének elmé­lyítéséért és erősítéséért vívott harcainkban hasznosítsuk az ő nagy kezdeményezéseit és alap­vetően pozitív hatóerejét. Lu­kács művének igazságos és fe­lelősségteljes értékelése nem le­hel rögtönzés tárgya. Most, amikor ez az életmű végleg le­zárult, az értékelés világvi­szonylatban is a marxista—le­ninista irodalomtudomány egyik legsürgetőbb feladatai közé tar­tozik. Szükséges a kultúra állami irányítása -- A művészetben türelmet­lenséggel nem megyünk előre. Ez azt jelenti, hogy minden be­csületes és egészséges igyeke­zetet támogatnunk kell. Azt, hogy azok, akik' előtt céljaink világosak, nem zárkózhatnak el, ellenkezőleg: magukkal kell ragadniuk a többit. S ebben a kommunistáknak kell az élre állni. Ez nem volt könnyű fel­adat a múltban sem és most sem, de történelmileg felemelő cél, mivel jó ügyet szolgál — írja a Rudé právo június 17-i számában Jan Kiiment. A kultúra nemcsak az élvo­nalbeli művészekből és alkotók­ból áll. A tegnap magukat elit­nek kikiáltók megfeledkeztek a sok ezer kultúrinunkásról, sakk­figuraszámba vették őket, ha­mis és kockázatos játszmát akartak kezdeni velük. Ezek a névtelen, becsületes és szerény kultúrmunkások kulturális éle­tünk demokratizálásán dolgoz­nak, s ez a feladat ma is kul­túrpolitikánk homlokterében áll. A pártkongresszus hangoz­tatta, hogy a kultúra irányítá­sa a szocialista államban jogos és szükséges. Nem lenne he­lyénvaló, ha társadalmunk még támogatná is az ellene irányu­ló felforgató tevékenységet. Be­fellegzett azoknak, akik az ál­lam anyagi támogatása ellené­ben kispolgári ízlésüket és esz­méiket akarták a társadalomra ráerőszakolni. Az alapszabályzat ismerete - kötelesség A Tribúna 24. számában Jaro­slav Rous kommentárt fűz a párt kiegészített alapszabályza­tához. Hangoztatja, hogy az alap­szabályzat a párt egyik legfon­tosabb dokumentuma, s ismere­te minden párttag számára kö­telező. A kiegészített alapsza bályzat attól a perctől kezdve érvényes, amint a kongresszus jóváhagyta. Ezért már a júniusi taggyűléseken is kötelező a ki­egészített szabályzat alkalma­zása. Ez azt is jelenti, hogy csak akkor tartható meg a tag­gyűlés, ha a tagságnak több mint a fele megjelenik. Ott, ahol ez a többség nincs meg, a tag­gyűlés nem határozatképes. Te­hát az alapszervezetekben na­gyobb figyelmet kell szentelni a taggyűlések alapos előkészí­tésének. A pártszervezetek egyik fon­tos feladata, hogy megismertes­sék a tagsággal a kiegészített alapszabályzatot. A Tribúna ezenkívül foglal­kozik energetikai helyzetünkkel és távlatainkkal az ötéves terv­ben. Miroslav Šolc tollából cik­ket közöl a jobboldali opportu­nisták által hirdetett ún. szo­cialista modellről, s idézi a XIV. kongresszuson részt vevő külföldi delegátusok állásfog­lalását szövetségeseink interna­cionalista segítségét illetően. A hetilap volt partizánok közös megemlékezését közli Augustin Schramm kommunista partizán­ról. ,,Nagyon sok kérdésről nagyon keveset tud..." A cseh könyvpiac egyik best­sellere a svájci Erich Dänicken „A jövő emlékei" című könyve volt, amelyben a szerző azt akarja bizonyítani, hogy évezre­dekkel ezelőtt földünket hatal­mas űrhajókon a világűr más bolygóin élő emberek, kozmo­nauták látogatták meg, s mivel itt megállapították, hogy meg­vannak a feltételek a szellemi életre, s miután más térségen megtermékenyítettek néhány női lényt, ismét visszahajóztak bolygóikra. Ezt a genetikai be­avatkozást néhányszor megis­mételték és így fejlődött ki több évezred múlva a homo sapiens. Dänicken állítása bizonyításá­ra nemcsak a szaharai sziklák rajzait, az egyiptomi píramiso­kat, hanem az indián mondákat és a Gilgames-eposzt is felsora­koztatja. — Egyszóval minde­nütt talál valamit, ami az ókor űrhajósait juttathatja eszünkbe. Ezek az ókori űrhajósok Dä­nicken szerint szkafanderekben és antennás sisakokban látogat­tak el földünkre. Többek közt « Bibliára is hivatkozik, mert Mózes első könyve említi, hogy „az isten fiai lányokat látogat­tak meg a földön, feleségül vet­ték őket s óriásokat nemzette"k velük". Dänicken könyvben idézi a Gilgames-eposzt is, amelyben véleménye szerint „az első űrkutatási riportot olvas' hatjuk". A Svét práce-nak adott inter­jújában dr. Ľubomír Matouš pro­fesszor, a Károly Egyetem asz­szír nyelvtudósa, a Gilgames­eposz cseh fordítója így össze­gezi véleményét Dänicken köny­véről: „Könyvének stílusa in­kább útirajzhoz illenék, nem pedig annyi megoldatlan rej­télyt tartogató tudományos nép­szerűsítő munkához. Általában elmondható, hogy a szerzőnek csupán felületes ismeretei van­nak a kérdésről, amelyről oly magabiztosan nyilatkozik. Nem ártana, ha legalább megismer­kednék az alapvető tényekkel. Dänickenre valóban érvényes könyvének egyik megállapítása: nagyon sok kérdésről nagyon keveset tud". Amint ismeretes, a Dänicken­könyvet eddig 24 nyelvre lefor­dították és Herald Reinl nyugat­német filmproducens és utazó dokumentumfilmet készített be­lőle. A vállalkozó szellemű nyu­gatnémet beutazta a világot, és Dünicken elképzeléséből jó üz­letet csinált. Tavaly a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon film­jével nagy sikert ért el, s ez a film ezekben a hetekben a dolgozók filmfesztiváljának mű­során nálunk is megtekinthető. Az Rp a filmmel kapcsolatban többek közt megírja hogy Erich von Dänickent sikkasztásért és csalásért 3 és fél évi fegyházra ítélték, de tekintettel népszerű­ségére az Ítélet nem jogerős. Ism k

Next

/
Oldalképek
Tartalom