Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)

1971-06-13 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

VIIUGSMIDBOL Szelídített fóka Ritka barátot talált Ottó Buck, hatvanéves travemiindeni halász. A tavasz folyamán, a parton többször felbukkant egy világosbarna szőrű, nagy fóka. Az idősödő halász finom halcsemegét vetett oda a kíváncsiskodó állatnak. Lassacskán szabályos találkozások alakultak ki Ottó Buck és a Dicknek elkeresztelt fóka között. Az állat minden reggel és este ugyanabban az órában jelentkezett. Később már egyáltalán nem félt az embertől, megbarátkozott vele, játszadoztak egymással és a különös kapcsolat állandósult. Dicky most is szabadon él a tengerben, de naponta szabályszerűen felkeresi barátiát. Hány gyermek legyen a családban? A mai szovjet család problémáiról, a kötelékekről, amelyek megszilárdítják és az okokról, melyek az utóbbi időben a csu tádl kapcsolatok bomlásához vezetnek, nagyon sok vita folyik a Szovjetunióban. A legélénkebben arról vitatkoznak az embe rek: hány gyereke legyen a családnak. Azok számára, akik ismerik a népességi problémákat, teljesen világosak a szaporulat csökkenésének következményei. Nagyon gyakori, hogy e lap hasábjain ls fölvetik a kérdést, miért van egyes köztársaságokban egyre több egygyermekes család. A szerkesztőség e kér déssel kapcsolatban rengeteg levelet kapott. A levelek többségének alapgondolata az volt, hogy a gyermekek jelentik az ország jövőjét, ezért a szaporulat kérdése „korunk legfooto sabb kérdése". A levelek többségének írója úgy véli, hogy a családban feltétlenül több gyermeknek kell lenni. Vajon akkor maguknak miért van mindössze egy? Egyesek arra hivatkoznak, hogy a 2—3 gyermekes családok nehezebb anyagi körülmények között élnek azoknál, amelyek csupán egy gyermeket nevelnek. Nem szabad persze szem elöl téveszteni a szülök fizikai és pszichikai megterhelését sem — különösen ami az anyákat illeti —, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a szabad időt sem. Egyszóval az életkörülmények alkotják az egyik tényezőt, amely meghatározott mődon kihat a szaporulatra. Miképpen érezteti hatását az életszínvonal emelkedése a Szovjetunióban a demográfiai folyamatra? A házastársaknak két célja van: az első — hogy gyermekük legyen [nem egy, hanem több), a másik — hogy minél többet élvezzenek az életből. A gyermekek száma tehát nem csupán az életszínvonaltól függ. hanem a férj és a feleség szüntelenül növekvő szükségleteitől is. Ezzel kapcsolatos az á vágy ls, hogy azt a meglevő egy gyermeket minél jobban felneveljék. Nos, a szülők éppen ezen a ponton lépnek túl gyakran az ésszerűség határán. Az olvasók leveleiben gyakran javasolnak olyan Intézkedéseket is, melyeknek segítségével a népességi problémát kl lehetne mozdítani holtpontjáról. Elsősorban a többgyermekes családok anyagt segítségének növelésére gondolnak. Mit szólhatnánk ehhez? A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa rendelkezése a családi pótlék két formáját tartalmazza: az egyiket a harmadik gyermek és minden további gyermek születésekor fizeti, a máslk-t havonta juttatják a családoknak, mihelyt megszületik a negyedik gyermek. A Szovjetunió területének nagyobb részén ma mégis túlsúlyban vannak az egy- vagy kétgyermekes csalídok. A szerkesztőséghez továbbra is nagy mennyiségű levél érkezik be. Ögy vél|ük, figyelembe kellene venni a lakosságszaporultra kihatással bíró összes tényezőket — a társadalmi gazdaságlakat, a lélektaniakat, az erkölcsleket és etikalakat. Ilyen politikának kell biztosítania minden család egyéni érdekeinek egybehangolását az egész társadalom érdeketvei. (MTYKRATURNAjA GAZETAI NINCS VISSZATÉRÉS Marina valahol NyugatNémetországban él, netn fontos, hogv hol. valódi neve sem lényeges. Tizenhárom éves, visszavonhatatlanul rabja a kábítószernek, kigyógyítani nem lehet, maga is tudja, hogy a káros szenvedély életébe kerül majd, de képtelen szakítani a kábítószerekkel. Sok kislány az ő korában még babákkal játszik, ő azonban naponta kockára teszi életét. A kölni rendőrök egy razzia alkalmával a város nevezetes terén, a Rudolfsplatzon tartóztatták le. Amikor rendőrkézre került, 20 gramm hasis volt a táskájában, egy hétre elegendő kábítószer. Zsebében gombostűfej nagyságú nyers ópiumgalacsint találtak, meg egy kiskanalat, amelynek segítségével az ópiumot vízben feloldják. Saját bevallása szerint tízéves korában már hasist szívott. Hogy miért? Mert szülei elváltak. Édesapja minisztériumi alkalmazott, anyja gazdag családból származik. A kislány élete unalomban telt luxusvillájukban. Véletlenül került a hasisszívók közé. Gyorsan rabja lett a káros szenvedélynek, és a hasis csak rövid ideig elégítette ki. Tizenkét éves sem volt még, amikor áttért az LSD-re. majd egy évvel kéA KÁBÍTÓSZER RABJAI sőbb egy kölni ifjúsági szórakozóhely illemhelyén egyik barátnője beadta neki az első morfiuminjekciót. Ez volt a kezdet, a vég kezdete. A morfiumadagokat szüntelenül növelni kell, és az elvonókúra esélyei 1 : 100. A halált alig lehet elkerülni, mert a szív felmondja a szolgálatot. Marina tudja ezt? — Igen — mondta. Képtelen vagyok azonban kábítószer nélkül elviselni ezt a rothadt világot, csak a morfiummámorban látok menedéket. A kislányt pszichiáterek kezelték, elvonókúrára küldték. Marina megjátszotta a gyógyultat. Hangoztatta, hogy megbánta tettét. Egyheti kezelés után hazaküldték, és anyja gondjaira bízták, aki azonban csakhamar ismét többet törődött önmagával, mint lányával, csupán azt tiltotta meg neki, hogy délután három óra után elhagyja a lakást. Marina kerüli a Rudolfsplatzot, kábítószerre azonban szüksége van. Fölvette hát a kapcsolatot régi ismerőseivel. Délután 3 óráig elegendő ideje van átadni magát szenvedélyének, bőven elláthatja magát kábítószerrel. A sápadt kislány már mindenféle kábítószert használ: ópiumot, kokaint, morfiumot. Ma már elegendő számára naponta egy adag. Mi lesz azonban holnap? Marina megvonta vállát. Mindegy. És ezt mesélte: — Egyik barátom segít beadni az injekciót. Egész testemben reszketek, mialatt letöri a morfiumampulla hegyét, és megtölti a fecskendőt. Ezután bal kezének hüvelykujjával fölvonja a szemhéjamat, és óvatosan a szemhéj alá szúrja az injekcióstűt. Egy pillanat, és a morfiumadag máris hat. Azt is elmesélte, hogy anyja minden este tetőtől talpig átvizsgálja, a tűszúrások nyomát keresi testén. Ezért kényszerül a fájdalmas módszerhez folyamodni: szemhéja alá, a nyelve alá adja be az injekciót. így mindenki azt hiszi, hogy kigyógyult, és már nem rabja a kábítószernek. Tisztában van vele, hogy sohasem szakíthat a morfiummal és csakhamar — mint mondta — hosszú útra indul, ahonnan nincs visszatérés. — Ha még egyszer megfognak, nem marad más hátra, mint egy dupla adag morfium — ez elegendő, hogy soha többé ne ébredjek fel. Tudom, mi vár rám: nem hiszem, hogy megérem 15. születésnapomat. (QUICK) A holnap Noé-bárkája Három művész „aktívan akar beavatkozni egy fejlődési folyamatba, amelynek során nem halnak ugyan meg az emberek olyan gyorsan, mint a bombától de éppen olyan alaposan elpusztulnak". A három osztrák művész: Lajwid Ortner, Günter Kelp s Klauss Pintér. A folyamat, amelyről beszélnek, a környezet egyre szédítőbb elszennyeződése és mérgeződése. A krefeldi „Haus Lange" múzeumot, a művészek beborították egy hatalmas műanyag burkolattal, hogy bemutassák, hogyan lehet a jövőben életben maradni a teljesen elszennyeződött környezetben. S mindaz, amit a védőburkolat alatt bemutatnak, figyelmeztetésként szolgál, nehogy látomásaik valaha is valósággá váljanak. Ez a „Noé bárkája" a krefeldi múzeumban „mesterséges klímaővezetből" áll, amelyeket hermetikusan elzártak a „szennyezett külvilágtól", ezzel szemben „póttermészetet" ajánlanak: vetítőkészülékek fák és virágok árnyékait vetítik a falra, hangszalagról madarak csicseregnek és kvarclámpák pótolják a napsugarat — s hogy mindez még valószerűbben hasson, még zivatarok illúzióit is keltik. „Halálos veszéllyel járna, ha valaki próbálna kitörni ebből a szintetikus kozmoszból" — hangoztatják a kiállítás kezdeményezői. S hogy az élet ilyen körülmények között is viszonylag kellemesen alakuljon, a művészek ,,belehelési zónákat" létesítettek, ahol erdei levegőt, tengeri ózont vagy virágillatot lehet belehelni. S e mesterséges világ lakói egy rózsaszínre festett műanyag burkolat alatt élhetnek vagy szerethetik egymást, miközben klímakészülékek gondoskodnak az állandó tiszta levegőről és a megfelelő hőmérsékletről. Sátorra emlékeztető mázburkolatok alatt tiszta oxigént ajánlanak, mint lukulluszi csemegét, gondolva a 2000. év egyik előkelő vendéglőjének lehetőségeire. A természetre már csak képek emlékeztetnek. „A jövő életfeltételeinek totális bemutatásával tudatosítani akarjuk a kiállítás látogatóiban, mi történik, ha hamarosan nem teszünk valamit" — hangoztatják a művészek. QUICK Óriási rovarszívó FJlsc'í pillantásra űrhajós szerelésének tűnik a képen látható szerkezet. Valójában nem más, mint a porszívó elve alapján működő, nagyméretű rovargyűjtő készülék. Richard Potts angol tudós használja annak megállapítására, hogy bizonyos területeken miért fogyatkoznak meg a foglyok. Az óriás rovarszívókkal összegyűjti azokat a bogarakat, amelyek a madarak kedvenc táplálékai. Laboratóriumi vizsgálat állapítja meg, vajon nem fertőzöttek-e olyan vegyszerrel, amelyek élvezhetetlenné teszik őket a foglyok számára. A vizsgálatok segítségével óhajtja a tudós professzor helyreállítani az angol mezők állatvilágának egyensúlyát. Az Anna Frank-múzeum anyagi gondjai Ebben a négyemeletes, vöröstégla-épületben írta Anna naplóját, amelyet később 19 nyelven adtak ki és kilencmillió példányban került forgalomba. Négy hónapon át renoválták a házat — amit elsősorban országos gyűjtésből származó bevételekből finanszíroztak —, s csak a közelmúltban nyitották meg ismét, de nyitva tartása nagy nehézségekkel jár. Az elmúlt öt év alatt fenntartói évenként több mint nyolcezer dollár deficitet szenvedtek, annak ellenére, hogy az amszterdami városi tanács és magáncsoportok adományokkal segítették az Anna Frank Alapot. 1960-ban jött létre az Anna Frank Alap, hogy fenntartsák a házat, mint a múlt jelképét, és állandó figyelmeztetést a gyűlölködés és a faji megkülönböztetés szélsőséges megnyilvánulásai nak következményeire. Az Alap ilyen értelmű kapcsolatok kiépítésére törekszik a világ fiatallal körében. Ugyanakkor az Alap kormánysegélyért is folyamodik, annak ellenére, hogy az első ilyen jellegű kérelmét elutasították. „Amennyiben nem kapunk kormánytámogatást, be kell majd zárnunk a házat — hangoztatta Isaac van Houtse, az Alap igazgatója. — Az egyetlen alternatíva az lenne, ha belépődíjat szednénk. Ez azonban — véleményem szerint — ellentmondana azoknak az elveknek, amelyekért harcolunk." A holland kormánytisztviselők irreálisnak tartják van Houtse idealizmusát. (HERALD INTERNATIONAL TRIBÜNÉI