Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-13 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
KÉT ÜZEM-EGY CÉL A kongresszus az ötödik ötéves lerv irányelveivel az 1971—1975. évi gazdasági fejlődést a szocializmus anyagi-műszaki bázisának további bővítésére és a nemzetközi szocialista integráció elmélyítésében a szocialista termelési viszonyok szilárdítására irányítja. Az ötödik öléves tervben a gazdaságfejlesztés fő célja a nép anyagi és kulturális színvonalának további emelése." (A CSKP XIV. kongresszusának határozatából.) Dolgozóink érdeklődéssel figyelték a CSKP XIV. kongresszusának tanácskozását. A munkahelyeken gyűléseket tartottak, amelyeken részletesen megvitatták a határozatok teljesítéséből eredő feladatokat. Takacs józsef, az Érsekújvári (Nové Zámky) járási Építőipari Vállalat szakszervezetének elnöke a kongreszszus célkitűzéseiből eredő feladatok teljesítésével kapcsolatban a következőket mondta: — Vállalatunk az elmúlt évben a lakásépítés tervét maradéktalanul teljesítette. Hat lakásegységgel többet adtunk át a tervezettnél. Ebben az évben sem akarunk lemaradni. A feladatokat mindenekelőtt a munkatermelékenység fokozásával akarjuk teljesíteni, csuj>án így gyorsíthatjuk meg az építési munkálatokat, és így emelhetjük az átadott épületek minőségét. A kongresszus tiszteletére dolgozóink vállalták, hogy két szabad szombaton 6900 munkaórát dolgoznak le. Tudjuk, hogy az életszínvonal további emelkedésének döntő fontosságú tényezője a lakáskérdés megoldása és az életkörnyezet megjavítása. Járásunkban Is lakáshiány mutatkozik, ami a lakosság számának, valamint a lakások minősége iránti igények növekedésével magyarázható. Ezért .vállalatunk nagy figyelmet fordít pártunk lakásépítési programjának megvalósítására. Irena Magyarová, az üzemi pártbizottság elnöke a következőket mondta: — Fontos szerep hárul a Szocialista Ifjúsági Szövetségre, ezért rendkívül fontos, hogyan készítjük fel a fiatalokat a feladatok teljesítésére. Értékeljük a fiatalok részvételét, aktivitását, kezdeményezését vállalatunk fejlesztésében. Az ifjúsági szervezet aktív tevékenységet fejt ki. Fiataljaink közül többen kérték felvételüket a pártba: Tudjuk, hogy pártunk csak akkor birkózik meg a kitűzött feladatokkal, ha hű marad a marxizmus—leninizmushoz. A kongresszus a párt életében lezárt egy bonyolult időszakot. Ma már világosan látható, hogy a politikai küzdelemben a marxista erők győztek. — A párt gazdaságpolitikai feladatait az elkövetkező időszakban akkor teljesíthetjük — veszi át a szót Takács elvtárs —, ha sikerül a párt igyekezetét egyesíteni hazánk minden becsületes emberének aktív munkaigyekezetével. A szakszervezetek továbbra is felelősséget vállalnak a népgazdaság fejlődéséért, a munkakezdeményezés és aktivitás fejlődéséért, a munkafegyelem megszilárdításáért. Szakszervezetünk tevékenységének a politikai, nevelő és szervező munkara, valamint a dolgozókról történő gondoskodásra kell irányulnia. A gazdasági vezetőkkel együtt meg kell oldanunk a dolgozók anyagi, szociális és egészségügyi kérdéseit. Az elnök a továbbiakban elmondta, hogy a vállalat a CSKP megalapításának 50. évfordulója tiszteletére vállalta, hogy ebben az évben 116 lakásegységet ad át, ami 28-al több a tervezettnél. Továbbá a lakó- és munkakörnyezet javításánál 2400 munkaórát dolgoznak le. Ennek értéke 120 000 korona. Michal Mazan. az érsekújvári dohánygyár üzemi pártbizottságának elnöke a pártkongresszus határozataiból eredő feladatok teljesítésével kapcsolatban a következőket mondta: — Mindent meg kell tennünk, hogy a párt teljesítse a munkásosztály élcsapatának történelmi küldetését, hogy teljes mértékben érvényesítse társadalmunkban a vezető szerepet. A dolgozók szorgalmas munkájának eredményeire építünk, ezeket megszilárdítjuk és továbbfejlesztjük, a lakosság életszínvonalát pedig a népgazdaság feltételeinek és lehetőségeinek megfelelően emeljük. Ezért üzemünkben is megszilárdítjuk a munkafegyelmet. A tervek szerint 210 000 korona értékű anyagot takarítunk meg. A két üzem dolgozói a kongreszszus által kitűzött feladatokat maradéktalanul teljesítik. Tudják, hogy a lakosság életszínvonalát csak a feladatok teljesítésével és túlteljesítésével emelhetjük. KOVÄCS JÓZSEF HÍRNÉVÉÉRT A KERESKEDELEM JÜ Alighogy véget ért a párt XIV. kongresszusa, a bratislavai Odevy-üzem pártszervezete, forradalmi szakszervezete, a SZISZ és az üzem vezetősége nyilvánosságra hozta azt a felhívást, amellyel az OTEX vezérigazgatóságához tartozó ruházati és textilüzletekhez, illetve kereskedelmi létesítményeihez fordultak. Az említett felhívással kapcsolatban néhány kérdést leitünk fel IMRICH jARČUŠKA mérnöknek, az Odevy igazgatójának. • Hogyan született meg ez a felhívás? — Az utóbbi időben a kereskedelmet több fórumon is bírálták, s meg kell mondanom, hogy jogosan. Ugyanis még mindig nem rendelkezünk megfelelő áruválasztékkal, az elárusítók udvariatlanok, s nem egy helyen így van úgy a vásárlókat megkárosították, vagy ahogy mondani szokás, becsapták. Ezt a helyzetet és a kongresszus határozatából ránk háruló feladatokat — amely szeriní 1975-ben 1970-hez viszonyítva 28—30 százalékkal kell a kiskereskedelmi forgalomnak növekednie — mérlegelve fogalmaztuk meg a felhívást. • A felhívásban milyen alapgondolatokat foglaltak? — Célunk a vásárlók elégedettsége. Sajnos, ez a múltban sokszor csak frázisnak tűnt. Éppen ezért a felhívásban az árusítás színvonalának emelését, a vásárlók részére nyújtandó szolgáltatások megjavítását tűztük ki célul, vagyis, hogy üzleteinkből minden vásárló elégedetten távozzon. Ennek érdekében vállaltuk, hogy az elárusítóink előzékenyen és udvariasan fognak viselkedni a vásárlókkal szemben, és a megvásárolt áru használatával is megismertetik őket. Az elárusítóink tisztán öltöznek, s munkahelyükön a lehető legnagyobb rendet és tisztaságot biztosítják, és ahogy a 150/1969-es rendelet is előírja, sem árban, sem minőségben nem történik visszaélés. • Hogyan akarják a javulást elérni? — Elsősorban is minden körzetben, illetve járásban megbeszélést tartunk az elárusítókkal, üzletvezetőkkel és javaslataikat, észrevételeiket menetközben érvényesítjük. Ugyanis mi már az említett szervezetekkel kidolgoztuk a végrehajtás módját. Ebben igen nagy súlyt helyezünk a szakmai és a politikai nevelésre. Az idei tanévben például 10 dolgozónk teszi le az üzletvezetői vizsgát, 15-en pedig segédlevelet szereznek. Ezenkívül pontokban határoztuk meg az elkövetkező időszak feladatait, valamint az elárusítók és üzletvezetők kötelességeit, másképp mondva minden dolgozó tudni fogja, mit várunk tőle. Az első időszakot (VII. 1.—XII. 31.) az év végén, a másodikat a jövő fél év végén értékeljük ki. • Azoknak a feladatoknak a teljesítéséi, amelyekel magukra vállaltak nem befolyásolhatják üzemükön kívülálló tényezők? — Kétségkívül igen. Többek között a termelő vállalatok, az üzlethelyiségek hiánya stb. Mi azonban bízunk abban, hogy a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak teljesítését minden üzemben, intézményben magukénak vallják, több árut kapunk s nagyobb lesz majd a választék, s hogy az elkövetkező időben a nemzeti bizottságok és a képviselők is többet fognak törődni a kereskedelemmel, s az adottságoknak megfelelően segítenek a bajokat orvosolni, leküzdeni a nehézségeket, mivel egy a célunk: a vásárlók, illetve a lakosság elégedettsége, az árusítás kultúráltságának és a szolgáltatások színvonalának emelése. • Az elmondottakhoz mit fűzne hozzá? — Csupán annyit, hogy bár a felhívásunkat csupán az OTEX vezérigazgatóságához tartozó létesítményekhez címeztük, szívesen vennénk, ha ezt más kereskedelmi létesítmények is a magukévá tennék. Igazán csak ekkor számíthatunk arra, hogy kereskedelmünk visszaszerzi jó hírnevét. Ez pedig senki számára sem lehet közömbös. Mi méltóan kiveszszük részünket ebből a feladatból. NÉMETH JÁNOS Harcolt, fi es nem pihen most sem E napokban jelentős )ubileumot ünnepel Pavol Hudec alezredes, kommunista, antifasiszta harcos: június 21-én lesz 55 éves, és június 4-én volt 25 éve annak, hogy a CSKP tagja lett. Hudec elvtárs élete nem volt könnyű. Gyermekkorában érezte a burzsoá rendszer minden terhét. 1939-ben besorozták a hadseregbe, később Banská Bystricán, a repülősök iskolájában alhadnagyként szolgált. A Szlovák Nemzeti Felkelés előtt a fasisztaellenes gondolkodású tisztekkel és katonákkal együtt várt a megfelelő pillanatra, és a Szlovák Nemzeti Felkelés napjaiban bekapcsolódott a harcba. Az akkori szlovák hadsereg, amely átállt a felkelőkhöz, nem rendelkezett elegendő felszereléssel, s így a repülőiskola tagjait a gyalogos egységek közé sorolták be. Öt Mimko századoshoz osztották be segédtisztnek. Ez a század főleg a Červená skálánál, Prievidzán és Turőeknál folyó harcokban tűnt ki. 1944 október elején az egység újra visszatért Banská Bystricára azzal a megbízással, hogy átvegye a város védelmét; 1944 október 12-ig maradt a városban. Azután 1944. október 12-ről 13-ra virradó éjszaka Mimko százados egységét, melynek tagja volt Hudec elvtárs is, repülőgéppel a Szovjetunióba szállították. Az első csehszlovák vadászrepülősök ezredének kialakítása után Hudec alhadnagyot az ezredben előőrsnek, később technikusnak osztották be, és részt vett a csehszlovák légiezred" valamennyi küzdelmében. A Szovjetunió területéről a hadsereggel együtt Lengyelország felé nyomult, Ostraván keresztül egészen Prágába. A kbelyi repülőtérre megérkezése után átszervezték a légiezredet. Az alhadnagy akkor már a CSKP tagja volt. Később tiszti rangra emelve továbbra is a hadseregben maradt, s az 1945—1950 közötti 1 években tevékenyen segített az uj légierő kiépítésében. Azóta különböző tisztségeket töltött be. Mindig és mindenütt szilárd marxista—lenini álláspontra helyezkedve a szocialista hadsereg építésében kiemelkedő eredményeket ér el. A Szlovák Nemzeti Felkelésben tanúsított becsületes magatartásáért, a fasizmus elleni küzdelemben való részvételéért és a szocialista hadsereg építésében kifejtett tevékenységéért Pavol Hudec elvtársat magas fokú csehszlovák kitüntetésekkel és érmekkel tüntették ki. Megkapta a „Vörös Csillag Érdemrendet", „Az 1939. évi katonai keresztet", „A Szlovák Nemzeti Felkelés II. fokozatú érdemrendjét", „A haza védelmében szerzett érdemekért", „Hősiességért", II. fokú érdemekért", „Emlékérem a Szovjetunió jelvényével", „Germánia legyőzéséért", „Az SZNF 20. évfordulója" kitüntetéseket. Pavol Hudec aíezredes e napok ban távozik a hadseregből, nyugdíjba vonul. Elmondotta, hogy nem akar valahol nagyapaként ölbe tett kézzel üldögélni. Eddig tevékenyen működött a különböző tömeg- és társadalmi szervezetekben, így nyugdíjasként is aktívan bekapcsolódik majd a közéletbe. Biztosan találkozunk majd vele a Polgári Honvédelmi Szövetségben, az Antifasiszta Harcosok Szövetségében vagy a CSSZBSZ szervezeteiben. —9f—