Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-12 / 138. szám, szombat
A DAVIS KUPÁÉRT: CsitaSoväkia-Szovjetunió 10 Prágában zsúfolt lelátók előtt a csehszlovák—szovjet tenisz Davis Kupa európai ,,A" zónaközi elődöntő nyitánya a csapatok felvonulása volt, eljátszották a két ország himnuszát, bemutatták a nagy találkozó szereplőit, majd az esőtől fellazult pályára Pála és Korotkov lépett. PÁLA—KOROTKOV 6:3, 6:4, 7:5. Nagyon érdekesen kezdődött a találkozó, 2:2-ig mindkét játékos elnyerte ellenfele adogatását. Pála végre megnyerte a magáét, majd nagyszerűen hajrázva, biztosan nyerte az első játszmát. A továbbiban sem volt sikere a robusztus Karatkovnak adogatásalval, s ennek köszönhette, hogy ismét a csehszlovák fiú keredett felöl. A legérdekesebb a harmadik játszma volt. Pála meglehetősen hamar tett szert 4:l-es vezetésre, s talán ennek tudatában gyorsan be szerette volna fejezni a találkozót. Ekkor Korotkov percei következtek, 4:3 ra szépített, majd 5:3-as Pála vezetés után 5:5 lett az eredmény. Ekkor Pála ismét rákapcsolt, elnyerte a szovjet versenyző adogatását, majd a magáét megnyerte és a mérkőzéslabdát győzelemre váltotta. Pála, aki már évek óta a csehszlovák teniszezők élcsoportjába tartozik, tavaly országos bajnoki címet nyert, — a válogatott nagyon értékes tagjának bizonyult és játékával igazolta azokat, akik bizalmat előlegeztek neki. Nagyon okosan lassította a játékot, sokszor elütött Korotkov mellett, átejtései, keresztlabdái olykor élményszámba mentek. A zömök szovjet versenyző az aránylag mély talajon bizonytalanabbul mozgott, mint csehszlovák ellenfele. A második egyes, amint az előrelátható volt, hatalmas küzdelmet hozott és nem bírt egy mással a két híres játékos. Este 19.30 órakor 5:7, 6:3. 6:4, játszmák ntán, 3:4 es Metreveli vezetéssel a negyedik játszmában szakadt félbe a találkozó, hogy azt ma a páros előtt fejezzék be. Egyelőre tehát Kodeš két játszmát nvert. egyet Metreveli, > a negyedikben a szovjet fiú áll jobban, de a küzdelem Kodes arioga tásával folytatódik. Az első játszmában Kodes már 5:3-ra vezetett, mégis vesztett 7:5re. A Kodeš-- Metreveli párharc sorsa egyben meghatározza a válogatott viadal végső kimenetelé nek alakulásul is. Metrevclivel szemben a másik csehszlovák játékosnak nincs győzelmi esélye, a párosok küzdelmében pedig az egységesebb szovjet kettős az enyhe esélyes Csak ma dől el, hogy a két országot a párosok küzdelmei során kik képviselik. A szovjet fél, a liírek szerint, a Metreveli, Lihacsov kettőst játszatja. Részünkről az a kérdés, kl legyen Kodes párja. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Leningrádban a hazai Zenit barátságos mérkőzésen 2:1 (1:1) arányú győzelmet aratott az NSZK Bundexligájának egyik csapata, az Eintracht Gelsenkirclien felett. Az utánpótlás válogatottak Európa-bajnokságának selejtezőjében, Udinében, Olaszország együttese 1:0 (1:0) arányban legyőzte Svédország válogatottját. A 23 éven aluli válogatott labdarúgók e csoportjának táblázatán az olasz csapat eddig szerzett 4 pontjával áll az élen. A svéd és az osztrák együttes egyaránt 2—2 pontot szerzett. A spanyolországi Santanderben az Ado den Haag (holland csapat) szerepelt és a másodosztályú hazai együttest 2:0 (0:0) arányban győzte le. A portugál labdarúgó kupa elődöntőjében a Benfica 3:1 12:1) arányú győzelmet aratott a Tirsense felett. *N Bérezik fiatalít A magyar asztalitenisz-válogatott sikersorozatában az is közrejátszott, hogy Bérezik Zoltán szövetségi edző bátran fiatalított, friss, új erőket vetett a küzdelembe, kapcsolt be a keret közös munkájába. Jelenleg is több fiatalt hívott meg a nem régen kijelölt keretbe. A válogatott keret tagjai — férfiak: Jónyer, Klampár, Tímár, Beleznay Börzsei. Gergely, Németh (17 éves) és Chikán (18 esztendős). Nőit: Kisházi, Magos, Lotaller, Hernádi, Molnár és Szendi (17 esztendős). SPORTHÍRADÓ • Befejezte szovjetunióbeli vendégszereplését az Espanol spanyol labdarúgócsapat. Mérlege: 1 vereség (Kijevi Dinamó 0:2), két döntetlen (Leningrádi Zenit 0:0, Torpédo 0:0). • A Lengyel Súlyemelő Szövetség kijelölte a szófiai Európa-bajnokságon résztvevő válogatottat: Smalzers, Maczklewlcz, Szoltisek, Wojnowskl, Czarneckl, Baszanowskl, Kaczroarek, Stepak, Kordyka és Kruszlna. • Befejeződött az olaszországi 3550 km-es, 20 szakaszos nemzetközi országúti profi kerékpáros körverseny. Az elsőséget az egykori háromszoros amatőr világbajnok, a svéd Gösta Petterson szerezte meg. • Tommy Kono sokat vár Rudolf Mangtól. A volt többszűrös olimpiai és világbajnok amerikai Kono, akt már évek óta a nyugatnémet súlyemelők vezető edzője, kijelentette, hogy fiatal tanítványa, a volt ólomsúlyú ifjúsági vllágcsúcstartó már a müncheni olimpián ls komoly szerepet játszhat. Montreal azonban „holtbiztosán" az övé lesz. • A Zbrojovka Brno labdarúgócsapata barátságos nemzetközi mérkőzésen l:0-ás félidő után 3:1 arányban győzött az angol Wattford FC ellen. Az FC Vorwärts csapata, az NDK sokszoros bajnoka eddig Berlin székhellyel szerepelt. A legújabb határozat értelmében a híres együttes elhagyja a fővárost és működési székhelyét Odra Frankfurtba teszi át. A szovjet labdarúgó-bajnokságban csütörtökön két mérkőzést bonyolítottak le. Eredmények: Szpartak Moszkva—Kárpáti Lvov 3:0, Neftcsi Baku— Pahtakor Taskent 2:0. Az Angol Labdarúgó Szövetség a Leeds United pályáját augusztus 14-től október 4-ig bezáratja. A csapat pénztárosának 500 font bírságot kell fizetnie. E megtorlásra az az incidens adott okot, amelyre a Leeds United—West Bromwich Albion találkozó folyamán került sor. A vendégek gólja után a leedsi játékosok lest reklamáltak, s ez ürügy volt a hazai közönségnek a pálya elözönlésére. Egy másik angol klub, az FC Liverpool, bírságként 7500 fontot fizet a labdarúgó szövetség pénztárába. Ez a büntetés azért sújtja, mert a Leeds United elleni EVK találkozón második csapatának egyik játékosát szerepeltette. Ladislav N o v á k. a cseh szlovák labdarúgó-válogatott főedzője eddig sikeres kézzel kereste ki a szereplésre legmegfelelőbb futballistákat Csapatára a jövő szerdán újabb feladat vár ezúttal Finnország ellen. fančovič feli'. K a c s á n y i László, a csehszlovák labdarúgó-válogatott másodedzője, aki mind ez idáig nagyszerűen és eredményesen működött együtt a csapatért felelős Ladislav Novákkal. fančovič felv. Megkezdődött az ökölvívó EB Sommer es Kašpar ma lép szorítóba Tegnap az esti órákban megkezdődött Madridban a IS. ökölvívó Európa-bajnokság. (Lapzártáig sajnos nem kaptunk eredményeket). Nagy feltűnést keltettP a p p L á s z 1 ó nyilatkozata a spanyol újságokban: „Kitartok óvatos nyilatkozatomnál: három éremmel elégedett lennék. Tény, hogy van néhány versenyzőnk, aki szerencsés esetben szép reményeket válthat valóra, de a küzdőtéren, különösen pedig a szorítóban semmit sem adnak előre írásban. Mindenért meg kell küzdeni alaposan. Ökölvívásban különben is az egyik pillanatról a másikra keresztül lehet húzni a legnagyobb esélyesek számításait is. Esélyes tehát nincs!" A külföldi szakemberek többsége ebben a témakörben nem ért egyet Papp Lászlóval. Különböző erőranglisták készültek már az EB előtt is, s mint többen Madridban kijelentették: a legutóbbi bukaresti Európa-bajnokság óta nem tűntek fel új „nagyágyúk", nem változtak tehát jelentősen az erőviszonyok sem. S miután Bukarestben a szuvjet, a román és a magyar ökölvívók játszották a főszerepet, a szakértők arra számítanak, hogy Madridban sem lesz ez másként. Szerdán este elkészítették a mérlegelések után a sorsolást. Végleg tisztázódott, hogy 27 ország 194 versenyzője lép a szorítóba. Az EB-rekordot jelentő mezőnyben két olimpiai, nyolc felnőtt és egy junior Európabajnok szerepel. Az Európa-bajnokság első találkozóját a walesi Evans és az EB ezüstérmes olasz Udello vívja. Szombaton két csehszlovák ökölvívó is szorítóba lép. Peter Sommer, a magyar Juhász, Karel Kašper az ír McCarthy ellen vívja első mérkőzésé^. A harmadik csehszlovák, Ľudovít Ivan csak kedden lép a kötelek közé. Néhány szó a magyarokról. Papírsúlyban a 21 esztendős Európa-bajnok Gedo György tegnap a szovjet Sztrelnyikov ellen mutatkozott be. A légsúlyú Junghaus holnap kezd az angol Wackerfield ellen. Badari a harmatsúlyban vasárnap a dán Christiansen ellen rajtol. A pehelysúlyú Butos hétfőn vívja első mérkőzését Rubio ellen. Orbán László Európa-bajnok hétfőn mutatkozik be a kétszeres NDK bajnok. Fannbach ellen. Kajdi sorsolása kedvezően alakult a váltósúlyban. A walesi Davies ellen vasárnap kezd, majd a jugoszláv—román párharc győztesével mérkőzik. Félnehézsúlyban Tóth Imre hétfőn kezdi szereplését a nyugatnémet Varoche ellen. Baljós keidet Münchenben, az Ipshitos stadion „center-pályáján" 3500 nézős, zsúfolt lelátó előtt kezdődött el az NSZK—Magyarország tenisz-viadal a Davis Kupa európai ,,B" övezetének elődöntőjében. Először Kuhnke és Gulyás lépett pályára. Az NSZK teniszezője, hatalmas 'és látványos küzdelemben aratott 3:6, 6:4, 6:2, 2:6, 6:3, arányú győzelmet. A hírügynökségi jelentések szerint, a 40 esztendős Gulyás alaposan megnehezítette az NSZK baj nokának a helyzetét. A döntő játszmában a 32 éves német versenyzőnek minden sikerült, míg Gulyás, aki 40 éves létére még mindig kiváló teniszező, egy kissé elfáradt. A másik egyesben Bungert 5:7, 6:3, 6:3, 6:3 arányban győzte le Baranyit. Az első játszmában a magyar versenyző volt az úr a pályán, de a későbbiek során a formába lendült nyugatnémet rutlnus játékos biztosan győzött. A magyar teniszezők előző nagy szerű szereplése után a különböző nagyszabású teniszbajnokságok során, meglepő a biztos német vezetés .. . Silvester ismét 70 m-en felül Harmadszor találkozott egymással a világ két legjobb férfi diszkoszvetője, az amerikai Jay Silvester és a svéd Ricky Bruch. A páros mérkőzésből újra az amerikai atléta került ki győztesen, miután 70,04 méteres teljesítményt ért el. Silvester hivatalos világcsúcsa, amelyet 1968-ban állított fel 88,40 méter. Május 16-án Kaliforniában 70,38 m-es teljesítményt ért el, itt Jutott túl először a 70 m-en. Az a dobás azonban nem hitelesíthető világcsúcsnak, mivel a versenyt nem hagyta jóvá az Amerikai Atlétikai Szövetség. Svédországi jelentés szerint a mostani eredmény minden előírási szabályoknak megfelel, így hitelesíthető lesz. Bruch sem panaszkodhat eredményére, hiszen mindössze 14 cm-rel maradt el saját Európa rekordjától (67,92 cm). A nyugat-németországi Domagenben rendezett verseny legértékesebb eredményét a női diszkoszvetés világcsúcsát tartó Liesel Westermann érte el 59,85 méterrel az Idei legjobb NSZK eredménnyel győzött. Josef Kam per, a 800 m-es síkfutás nyugatnémet Európabajnoka nagy meglepetésre vereséget szenvedett az 1000 m es futásban a dél-afrikai Malontél. A dél-afrikai futó 2:22,8, Kämper 2:23,2 perces teljesítményt ért el. » • • A finnországi meghívásos verseny néhány eredménye — férfi gerelyvetés: Siitoneit 86.98 m. rúdugrás: Kalliomäkl 515 cm, 100 m női síkfutás: Kklund (finnl 11.6 • • • A barcelonai atlétikai találkozó 400 m-es női síkfutásában a fedettpályás Európa-bajnoknő, az osztrák Maria Sykora 53.6 mp-es teliesítménnyei győzött. Ne feledkezzünk meg a nőkről sem Silvester és Bruch látványos csúcsharca közepette egy kissé megfeledkeztünk a sportág hölgyeiről. Pedig ők is szépen hajigálják a diszkoszt. íme, akik már elérték, túlszárnyalták a hatvan métert: 63,96 m: Westermann (NSZK-beli, 1969), 63,66 m: Illgen (NDK-beli, 1970), 62,54: Danyilova (szovjet, 1970), 61,80: Melnyik (szovjet, 1970), 61,46: Spielberg (NDK-beli, 1970), 61,32: Muravjova (szovjet, 1970), 61,26: Ninzmann (NDK beli, 1970) . . . 60,00: Kleiberné (magyar, 1970). • Ősszel Európában szerepel a mezikói labdarúgó-válogatott. Szeptember 8-án az NSZK ellen kezd, és görög csapatok ellen fejezi be a kiadós portyát. A KIJEVI DINAMÓ TITKA Ha valamilyen labdarúgócsapat, de bármilyen más együttes is figyelemre méltó eredményeket ér el, sokan keresik, kutatjak a siker titkát. De sem az edző, sem a Játékosok nem képesek megmondani a titkot, mert egyszerűen nem létezik. Csak olyan dolgok vannak, mint tapasztalat, alapelvek, felkészülés, kockáztatás, türelem, a győzelembe ve tett hit. . . Ilyen értelemben beszélt 1966-ban Vikotor Maszlov, a Kijevi Dinamó edzője, amikor gratuláltak neki csapata bajnoki címéhez. A két világhajnukság között (1966-1970) a Kijevi Dinamó dominált a szovjet labdarúgásban. Maszlov csapata háromszor szerzett bajnokságot, egyszer második lett és egy alkalommal kupát nyert. Ha figyelembe vesszük, hogy a kijeviek 1961 ben is bajnokok voltak, akkor nem túlzás azt állítani, miszerint ez a csapat uralta a szovjet labdarúgást az elmúlt évtizedben. Miben rejlik a Kijevi Dinaino sikereinek a titka? Maszlov edző egyszer kijelentette: „A labdarúgás elsősorban • gyakorlat dolga és csak aztán elmélet. Ezért bizonyos fokig maradi, konzervatív is a futball. Ugyanis szinte lehetetlen abbahagyni azt, amit tudsz, amit megszoktál, amit ismersz, amit ineg tndsz csinálni. A játékszabályok változásai csak fokozatosan következnek be és csak akkor ha a „korrigálás" ntán új arculatot kap maga a játék. A Dinamó Kijev sikerei azonban nemcsak Maszlov edző munkáját dicsérik, a sikerben közrejátszott a klnb egész történelme, gazdag hagyománya, tapasztalata a fiatal tehetségek nevelésében. HALÁL A GYŐZELEMÉRT A Kijevi Dinamót 1927-ben alapították. Annak idején a Kijev alkotta az ukrán válogatott gerincét, amely Moszkvával' és Leningráddal játszottak alkalmi mérkőzéseket. Az 1936 tói folyó szuvjet bajnokságban eddig négyszer lettek bajnokok, háromszor nyertek kupát hatszor voltak másodikok és egyszer harmadikok A klub húsz válogatott iátékost nevelt. A Dinamó Kijev történetének van egy tragikus eseménye is. A hitleri megszállás alatt a kijevi futballisták történelmi nevezetességű mérkőzést játszottak egy német profi csanat ellen. A gesta po megfenyegette őket: ha gvőzni merészelnek. mlndnváiukat agyonlövik. Győztek, pedio csuk a találkozó nanján engedték ki őket a koncentrációs táborból. S a gestano betartotta "fenve»etését: a kijevi labdarúgók többségit kivégezték. A szomorú eseménv később megihlette a filmeseket Is: egész estét betöltő játékfilmet készítettek a kijevi futballisták hőstettéről. DICSŐSÉG ÉS BUKÁS Az emlékekből nem lehet megélni — mondogatják gyakran. Tn datositották ezt a kijeviek is, Amikor Vikotor Maszlov kezébe vette a csapat iráeyitását, a jövőre, a fiatalokra kezdett építeni. De nem maradt csupán a felszínes változtatások mellett, hanem a mélyre hatnlt: mindenkitől szigorúan megkövetelte a vasfegyelmet. Akinek nem tetszett, elmehetett. így távozott a Kijevtől a csapatkapitány és leggólerősebb játékos Kanyevszki és még több kiváló futballista, akiknek nem „ízlett" Maszlov ..tízparancsola t»." Es amikor az új csapat elkezdett futballozni, egészen más jellegű játékot láthatott a közönség. A csapatrészek mozgékonyabbak lettek, mert Maszlov edző magával hozta Kijevbe az „örökmozgásos játékot. Aztán az edző elkezdte hosszadalmas harcát a bajnoki címárt. Együtt edzett keményen a játékosokkal, nem ismert pardont, nem tágított eredeti elképzeléseiből. Három év múlva bajnokságot nyertek. A Dina mo támadó futballt iátszott, s egvszerre néldakép lett a smviet labdarúgásban. A? 1988-os VB után Maszlov — nagy meglenetésre — klbagytt a csanatból Szerebiannvlkovot és Parkujant. a két válogatottat, felismerte, bogy csak kerékkötői a csapatnak és a jövő érdeke mást követel. Maszlov hasonló „manőverezése" a mezikói VB után azonban csfidött mondott, mert elképzelései objektív nehézségekbe ütközött. A csapat szomorú rekordot ért el: 13 alkolommal szenvedett vereséget a bajnokságban. Erre még nem volt példa a klub történefeben. A kishitűek újra bírálni kezdték Maszlovot, kétségbe vonták tudását, képességeit. . . ISMÉT AZ ÉLEN Maszlov helyzete nem volt könnyű azok után, hogy kihagyta a csapatból a „nagymenőket", mert kevés volt az igazi tehetséges játékos és jelentkeztek a generációs problémák is. Maszlov elmélete: „Lehetetlen • játékosok tói csodákat várni egyik napról a másikra. Azt tartnttam szem előtt, hogy az újak alkalmazkodjanak és mazimálisan kihasználják tehetségüket. Ellenkező esetben másokat, alkalmasabbakat választottunk. így csináljuk ezt a Dinamóban ilyen elvek szerint dolgozunk. Minden újjászervezés, •Még a legkisebb in, bosszú időt és főleg sok türelmet igényel. Sajnos a türelem manapság az egyik legritkább tnlaiilnnság a klubokban". Maszlov elképzelései ismét igazolják a mestert: a Dinamó kétpontos előnnyel vezet a szovjet bajnokságban . .. JT. V.)