Új Szó, 1971. június (24. évfolyam, 128-156. szám)
1971-06-10 / 136. szám, csütörtök
k Átadják tapasztalataikat A veterán pártharcosok életművének jelentőségéről, fontosságáról már több ízben felentek meg méltatások, visszaemlé kezések, értékelések. Már kevesebben o&Xék észre, hogy ha zánk politikai, gazdasági és kulturális életében, jelenünkben is küzdenek, dolgoznak erejükhöz és tudásukhoz mérten a veterán pártharcosok. Tudósítóink, levelezőink az idős kommunisták tevékenységének néhány szép példájáról számolnak be az alábbiakban. Pionírok körében Rozsnyón (Rožňava) a Bányász téri Kilencéves Alapiskola tanítói nagy lelkesedéssel teljesítették azokat a feladatokat, amelyeket a párt jubileumi évében vállaltak. Nagy segítse gükEe voltak ebben a veterán pártharcosok. akikkel az iskola vesetősége 13 alkalommal szervezett találkozót, beszélgetést. Igen meleghangú, baráti találkozó volt, amikor a pionírok Ambrúzs László elvtárssal, a Munkaérdemrenddel kitüntetett pártharcossal találkoztak. Fábry István elvtárs, az SZNT alelnöke is eljött az iskola pionírjai közé. Fibi Győző elvtárs, aiki annak idején a Csehszlovák Komszomol egyik alapító tagja volt, Barci Pál és Kovács Lász66 elvtársakkal jött el a tanufók közé. Nagy Károly elvtárs, a spanyolországi nemzetkőzi brigád egykori harcosa, Zinger Béla, Lázár János és Kiss István milicisták is vállalták a feladatot és a tanulók politikai tájékoztatásához nagyszerű akciók keretében járultak hozzá. Az iskola egyik tanítója. Vajda István elvtárs, aki az idei május elsejei ünnepségen kapott Munkaérdemrendet, szín. tém azok közé az idős párthareosök közé tartozik, akik szí vesen foglalkoznak a pionírokkal. Mikulik Pálné Ma is dolgoznak Községünkben, Leleszen (Le$es) nyilvános pártgyűlést tartottak. Megjelentek a pártalapítók, a párttagok és a község lakossága. Palágyi János megnyitó beszéde után Gesko elvtárs, a járási pártbizottság titkára beszélt a párt küzdelmes átjárói. Ezt követően kitüntették a község régi kommunistáit, az alapítótagokat, akik még ma is dolgoznak, küzdenek. Köztük voltak: Dobos Imre, id. Ilko István, ifj. Ilko István, Kobák Ferenc, Palágyi János, Szarvas János, Tőth Lajos, id. Török Imre és Varga Ferenc. A nyilvános pártgyülés a pionírok mű sorával ért véget. Diószegi Lajos Emlékeztetnek A Kajali (Kajal) Hnb vezetősége és a szociális ügyek bizottsága meghívta az idős kommunistákat és az elhunytak özvegyeit, a helyi nemzeti bizottságra. Jelen voltak: özv. Szabó Ferencné, özv. Orel Józsefivé, özv. Bittó Andrásné, Szokol Mihátlyné, Porozsnyák Károlyné, özv. Czakóné és Kiss István. A múltat felidézve a kosóti eseményekről beszéltek, özv. Orel Józsefné könnyes szemmel mondta el, hogyan kínozták meg, verték férjét a csendőrök. Emlékeztettek bennünket a harcos múltra, amikor a „Munkát, kenyeret!" jelszó jegyében küzdöttek. És figyelmeztettek bennünket arra ls, hogy a megkezdett úton most mi haladjunk tovább. Munkánk, kenyerünk van. csak becsülettel kell dolgozni. i'ró András Szeretik őket Farnadon (Farrui | húsz tagja van a vadásztársaságnak. Több mint kétezer hektáros vadász területük van. A környék egyik legjobban működő vadásztársa sága a farnadi. Két legidősebb tagja Korcsek József és Balogh Lajos elvtársak. Mindenki szereti őket, hisz nagyon tevékenyek, tanácsaikkal, útmutatásaikkal rendszeresen segítik a vadászok munkáját. Korcsek József elvtárs a helyi pártszervezet alapító tagja. Balogh Lajos elvtárs pedig sok-sok éven át elnöke volt a helyi nemzeti bizottságnak. Ma már idős emberek. nyugdíjasok, és bizony gyakran lietegeskednek. De a többiek nem feledkeznek meg róluk, s ha koruk, vagy betegségük miatt el is maradnának valamelyik akcióról, autóval viszik őket a helyszínre. Honti Irén Minden hónapban Košicén, a szociális otthonban sok idős ember él. Zömében nyolcvan esztendőn felüliek. jurek Ilona például néhány nap múlva ünnepli századik születésnapját. Gavula Péter igazgató és a nővérek mindent megtesznek annak érdekében, hogy jól érezzék magukat az otthon lakói. Több párttag és szovjetbarát is található az idős emberek között. Ma már nem olyan tevékenyek, mint valaha, de minden hónapban rendszeresen pártgyülést tartanak. Figyelemmel követik a politikai eseményeket, és a lehetőséghez mérten ma is arra törekednek, hogy az intézeten belül és máshol is terjedjen, győzedelmeskedjen a párt eszméje. Tóth Pál Fiatalosan Péter Imre elvtárs a királyhelmeci (Kráf. Chliuec) gimnázium nyugdíjas, történelem szakos tanára. A háború alatt az ellenállási mozgalom harcosa volt. Később tanított és feldolgozta a királyhelmeci vár történetét. De ma sem pihen, fiatalosan tevékenykedik. Legutóbb a nagygéresi (Vefký Horesj iskolában találkoztunk vele, ahol megjelent Dócs László elvtárs, a kisgéresi (Malý Horeš) hnb elnöke is. Előadást tartottak a pionírok és a tanítók számára. Nemcsak a múltról beszéltek, hanem arról is, mit kell tenni ma. Helmeci F d ť: Kitartottak A Somorjai (Samorín) Efsz pártszervezete legutóbbi taggyűlésén Strepka elvtárs, pártelnök könyvjutalmat adott át a szervezet nevében 15 idős kommunistának, akik a nehéz időkben is becsülettel kitartottak a marxizmus—leninizmus eszméi mellett és ma is becsülettel kiveszik részüket a munkából. Nevek szerint: Füle Mária, Fehér Zdenka. Tóth Zsuzsanna elvtársnők, továbbá: Bittera, Turcsán, Fehér, Öváry, Németh, Tóth, Szabados, Kovács, Horváth, Pavlovics, Sznopka és Galbács elvtársak. Mindenki szívből gratulált nekik. Öváry Péter A SZOCIALISTA HAZASZERETET Eduard Paolaéka felvétele Ügyességi verseny A bratislavai Devín Szállóban tegnap kezdődött az Intet hotel vendéglátóipari vállalat szakácsai és pincérei háromnapos versenyének első fordulója. A résztvevők két kategóriában — 25 éven aluliak és 25 éven felüliek — mérik öszsze erejüket, illetve tudásukat és ügyességüket. A győztesek jutalomban részesülnek az országos döntőben. (nj. Tóthpál Gyula felvétele Forró nadrág — Édes gyermekem — akaAam mondani a minap egy ifjú és csinos hölgynek, aki a déli napsütésben tipegett a bratislavai Štúr utcán — maga úgy látszik nagyon szórakozott, mert izé ... nézze csak ... elfelefiette jelvenni a szoknya ját. Ezt akartam mondani, mert az ifjú hölgy bájait szemérmesen eltakaró külső burkon némi folytonos sági hiányt vettem észre, nyaktól derékig tökéletesen eltakarta, vagy legfeljebb a szemnek jólesően sejtette az ifjú hölgy plasztikai alakulatait, de deréktól lefelé naturalis'.a nyíltsággal tárt fel mindent, ami csak feltárható, ugyanis az ifjú hölgy csípője és talpa között húzódó területet csupán egy fürdőnadrágnál is kisebb nadrágocska takarna. Szerencsére idejekorán eszembe jutott, hogy feleségem és lányaim már emlegették a „forró nadrág"-nak nevezett legújabb divatcikket és ezért nem szóP.am egy szót sem, csak diszkréten elpirultam, mert én azért olyan szemérmes vén srác vagyok, aki ugyan szívesen megnézi az ilyesmit, de utána legalább elpirul. Tehát közömbös arcot vág'.am, igyekeztem a modern embert alakítani, akit igazán nem lep meg, ha a gyengébb nem tagjai mondjuk ... izé... bugyiban és melltartóban jelennek meg a város utcáin, mert azonnal rájön, hogy éppen ez a legújabb dívaiáramlat, tehtft nem kell riasztani sem a rendőrséget, sem az elmegyógyintézet ügyeletes mentőit. És tagadiut.atlan tény, hogy a velem egykorúak már láttak hölgyeket ho. gyismondjam ... neglizsében és ha emlékezetem nem csal, talán még neglifsé nélkül is. De azért szorgalmasan vagdalom ki a képes folyóiratokból a teljesen felöf.özött nők fényképeit és a képeket albumba ragasztom. Azt tetszik kérdezni, hogy miért? Azér>; kérem, mert remélem, valamelyik gyermekem végül mégis csak megajándékoz egy fiú unokával és talán még azt is megérem, hogy felnő, fiatalemberré serdül és a huszadik születésnapján megmutathatom neki az albumot. Tessék elképzelni, hogy milyen pikáns élmény lesz majd ez az album a gyérnék számára! Pláne ha meg tudja, hogy az én fidtalk'oromban a nők még felöltözve mutatkoztak az utcán. Szinte már most hallom a sóhaját: „Hiába, azok a régi szép idők!" PÉTERFI GYULA A hazafiság meghatározott társadalmi és erkölcsi alaj>e!v, a hazaszeretet pedig ennek a tudati-pszichológiai kifejeződése. A hazaszeretet az ember tudatában a hazával kapcsolatos nézetek, eszmék és elméletek formájában, valamint az emberi pszichikumban a hazához fűződő érzelmek, hangulatok, élmények, szokások, indulatok és illúziók formájában jelenik meg. Ezért hangsúlyozta V. I. Lenin, hogy a hazaszeretet „egyike a legmélyebb érzéseknek..." A hazaszeretet az embernek a hazához való viszonyát fejezi ki, mely pozitív, vagy negatív cselekvési módban, magatartásban fejeződik ki. A szocialista hazaszeretet — tartalmát tekintve — magába foglalja: 1. Az ország, a haza érdekeivel és történelmi sorsával való törődés, a haza érdekeiért való önfeláldozás készségét. A hazáért való önfeláldozás készsége igen pozitív erkölcsi tulajdonság és olyan emberi cselekedetekben nyilvánul meg, amelyekkel az ember a szocialista haza, a közösség érdekeiért önként feláldozza a saját érdekeit, s olykor az életét is. Vannak körülmények, amikor a hazáért való önfeláldozó készség különösen előtérbe kerül, s a szocialista haza érdekei az egyéni érdekekről való lemondást is megkövetelik. A szovjetemberek nem egyszer példát mutattak a hazafias önfeláldozásból. Lenin hangsúlyozta, hogy a polgárháborúban a győzelmet a szovjet nép „páratlan hősiessége" biztosította, mert a szovjet emberek ,/iallatlan nélkülözések közepette feláldozták magukat". Ugyanezt tapasztalhattuk a II. világháborúban ls. De az önfeláldozás sokezer példáját nyújtották a CSKP harcai, az ellenállási mozgalom és a Szlovák Nemzeti Felkelés évei is, amelyek során a kommunisták életüket is feláldozták a nép érdekeiért, a szocialista haza létrehozásáért. A haza érdekeiért való önfeláldozás azonban nemcsak rendkívüli körülmények között nyilvánulhat meg, hanem napjainkban is, a békés építőmunkában. A szocialista emberben, s különösen az ifjúságban kell kialakítanunk és erősítenünk a szocialista haza sorsával, jelenével és jövőjével való törődés érzését. 2. A szocialista hazaszeretet fontos eleme a szocialista haza iránti hűség, mely a szocialista társadalmi rendszer, a dolgozó nép, a munkásosztály forradalmi marxista—leninista pártja melletti rendíthetetlen kitartást és helytállást jelenti. A szocialista haza iránti hűség összefügg a kommunista eszmeiséggel, az elvi szilárdsággal, a szocializmus ügyének igaz voltában való meggyőződéssel, s annak tudatosításával, hogy minden, ami a szocialista hazában van, az a CSKP harcainak, marxista—leninista politikájának és útmutatásainak, a szocialista társadalmi rendszer létrejöttének és további szilárdulásának, a dolgozó nép munkájának az eredménye. Ezért szükséges, hogy ifjúságunknak megmutassuk a szocialista társadalmi rendszer igazi értékeit és a kapitalizmussal szembeni előnyeit. Pártunk öreg harcosai példaként állnak előttünk, akik hűségesek voltak a párthoz, a néphez és a szocializmus ügyéhez akkor is, amikor párttagnak lenni csak nyomort, üldöztetést, a kínzások elviselését jelentette. Napjainkban a haza iránti hűség is a mindennapi tevékenységben, a párt politikájáért, célkitűzéseiért folytatott harcban nyilvánul meg. 3. A szocialista hazaszeretet érzése magába foglalja az ország gazdasági, politikai, szociális és kulturális vívmányaira való büszkeség érzését is. Nem kétséges, van mire büszkélkednünk, hiszen tagadhatatlan, hogy az elmúlt negyedszázad folyamán hatalmas változások történtek hazánkban. Ezért szükséges, hogy ifjúságunknak megmutassuk, honnan jöttünk és hová jutottunk. A fiatalok, de igen gyakran az idősebbek számára is gyakran túlságosan természetes mindaz, ami ma szocialista hazánkban van: természetes a munkához, a tanuláshoz való jog és az is, hogy az állandóan növekvő anyagi és kulturális igényeinket ki kell elégíteni. Hazaszeretetünkkel elválaszthatatlanul összefügg, hogy becsülni, értékelni tudjuk a jelent. 4. A szocialista hazaszeretet tartalmazza a szocialista haza dolgozóinak a munkasikerei feletti büszkeség érzését. Annak tudatosítását, hogy hazánk nemcsak része a nagyvilágnak, hanem részese is a világ sikereinek, hogy egy-egy téglával mi is hozzájárulunk az emberi haladáshoz. Sajnos, vannak, akik szinte hajbókolnak minden előtt, ami külföldi, s úgy gondolják, hogy mindenütt a világon jobbat alkotnak, többre képesek, mint nálunk. Pedig ezernyi példa igazolja, hogy mi is tudunk eredményesen dolgozni és alkotni. 5. A néppel való együttérzés és a nép érdekeinek a szolgálata is fontos eleme a szocialista hazaszeretetnek. Minden, ami szocialista hazánkban pár tunk irányításával a dolgozó nép anyagi-kulturális felemelkedése érdekében történik, a dolgozó népet szolgálja. Ezzel, kapcsolatban hangsúlyozta G. Husák elvtárs az SZLKP kongresszusán, hogy: „Nincsenek itt semmiféle autonóm területek. Mindennek, ami itt hat, e társadalom fejlődésének érdekében, a munkásosztály és a dolgozó nép pozíciójának megszilárdítása érdekében kell hatnia". 6. A szocialista haza és a hazában együtt élő nemzetek történelmi múltja és haladó ha gyományai iránti tisztelet is alkotórésze a szocialista hazaszeretetnek. Ez a saját nemzeti értékeink felismerését, az egyetemes emberi haladást szolgáló egészséges, szocialista nemzett öntudat kialakítását jelenti, de a velünk közös hazában élő nemzetek és nemzetiségek történelmi múltjának, haladó hagyományainak és kulturális értékeinek megismerését is megkívánja. Ez az egyik fontos feltétele a szocialista hazában élő különböző nemzetiségű dolgozók baráti közeledésének és elvtársi együttműködésének, a szocialista haza népei erkölcsipolítikai egysége megszilárdításának. 7. A szocialista haza szeretetétől elválaszthatatlan a szülőföld szeretete, hiszen a szülői ház,- a szülőfalu, a szülőváros és ennek környéke az ember szűkebb hazáját jelenti. Szülőföldünk szépsége mély nyomokat hagy bennünk, s ez végső soron a baza iránti aktív vonzalommá alakul. Ifjú nemzedékünket is a szülőföld megismerésére és megszerettetésére kell ösztönöznünk, hogy ennek alapján aktív cselekedetekkel segítse elő a szülőföld felvirágoztatását. 8. A szocialista hazaszeretet szervesen összefügg a szocializmus és a kommunizmus ügye iránti odaadással. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a szocialista és kommunista társadalmat építő ember mindennapi munkáját, magatartását, a szocialista és kommunista társadalom megvalósulásáért folyó küzdelemnek rendeli alá. 9. A szocialista hazaszeretet egyik legfontosabb alkotóeleme az internacionalizmus. A szocialista haza szeretete ugyanis elválaszthatatlan a más népek, nemzetek megbecsülésétől. A szocialista internacionalizmus egyrészt más- országok népeihez, elsősorban a Szovjetunió és á többi szocialista ország népeihez fűződő baráti, elvtársi viszonyt, másrészt pedig a közös szocialista hazában élő valamennyi nép, nemzet és nemzetiség testvéri együttműködésének és kölcsönös megbecsülésének elmélyítését jelenti. E tekintetben is példaként áll előttünk a CSKP félévszázados • történelme, amely fényesen bi- I zonyítja, hogy pártunk megalakulásától kezdve, mind a más országok népeihez fűződő kap- 18 csolatokban, mind pedig a hazánkban élő nemzetek és nem- V1 zetiségek viszonyának alakításában, Internacionalista volt és X Dr. ONÓDI JÁNOS ^ ma is az.