Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-30 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

Egy könyv a kirakatban... A

munkáslányból újságíróvá lett JovlC8 Zsuzsa férjét, Kálóczy György vegyészmérnököt a Rajk-per Idején ártatlanul letartóztatják. Zsuzsa, Palotai Boeis Keserű mandula című regényének főhőse közel négy esztendeig semmiféle hírt nem hall férjéről, nem tudja, mivel vádolják, miféle per folyt ellene, hány esztendőre szólt az ítélet és hol raboskodik. Elveszti állását, kizárják a pártból, kommunista elvbarátai elfordulnak tőle, végül téglát hordó segédmunkásként Sztálinvárosban köt ki, hogy a legnyomorúságosabb életkörülmények közt valahogy létét biztosíthassa. Zsussa a sokszor ajánlott kényelmes megoldást is választhatná: ha elválik „árulóvá" lett férjétől, visszanyerhetné régi állását, s újra érezhetné a társadalom megbecsülését. Ám jovics Zsuzsa keményebb fából van faragva, elutasítja a válás gondolatát, mert meg van győződve férje ártatlanságáról, ős életútja legkeservesebb óráiban is megőrzi hitét, emberi és világnézeti tisztaságát. EGRI VIKTOR: a továbbiakban így ítélkezik K. Oy.: „Irodalmi alkotásokról beszélünk, elengedhetetlen hát a politikai zöngéken Ml a mű esztétikai vonatkozásaihoz is szólni. Pontosabban, kérdezni. Az írónőtől: csak az a sematizmus, ha a pártmunkás angyal és az ellenség ördög? Ez zel szemben ax már irodalmi ismérv, ha a párttag undorító szatír, mint Győré, fúria, mint a munkásigazgató felelége, ezzel szemben például a Kálóczy mama feje körül csak a kiszidolozott glória hiányzik." Tipikusan túlhajtott, igazságtalan nézetek — ezért idéztem őket hosszabban. A Szépirodalmi Könyvkiadó nemrég igen tekintélyes példányszámban (3150(1) ismét megjelentette a regényt, s ezzel mintegy cehabilitálta a túlzó kritikáktól kipellengérezett, szinte indexre tett regényt, nuely azt mondja róla, hogy ez a mandula nem keserű, Inkább ízetlen, és akarva-akaratlanul mérges bogyó. Az Aj kiadás arra késztetett, hogy ^ újból elolvassam, és a megőrzött újságkivágások közt megkeressem az elmarasztald kritikákat. Nem kétséges, hogy Palotai Boris 1958 óta nagyot lépett előre, mondanivalóban érettebb, esztétikailag kiforrottabb munkákat írt, így A madarak elhallgattak, A férfi és a igazgató felesége, alclt K. 3y. kritikája Idéz, valóságos élő alak — így történhetett minden hitelesen, ahogy Palotai Boris leírja, a hiba legfeljebb az, hogy nem keresi meg a félelem okait, nem deríti fel, hogy a jellembeli gyöngeségeket az akkori közhangulat kényszerítene az emberekre, félelemből és gyávaságból védekeztek Így, hogy hasonló bajok ne érhessék őket. Az írónő itt túlságosan a háttérben marad, beéri az események pörgetésével, az epizódfigurák magatartásának vázlatos leírásával, gyakorta már közhelyként hangzó szavaik rögzítésével, és nem bocsátkozik mélyebb elemzésekbe, a miértek és hogyanok bővebb magyarázatába — talán abbeli félelmében, hogy ezzel óhatatlanul publicisztikába tévedne. Az a pregnáns rövidség ős frisses** ség, amely Palotai Boris írásalt, filmjeit és tévéjátékait általában jellemzi, és a hitelesség érzését kelti, 3 nincs híján a mélységnek, mert tapasztalat, életszerűség érződik minden vonásán, ennél a nehéz témánál néha az elsletés, a kellő koncentráltság hiányát kelti, ős az írőnő ellen fordul. Sok, talán túl sok az epizódfigura, az írónő figyelme túlságosan sokfelé kalandozik, és ez érthető — de nem menthető —; a riporterszemmel figyelő újságíró sajátos sága ez, aki olyan momentumokat is rögzít, amelyek elvonják a figyelmet a központi mondanivalótól ős ez zártság helyett részekre tördeli a regényt. Győré fonák szerelme, amelyet K. Gy. annyira kifogásol, nem azért gyengéje a regénynek, mert egy kommunistát tesz antipatikussá, hanem azért, mert ez a takart, majd hirtelen bevallott szerelem riportszerűen vázlatos. Győré semmiképpen sem „undorító szatír", hanem egy érzéseiben megnyomorított, munkával túlterhelt férfi; érzelmi tévelygésének rajza vagy mélyebb és gondosabb elemzést kívánt volna, vagy egy kisebb lőPalotai Boris rehabilitált regénye Aki ismeri az ötvenes évek eseményeit és elhajlásait, jól tudja, hogy Palotai Boris nem „agyalta ki" rokonszenves hősét; az életben bizonyára találkozott asszonyokkal, akik híven megőrizték szerelmüket, az eszmétől sem tántorodtak el, s ezzel a hűségükkel mérték a környezetet, becsülték fel az embereket, akik a megl óbáltat ás nehéz napjaiban vagy a segítségükre siettek, vagy félelmükben, rosszul értelmezett éberségükben ezt a segítséget megtagadták tőlük. Palotai Boris kipróbált ember- ős életismerettel, hiteles környezetrajzzal és sokrétű ábrázolőkőszséggel járja körül a magára maradt Zsuzsa nagy emberi drámáját, az írás műhelytitkait ismerő művész tudásával mélyed el nem csupán Zsuzsa bonyolult ős sokszor kuszált lelkivilágába, hanem hőse hozzátartozóit, anyját ős apját, a népes Kalóczy-családot, barátait, feletteseit és munkatársait is árnyaitan jellemzi, s ez felettébb nagy erény, hiszen csaknem minden időtávlat nélkül kellett rátapintania a közelmúlt sajgó sebeire, és vallani olyan kérdésekről és problémákról, amelyeket az idő még alig tisztázott. Tizenhárom esztendővel ezelőtt, ' 1958-ban első kiadása idején, a Keserű mandula nagy vihart kavart. Akkoriban levetettük már a túlhabzó lelkendezés, a lakkozás hibáit, rá kellett ébrednünk, hogy az új rend megteremtése, az országépítés munkája súlyos gondokat ls felvet, megpróbáltatásokat ró az emberekre, válaszút elé állítja őket, és ezekről a gondokról, külső harcokról és benső küzdelmekről, a váratlanul ért nehézségekről ős meghurcolásokról őszintén és Igaz szóval kell beszélnünk, ha azt akarjük, hogy életünk és jövőnk tiszta legyen. Ahogy a húszas években a forrongó kor megvilágításához a Csendes Don vagy Az új ember kovácsa kellett, úgy kellett az ötvenes évek sematizmusának esztendei után a bátor és egyenes szó mind a lírában, mind a drámában és széprózában. Ám a kritika egy része, a balos ítélkezés elhajlást látott, ha „kényesnek" vélt témát érintett az író, és olyan Igazságokat mert kimondani, amelyekről jobban illett volna hallgatni. Emlékezetemben él még az a vita, amely a Keserű mandulát első megjelenésekor kísérte. K. Gy. — a teljes nevét nem írom ki, mert feltételezem, hogy ma bizonyára maga korrigálná tévedéseit, a regény hőséről ezeket állította: „... a világot és az embereket csak egyetlen szemüvegen keresztül nézi. Kik hogyan viszonyulnak hozzá, nem Jovics Zsuzsához, hanem a letartóztatott Kálóczy feleségéhez. Ennek megfelelően vannak rokonszenves és antipatikus szereplők. A kommunisták általában antipatlkutikusak, mert vagy karrieristák, mint Ella, vagy kellemetlen szerelmi üldözők, mint Győré, vagy hisztérikusan gyávák, mint a munkásigazgató és felesége. Ezzel szemben meleg emberi színekben tündökölnek azok, akik így, vagy úgy valamilyen formában a népi demokrácia áldozatai." Zöld dió című regényeket, de fontosság és írói bátorság dolgában egyik sem versenyezhet a Keserű mandulával, és igaza van az írónőnek, ha minden hibájával együtt is a legkedvesebb regényének tartja. Tagadhatatlanul vannak ennek a bátor hangú könyvnek, gyöngéi is. Hibái eszmei és esztétikai tekintetben. Ám korántsem az az írói elfogultság, amit nem csupán K. Gy., hanem a regény más bírálója is Palotai Boris szemére vetett. Egyetértek Földes Annának az Élet és Irodalom hasábjain megjelent megállapításával, mely szerint az elfogultsága az erénye volt: „lehetővé tette, hogy hősével a legmagasabb érzelmi hőfokon azonosulva, lírával és szuggesztióval pótolja azt, aminek elemzésére és értelmezésére nem voltak meg az objektív, sem a szubjektív feltételek." Az a hazug takaródzás, hogy vannak mélyebb összefüggések, melyeket nem ismerünk, még nem ismerünk, nagyon ismerősen csengenek a fülünkben, és ismerősek a félelmek, elfordulások, ajtóbecsapások, melyeket az ártafianuí meghurcoltnak ős perbe fogottnak hozzátartozója elszenvedett, ha a perek Idején feletteseinél, barátainál jelentkezett, és legalább helyzete megértését remélte, ha támogatást nem is kaphatott. A munkáslektani regényben, hosszabb elbeszélésben való megvilágítását. De az epizódokkal túlzsúfolt regénynek vannak szinte színpadra kívánkozó jelenetei, drámai összecsapások, amelyeknek a szereplő figurák igen életesen bontakoznak kt előttünk. Csaknem önálló novellának érzem Zsuzsa véletlen megismerkedését Lipován Frigyesnével, akiről kiderül, hogy nem „sorstárs", hanem a nyolc esztendei börtönre elítélt fasiszta férjét hazávárő nyilas banya, akit csak a leszámolás égő gyűlölete éltet. Számtalan ilyen szinte, futtában odavetett, de jeles megfigyelő és komponáló készségre valló epizód teszi izgalmas olvasmánynyá Palotai Boris könyvét, amely jellegzetes képet ad egy korról, amely szerencsére mögöttünk van, de amelyről ilyen történelmi és lélektani hitellel szólni kell, hogy megszabaduljunk az életünkből még végképp el nem tűnt közönytől és nemtörődömségtől, az emberségünket bénító ridegségtől. A Keserű mandula új kiadása ebből a szempontbői nem csupán a regény rehabilitációját jelenti, hanem örvendetes kiadói tett ls: nyomatékosan figyelmeztet egy könyvre, amelynek mondanivalója ma éppen olyan friss ős egyben Intő, mint első megjelenése idején volt. Nagyon érdekes és értékes kiadvány jelent meg a budapesti Akadémia Kiadó gondozásában, mely sokak érdeklődésére tarthat számot. A szóban forgó könyv Szénássy Barna műve; A magyarországi matematika története (a XX: század elejéig). A szerző eme műve a magyarországi matematika történetének első rendezett feldolgozása. Szénássy gazdag forrásanyagra ős irodalomra támaszkodva rendszerezi és foglalja egységbe az eddigi részletkutatások eredményeit. Igyekszik kimerítő választ adni matematikai műveltségünk kérdéseire a könyvnyomtatást megelőző időkből is. A szórványosan rendelkezésére álló adatokból választ kaphatunk a magyar számnevek kialakulásának kérdésére, az őseink által használt számrendszerekre, a számrovásírásra, valamint a számtanoktatás első módjaira. A nyomtatás felfedezését közvetlenül követő Időkből már a nyomtatott aritmetikák, a külföldön megvédett doktori értekezések és nem kevésbé fontos — már hazai — értekezések beszélnek a középkor matematikai műveltségéről. Megismerkedhetünk Apáczai Csere János matematikai tevékenységével ls. A természettudományos gondolkodás elmélyülése, — mely időszak legjelentősebb képviselője Hatvani István — néhány kiemelkedő tankönyvet és táblázatot ls eredményezett, gyakran teljesen önálló matematikai eredmények alapján. A lassú fejlődést többször visszaesések szakították meg, de a 19. század elején már az európai színvonalhoz zárkózott fel a magyarországi matematikai kutatás színvonala. Külön fejezet tárgyalja a magyar matematika reformkorát, — a kőt Bolyai matematikai tevékenységét, — mely különálló fejezetet képvisel matematikai életünkben. Megismerkedhetünk itt Bolyai Farkas matematikai rendszerével, alapgondolataival, eredményeivel az algebra, az analízis és geometria területén. A könyvben a szerző a legtöbb helyet Bolyai Jánosnak, a mindmáig legnagyobb magyar matematikusnak szenteli, ki — mint ahogy édesapjának írja egyik levelében; „semmiből egy új más világot" teremtett, nem egészen 21 éves korában megtéve a döntő lépést kutatásaival az egyik legnagyobb tudományos felfedezés felé. Ez a felfedezés, az új világot „festő", az euklideszi és nem euklideszi geometriát egyaránt magába foglaló — ahogy Bolyai János elnevezte — abszolút geometria. A két Bolyait követően — a múlt század második felében — egyre sokoldalúbbá vált a matematikai kutatás. A század végére a matematikával szemben támasztott igények növekedésével, a matematikai világnézet tökéletesedésével e tudomány elfoglalhatta méltó helyét — a természettudományok nyelvévé vált. E kor nagy tudósai Hunyady Jenő és Könlg Gyula. Az ő érdemük ls, hogy a jelen század elejére már úgy néznek a magyar matematikusokra, mint a matematika tudományának világszerte megbecsült építőire. Eddig a könyv rövid „tartalma", melyhez már csak egy röpke kis megjegyzést szabadjon hozzáfűznöm; Jó lenne, ha ez a kötet nem hiányozna az iskolai könyvtárakból, és legalábbis a matematikai szakkörök diákjai megismerkedhetnének a tartalmával MÉSZÁROS JÁNOS