Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)

1971-05-08 / 108. szám, szombat

A Román Kommunista Párt fél évszázados harcos útja A Román Kommunista Párt ma ünnepli fennállásának fél évszázados évfordulóját. Megalapítása a marxizmus—leninizmus történelmi győzelme volt az opportunizmus és a reformizmus felett a román munkásmozgalomban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására a munkásmozgalmak világszerte fellendültek. Az 1918—20-as években az osztályharc Romániában is kiéleződött. Az ipari munkásság tüntetései és sztrájkjai, de leginkább az 1920 októberében kirobbant általános sztrájk hozta létre azt a' történelmi helyzetet, mely szükségessé tette a forradalmi párt megalapítását. Ebben az időben a Román Szocialista Pártban kommunista csoportok jöttek létre, s célul tűzték ki, hogy a Szocialista Pártot kommunista párttá alakítják át. Ilyen körülmények között került sor az 1921. május 8—13-i bukaresti kongresszusra, amikor a Szocialista Párt kongresszusi képviselőinek hatalmas többsége a Kommunisták Romániai Pártjának megalapítása mellett döntött. A kongresszus szolidaritását fejezte ki a győzelmes orosz proletariátussal, és síkra szállt a román kizsákmányoló osztályok szovjetellenes politikája ellen. A párt a legsanyarúbb körülmények, a féktelen terror közepette kezdte meg tevékenységét. A Ploiestiben 1922 októberében megtartott II. pártkongresszus harcot kezdett a jobboldali szociáldemokraták és a reakciós kormány nemzetáruló politikája ellen, mely saját érdekeit tekintve kiszolgáltatta Romániát a külföldi tőkének. Néhány éves tevékenység után, 1924-ben Bratiano liberális kormánya betiltotta a kommunista pártot és heves támadást indított a munkásosztály addigi vívmányai ellen. A következő években, egészen 1944ig a párt illegálisan működött. A párt betiltását követő időszakban 1924—29 között a román kommunisták következetes harcot folytattak az akkori reakciós kormányok politikája ellen, és számos sztrájkot szerveztek, például Bukarestben, a Maros és a Prahova völgyében stb. Az 1929-ben kezdődő gazdasági világválság idején Maniu agrárpártja jutott uralomra. Maniu kegyetlen brutalitással táraadta a munkásmozgalmat, és Temesvárott munkásvér folyt. A Romén Kommunista Párt történetében rendkívül fontos jelentőségű az 1932-ben megtartott V. pártkongresszus, mely meghatározta a párt stratégiai célkitűzéseit, a polgári demokratikus forradalom befejezésének és a szocialista forradalomra való áttérésnek a feladatait. Az V. pártkongresszus határozatai alapján a párt eredményesen alkalmazta az egységfront politikát. Az 1933-ban szervezett vasutasharc és a kőolajmunkások harca gyökeres fordulatot jelentett a romániai forradalmi mozgalom kibontakozásában. A kommunista párt irányította az antifasiszta mozgalmat is, és vezetésével 1936—37-ben sikeresen létrehozták a Demokratikus Harci Frontot. A román reakció fasiszta orientációja idején a Román Kommunista Párt mozgósította a román hazafiakat a hitlerista iga alóli felszabadulásért és Antonescu fasiszta kormányának eltávolításáért. Egyetlen politikai erő volt az országban, mely síkra szállt Románia Szovjetunió elleni háborújának azonnali beszüntetéséért és a hitlerista Németország elleni harcért. A szovjet hadsereg előrenyomulása idején, 1944. augusztus 23-án megdőlt a fasiszta kormány, de a burzsoá pártok még nem adták fel a harcot a hatalom megtartásáért. Csak 1945. március 6-án alakult meg az első demokratikus kormány, melyben a Román Kommunista Párt már vezető szerepre tett szert. Ezt követte a földreform és az államosítás. 1947. december 30án megalakult a Román Népköztársaság. A Román Kommunista Párt lett az új társadalmi rendet építő ország legfőbb mozgatóereje, a haladás és a fejlődés irányítója. Az RKP IX. kongresszusa, mely 1965. július 19—24-e között zajlott le, úgy határozott, hogy az eddigi Román Munkáspárt elnevezés helyett viszszatér a régihez. A IX. pártkongresszust követő időszakban az országban javult az irányítás, a tervezés és a népgazdaság szervezése. A X. pártkongresszus (1969. augusztus 6—12) jóváhagyta a párt és az állam külpolitikáját, mely a kommunista és munkásmozgalom egységének megvédésére, a nemzetközi együttműködés fejlesztésére Irányul. Üdvözöljük a félszázados jubileumi évfordulóját ünneplő Román Kommunista Pártot és sok sikert kívánunk a szocialista építés terén folytatott további tevékenységéhez. G. Ä. PÁRTHARCOSOK EMLÉKEIBŐL A párkányi (Štúrovo) járás Köbölkút (Gbelcej községében születtem 1893-ban. Korán árvaságra jutottam. Budapestre kerültem inasnak, bádogosnak tanultam. Életkörülményeim természetszerűleg a munkásmozgalomhoz vezettek el, meghallgattam egyik-másik vezető előadását. Az 1912. évi budapesti véres események után mint szakszervezeti tag aktívan bekapcsolódtam a munkásmozgalomba. Munkahelyünkön minden munkás tagja volt a szakszervezetnek. 1914 augusztusában bevonultam katonának. Nem egészen kéthónapi kiképzés után az orosz frontra vittek. November végén megsebesültem, 1915 februárjában megint a frontra kerültem és március végén fogságba estem. 1917 decemberében Moszkvába kerültem. Akkor már elég jól olvastam és írtam oroszul. 1918 januárjában mint bevásárló az egyik moszkvai kaszárnyában tevékenykedtem. A vörös gárda egyik gépfegyveres osztaga csupa magyar katonákból állt. Az ő szállásukon hallottam először Kun Béla és Rudas László beszédét. Arra hívták fel a katonákat, hogy akinek szónoki képessége van, az mielőbb menjen haza és hirdesse azt, amit itt látott, hallott és tanult a bolsevik forradalomból. 1918 októberében hazajöttem Budapestre. Novemberben kerestem és meg is találtam Kunékat. A Nemzeti Lovardába küldtek dolgozni a munkanélküliek közé. A 16-tagú bizottságban agitátorként dolgoztam. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltását követő napon Münnich Ferenc elvtárs a székesfehérvári 19. dandár politikai megbízottjává nevezett ki. Sajnos, az ellenség túlereje leverte a magyar forradalmat. Az el len forradalmáruk terrorja elől visszatértem Csehszlovákiába. Községi kovácsunknál léptem munkába, ott dolgoztam 1920 márciusában. Közben többször jártam Bratislavában, kerestem a kapcsolatot a szociáldemokrata vezetőkkel, újságokat hoztam a faluba és abból felolvastam az egybegyűlt 10—12 embernek. 1920 márciusában Bratislavába jöttem azzal a céllal, hogy tovább megyek Bécsbe. Sikerült átjutnom a határon, másnap Bécsben felkerestem a magyar emigráns tábort. Az udvaron Landler Jenővel találkoztam. Elmondtam neki, honnan jöttein, hogy csehszlovákiai illetőségű vagyok. Landler elvtárs azt mondta, hogy a mai napot töltsem ott, másnap azonban térjek vissza Csehszlovákiába, lépjek be a szociáldemokrata pártba és segítsek megszervezni a kommunista pártot. Ez utasítás értelmében jártam el. Visszatérve rögtön beiratkoztam a szociáldemokrata pártba és agitátornak jelentkeztem. Röpiratokkal és más nyomtatványokkal ellátva a Párkány (Štúrovo), Léva (Levice) és Ipolyság (Šahy) környéki magyar községekbe utaztam. Naponta tartottam gyűléseket, még vasárnap délelőtt is. 1920 április végéig, a választások lefolytatásáig tevékenykedtem ott. Az 1920-as években szombaton és vasárnap gyakran vettem részt párt- és szakszervezeti kiküldetésben a földmunkások sztrájkjának megszervezésében, egyebek között Feketevízen, Tejfalun, Hegysúron, Vágán és Somorján. Május elsején ünnepi szónok voltam Párkányban, Léván, Somorján, Ipolyságon. Az agitáción kívül egyéb pártmunkát is el kellett végezni. Például ínég 1920 májusa után is Budapestről sokan jöttek Csehszlovákiába, köztük közönséges bűnözök is, akik emigránsoknak adták ki magukat. Ezek itt is folytatták előző életmódjukat, többet közülük lopás közben tetten értek. Ezért elhatároztuk, hogy igazoló bizottságot alakítunk. Akit leigazoltunk, az kapott 30 korona gyorssegélyt és egy ideig biztosítottuk itt-tartózkodását. Akiknek tovább kellett menniük, azok közül sokat én vezettem el Bécsbe. A választások után a bratislavai Siemens (ma BEZ) gyárban kezdtem dolgozni lakatosként. A gyárban megszerveztem a tiltott újságok és nyomtatványok terjesztését. Minden gyűlésen felszólaltam, közösen sztrájkokat szerveztünk. Több sztrájk eredményesen végződött. A Duna utcai munkásotthonban naponta voltak gyűlések, amelyeken én is felszólaltam. A kommunista párt megalakítását tartottuk a legszükségesebb feladatnak. Ez a célunk sikerült. 1921 októberében a Witich- és Mayer Samu-féle szocdemeket kiszorítottuk a Köztársaság téri pártirodából, s csak a kommunisták maradtak ott. Amíg a szociáldemokrata párt tagja voltam, akármilyen radikális beszédet mondottam, a rendőrség nem zaklatott. Néha ugyan beidéztek az Óvárosházára, a rendőrségre, de semmi komolyabb intézkedést nem foganatosítottak ellenem. A kom munista párt megalakulása után azonban már nem idézést kaptam, hanem többször éjnek idején jött értem a rendőrség és vitt kihallgatásra, a Vallon utcai toloncházba. A kihallgatás után néha elengedtek, de többször két-három napig is fogva tartottak. 1924-ben végleg kitiltottak Bratislavából. Habár a gyárban tovább dolgoztam, nagy nehezen sikerült Itt maradnom és műkedvelő színészként tevékenykedtem a vasas sportklub keretében. Szociális tematikájú színdarabokat játszottunk a Duna utcai Munkásotthonban. Egy alkalommal Major István is szerepelt Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjában. A Siemens-gyári munkások egységes fellépésével a gyár vezetőségétől számos követelésünk teljesítését sikerült kicsikarnunk. Az 1922 októberében lezajlott sztrájk azonban a szakszervezeti vezetők hibájábóí Kudarcot vallott. A kapitalisták ezt kihasználták, és ellenünk támadtak. A legagilisabb elvtársakat már 1923 elején elbocsátották. Közéjük tartoztam én is. Fél évig munka nélkül voltam. Júliusban vettek vissza és 1925-ig dolgozhattam. Akkor elbocsátottak és gyárban többé nem kaptam munkát, mert feketelistára kerültem. Kisiparosoknál dolgoztam, az 1929-ben bekövetkezett gazdasági válság után azonban ezt a munkalehetőséget is elvesztettem, ennek következtében kényszerűségből én is kiváltottam a kisiparosi iparengedélyt. A pártmunkát azonban tovább folytattam. 1938 után a párt szigorú illegalitásban dolgozott. Munkája nem szűnt meg, a kommunista röpiratok eljutottak rendeltetési helyükre. Abban az időben arra törekedtünk, hogy a meglevő pártsejteket fenntartsuk, s a bebörtönzött elvtársaknak és családjuknak segítséget nyújtsunk. Ezt csinálta a mi pártsejtünk is, melynek tagjai voltak: dr. Spiegel, Schwarz, Oswald, én és még néhány további elvtárs. Amikor Schwarz Dánielt elfogták, sejtünk szétesett. Schwarz elvtársat azonban nem tudták arra kényszeríteni, hogy elárulja társai nevét, így sejtünk más tagjait nem fogták el. Reichl József borbély-kisiparos vezetésével dolgoztam tovább. Öt 1943-ban elfogták és Mauthausenben kivégezték. Ezután Wolf László asztalosmester sejtjében tevékenykedtem. 1944 elején a rendőrségi besúgók kiszimatolták nyomdai sokszorosító gépünk rejtekhelyét. Más helyre akartuk átvinni. Az asztalosműhely előtt bútordarabokkal együtt kézikocsira raktuk a sokszorosítót. A kocsit három asztalos — Václavík, Kis Imre és Danecsek — húzta. Amikor a Védcölöp utcán egy házba felvitték a bútort, mikor visszajöttek, a kocsinak hűlt helyét találták, a sokszorosító géppel együtt a rendőrségre vitték a spiclik. Ott láttuk a kocsit a rendőrség udvarán. Másnap Kis Imrét elfogták és többször megverték, de nem árult el senkit. Három hónapig volt börtönben. A felszabadulás után mint karbantartó szerelő dolgoztam 1962-ig, amikor először kaptam szívinfarktust. Azóta mint afféle beteges nyugdíjas éldegélek. FARKAS ISTVÁN, Bratislava 27. — A fene se gondolta volna, hogy ilyen hideg a föld — mondta Tram, s parányit megmozdult a magavájta földteknőben. — Két-három hét és itt a száraz évszak, akkor meg azért panaszkodsz majd, hogy megesz a fene a melegtől — válaszolt Rasso ki tudja honnan. A gidres-gödrös, de lényegében mégis sík terepről aligha gondolta volna a beavatatlan, hogy itt végtelen hosszú csatárláncban, apró kis földteknőjükben meghúzódva, a lehető legtökéletesebb szefnélyi álcázás védelme alatt szabadságharcosok húzódnak meg. Tízen, százan, ötszázan? Senki sem tudott volna erre itt választ adni. Több mint húsz órája feküdtek már így. Néhányszor helikopterek jelentek meg felettük, aztán mintha csak unatkozó turisták lennének a fedélzetükön, csináltak egy-két kört az éjszakai tüzek helyén, s lomhán elhúztak a város, illetve a támaszpont felé. Valaki, egy a személytelen és láthatatlan harcosok közül, cigarettát emlegetett. Megint egy másik a már tényleg nagyon hiányzó forró teára emlékeztette társait. Suu és Minh egymás mellett, szinte karnyújtásnyira ásták be magukat. Minh, a postás Suuhoz szólt át: — Mit gondolsz, éjszaka támadnak? — Aligha áldozzák ránk az éjszakájukat. Néhány csinos lány mindig akad a városban, aki az amerikai urak szolgálatába áll és fekszik éjjel-nappal. — Fogadni mernék egy üveg pálinkában, hogy holnap délben már kondér mellett beszélgetünk. — Inkáb egy ami helikopterében fogadj — válaszolt Minh.. — Mindig is kicsinyes voltál — válaszolt Suu. —Vagy egy üveg pálinka, vagy nincs fogadás. — Egy helikopter a pálinkáddal szemben. — Es végezzek időnként sétarepülést a helikopterrel, mi? Mert az biztos, hogy megnyerem a fogadást. — Es volna szíved meginni az én pálinkámat egyedül? — Kapsz belőle, de pálinkába fogadj, ne helikopterbe. — Meggyőztél —mondta a másik. — Ali az alku. A kondér mellett megkapod. — Szóval van nálad pálinka? — dobbant nagyot Minh szíve, s nagyot nyelt kínjában. — Van. Éppen annyi, amennyit nyerni akarsz. S ha akarod, kortyolok egyet az egészségedre. — Disznó vagy, ha megteszed. — Ne félj... Elhallgatott. Valahol távol helikopterek morgása törte meg a csendet. — Szóval alkonyatkor jönnek? — kérdezte Minh. — Ezek is nekem dolgoznak — nevetett Suu. — De vigyázz, iiehogy összetörd az üveget, mert a bordáidon veszek elégtételt. — Helikopterek! — a kiáltás ösztönösen szakadt ki valaki ajkáról. Vang kicsit oldalvást fordult, s megszólalt: — Add tovább: felkészülni. Zöld rakétára össztűz. Felkészülni. Zöld rakétára össztűz ... felkészülni .. . össztűz ... — mint a láncsiemek, úgy kapcsolódtak egymásba a szavak, amelyek a kis jöldteknők álcázó fücsomói, apró gallyacskái alól bukkantak elő. Távolabb, a hegyekbe vezető kél út irányából autómotorok nyögését hozta a szél. Ezt viszont csak a legjobb fülűek tudták kihámozni a helikopterek egyre erősödő morgásából. — Szóval elindultak — mondta Vang. — Siessetek madárkáim, mert hideg már a fészek. — Kézigránát, golyószóró, kézifegyverek — ismételte meg a sorrendet Tram, s az iménti módon adta tovább. A helikopterek lassan megérkeztek. A tisztás zsenge füvébe belemarkolt a légörvény. A földteknóben moccanatlanul fekvők újra, meg újra megszámolták az „Égi banánokat". Összesen 14 gép ereszkedett le a tisztásra. Suu először látott helikoptert ilyen közelről, . s helyzetével mit sem törődve meresztette a szemét, mert nem akarta elhinni, hogy az imént még forgó propellerek összecsukódnak, mint a legyező s rásimulnak a gép törzsére. A teljes harci felszerelésben érkezett amerikaiak kiugráltak a gépekből, de láthatóan ostoba gyakorlatnak tartották az egészet, mert egymás mellét lökdösve hangoskodtak. Csak a fedélzeti fegyverek mellett ültek feszült figyelemmel, akik fent maradtak. Lassan csend lett. A földi utakon érkezett terepjárók legénysége is elfoglalhatta már a helyét, mert motorzajt sehonnan sem lehetett hallani. A Hármas óvatos mozdulattal megcsavarta at indikátor karját, s néhány pillanat múlva a gyűrübefogott tábor közepén egymás után nyol-tíz robbanás hangzott. Ezt követően felröppent a zöld rakéta is. Fejvesztett menekülési kísérletre futotta már csak a helikopteren érkezett amerikaiak, és a Diem-féle hegyivadászok „átgondolt" tisztogatási akciójából. A szabadságharcosok gyűrűjéből azonban képtelenség volt kitörni. Suu hiába kereste Minh-et a harc után. Hajnalban találtak rá. Földieknőjében feküdt. Fegyveréből mindössze egy rövid sorozatot adhatott le. A fejlövés pillanatok alatt végezhetett vele. Suu odalépet bajtársához, kis elemóisiás zsákjából kikereste az üveg pálinkát, kihúzta a dugót, s a magasra emelt üvegből rácsorgatta az italt a holttestre. 1971 V. 8. (Folytatjuk)