Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-04 / 104. szám, kedd
KONGRESSZUSI KÜLDÖTT | R agyogóan tiszta égre ébredt a falu. Még csak foszlányfelhő sem mutatkozott. „Úgy látszik, hogy megint melléfogtak a meteorológusok" — gondolhatták a korán ébredők a reggeli időjárásjeientést hallgatva, amely országszerte lehűlést, esőt jósolt. No hisz, az esővel még nenf is lenne baj. Többet használna, mint ártana. A mag ugyancsak szomjazik a földben. Meg aztán jól jönne egy kis szabad idő szombat délutánra, vasárnapra, mert a ház körül is meggyűlt a munka — mondogatták a szövetkezet telepe felé tartó lebarnult arcú emberek. A gépesítő és a csoportvezetők gyorsan végeznek a szokásos munkaelosztással. Lényegében mindenki ott folytatja a munkát, ahol az előző nap abbahagyta. A rövid szakmai megbeszélések után hamar benépesedik a nádszegi [Trstice) határ. A fényesedő nap még csak alig két-három „embernyi" magasságból szórja sugarait, amikor már három parcellán öt vetőgép csoroszíyáiból hull a porhanyósra művelt talajba az aranyló tengeri. Előttük vagy harminc hektárral lánctalpasok végzik a talajmunka utolsó szakaszát. Egyengetik, boronálják a Kis-Duna és a Feketevíz közét. Kilenc óra tájt, amikor táskát bontva a mezsgyeszélre reggelihez ülnek a traktorosok, körülbelül három hektárnyi elvégzett munka van mindegyik mögött. Közben erős szél kerekedik. Mintha .csak hétvégi „nagytakarításra" szánta volna el magát, egyre nagyobb erővel kezdi söpörni a homokos port. A reggelit is csak a vontatók fülkéiben lehet befejezni. — Mégis csak igaza lesz a rádiónak — szól kurtán az egyikük két harapás között. — Amikor a Kis-Duna felől lyukad ki ennyire a zsák, délutánra már legtöbbször csavarni lehet a vizet az ingbői, kabátból. Igy tudták ezt a régi. öregek is — fűzi hozzá a társa, mintha csak magának mondaná. K issé elkomorodnak az arcok. Talán egyikük sem gondol most a házkörüli dologra. Az mindig várhat néhány napot. A vetéssel viszont nem lehet késlekedni. Az egyhetes lemaradás bizony jó pár mázsás „adót" követelne. Szinte egyszerre csukódnak be a bicskák. Még a szokott pihenő végét sem várják ki az emberek. Biztatás nélkül felszedelőzködnek. Megtöltik a magládákat, ellenőrzik a gépeket. — Sietni kell, mert szomorodik az ég. Meg amúgy is már a sarkunkat tapossa az idő. Nem szeretnénk, ha maradna még az eső miatt — magyarázkodnak. Az utolsó szavakat már elnyomja a feldübörgő motorzögás. Egyre sebesebben forog a kardántengely. Mind sűrűbben szissze-a fel a vetőgépek vákuumkompresszora. Ahogy a nyomásmérő mutatója „vonal" fölé ugrik, indulnak. Utánuk nézek, gondolom, megvárom, amíg újra fordulóhoz érnek. De Reggeltől estig rövidesen már csak a nyomukban gomolygó porfelhőket látni. Bent a szövetkezet irodájában termelési problémákról, mindennapos gondokról beszélgetünk. Időjárás, alkatrész, mfltrágyabeszerzés nehézségei, csaknem mindenfelé növekvő munkaerőhiány; sokat hallott panaszok kerülnek terítékre. — Mindezek ellenére még kellő ütemben halad a munka. A tavasziak java már mögöttünk van. Az árpavetés hosszúra nyúlt napjait már szinte el is felejtettük. Földbe került a répamag is. Még hozzá idejében. Már csak a kukoricával kell igyekezni — mondja Juhos Dezső, a jóhírű nádszegi agronómus. Dél felé, amikor fogyni kezd a „hivatalos" téma, az emberekre, a szövetkezet tagjaira tereljük a szót. Leggyakrabban, szinte minden „bekezdésben" Szabó István traktoros nevét említi az agronómus. Alig győzöm jegyezni a sok dicséretet. — Nem szeretnék túlozni, de bármelyik szövetkezetnek dicséretére válnának a hozzá hasonló munkaszerető, becsületes emberek. Nálunk már jó ideje a legjobbak között emlegetik. Mindig lehet rá számítani. Ha vasárnap, vagy ünnepen jön az értesítés, hogy egy vagon műtrágyát kell kirakodni, neki nem szükséges magyarázni, hogy a késés fölösleges többletkiadásokkal jár. Persze a többieknek is kijut az elismerésből. ľNélután ismét határszemlére indulunk. Éppen Szabó Istvánnál állunk meg először. Kicsit bosszankodva fogad. Eldugult az egyik csoroszlya nyílása, s emiatt újra végig kell mennie az előbbi nyomon. legalább egy fél fordulónyi időt vesztek ezzel. Ráadásul majd az első kapálásnál is szidásba fogalmazzák a nevem, amiért sűrűbbek lesznek a sorok. Nem tartóztatjuk, mert „inaskodó" fia is sürgetőleg int feléje a kisülésről. Alig lehet még tízéves, de már biztosan tudja, melyik a sebességváltó és a gázpedál. A mintegy százhektáros tábla másik felén sem tétlenkednek az emberek. Bartalos Rudolf és Nagy Kálmán, a lánctalpasok vezetői még az ebédet is papírból fogyasztották el. — Gyakran van ez így mostanában és a csúcsmunkák idején — mondja az agronómus. Több mint egy órát takarítanak meg ezzel. Tudják, hogy ilyenkor az egy óra is sokat jelent, ha a teljesítményt nézzük. Különösen akkor, ha már szinte lóg az eső lába. Kár volt az „ördögöt" emlegetni. Nemsokára ugyanis nagy cseppekben megeredt az eső. Egy-két órával korábban, mint „kellett" volna, öt 6ra körül már sűrű, vastag sugarakban mossa a víz az ablaküveget. Valahogy korán kezd sötétedni a délután. — Pedig egy-két órát várathatott volna magára az eső — sóhajt fel elmélázva Juhos Dezső. Akkor majdnem harminc hektár kukorica vetéssel többet öntözhetne most. A mezőről egymást követően gördülnek be a nemrég még poros hátú emberek és gépek. Az olajfoltos kábátokból csavarni lehet a vizet. LALO KÁROLY Felelősség es kőnk Pár nappal a kerületi pártkonferencia után találkoztam Ján Brozkával, a České Budéjovicétől néhány kilométerre fekvő Zboroví Efsz elnökével, akit a dél-csehországi kerületi konferencia kongresszusi küldöttnek delegált. A negyvenen felüli elnök már tizenkilenc éve áll a szövetkezet élén. Amikor 1952-ben megalakult a faluban a közös, csupán két ígáslovuk volt. Áldozatos munkával, példamutatással elérték, hogy ma már a járás jó szövetkezetei közé számítanak. Tíz évvel ezelőtt a zboroviak egyesültek a szomszédos Chrazení és Ohrazeníčko efsz-eivel. Jobb eredményeket értek el, mert a nagyüzemi szocialista gazdálkodás előnyei nagyobb területen Jobban kifejezésre jutnak. A szövetkezetnek ma 15 traktora, 2 kombájnja és még más mezőgazdasági gépe van. — Társult szövetkezetünk összterülete 070 hektár, tehát kevesebb, mint maguknál a Csallóközben — mondja Jan Brozka. Megérett a helyzet arra, hogy ismét társuljunk, mert a mezőgazdasági technika kihasználása, a munka megszervezése, a termelés szakosítása, a munkaerőhelyzet megkívánja a kooperáció szükségét. Erről a kérdésről már szó volt taggyűléseinken is, s az emberek általában jól fogadják a továb bi társulás gondolatát. Meggyőződésem, hogy a korszerűsített nagyüzemi gazdaságban a fiatalok is hamarabb megtalálják a számításukat, mint a ma már törpének mondható szövetkezetekben. A közös ügyei után politikai kérdésekre terelődik beszélgetésünk. — A szocialista építés során adódtak hibák, de sohasem értettem egyet azzal, hogy a hibák eltávolítása helyett a szocialista rendszer lényegét támadják, mint 1968-ban — mondja. A mi szövetkezetünkben 1968-ban megállták helyüket az emberek, hívek maradtak a szövetkezeti gondolathoz, s ebben nem kis szerepe van falusi pártszervezetünknek. Válságos helyzetben mindig sok függ a vezetőktől, azok felelősségtudatától. Mert ha minden párttag felelősséggel végezné a rábízott munkát, ha a hibákat a gazdasági vezetők nem tűrnék meg, akkor gyors javulást várhatnánk. Véleményem szerint, s ezt már tapasztalhatjuk is, ál* landóan javul a politikai és gazdasági helyzetünk. Pártunk vezetése következetes, a szavak és tettek közt ellentmondást nem tűrő politikát folytat Nem ígér semmit se megalapozatlanul. S a fő hangsúlyt a tettekre helyezi. Ez a párt és a dolgozó tömegek közötti bizalom erősítésének legbeváltabb módja. A kongresszustól azt várom, hogy utána még jobban megnő a kommunisták felelősségtudata, s hogy a párt tagsága a feladatok teljesítésével, példamutatással a rendetlenséggel szembeni kérlelhetetlenségével mutat utat. Nem tűrhető meg a passzivitás, az égető problémák iránti érdektelenség — vélekedik Jan Brozka, a CSKP XIV. kongresszusának küldötte. Nem mai nézete ez Brozka elvtársnak. A České Budéjovice-i Járási pártbizottságon mondták el, hogy Brozka elvtárs 1968-ban is bátran szembehelyezkedett az akkori járási pártbizottság soraiban megnyilvánuló revizionista és szovjetellenes nézetekkel. Kommunista alapállásén egy jottányit sem kellett változtatnia. A szövetkezet dolgozói, a párttagok és pártonkívüliek egyaránt megbecsüléssel beszélnek róla, mert tudják: nem saját, egyéni és családi céljait tartja szem előtt, hanem a közös, a szocialista érdek az, ami mindig meghatározza magatartását. SOMOGYI MATYAS A Csorba-tónál még nem olvadt el teljesen a hó, de a tavaszi nap hatása már itt is érezhető. (P. HaSko felvétele) 23. Több mint háromszáz kilométerrel északra Tam, a néma is valami hasonló akción törte a fejét, amikor megkocogtatták szobája ablakát. Az egymást gyorsan követő koccanások pontosan a jelszót adták ki. Tam várt. Fegyverét nesztelenül emelte kl a falat alkotó gerendák egyikéből, s amilyen zajtalanul csak tudta, kibiztosította a pisztolyt. Az ablakon ismét kopogtak. Tam háromszor négyet és utána egyet koppantott az ágydeszkán, mire odakint megszólalt valaki: — Virágot hoztam Kan nak. — Gyere az ivó felöl — szólalt meg u kocsmáros, de még mindig nem volt biztos abban, hogy barát áll e az ablak alatt. Az idegen belépett. Tam időközben eltorlaszolta az ablakot, nehogy fény szivároghasson ki, s újra megszólalt: — Látni akarlak. Az idegen parányi zseblámpával megvilágította az arcát, aztán újra a jelszót mondta: — Nem ismerlek, idegen. — A hármas vagyok a központból. Ennyi talán elég, — Parancsárai — húzta ki magát Tam. •— Maradj — intett a „Hármas", s felkattintotta ismét a lámpáját, s a fénycsóvát a földre irányította úgy, hog> y néhány percen belül szemük megszokta a derengést, s már látták egymás arcát is. — Megkaptuk az üzenetet. Tehát úgy tudják, hogy a Tengeri szél esett a csapdájukba? Nem rossz, noha az a szerencsétlen házaló nem tartozott egyik csoporthoz sem. Valóban házaló volt csupán jó pénzért minden feladatot elvégzett, soha nem kérdezte, hogy mit visz a csomagban, amelynek továbbításával megbíztuk. — Menekülhetett volna — mondta Tam. — Ahhoz gyáva volt — jegyezte meg a másik. — Bátran halt meg — nézett társa szemébe a néma. — Tudod, hogy sokszor pici bátorság Is elég ahhoz, hogy meghaljon az ember. Azt hiszem, csak meg akarta gyorsítani a halálát, mert rettenetesen félt tőle. Es hős akart maradni, azért vállalta magára, hogy ő vagy te, vagyis a Tengeri szél. De sajnos, ezt a dicsőséget nem adhatjuk meg neki. Még neked sem, ha esetleg ... — Tudom — vágott a szavába a néma. A Tengeri szél nem halhat meg. — Ezért is jöttem. Ne kérdezd honnan, sem azt, hogyan. Az idő most nekünk kedvez. A körülmények is. Éberségük néhány napra elszunnyad abban a tudatban, hogy a nagy ellenfelet legyőzték. Sürgősen fel kell világosítani őket tévedésükről. — Várom a parancsot. — Ez inkább csak terv — mondta a Hármas. — Ismered jól a városi börtön épületét. A főcsatorna felől jól megközelíthető a hetes ketrec. Ott körülijelül negyven ember van. Az őrség létszámát egy sikeres manőverrel a minimálisra lehet csökkenteni. Egy névtelen lenéi a parancsnoknak, hogy az egyik legtávolabbi kerületben éjszaka partizánok tanácskoznak. Az épületet jól elő lehet készíteni ehhez, feleket is lehet ott hagyni, ne érezzék azonnal meg, hogy félrevezettük őket. Hadd keressenek, hadd forgassanak fel mindent. Ez alatt az idő alatt a falbontással elkészülnek az emberek. Hét-nyolc csónakot is fel kell vontatni a csatornának annak a pontjára, ahová a kiszabadított embereket irányítjuk. A csatorna túlsó partjára néhány tehergépkocsit állítunk. Az akció tehát dióhéjban a következő: amíg a megrendezett razzia tart, falbontással kiszabadítjuk az embereket. Vigyázni kelt. Minden cellához el kell jutni, s amíg ez nem történt meg, csak nagyon óvatosan szabad kiengedni az embereket. Aztán mindent belei A rácsok mögül el kell téríteni a z őrséget, s mindazokat, akik a parancsnoksági épületből időközben kilépnek. A csónakok csak hidat képeznek az átkeléshez. Mindenki autóra száll, s az utolsók, akik fegyverrel fedezik az akciót, eloldják a csónakokat. Mire feleszmélnek, legalább tíz-tizenöt kilométernyi utat megtehetnek a kocsik a hegyek felé. A csónakokat a csatornatorkolatnál elkapják, s abból éppen ellenkező irányú menekülésre gondolnak. A Hármas befejezte a terv ismertetését. Hosszan, szótlanul ültek egymás mellett, végül Tam törte meg a csendet: — Délről jössz, testvér? — MesszirSl. j-úl ismerem Saigont, látszottam eleget a Mekong piartján, s megkóstoltam kínomban Son My környékén a földet a nagy harcok idején. — Olykor azt is jó lenne tudni, hogy mi van a családdal —- mondta Tam, de a Hármas hallgatott, s ebből a kocsmáros megértette, hogy nincs híre az otthonaikról. — Akkor hát következzen a börtönnyitás — mondta Tam, hogy vissza yomoolyítsa a beszélgetés fonalát. — Az van soron. A mozgás iránya országszerte ismét az erdő, a hegyek. Most már vigyázni kell ismét minden zsákmányolt fegyverre, lőszerre, gép kocsira, fó néhány terepjáró tűnt el az elmúlt hetekben lent, délen. Itt. közel a Ho-ösvényhez sem ártana néhány használható járművet a hegyekbe irányítani. — Kevés gépkocsivezetéshez értő emberünk van még — mondta Tam. — Azt hiszem, a börtönnyitás után néhány hétig lesz arra alkalom odakint, hogy az emberek elsajátítsák a vezetést. Azért ts intézkedtem úgy, hogy az öt, esetleg hot teherkocsi, amelyet az akcióhoz ide irányítunk, veletek, illetve a többiekkel menjen. Rád még itt várnak a feladatok, ebben a kocsmában. — Honnan szereztél teherkocsikat? — Tudod, hogy nem kellemes felelnem, hiszen soha nem az a fontos, hogy honnan és hogyan, hanem a tény, hogy van. De inkább a többiek megnyugtatására: szabályos menetlevéllel vannak ellátva. Igaz, ez csak addig jó, amíg a lövöldözés el nem kezdődik. De addig jó, s attól kezdve már rajtatok a sor, hogy nekünk kedvező irányba terelődjön az üldözők figyelme. —• Azt hiszem, a vízen elszabadítolt csónakok megteszik a magukét. Legjobb esetben is azt gyanítják, hogy a csatornatorkolat felett ugráltak ki ae emberek a csónakból. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy az akció befejezésekor azonnal visszajuthassanak a kocsmába, mert azt hiszem illusztris vendégeim lesznek még akkor éjjel. S nem árt még az sem, ha némi nyomok lesznek a folyó partján. — Mire gondolsz? — Egy-egy ruhafoszlányra, néhány cipőnyomra. Van ötféle cipőméretem a kunyhónál. Néhány lépésnyi nyommal jelezni lehetne, hogy csónakkal mene kiiltek, s kikötöttek, de valami megzavarta őket, s indultak tovább, északra. — Nem túlságosan kockázatos? — A biztonság határain belül teszem, amit lehet. {Folytatjuk J W7J V. 4.