Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-31 / 127. szám, hétfő
Csehszlovákia Kommunista Pártia XIII. kongresszusának vitája (Folytatás a 12. oldalról) detése: a szocialista módon gondolkodó és cselekvő ember nevelése. A Csehszlovák Néppárt a jövőben is ilyen irányban fejti ki igyekezetét, lelkesítve az ezen a téren pddig elért eredményektől. Mi a Csehszlovák Néppárt tagjai szocialista társadalmunk további fejlődéséért viselt közös felelősségérzetünkből indulunk ki és ezért hűségesen, a kommunisták oldalán akarunk részt venni a szociális vonatkozásban igazságosabb és szabadabb világ építésében. S azért, hogy az általános jólét érdekében kifejtett becsületes munka számára ,már hazánkban megteremtették az összes szükséges előfeltételeket, biztosítjuk Önöket, hogy a fenti állásfoglalásunkat a Nemzeti Fronttal és az egész néppel szilárd egységben, konkrét tettekkel fogjuk bizonyítani. A ieladatok, melyeket kongresszusunk az ötödik ötéves népgazdaságfejlesztési terv irányelveiben kitűzött számunkra is megnyitják az elkötelezett támogatás széles körű lehetőségeit és a közös célok megvalósításában való részvállalást. Jaroslav Hejna elvtárs felszólalása A dél-csehországi kerület delegációja teljes mértékben egyetért a központi bizottság tevékenységéről szóló beszámolóval, valamint a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság jelentésével. A párt e tartalmilag egyesítő politikája alapján a dél-csehországi kerületben minden téren jó eredményeket érünk el. Ezt bizonyítja a dolgozók aktivitása, a gazdasági tervek lényeges túlteljesítése, a jobboldali opportunizmus elleni eszmeipolitikai harc pozitív eredményei, a kommunista nézetek megszilárdulása a dolgozók tudatában, a kultúrában, a nevelésben, valamint a párt vezető szerepének érvényesülése az egész politikai rendszerben. E reális, a tudományra és a gyakorlatra támaszkodó politikának ígéretes kezdetét jelentik elsősorban az értékes kötelezettségvállalások és teljesítésük. Kerületünkben ezek a vállalások csaknem egymilliárd korona értéket képviselnek. A dél-csehországi kommunisták egész eddigi tevékenységükben arra törekedtek, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártjának szilárd és megbízható láncszemei legyenek. A szocialista építés évei radikálisan megváltoztatták az egykor szegény, túlnyomórészt mezőgazdasági jellegű kerületet. A kommunisták a dolgozókkal együtt áldozatkész, becsületes munkájukkal hozzájárultak a kerület páratlan politikai, kulturális, gazdasági felvirágoztatásához és az életszínvonal lényeges emelkedéséhez. A kerület ma már ipari, mezőgazdasági jellegű. Az ötödik ötéves terv irányelvei alapján továbbra is szorgalmasan munkálkodunk azon, hogy a kerület gazdasága hatékonyan, korszerűen, arányosan fejlődjék az egész csehszlovák népgazdaság reális lehetőségei alapján. Kerületünkben szilárd, hatékony termelési programokat kell kitűznünk és teljesítenünk a közszükségleti, vegyi, az építő, a fa- és gépipar terén; konkrétan a strakonicei motorkerékpár-üzemben és a Sezimovo Ostí-i Kovosvitben. Arra törekszünk, hogy továbbra is reálisan folytassuk a mezőgazdasági termelés összpontosításának és szakosításának már megkezdett folyamatát. Feltételezzük, hogy ezek és további gazdasági célkitűzéseink emelni fogják az életszínvonalat, stabilizálják a munkaerőket, elmélyítik a kerület résztvételét az egész csehszlovák népgazdaság további fejlesztésében. Hejna elvtárs felszólalása további részében a pártmunka kérdéseivel foglalkozott. A pártegység következetes megvalósítása rendkívül igényes folyamat mind eHnéleti, mind gyakorlati téren, és lényegében befejezetlen. A dél-csehországi pártszervezetben az egység alapelvét mindig egybekapcsoltuk az időszerű politikai problémák megoldásával. „A pártegység időszerű kérdései" című határozat, amelyet a központi bizottság decemberi plénuma hagyott jóvá, alkotó, eszmei, politikai és szervező munkánk fontos dokumentuma. A párt nem kielégítő kor- és osztályösszetétele, egyes kommunisták gyakran alacsony politikai-eszmei színvonala és az ebből eredő passzivitás, a párton belüli kapcsolatok dialektikájának hibái és fogyatékosságai, valamint az irányítás egyes fogyatékosságai is olyan problémák, amelyek kvalifikált pártmunkát igényelnek. A másik probléma, amellyel foglalkozni szándékozunk a pártegység elvének megvalósítása során — a kommunisták politikai, eszmei színvonalának emelése. Az eszmei fejlettség a kommunista osztályjellegű aktivitásának alapvető feltétele. Az eszmei kérdésekben nem vagyunk hajlandók sem elnézésre, sem libaralizmusra, de nem engedünk meg primitivizmust sem. Rendkívül nagy súlyt helyezünk az ideológiai munka minőségére és fejlesztésére. Bonyolultabb nálunk a helyzet azért, mert itt aránylag könnyen hat az ideológiai diverziő a nyugati televíziós és rádióállomások közvetítésével, hisz a tőkés tábor közvetlen határán vagyunk. Lényeges befolyást gyakorolnak az egyházak, a még meglevő kispolgári irányzatok is. A politikai-eszmei munkában főleg a kommunisták világnézeti, internacionális, hazafias, erkölcsi nevelésére helyezzük a súlyt. Azt akarjuk, hogy elsajátítsák nemzeteink forradalmi történelmét, de ugyanakkor megismerjék az egész világ haladó népeinek és kommunista pártjainak történelmét is. A marxista—leninista nevelést következetesen egybekapcsoljuk a termelő kollektívák tevékenységével és életével. Ugyancsak fokozottan törekszünk arra, hogy a kulturális-nevelő munka egybekapcsolódjék a dolgozók aktivitásával az üzemekben és az egységes földművesszövekezetekben. A párt akcióképessége és egysége megszilárdítása során fontos szerepe van a felsőbb és az alsóbb pártszervek kapcsolatának, főként az alapszervezeteknek a járási bizottságok általi irányításában a pozitív tapasztalatok általánosításának. A párt politikai-szervező munkája és a lenini munkastílus azonban kerületünkben sem éri még el azt a szintet, amely megfelelne a feladatoknak és a szükségleteknek. Pártmunkánk például kevéssé konkrét, sok benne a rögtönzés, a kampányszerűség, és néha kevés az eszmei igényesség a párt vezető szerepének lényeges kérdéseit illetően. A kerületi szervezet egységének megszilárdítása érdekében el kell mélyíteni a pártszervek és szervezetek akcióképességét, rendszeres irányításukat, meg kell javítani az apparátus munkáját és ki kell építeni az eszmeileg szilárd, akcióképes pártaktívát, amelyben nagyobb számban lesznek az eszmeileg fejlett munkások. Ezért elsődleges feladatunknak tartjuk a káderek kiválogatását, előkészítését, nevelését, elosztását, a kommunistákról és káderekről való gondoskodást. A nemrégi tapasztalatok feltétlenül arra késztetnek, hogy a kádermunkát kulcsfontosságúnak tartsuk a párt és az egész társadalom egységének megszilárdításában. A szocialista társadalom építésének eddigi gyakorlata azt mutatja, hogy a különféle feladatok és érdekek, amelyeknek realitása tagadhatatlan, nem oldhatók meg mechanikusan, csupán színleges egységgel. Az út, amelyet az 50 győzelmes év alatt tettünk meg, értékes tanulságokkal szolgál. Ezért mi Dél-Csehországban szerényen, áldozatkészen, kommunista módon akarunk dolgozni és teljesíteni XIV. kongresszusunk határozatait. Stanislav Červenka elvtárs felszólalása A politikai és a gazdasági konszolidáció útja nem volt könnyű. Csupán a mi vállalatunkban, a kladnói Egyesült Acélművekben számos párttagtól kellett megválnunk. A központi bizottság és az egész párt szívós és rendszeres munkájának az eredménye, hogy felújult az alapvető társadalmi biztonság. A párt vállalatunk feltételei között is felújította vezető szerepét, megnyerte valamennyi becsületes alkalmazott bizalmát, és megszilárdítja tekintélyét. A pártszervezet saját sorainak megszilárdításával és a politikai konszolidációval . párhuzamosan rendkívüli figyelmet szentel a munkakezdeményezés fejlesztésének, a munka- és a technológiai fegyelem megszilárdításának. A kezdeményező munkának járásunkban régi hagyományai vannak. Kofatko és Bartoš Bányász az első Munkaérdemrenddel kitüntetettek közé tartozott. Hozzájuk csatlakozott Sládek elvtársunk is. Vállalatunkban jött létre a becsületbeli feladatok mozgalma és a technikusok versenye. Ezt nem azért mondom, hogy dicsekedjünk, hanem hogy bebizonyítsuk, a gyökerek egészségesek voltak, és hogy a kezdeményező munka ismét a termelési feladatok túlteljesítésének fő forrása. A múlt év novemberében e kérdésekről gazdasági pártkonferenciát tartottunk, amelynek következtetéseit csatoltuk az 1971. évi kollektív szerződéshez, 1 s azok fokozatosan megvalósulnak. Jóllehet nehéz körülmények között dolgozunk, mégis sikerült széles mértékben kibontakoztatnunk a szocialista versenyt a XIV. kongresszus és a CSKP megalapítása 50. évfordulójának tiszteletére. A munkakollektívákban lefolyt beható vita után dolgozóink vállalati felajánlást tettek, amelyben kötelezik magukat, hogy a kongresszus kezdetének napjáig a döntő részlegekben teljesítik az öthavi terv feladatait. Büszkén jelenthetem, hogy a vállalt kötelezettséget nemcsak teljesítették, hanem jóval túl is szárnyalták. A munkakezdeményezés kibontakoztatása állandó figyelmet igényel, és sikere — tapasztalataink szerint — elsősorban az irányítás minőségétől függ. Ez összefügg azzal, hogy a műszakigazdasági dolgozók hogyan teljesítik kötelességeiket. A fogyatékosságok nagy részét csök kenteni lehetett volna, ha az "előző években nagyobb gondot fordítanak a technikára, a korszerűsítésre, a munkaszervezésre és a munkakörnyezet javítására. Tehát akkor, ha a technikusok és a vezető dolgozók időbeli előnnyel dogoznak, gondolnak a jövőre, és megteremtik a jövő számára szükséges feltételeket. Az Egyesült Acélművek pártszervezete ezért most első helyre állítja azt a követelményt, hogy minden egyes műszaki-gazdasági dolgozó munkájának távlata legyen. Ügy vélem, hogy a további fejlődés koncepciójának kidolgozásában az elmúlt évben jelentősen előrehaladtunk. Szeretném azt is megállapítani, hogy igen nagy segítségünkre vannak az ötéves terv irányelvei, amelyek új acélmű építését tartalmazzák Drínovnál, ami lehetővé teszi az egész vállalat korszerűsítését. Fontos a díjazás és a prémiumosztás rendszere is. Az igazságos és ösztönző rendszer sokat segíthet. Nem kevésbé fontos ismernünk és kiemelnünk az erkölcsi elemeket is, amelyek gyakran háttérbe szorulnak. Megtanultuk, hogy csaknem mindent pénzzel értékeljünk. Ha nem teljesíted a tervet csökken a prémium. Ha munkahelyeken sok a baleset, ismét kevesebb a prémium. Šik modelljét joggal elítéltük, de egyes szempontjai továbbra is érvényesek. Üjból hangsúlyozom, hogy nem az anyagi érdekeltség elve ellen beszélek. Ellenkezőleg. De szükségesnek tartom, hogy lényegesen erősödjék a gazdasági dolgozók erkölcsi felelőssége. Akik nem tudnak úgy irányítani, hogy biztosítsák a feladatok folyamatos teljesítését, azokat olyan helyre kell áthelyezni, ahol el tudják látni feladataikat. Pártszervezetünk súlyt helyez a káderek minőségére és kötelességeik teljesítésére. A vállalati pártkonferencián jóváhagytuk azt az elvet, hogy tetteik szerint ítéljük meg a műszaki-gazdasági dolgozók munkáját. Valamennyi szakasz jó munkája szempontjából az is fontos, hogy milyen módon érvényesül a párt vezető szerepe és ellenőrzési joga a gazdasági kérdésekben. Kísérleti formában megkezdtük a gazdasági eredmények ellenőrzését. Az egyes termelési területek vezetői az illetékes összüzemi pártbizottságoknak jelentést tesznek az elért gazdasági eredményekről, és intézkedéseket javasolnak a vállalat kiküldött vezető dolgozóinak jelenlétében. Ök viszont szakértelemmel segítik az összüzemi bizottság tagjait a benyújtott javaslatok elbírálásában. Meggyőződésünk, hogy ez a módszer hatékony munkaformává válhat. František Straka elvtárs felszólalása Az -utolsó kongresszus óta eltelt időszak mérlege számunkra nem" csupán adat arról, hogy mit tettünk, mi az, ami nem teljesült, vagy amit megtehettünk volna. Számunkra mindenekelőtt annak igazolása, hogy helyes volt a XIII. kongresszus mezőgazdasági politikájának irányvonala, amely ebben a szakágazatban konkrét megfogható fejlődési eredményekkel járt. A fejlődés értékelése során azonban nem akarjuk szem elől téveszteni a helyzet reális értékelését, hogy így az önmegelégedésbe essünk, Sok nehéz problémánk van. Mindenekelőtt gondolok a mezőgazdaság távlati fejlődése koncepciójának kidolgozására, a termelőerők fejlődése alapvető irányainak idejekorán történő meghatározására, és végül a mezőgazdaság irányításának intézményes rendezésére, ami a mai napig megoldatlan. Nagyra értékeljük a párt új vezetőségének céltudatos politikáját, amely dolgozóink hatékony támogatásával rövid idő alatt képes volt konszolidálni nemcsak a politikai és gazdasági helyzetet, hanem egyidejűleg beterjesztette a párt konkrét gazdaságpolitikai programját is, melyet az ötödik ötéves tervjavaslat fejt ki. Nagyra értékeljük azt a tényt, hogy a központi bizottság elnöksége jóváhagyta a mezőgazdasági termelés szakosításának és koncentrációjának alapvető irányait is. Ez jelentős eredménye a pártnak a tervszerű fejlesztés felújítását célzó törekvésében. A CSKP KB elnökségének ez évi márciusi határozata lehetővé teszi számunkra, hogy világos koncepcióval és programmal irányítsuk és fejlesszük tovább a mezőgazdasági munkamegosztás folyamatát, s folytassuk mindazt, ami pozitív, amit a kerületben ezen a téren elértek. Ahhoz, hogy a mezőgazdaság saját termelésből tudja fedezni az alapfontosságú élelmiszerek fokozott szükségletét hatékony tömegpolitikai és szervező munkára lesz szükség, valamint az anyagi feltételek kialakítására an-" nak érdekében, hogy a mezőgazdasági termelés további fejlődése érdekében mozgósítsa a összes meglevő tartalékokat. Az irányelv eme alapvető céljának teljesítése érdekében jelentős potenciális tartalékot jelent a dél-csehországi kerület feltételei között a šumavai körzet mezőgazdasági földterülete, ez nagyjából a kerület mezőgazdasági földterületének egyhatoda, de a mezőgazdasági termelés itt a kerület többi részéhez viszonyítva jelentősen alacsonyabb. A belterjesség alacsony fokát a természeti viszonyokon kívül mindenekelőtt a hiányos felszerelés, valamint a nemtermelő alapok hiánya okozza. A fenti probléma megoldásában az első lépés ez év január elsején megalakult ágazati vállalat a Sumavai Állami Gazdaság, amely 15 határszéli gazdaságot tömörít, és ez lehetővé tette a vállalati irányítási forma érvényesítését közel 76 000 hektárnyi területen, vagyis a mezőgazdasági földterület nagyobb részén. Ez lehetővé teszi ebben a térségben a mezőgazdaság, a szolgáltatások, a beruházás és a lakásépítés fejlesztésének egységes koncepcióját. Straka elvtárs felszólalása további részében néhány konkrét javaslatot terjesztett elő a mezőgazdaság színvonalának javítása érdekében, majd rátért az erdők problémájára. Ha a dél-csehországi határvidék a kerület területének egynegyedét képezi, akkor az erdőterület ennek a nagyon időszerű és gazdaságilag rendkívül fontos, a vízgazdálkodás, az -üdülés és általában az életkörnyezet számára jelentős térségnek a felét alkotja. Ezeket az értékeket csak nagyon nehezen lehetne számokban kifejezni, de bizonyosan többet jelentenek, mint a fakitermelés. Felelősségteljesen ki lehet jelenteni, hogy az erdészeti dolgozók mindent elkövetnek azért, hogy ezeket az értékeket társadalmunknak megőrizzék és tovább gyarapítsák. Kialakították a szervezési feltételeket a technika és a haladó munkaformák teljes kihasználására. Kialakultak a nagy erdészeti üzemek, megfontoltan készítik elő az erdő rajonizálását, és ezzel a vállalatok keretében olyan nagy termelőegységek kialakítását, amelyek megfelelnek az ötéves terv igényeinek. Ez lehetővé teszi az erdőgazdálkodás gépesítését, s ezzel olyan feltételek kialakítását, amelyek megfelelnek a munka nagyobb kulturáltságának és növelik társadalmi jelentőségét. Az alapvető feltétel azonban az, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozzák az eddigi hagyományos műveleteket. És itt az ütközőpont. A túlságosan leszűkített tárcaérdekek gyakran megakadályozzák a faanyag kihasználásának hatékonyabb módját. Mérlegelést érdemel, nem lenne-e hasznosabb a fafeldolgozó ipart és az erdőgazdaságot egységes vezetésre bízni, mert a mai kéttárcás irányítás nem szolgálja sem az erdő, sem a társadalom érdekeit. E terület sajátossága továbbá, hogy a kitermelt faanyag jelentős részét nem ezen a területen dolgozzák fel. Ügy véljük, hogy ha ezt a területet iparral akarják gazdagítani, akkor Šumavának elsődleges joga van arra, hogy itt építsék ki a fafeldolgozó ipart. Csakhogy jelenleg még a meglevő faipari kapacitásokat sem használják ki teljesen. Így kerül sor arra a paradox helyzetre, hogy pl. a bükkfát, ami itt terem, Nyugat-Németország a tüzelőfa áron vásárolja fel, és erősen kételkedem abban, hogy ezt valóban tüzelőanyagként használják fel. A mi fafeldolgozó iparunk viszont valutáért vásárol bükkfát külföldről. ' Meggyőződésem, hogy kongresszusunk tanácskozása és döntései világos irányt adnak minden kommunistának és kialakítják népgazdaságunk fejlődésének további távlatait. Meggyőződésem, hogy ezek megvalósítása, mindennapi gyakorlati érvényesítése révén további eredményeket érünk el a szocializmus építésében.