Új Szó, 1971. május (24. évfolyam, 102-127. szám)
1971-05-16 / 19. szám, Vasárnapi Új Szó
o A fontos évfordulók egyik velejárója az elmúlt időszak felelevenítése, értékelése. Nem csupán azért, hogy a jubileum ünnepi hangulatát fennkölt, de valójában semmitmondó szavakkal tetézzük, hanem sokkal inkább amiatt, hogy az eltelt évek tárgyilagos felmérésével, az erényeket és a hibákat ismerve, jó alapot teremtsünk a kővetkező évek tevékenységéhez. Pártunk megalakulásának fél évszázados jubileuma kapcsán elsősorban politikai Jellegű, valóban értékes visszaemlékezések jelentek meg. Kevés szerző emlékezett meg viszont pártunk fél évszázados harcáról a szocialista kultúra megteremtéséért, formálásáért és ápolásáért. Senki sem vitatja, hogy ez a tevékenység jelentős sikereket, eredményeket hozott, ání már -jóval kevesebb azoknak a száma, aki ezt írásba is foglalta. Tudomásunk szerint ilyen jellegű szintetizáló és tudományos igénnyel megírt tanulmány még várat magára. A lehetőségünkre álló terjedelem és az előbb említett objektív tényező keretei között csupán azt tehetjük, hogy nem a teljesség igényével, néhány fontos eseményt, összefüggést és tanulságot emelünk ki a fél évszázad gazdag hagyománytárából. Pártunk fél évszázados kulturális tevékenységéről ma különösen időszerű beszélni, hiszen az elmúlt Időszakban éppen ezen a területen halmozódott föl rendkívül sok téves és káros nézet, amely bizonytalanságot, zűrzavart és gyakran az említett munka eredményeinek becsmérlését idézte elő. Visszapillantásunk elején tisztázni kell az alapvető fogalmakat azért is, mert ezzel már számos félreértést számolunk föl. Értékelésünk csak akkor lehet valós, ha a lenini értelmezésből indulunk ki, amely szerint a kultúra elválaszthatatlan a társadalom más területétől, áthatja annak politikai, eszmei és gazdasági szerkezetét, tehát szerves része a társadalomnak, visszatükrözi és befolyásolja az adott helyzetet. Ebből kiindulva leszögezhetjük, hogy a kultúra formálja az emberek tudatát. A társadalomban fontos öszszetartó láncszem lehet, de ugyanakkor más tényezőkkel párosulva — jobb kifejezés híján — a társadalom egyensúlyát is veszélyeztetheti (az elmúlt évek eseményei is ezt bizonyítják). A kultúra ilyen értelmezéséből kiindulva visszapillantásunk nem korlátozódhat csupán a művészet területére, hanem ezt a Jelentős és bizonyos értelemben sajátos áramlatot szem előtt tartva, ennát jóval szélesebb mederben kell haladnunk. © A szocialista kultúra elemei hazánkban ság társadalmi porondra lépésével egyit, cseh és a szlovák kultúra demokratikus és progresszív törekvéseinek újabb láncszemeként bukkantak föl, kezdetben meglehetősen elszigetelődve. Az erőteljes fejlődéshez a belpolitikai eseményeken kívül elsősorban a fiatal szovjet állam léte és az ottani kulturális élet adott jelentős táptalajt. Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulása után nem sokkal megalakultak a párt első kultúrpolitikai intézményei (Proletkult, Kommunista revü, Szlovákiában a DAV), melyek már a minőségében teljesen új kultúrális szemléletet, felfogást hirdetnek. Nem kiváltságos rétegekért, hanem a dolgozó tömegek érdekeinek és szükségleteinek megfelelően kívánnak dolgozni. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a párt akkori vezetői közül már többen tisztában voltak a kultúra társadalmi küldetésével. Bohumír Smeral például rámutatott a proletár kultúra és a forradalmi munkásmozgalom egybekapcsolásának fontosságára s a szocialista társadalom jövőjét a „gazdasági, politikai és kulturális rendszer (fád) egységében" szabta meg. A húszas évek eseményeinek felidézésénél meg kell állapítanunk, hogy csaknem feledésbe merült a különböző munkásszínpadok, szavalókörök (Dédrasbor, Kék ingesek, voltak hasonló csoportok a szlovákság és az itteni magyarság között is) tevékenysége, melyek olykor egészen magas művészi szinten hozták emberközelbe elsősorban a fiatal szovjet kultúra eredményeit. A húszas évek a szocialista kultúra alapjai lerakásának jegyében teltek el. Elhamarkodott intézkedések, néha naiv elképzelések is felbukkantak, ám a lényeget ezek nem érinthették: ez pedig a munkásság aktív fellépésivel és politikai célkitűzéseivel együtt egy újfajta világnézet, életszemlélet és kulturális igény meghirdetése volt. A következő évtized a bonyolult és egyre élesedő osztályharc, valamint a nemzetközi politikai élet fokozatos elmérgesedése közepette a módszerek és eszközölt kialakításának az időszaka, tehát az alapok további értékelése már magasabb szinten. A kongresszusok (különösen a szovjet írók harkovi tanácskozása), gyűlések és különböző eszmecserék bonyolult összefüggéseire, tanulságaira most nem térhetünk ki, így csupán azt állapíthatjuk meg, hogy hazánkban ezekben az években eszmeileg és szakmailag j61 képzett generáció jelentkezett (B. Václavek, K. Teige, E. Urx, J. Fučík, L. Novomeský), amely megfelelő felkészültséggel irányíthatta a proletár kultúra fejlődését, másrészt pedig megfelelő vértezetet is jelentett e kultúra ellenségeivel szemben. A fiatal hajtás első értékes gyümölcsei is ezekben az esztendőkben érlelődnek meg: napvilágot látnak I. Olbracht, M. Majerová, V. Vančura, M. Pujmanová, P. Jilemnický és mások művei, melyek a megváltozott társadalmi viszonyok elkötelezett művészi tü körképei, s — évtizedek múltán — szocialista kultúránk fontos értékei. A harmincas években a haladó értelmiség képviselői megalakították a Levá fronta nevű szervezetet, s ez a párt eszméinek és célkitűzéseinek az értelmiség körében tapasztalt pozitív visszhangjának újabb bizonyítéka volt. Inter arma silent Musae-a negyvenes években a kulturális célkitűzések ideiglenesen a háttérbe FÉL ÉVSZÁZADA A SZOCIALISTA KULTÚRÁÉRT szorultak Ezek az esztendők eseményei, forradalmi megmozdulásai, annak résztvevői és mártírjai hirdették: a párt politikai, gazdasági elképzeléseivel együtt a kulturális célkitűzéseket sem lehet már eltörölni, mert életképesek és megvalósulásra várnak. © A cseh és szlovák kultúra 1945-ben a történelmi események folytán fejlődésének új szakaszába lépett. Ez és a következő két esztendő e területen elsősorban az új kulturális elképzelések — melyeknek alapjai a háború előtt megfogalmazott elvek voltak — valóra váltása jegyében zajlottak le, kemény belpolitikai, vagyis osztályharc közepette. Az alapvető kultúrpolitikai célkitűzéseket már a kassai (Košice) kormányprogram is tartalmazta. Itt elsősorban a kultúra demokratizálásának elvét hangsúlyozták, beleértve a tartalmi váltzásokat is. A célkitűzéseknek megfelelően pártunk már a felszabadulás évében és az azt követő esztendőben több nagy horderejű intézkedést vitt keresztül: a kulcsfontosságú kulturális intézmények államosítását, az egységes iskolarendszer bevezetését, a film és színházak állami tulajdonbavételét, a sajtó regisztrálását, s a művelődési intézmények tevékenységének irányítását a nemzeti bizottságok által. A párt indítványozása révén kerültek be a kormányprogramba a kultúra internacionalista jellegét hangsúlyozó sorok is, melyeket azonban csak 1948 után lehetett megvalósítani. Az 1946-os év krónikájához tartozik a CSKP nagy jelentőségű VIII. kongresszusa is, amelyen többek között megfogalmazták a párt kultúrpolitikai programját. Ez a program az akkori viszonyok között egyedülálló volt (egyetlen párt sem rendelkezett nálunk ilyen kaliberű koncepcióval) és jelentős mértékben növelte a párt népszerűségét a munkásság, de az értelmiség körében is. A program elvszerű volt (marxista szempontokból indult ki) s ugyanakkor részletes: a kultúra valamennyi ágazatára kiterjedt. A dokumentum rámutatott arra, hogy a kommunisták az ápolói és a továbbvivői a nemzeti kultúra haladó hagyományainak, hervadhatatlan értékeinek. Vi lágosan megfogalmazta a párt kulturális politikája eszmei alapjait, meghatározta a kommunisták viszonyát T. G. Masarykhoz (ne feledjük: 1946-ot írtak akkor), a valláshoz és az egyházhoz, továbbá megszabta a kommunista erkölcs főbb kritériumait is. A program tartalmi koncepciója a népi és demokratikus kultúra eszméin alapult. A tudományos világnézet alapján határozta meg a politika és a művészet viszonyát, a művészi s a tudományos alkotómunka szabadságának kérdéseit, a párt, valamint az alkotó értelmiség kapcsolatát. Ezzel a programmal is félreértéseket, kételyeket oszlatott szét, s nem túlzunk, amikor ezt állítjuk, hogy a kultúra területén kifejtett gondos és sokoldalú tevékenység is nagyban hozzájárult pártunk februári győzelméhez. Február után létrejöttek a feltételek a párt politi* kai, gazdasági és kulturális célkitűzéseinek maradéktalan megvalósításához. Olyan időszak következett, amelyről ma is gyakran ellentétes véleményeket hallani, s amelyet elfogultság nélkül tárgyilagosan kell értékelni. Kulturális téren az ötvenes években arányaiban eddig soha nem tapasztalt intenzitású fejlődés indult meg. Fokozatosan kialakult szocialista iskolarendszerünk, amelynek kapui — közép- és felső fokon egyaránt — kitárultak a munkáscsaládok gyermekei előtt is. Színházak, mozik, képtárak egész sora nyílt meg. Pártunk és kormányunk hatalmas összegeket áldozott népművelési célokra. Az ötvenes évek végén nálunk mintegy 11 ezer művelődési helyiség, 700 üzemi klub, 10 ezer üzemi könyvtár létezett. Könyvek eddig soha nem tapasztalt példányszámban jelentek meg. Tömegeket megmozgató kulturális rendezvények (különböző fesztiválok, kulturális napok, vetélkedők) egész sorát rendeztük, amelyet például az UNESCO is követendő példaként emelt ki. Az arányokat és az elveket figyelembe véve jelentős eredmények ezek, s azt mutatják, hogy a kultúra állami irányítását (amely nem sajátos szocialista országbéli „találmány", hanem a fejlődés diktálja és napjainkban például a vezető nyugati országokban is problémát okoz) csak a szocialista társadalmon belül lehet maradéktalanul megvalósítani. Természetesen nem tükröznénk a valós helyzetet, ha nem mutatnánk rá az ötvenes évek hibáira, torzulásaira is. Anélkül, hogy a bonyolult részletekbe és összefüggésekbe belemerülnének, meg kell állapítani, hogy a hibák elsősorban abból adódtak, hogy számos marxista tételt figyelmen kívül hagytunk, leegyszerűsítettük a kultúra szerepét, gyakran a napi politika szükségleteivel azonosítottuk. Túlbecsültük, máskor pedig lebecsültük a kultúra szerepét. Nem kis nehézséget okozott az is, hogy a termelőviszonyok és az életkörülmények gyors változásával az emberek gondolatvilága, tudata nem volt „szinkron" sebességben, elsősorban a kispolgári gondolkodás és életforma csírái továbbra is éltek. Ezekre a torzulásokra a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa jórészt rámutatott, sajnos hazánkban ezekből az értékelésekből keveset szívleltek meg, s ez újabb tévedésekhez, félmegoldásokhoz vezetett. A naiv elképzelések, hibás nézetek a hatvanas években is tartották magukat nálunk. Más jellegű kérdésekhez hasonlóan a kultúra vonalán is számos új jelenségre, igényre az akkori pártvezetés nem tudott megfelelően reagálni. Igyekezett elkendőzni a problémákat, vagy pedig semmitmondó szólamokkal, néha pedig adminisztratív intézkedésekkel kerülte meg a lényeget. Rendkívül súlyos hibának számított, amikor azt hangoztattuk, hogy a kulturális forradalom alapvető feladatait teljesítettük, s a betetőzést „történelmileg rövid időn belül elvégezzük". Ismét — mint annyiszor azokban az esztendőkben — figyelmen kívül hagytuk Lenin tanítását a kulturális forradalomról, aki azt hosszadalmas és sokrétű folyamatként jellemezte. A CSKP XIII. kongresszusa azután alapjaiban helyes és korszerű kulturális koncepciót fogadott el, amely napjainkban is megszívlelendő gondolatokat tartalmaz. A hiba az volt, hogy ezeket a helyes elgondolásokat nem sikerült realizálni, s a kulturális életben megmutatkozó káros jelenségek (a kultúra autonómiájáról hangoztatott szólamok, a világirodalom kérdései, különböző művészi irányzatok hatása stb.) ellen pártvezetésünk és állami szerveink paszszivitásba vonult, s így teret, lehetőséget adott a szocialistaellenes erők formálódásához, amelyek társadalmunk más területére is befurakodva az 1968-as eseményeket előidézték. O Pártunk 1969 áprilisi plénuma megteremtette a leltételeit kulturális életünk konszolidálásához és a következő esztendők sikeres tevékenységének előkészítéséhez. Az eltelt idő alatt e téren is jelentős eredményekről számolhatunk be: megteremtettük a kultúra állami irányításának egészséges feltételeit, kidolgoztuk a művészeti szövetségek új szabályzatát, melyet az illetékes szervek a közeljövőben fogadnak el. Színházaink dramaturgiai terveit megtisztítottuk a káros hatásoktól, jelentős változásokat értünk el könyvkiadásunk területén is. A művészi munka sajátosságait ismerve természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy e területeken nagyobb „jelfutási idő" kell, tehát napjaink pozitív munkája csak évek — olykor évtizedek múltán érlelhet gyümölcsöket. Azt sem állíthatjuk, hogy e területen már minden megoldódott. Sok munkára, erőfeszítésre van még szükség, hogy kulturális életünk a kívánt mederben haladjon. Ezzel kapcsolatban nem hallgathatjuk el, hogy felül kell vizsgálni népművelési hálózatunk hatékonyságát, ilyen jellegű intézményeink munkájának hatásfokát, s ezzel együtt a kultúra gazdasági bebiztosítását, tehát a befektetés és az eredmény kapcsolatát is, mert az e területeken napjainkban használatos mechanizmus elavult, az igényeket távolról sem elégíti ki, tehát sürgős felújításra szorul. Pártunk fél évszázados harca szocialista kultúránkért, az említett hiányosságok ellenére is eredményes volt: számokkal bizonyítható és le nem mérhető értékeket egyaránt bőven hozott. Szocialista kultúránknak ma rangja, hírneve van világszerte. Fél évszázad tapasztalata bizonyítja, hogy helyes úton járunk és más Jellegű elképzelésekkel együtt igényes kultúrpolitikai célkitűzéseinket csak ezen haladva valósíthatjuk meg. SZILVASSY JÓZSEF
